Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Cikkek » Babák & Mamák témák » Vencel születése cikk

Vencel születése


Másokhoz hasonlóan, mielőtt teherbe estem, nagyon sok fórumot olvastam, bújtam az internetet a terhességgel kapcsolatos tudnivalók után. Eldöntöttem, hogy ha egyszer babám születik, megosztom veletek az élményeimet. Hosszú lesz! :)
Vencel születése

2015. júliusában, egy évre rá, hogy az első terhességem megszakadt, újra pozitívat teszteltem. Már egy éve szerettünk volna babát a férjemmel. Első hónapban meg is fogant egy csöppség, azonban csak elég rövid ideig örülhettünk neki. Alig 7 hetesen sajnos elvetéltem. Nagyon rossz volt. Lelkileg és testileg is egyaránt megviselt. Próbáltam abba kapaszkodni, hogy ez is annak a jele volt, lehet gyerekünk, képesek vagyunk rá, csak most még nem volt itt az ideje.


Lelkesen próbálkoztunk tovább, de mindig volt valami nőgyógyászati problémám. 2016 februárjára jöttem rendbe és júliusban pedig megérkezett a csoda! Balatonbogláron voltunk nyaralni, amikor már 4. napja késett. Éreztem, hogy itt van újra egy babó velünk és ő maradni fog. Ennek ellenére csupa para volt a várandósság.


A vetélés élménye miatt mindig bennem volt a félsz az ultrahangok előtt, hogy ugye ott van és ugye mozog?! Mindig hatalmas megkönnyebbülés volt, amikor láttuk őt a monitoron!

9 hetes voltam, amikor elkezdtem viszketni. Semmivel össze nem téveszthető vakarózás volt ez. Sejtettem az okát. 17 és 21 évesen besárgultam a fogamzásgátló tablettától. Először nem tudták kizárni, hogy attól jött-e ez ki nálam, de amikor másodszor is hormontartalmú fogamzásgátlót kezdtem használni, újra besárgultam. Így megállapították, hogy valamilyen enzimhiba miatt a mérgek ilyen esetben nem ürülnek ki a szervezetemből, a májam nem tud rendesen dolgozni, ha hormont kapok. Hogy őszinte legyek nekem eszembe se jutott, hogy a terhességemre ez hatással lesz, de végül úgy lett. Sokkal lassabban, hiszen a végéig kitartottam, de újra lezajlott ugyanaz bennem, mint annak idején. Terhességi cholestasis a becsületes neve ennek, ami általában a várandósság utolsó harmadában jön elő, de nálam genetikai okokból már a terhesség elejétől kezdve jelen volt. Diétáztam, teáztam, talpmasszázsra jártam, aminek köszönhetem, hogy végülis nem kellett gyógyszeres kezelést kapnom. Senkinek se kívánom ezt. Vakarózás éjjel-nappal. Nem mindegy, milyen ruhát húzol. Ha izzadsz még jobban viszketsz, csupa seb volt a lábam, amiknek a hege még mindig látszik a lábamon. Ennek az állapotnak vannak veszélyei, mert koraszülést is okozhat többek között. Szóval volt miért aggódni, de bíztam benne, hogy minden rendben lesz és az én babám erős és kibírja. Reméltem, hogy ő nem érzi magát rosszul odabent.


30 hetes vizsgálatig minden jól ment. A májértékek nőttek a terhességi cholestasis miatt, később már a baba is nyomta a szerveimet, ami szintén súlyosbított az állapotomon, de a cél lebegett a szemem előtt. Aztán 2016. január 21-én a 30 hetes vizsgálaton az orvosom közölte, hogy akkor mostantól a Mohácsi kórház vendégszeretetét kell élveznem, ugyanis a külső méhszájam 1 ujjnyira nyitva van.


Kétségbeestem. Ráadásul az orvosom műtétre ment, így átadott egy másik orvosnak. Kórházban voltam, és tudtam, hogy a dokim következő héttől 6 hétig nem lesz. Nem mohácsi lakos vagyok, úgyhogy a férjem, meg a családom ingázott hozzám. Bíztatott az orvos, hogy lehet hogy csak 2 hétről van szó és ha nem nyílik tovább, akkor hazamehetek. De egy hét után jött a hidegzuhany, hogy a méhszájam teljesen kinyílt, tehát visszatartás 36. hétig.


Teltek a hetek, idővel már majdnem otthon éreztem magam - de csak majdnem! Rendesek voltak velem, mindenkit megismertem a kórházban, de nagyon rossz volt megélni azt, hogy egész nap semmi nem történik, de én mégis ott fekszek távol a férjemtől, a családomtól. Megfigyeltek, gyógyszert kaptam és szigorúan feküdnöm kellett egész nap. Azt gondoltam, ezt otthon is tudnám csinálni, persze belül éreztem, hogy a baba érdeke, hogy ha bármi történik, akkor helyben legyen a segítség. Visszaszámoltam, mindig néztem, hogy mekkora a baba. Az megnyugtató volt hogy ha bármi történik, ő egészségesen fog megszületni. A szülésznőmmel mindent megbeszéltem, én kitartok, ők pedig mindent megtesznek és a baba Mohácson fog megszületni a 36. hét után!

Kemény 6 hét után betöltöttem a 36. hetet, haza akartam menni! Itt a vége, a többit otthon is kibírom. Elő akartam készíteni otthon a kicsi helyét, átpakolni a dolgait. Mielőtt bekerültem még semmit nem csináltunk otthon, mivel még alap esetben ráértünk volna. Februárban akartam előkészülni, április 3-ra voltam kiírva. A férjem és az anyukám csinált helyettem mindent. Igen ám, de a májértékek annyira nem voltak jók, hogy ha eddig nem feküdtem volna bent, akkor most egyébként is befektettek volna, így továbbra is bent kellett maradnom. Valahol sejtettem, hogy ez lesz. A kórházban töltött hetek alatt többször éreztem azt, hogy nem bírom tovább, szerencsétlen vagyok. Ezeknek a heteknek kellene lenni életem legboldogabb időszakának. Petivel esténként a pocakomat kellett volna simogatnunk és a baba mozgását figyelni, nem pedig kórházban feküdni, távol a családtól. Ha otthonról senki se tudott jönni, akkor a mohácsi barátnőm jött be hozzám, ha a munkája engedte, ő látott el kajával, ha kellett, mert azért valljuk be a kórházi koszt nem azért van, hogy elhízzunk! :) Az "alakformáló" terhességem alatt összesen 4 kg-t szedtem fel. A kórházban még fogytam is.


Sok anyával találkoztam, számos szülést végigkövettem, amíg bent feküdtem. Izgatottan vártam, hogy végre az én napom is eljöjjön. Bár nagyon féltem a szüléstől világ életemben, de a kórházban láttam, hogy azért csak túl éli mindenki, és minden fájdalom elmúlik és már nem számít, amikor az ember a gyerekét tarthatja a karjában. Ahogy elmúlt a koraszülött veszély, egyből mentem sétálni a kertbe, járkáltam a folyóson fel s alá, ültem az ágy tetején. Azt tudtam, hogy ezekkel az értékekkel nem fogok 40 hétig itt feküdni - bele is őrültem volna. Sok nő szenvedett ott 40+1 hétig, mire megindították nekik. Ezt nem akartam. No meg fel is kellett erősödnöm. Az egyébként normál, kicsit husis lábaimból két pálcika maradt a 6 hét fekvés után. Azt gondoltam, hogy nem lesz erőm megszülni azt a gyereket ilyen állapotban, hajrá Adri, menni kell. A dokimnál változott a terv, 3 héttel később műtötték, így később is jött vissza. Normál esetben simán nála szülhettem volna, de Vencusom úgy döntött, hogy Tamás bácsit nem várja meg! :)


A szülés előtt egy nappal már nagyon éreztem, hogy sehogy se jó. Se ülve se fekve, se talpon. A hasam feszült, mintha mázsás köveket cipeltem volna. Napok óta éreztem már nagyon enyhe görcsöket, de a volt szobatársaimat végig nézve, mert elég sok volt ennyi idő alatt :) - tudtam, hogy ez még semmit se jelent. Volt aki fájásokkal is egy hétig húzta. Nyugtáztam, hogy készülődik a szervezetem, de nem éltem bele magam. A magzatvizem is szivárgott. Amire azt mondták, hogy ez csak folyás, mert sárga színű volt. Nem úgy éreztem, mintha ez folyás lenne, teljesen más volt az állaga. Később a szülőszobán kiderült, hogy a bilirubin megfestette a magzatvizet is, tehát az szivárgott már napok óta. Kínomban azt mondtam a családnak, hogy akárhogy is, de következő héten én megszülök, ezt nem csinálom tovább, haza akarok menni Vencellel a kezemben! Ez volt 2016. március 13-án. Rosszul is néztem ki, már a tükörbe se néztem bele. Elég hervasztó volt a látvány. Nem akartam beismerni magamnak, de láttam, hogy sárgulok. Mondtam a Vencelnek, hogy ha a helyettes doktor bácsival akarsz megszületni, akkor 14-én szülünk, nem várunk tovább, ha a Tamás bácsival akkor 16-án (ugyanis ő azon a napon kezdett a táppénzt követően). Egy nappal sem akartam már tovább várni.


13-án vasárnap este Mariann jött éjszakába, a szülésznőm. Nem éreztem magam túl jól, levert voltam, napok óta sokat aludtam. Este felé figyeltem fel arra, hogy egyre sűrűbben be-benyilal a pocakom, kicsit görcsölt. Elmentem fürdeni, aztán lefeküdtem. De egyre határozottabban görcsölgettem. Nem tudtam aludni, hiába akartam. Elővettem egy tollat és írni kezdtem az időpontokat. Szabályos volt, de néha megszakadt és kimaradt egy-egy fájás. Szóltam a szülésznőmnek, mondtam neki hogy mit tapasztaltam. Azt mondta nyugodjak csak meg, ezek még csak jósló fájások. Hát jó, gondoltam ő tudja, akkor visszafekszek. De csak nem hagyott aludni a görcs, mindig felébredtem és egyre rosszabb volt. Éjjel 4 óra körül kimentem wc-re és szóltam a Mariannak, hogy eléggé nem vagyok jól és fáj a hasam. Válasz: - Nyugi, ezek csak jóslók. Mérgelődtem magamban, hogyha ezek jóslók, akkor mi lesz a rendes fájásnál?!?! Láthatta rajtam a Mariann, hogy ez nem csak jósló, később kiderült, nem akarta mondani, nehogy bestresszeljek és tudjak aludni még valamennyit. Hajnalban 6-kor volt a váltás, fél 6-kor bejött hozzám Mariann, hogy szólt az ügyeletes orvosnak, megvizsgál, menjek a vizsgálóba. Kicsit megijedtem, de mentem a vizsgálóba és vártam a dokira. Kellemetlenül éreztem magam, mert mi van ha csak itt kényeskedek, és tök normális dolog történik a szervezetemben én meg túlreagálom. Szegény orvos alig látott az orránál tovább, látszott rajta, hogy épp a legszebb álmából zavarták fel. Megvizsgált és kimondta: jó indulattal 2 ujjnyi - ami azt jelenti, hogy ELKEZDŐDÖTT, meg fog születni a kisbabám. Nagyon izgatott lettem, de féltem is. Teljesen új dolog fog történni velem. De egyben ez volt a "szabadulásom" ára is. Mariann visszaküldött a szobába, fél órát még pihenjek, aztán felraknak az NST-re. Egy órán keresztül figyeltek, szép kis görbéket produkáltam. A férjemet riasztottam, hogy jöjjön, mert úgy néz ki, hogy szülünk. Anyunak is szóltam és vártam, hogy mi fog történni. NST után megkaptam a fincsi beöntést, miután az hatott, mehettem zuhanyozni. Ekkor érkezett meg a férjem csillogó szemekkel. Ha jól emlékszem itt kicsit elpityeredtem. A fájásokra nem is figyeltem, csak csináltam, amit mondtak. De éreztem őket. Próbáltam alkalmazni, amit jógán tanultam, mélyeket lélegeztem. Fél 9-kor mehettem vissza a szülőszobára. Az az orvos volt már ügyeletben nappal, akinek a fogadott orvosom átadott. Megvizsgált és megrepesztette a magzatburkot. Itt derült ki, hogy az egyébként tiszta magzatvizem a májam miatt volt sárga, az szivárgott. Kaptam homepátiás szereket, valami golyókat, amik a test természetes oxitocyn termelést segítik. Egy darabig teljesen simán ment a dolog, görcsölgettem időközönként, beszélgettünk, aztán mondta a Mariann, hogy üljek labdára, hogy haladjunk valamerre. Na ott kezdődtek az igazi fájások. Később kiderült ez még csak a kezdet volt. Itt vajúdtam, aztán állva vajúdtam - egyre rosszabb volt. Közben elküldtek pisilni. Nnah, hát a wc-ről azt hittem nem kelek fel. Legszívesebben ott lefeküdtem volna, hogy na neeem, én nem megyek vissza a szülőszobára, de a szülésznő rutinosan rábeszélt, hogy csak nem kéne itt feladni. Úgy hogy visszamentem, és szenvedtünk tovább. Álltam az ágy szélénél, és amikor jött a fájás, Mariann összenyomta a medencémet, amikor múlt és szünet volt, akkor masszírozta a derekamat. Egyre sűrűbben jöttek a fájások, lassan szünet nélkül. Aztán eljött az a pillanat, amikor már sehogy se volt jó, és inkább visszamásztam volna az ágyra, de már nem nagyon ment, szépen keresztben, mint egy bálna kiterültem, és mondtam, hogy innen sehová. Ha az orvos meg akar vizsgálni, akkor így, ebben a formában, mert én most úgy érzem, hogy meghalok, nagyon fájt. Mariann teljesen természetesen mondta, hogy nagyon jó, erre vártunk, ilyenkor szoktak a kismamák megszülni. Magamba mondtam, jaj de jó, de tényleg nem bírom tovább. A férjem és a szülésznő a karjaim alá nyúltak és úgy húztak fel az ágyra. Az orvos a fájásban megvizsgált, de már az se érdekelt. Mondta, hogy nagyon jó Adrienn, a méhszáj elsimult, készen áll a szülőcsatorna, most már csak meg kell szülni, innen fél óra. Ez volt 11.50-kor. Ettől erőre kaptam, hiszen "nincs más dolgom, mint hogy megszüljem a Vencelt", mi sem egyszerűbb ennél! :)

Sokat olvastam a hoxát és néztem a Hadas Krisztás műsort is, rémlett, hogy itt most már tényleg nem lehet sok vissza. Jógás légzéstechnika elő, nyomni ügyesen és meglesz. Folyamatosan kérdezte a szülésznő, hogy érzek-e székelési ingert, de nekem ez nem jött. Olyan érzésem volt, mint amikor székrekedésem van. Valamit motyogtam a Mariannak, már én sem tudom mit és erre olyasmit válaszolt, amiből én arra jutottam, hogy eljutottam arra a szintre amikor az agyam a fájdalomtól ki fog kapcsolni. Meg is örültem ennek, és magamban gondoltam, szuper, erre se fogok emlékezni :D De hát sok mindent nem törölt az agyam. Lehet nem voltak elég erős fájásaim, nem tudom, de a kitoláshoz a fájások közben bekötöttek egy oxitocyn infúziót. Előtte valamikor 10 óra után kaptam egy szurit a fenekembe meg homeopátiás golyókat fájdalomcsillapításra. A kitolási szak 12:25-ig tartott, amikor felsírt Vencel Illés fiam. Tényleg nem volt annyira szörnyű. A vajúdás sokkal rosszabb volt.


Most mondhatnám, hogy leírhatatlan érzés volt, egyfelől igaz, mert az volt, de nem volt erőm felfogni. Örültem, hogy túl vagyok rajta, hogy természetes úton szültem, ahogy elterveztem. Mindenki mondta, hogy gyönyörű baba a kisfiam és nagyon ügyesek voltunk. A férjem végig velem volt, bíztatott, fogta a kezemet, nélküle nem ment volna. Megkönnyebbülés lett úrrá rajtam. Örültem, hogy vége, mindenki jól van. Hálálkodtam az orvosnak, a szülésznőnek. A picit rám rakták egy kicsit. Peti elvágta a köldökzsinórt. Utána elvitték fürdetni a bébit, apuka volt az első, aki megfürdette, erre nagyon büszke volt  A csecsemős is nagyon rendes volt, ő is bíztatott végig és megörökítette az első fürdetést.


Megnyugodtam. Túl vagyunk a szülésen. Gátvédelem is sikerült, csak egy pici repedésem volt a hüvelyfalamon, mert Vencel a vállával kicsit megszántott. Féloldalasan akart kijönni. Kicsit valószínűleg tovább feküdtem az oldalamon talán attól, már nem emlékszem. Miután elláttak - ez még egy kicsit kellemetlen, de túlélhető - és Vencel is végzett a fürcsivel, újra a kezembe adták. Tökéletes volt. Kis kerek pofija, pici pufi teste, ami 37 hét +3 nap alatt 52 cm-re és 3840 g-ra nőtt. 9/10-es Apgar értéke lett. Kis majmócám elkezdett szopizni, de inkább csak morgott. :) Nem sírt, hanem csak nyöszörgött, mintha mondta volna a magáét. Az osztályon elnevezték mesemondónak. Két órát maradhattunk együtt a szülőszobán, utána jött a szülésznőm és elkísért a szobámba. Úgy intéztük, hogy anyuék is megérkezzenek, és megnézzék az elsőszülött unokájukat. Nagy volt az öröm a családban! Az én terhességi viszketésem pedig a baba megszületésével elmúlt. Már a szülőszobáról kifelé felfigyeltem rá, hogy nem vakarózok.


Ma 2016. augusztus 23. este van. A kisfiam alszik. Szerintem ma először az elmúlt 5 hónapban a férjem feküdt le hamarabb aludni és nem én. Nem volt könnyű az elmúlt 1 év. Sok izgalom, szorongás, féltés és át nem aludt éjszaka, a szülés után meg kellett tanulnom anyának lenni, ezzel együtt feleségnek és nőnek maradni. Az egyensúlyozást még mindig csak tanulom, de szerintem egyre jobban megy. Kicsit depressziós is voltam a szülés után. A férjem mellett anyukám és húgom is nagyon sokat segített. Tesóm akkor volt 6 hetes terhes, mikor Vencus megszületett, hamarosan ő is anya lesz.

Boldog vagyok! Azt nem mondom, hogy már holnap újra kezdeném az egész tortúrát, de azt hamar eldöntöttem, hogy a tesótól nem fosztom meg a kisfiamat. A férjem azt mondta, döntsem el én, hogy még egyszer megteszem-e ezt, azt is megértette volna, ha nemet mondok. Remélem, hogy (bár a helyettesítő orvosom is nagyon kedves volt) a régi orvosommal és a szülésznőmmel még egy egészséges babát a világra hozhatok Mohácson és azt a terhességet is a férjem ilyen jól végig asszisztálja majd, ahogy a Vencusét és kitart mellettünk. Ez az elmúlt egy év neki sem volt könnyű. De ő is elolvad, amikor a kis Bogyó rámosolyog vagy ránevet, és ő is azt mondta, hogy nem kérdés, hogy ebből a gyönyörű babából kell nekünk még egy! :)




Írta: Adrissz83, 2016. szeptember 6. 10:33
Fórumozz a témáról: Vencel születése fórum (eddig 11 hozzászólás)

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2019, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook