Törődjek bele és kész? (beszélgetős fórum)
De változott, nagyon is sok minden. Barátnője lett, ez már azért elég nagy valami.
Lehet, hogy neki is kellett ez. De nekem is. Ha nem tetszett volna a helyzet, mondhattam volna, hogy elég volt. De hát hülye lettem volna. :D
Nem mondott semmi mást.
Nem tudok róla, hogy tetszettem volna neki, szerintem mondta volna.
pedig semmi se változott, sztem nyugodtan láthatnád!
valszeg neki kellett ez, nem neked...
semmi mást nem mondott, találkozni se akar veleD?
tetszettél neki? mert neked igen
Egyszer olyan szöveget is előadott, hogy én vagyok az, akiben feltétel nélkül megbízhat, akinek elmondhat bármit.
Nem hiszem, hogy megbánta volna. Milliószor elmondta, hogy mennyire szívesen teszi ezt nekem. Ugyanis minden egyes alkalommal, mikor mondta hogy egyedül van és tudná csinálni, akkor elmondtam, hogy nem muszáj, meg stb. De azt mondta, hogy ha én ezt élvezem, akkor nagyon szívesen teszi.
Még karácsony előtt készült anyukájának ajándékot venni. De mondta, hogy csak utána ha teljesítette a "kívánságomat", én meg felajánlottam, hogy menjen vásárolni, az anyja fontosabb, mint én. Erre ő, hogy nem, nyugi meglesz még ma az is...
Ma furcsa módon annyit közölt, hogy elvan magával. Én meg egyből, hogy fura hogy már nem láthatom. És ezt felelte, hogy most már majd más láthatja (célozva a barátnőjére). Ja és zárójelben írt egy bocsit.
Nem gondolnám, hogy ez lenne a fetishe. Mert tök normális srác, meg úgy mindent elmondott, tök ciki dolgokat is. Már ez lett volna a legkevesebb.
És elméletileg csak nekem lehetett ebben részem. Még mielőtt kialakult volna ez köztünk egyszer meg is kérdezte, hogy mennyire tartom ésszerűtlen dolognak, hogy egy tök idegen csaj előtt vetkőzzön.(akkor vetkőzött volna a csaj is) Mondom nagyon. És végül nem csinálta. Aztán rá néhány hónapra már nekem csinálta, és nem csak vetkőzött.
Igen, el is ment. Bejött nekem, élveztem. Mert nem úgy álltam hozzá már akkor se, mint egy idegen sráchoz. Hanem mint akit nagyon kedvelek, és szívesen nézem, amit csinál.
Ilyen írkálások köztünk is előfordultak néha.
magyarul neki lehet, hogy ez a fetishe! és el is ment? de neked bejött ez?
mi azért elég jókat írtunk egymásnak, fúúú, főleg őőőő! azt hittem néha, hogy megőrülök! amikor addig húz, hogy jobb lenne ha inkább ott lenne melletted, illetve rajtad :D
csak beszéltünk róla! de telefon is volt :)
Ti egymást láttátok közben, vagy Te nem csináltál semmit?
nem vagy tolakodó, egyáltalán.
igen, mindenki beleélte magát ezért se értettem, hogy miért ment át bunkóba!
Azt nem tudtam, hogy a pasi is ennyire akarta... Akkor tényleg megártott neki valami, hogy ilyen hirtelen megkattant.
Nem akarok tolakodó lenni, meg lehet, hogy nem is tartozik rám. De azért megkérdezem, hogy csak beszéltetek róla, vagy láttátok is egymást? Mármint a szex chat résznél...
Büszke vagyok magunkra. :D
Kiderítettük, hogy nem a pasik tehetnék erről az egészről, hanem az újhold. :D
Már a számodat is tudja? :)
Te vezettél rá, úgyhogy ketten! :)
más nincs, de tuti, hogy fog küldeni sms-t szilveszterkor! abban biztos vagyok :D
Telihold volt? mindjárt meg is nézem, lehet, hogy átváltoztak az éjjel vérfarkassá! :)
persze, logikus, hogy ilyenkor kattannak amikor már nincs messze a cél! és akkor a nők a nyuszik, perszeeeeeeeeee
Pont 24.-én kellett beparáznia... jól időzített...
Amúgy az én sztorim is 24.-én, vagyis 23.-án este történt... :)))
MSN-en szoktunk.
Nekünk nem nagyon szokásunk képhez beírni bármit is, így legalább elkerültük az efféle félreértéseket. :)
MSN-en beszéltek?
Mert mi azon beszéltünk és azt írtam be mindig magamhoz a képhez, amit épp gondoltam, és mindig magára vette és elkezdte magyarázni, holott nem is róla volt szó :P
Most is beírtam, hogy I need you, holott az nn csávóra írtam még szombaton és arra reagált, hogy itt vagyok :) majd miután elegem lett, megmondtam,hogy félreértettél mindent,nem rólad volt ott szó, csak azt hiszed, hogy körülötted forog a világ!
Helyesbítek: csak beszéltünk, mert lelépett.
Egyre érthetetlenebb számomra a csávó, azt ecseteli, hogy milyen boldog, stb. Aztán a végén meg úgy köszön el, hogy "puszi". Amit eddig talán kétszer, ha írt, abból ez az egyik alkalom.
Hát a jó édes anyukáját... :D
Igen.
Amúgy épp most beszélek vele, és ugyanúgy dumálunk, mint a pofára esésem előtt. Csak, hogy még jobban bekavarjon...
és sose mondom magamról, hogy nézek ki, mindenki eldönti maga! valakinek tetszem, valakinek nem, de sztem ez mindenkire érvényes.
Tehát akkor, hogy döntesz, próbálsz valamit vele kezdeni?
További ajánlott fórumok:
- Tepertő/töpörtyű készítés - kell a végén víz vagy tej bele?
- Saját készitésű bébiételnél, mennyi húst tesztek bele, és hogyan?
- Bablevest sokan, sok féleképpen készítik.De ki tesz bele pl: krumplit is?
- Bounty-t szeretnék készíteni. A recept szerint szükség van 2ek grízre, de nincs itthon. Mi lenne, ha babapiskótát raknék bele helyette?
- Majonézes céklasalátát hogy készítsek? Mennyi cékla kell bele, illetve mennyi majonéz és mi kell még hozzá?
- Camamberrel készült ételbe a külső penészes réteget is beletehetem?