Szüléstörténetem, ahogy én átéltem (beszélgetős fórum)
Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Szüléstörténetem, ahogy én átéltem
Angliaban. Itt is hagy maga utan kivanni valot a rendszer. Pl az elso uh 12 hetesen van. Elotte egy hettel leveszik az elso vert meg kitoltetik a terhes konyvet. Utana meg kiderul par kismamanal hogy mar reg meghalt a magzat.
Engem is most vettek fel itt szuleszno szakra.Irto buszke vagyok magamra mert allitolag 2000-en jelentkeztek a 67 helyre es itt nincs pontozas "csak" egy haromfordulos felveteli. Bar itt ugy van hogy vedono-szuleszno egyben. Attol fugg hol kezdek el dolgozni az egyetem utan. Mar nagyon varom hogy belevessem magam es igazan megertsem a miertjeit pl az oxytocin kerdesnek meg a tulzott beavatkozasoknak.
Így van, egy ügyes, figyelmes, empatikus! szülésznő nagy kincs lehet az orvosnak is, de a kismamának pláne...
Én pont kifogtam egy olyan műszakot, hogy mind borzalmas bunkó volt. Mikor műszakváltáskor megláttam, hogy azok jönnek vissza, akik vissza küldtek haza vajúdni, egyből megszűntek az akkor már kb. 5 órája tartó 5 perces fájásaim, és visszaugrottak 10 percesekre egy kis időre...
Na itt igazolom vissza azt, elég ennyi, és még le is állhat a szülés, mert megijedtem, elbizonytalanodtam, hogy úristen pont ezekhez kerültem?? Akkor legszívesebben összecsomagoltam volna, bevarrtam volna a kispi**m, és hazamentem volna, hogy én itt nem szülök.
De ha akkor ott lett volna egy jó fej, kedves és figyelmes szülésznő, aki 1-2 jó szót szól és mondjuk félóránként bekukkant hozzám, hogy vagyok, tuti jobban ment volna. (Azt mondták műszakváltáskor, mikor kérdezgettek; majd legközelebb megtanulom, hogy fogadjak szülésznőt!!!) Hozzáteszem költözés miatt a magán dokim nem tudtam magammal vinni az ország másik felébe... Ennyin múlott nálam. Összetett dolog ez mindenkinél, az tuti.
Látod erre már tavaly óta gondolok, hogy lehet kellene valami ilyen területen dolgozó pszichológust keresnem, mert talán szeretnék második babát, de ilyen élménnyel nem merek!
Csak sehol sem tudok ilyenről, habár neten se sok mindent találtam.
Még csak készülök szülésznőnek és igen, az egyik kulcsa ennek a szakmának az empátia (meg az egész eügyben). Hány olyan szüléstörténet van, ahol csak ennyi kellett volna és már enyhülnek a fájdalmak, rossz érzések! Nem is ragozom.
Mivel a szülés egy olyan folyamat, amit hormonok irányítanak, az érzelmeinket meg szintén, így ez nem csak lilaság meg humbug, hanem kézzelfogható jelentősége van, hogy egy nő hogy érzi magát lelkileg a vajúdás-szülés alatt, ill. a közvetlenül utána következő percekben, órákban, napokban.
A természetes fájdalomcsillapító eszközök meg (borogatás, masszázs, illóolajok, szabad pozícióválasztás, stb) szintén azt a célt szolgálják(nák), hogy ugyanazt a hatást érjük el, mint gyógyszerekkel, csak lehetőleg mellékhatások nélkül, amik általában nem is az anyát,hanem a babát érintik.
De hogy miért ez az ágálás, az szerintem most elsősorban pénz, pénz, pénz...
Nem tudom, mennyire követitek mostanában az Imréből elbocsájtott szülésznő, Vass Gabi esetét is, de nála is az van, hogy a saját statisztikái baromi jók, nem vesztett el babát, nem is károsodott nála baba, egyszerűen nem tartja be sokszor a kh "protokollját", mert azok szerint a módszerek szerint dolgozik, amiket meggyőződésből és külföldi szakirodalmak szerint bizonyítottan is jobbnak, hatékonyabbnak, biztonságosabbnak talál. Csak a vezetést ez q-ra nem érdekli, mások az érdekei.
Azt ne kérdezzétek, hogy a kismamák érdekei miért nem elég nyomósak, amúgy is költői lenne gondolom...:P
Bár itt tartanánk már mi is...! (sóhajsóhaj)
Melyik országban élsz?
Bocs., hogy "kutakodtam" az adatlapodon, és úgy látom, hogy szülésznő vagy, vagy annak készülsz, nem tudom pontosan. De az az elkeserítő, hogy az orvosok miért nem látják át azt, hogy valahogy kórházi körülmények között is hagyni kellene a szülés-születés folyamatát amennyire lehet a saját ritmusa szerint hagyni, és csak akkor beavatkozni, ha valóban indokolt.
Én, hogy őszinte legyek, örülök, hogy egyszer szültem, azt "megúsztam" elég jól, 90%-ban kedvező "élményekkel", lehet, köszönhettem ezt annak is, hogy kivártam, ameddig lehetett, és akkor indultam a kórházba, amikor már 5 perces fájásaim voltak, és szerencsémre, mikor beértem, már volt mérhető tágulás, a fogadott dokim is elég hamar beért. Elég "kedves" volt mindvégig, mikor fájdalomcsillapítót kértem (eljutottam egy pontnál...), akkor mondjuk kijelentette, "ha ilyen jól halad a dolog, most már nem ad, mert lelassíthatnák a fájásaimat". Ez utólag kicsit "gonoszul" hangzott, de igaza lehetett.
A doki kicsit "elfásult", mire a kitolási szakaszba értem, állt "tanácstalanul" (én meg izgultam, valami baj lehet velem...), mintha lelassultak volna a dolgok. A szülésznő szólt rá a "dokira: "Ugyan, jöjjön doktor úr, segítsen már egy kicsit!" - (doki gondolom, belegondolt, ha netán császározni kellene... stb..., stb.).
Szóval ezen a szülésznői mondaton azóta is elgondolkozok, hogy mennyi empátia volt a szülésznőben, akkor, amikor a doki totál leakadt..., utóbb kiderült, valamennyire a köldökzsinór a lányom köré volt tekeredve.
Szóval egy jó, szakmáját értő, empatikus szülésznő szerintem ilyenkor rengeteg erőt adhat.
Együttérzek Veled. Bár szerencsére én anno (14 évvel ezelőtt) megúsztam az oxitocint. Lehet, szerencsém volt, és a doki (bár Karácsony előtt voltunk közvetlenül...), még sem "sietett", és gondolom, köszönhetem ezt a szerencsémnek is, hogy elég "gyorsan" tágultam, és - szerintem - egy aránylag "könnyű", szüléssel megúsztam.
Igaz, ami igaz, vinoman "rászóltam" a dokira, mikor már másodszor vizsgálat (vagy tágítani próbált...?) gágulás közben, "ha lehetne doktor úr, ezt mellőzze). A doki "rendes" volt, szerencsére legközelebb nem élt a "tágítgatás"-sal.
Én azért nem támadnálak le ennyire, de tény, hogy ezeken a dolgokban csak utólag lehet okosnak lenni, ezért nem lehetne perelni... Meg azért ahhoz is gyomor kell, aki ebbe fordítja a dühét, és nem a lelki gyógyulásba..
De a te dühödet is értem.. Nagyon sajálja az ember az ilyet.
És én azt láttam, hogy nagyrészt az orvosok, nővérek is. De ők nem fakadhatnak ott sírva, nem az a dolguk..
Nekem olyan nőgyógyászom volt, aki már a 60 felett volt, de anno az első kislánya meghalt 6 hetesen.. 36. hétre született..
Nekem az egyik szülésem (a második) is 36. héten volt, és nem hívták őt fel, mert a kollegái csak jóslónak gondolták. Aztán amikor reggel bejött, és ott talált, torka szakadtából üvöltött mindenkivel, hogy miért nem szóltak neki egy megindult koraszülésnél. (Akkor még nem tudtam a saját gyerekéről.) 2 órán belül megvolt a fiam. A zsinór neki is a nyakán volt, de még időben meglett.. Jó, nyilván kaptam egy nagy adag oxit, de ebben az esetben meg így utólag mégis azt gondoltam, hogy jó döntés volt az akkor ott.
Szóval nem olyan egyszerű ez.
Ur isten, ugye nem gondolod komolyan hogy a baba hosszanak barmi koze van a vajudas hosszahoz? Meg a sulya sem igazan szamig, inkabb csak a fejkorfogat. Pici nok is siman szulnek 4 kg feletti babakat minden segitseg nelkul. Persze visszagondolva jobban jartak volna a csaszarral de csak azert nem fognak megcsaszarozni valakit mert sokaig tart neki eljutni az aktiv vajudasig vagy mert hosszu a babaja. Az utobbig meg megis hogy az istenbe tudnak pontosan megmondani? Olyan melleloveseket csinalnak sulyban is meg hosszban is hogy csak na.
Egyebkent en arra gyanakszom hogy rosszul fekudt a baba, back to back babak szoktak ilyen fajdalmas es hosszu vajudast okozni. Na de ez meg mindig nem indok a csaszarra!
Gratulálok a nagylányhoz, sok örömet és egészséget kívánok. Sajnálom, hogy így alakult a szülés.
Nem is tudtam, hogy oxitocin mellé szoktak adni edát. Itt tolják az oxit ha kell ha nem, de edát azt nem nagyon szeretnek adni.
Én sosem hittem, hogy ilyen fájdalmakat tud okozni az oxi, de megtapasztaltam sajnos.
Biztos nagyon sokat tudna Neked (is) segíteni egy szülésfeldolgozó csoport, vagy egyéni beszélgetés!
Van egy-két pszichológus is, aki kimondottan szülés körüli traumákkal foglalkozik, de dúlákból még több, aki ebben szakmájából eredően nagyon otthon van és könnyen elsajátítható kis mentáltréningszerű technikáik is vannak, hogy lehet ezeket feldolgozni! :)
De már egy olyan beszélgetés is sokat segíthet, ahol megértő fülekre találsz és nem mindig az a konklúzió, hogy "dehát örülj, hogy egészséges a gyereked", mert a két érzelem nem zárja ki egymást, ugye...
Ilyen megértő fülekre meg az ember sokszor a legváratlanabb helyen és időben is rátalálhat! :)
Azt én is láttam, mondjuk el is röhögték, de tényleg valahol szánalmas volt.
Igazából tényleg nem is értem, hol csúszott ki a nők kezéből a szülés körüli tevékenységek irányítása, de ennek sok összetevője is van (gazdasági, társadalmi, anyagi érdekeltségek, még politikai is, stbstb).
Ja, értem, akkor kb pont egyről beszélünk. :)
Igen, így összejöhet 42, vagy még több óra vajúdás is, csak nagyon nem mindegy, hogy mondjuk a háromnegyedét erősebb mensiszerű görcsöknek éli meg valaki, vagy mesterségesen előidézett, csempelevakarós kínokként...:(
A vajudast arra errettem hogy azert mert egy kismamanak hosszu a latent fazisa nem kell rogton az orvosoknak ugrani hogy milyen sokaig hagyjak azt a szegeny kismamat vajudni. Van olyan no aki harom hetig vajudik mire eleri az aktiv vajudast.
Gondolom az orvosok tudtak hogy mit csinalnak es kicsit tobb informacio alapjan dontottek mint amennyi nekunk van.
Szerintem is ember kínzás. Én legalább az oxitocin mellé EDA-t is kaptam, igazi ellazulás volt az a 1,5 óra amíg hatott... Tudtam pihenni és felkészülni lelkiekben is a kitolási szakaszra. Én mondjuk ha jól emlékszek 3,5 ujjnyira voltam kitágulva mikor megkaptam a fájdalom csillapítást. Szerintem nálam, pont jókor adták be, mert tovább nem bírtam volna, viszont 1,5 óra alatt amíg hatott a szer, simán kitágultam, és indult a főműsor.
De azt a traumát amit okoztak többszörösen, én több mint 1 éve nem tudom feldolgozni. Azóta is rémálmaim vannak és rettegnék egy újabb terhességbe bele vágni. Néha eszembe jut, jó lenne, aztán beugrik 1-1 rém kép a szülésből, és egyből elmegy a kedvem jó ideig.
De ha már oxi, akkor adják EDA-val, és ne rajtunk kísérleteznének, főleg ha már 2 napja szenved az ember, akkor hagyatkoznának a kismama érzéseire, mennyire fáradt, vagy mennyire bírja még.
Ha nem bírja, igen is ott a műtő, és ez eléggé indokolt eset, hogy császározzanak.
Kár, hogy sok szülész doki, félvállról veszi az egészet... és nem tudja milyen brutális fájdalmakat képesek okozni, testileg-lelkileg.
Még annyi, már 2, azaz kettő asszonnyal találkoztam személyesen, akik könnyen szültek, állítólag 15 perc alatt, s nem is szenvedtek. Tehát van ilyen is.
Nálam nem így volt, két fiam született 4 kg körül mind a kettő, elég annyi, nem könnyen. Illetve, nem nem elég.
Kisebbik fiam egészen elkékülve, oxigén-hiányos állapotban született meg, az elhúzódó szülés miatt, nem is sírt fel. Kész csoda, hogy él, egészséges, fizikailag és szellemileg is.
Az orvos csak azt mondogatta, hogy "Már nincs szívhang!" De nem csinált semmi egyebet.
Máig nem tudom, nem emlékszem az utolsó időkre, hogy egyáltalán hogyan született meg a kisebbik fiam, az egy igazi csoda volt, hogy valahogy mégis világra jött.
Kedves fórum indító!
Először is gratulálok az egészséges, óriási kislányodhoz! S nagyon sajnálom, hogy ilyen rossz emlék lett a szülés.
Manapság az orvosok már szinte dkg-ra meg tudják mondani egy alapos ultrahang vizsgálat után, hogy kb. mekkora baba várható. Ezek után, hogy ilyen óriási babát hordtál ki, az orvosnak valóban a császárra kellett volna felkészülnie!
Férjeddel teljesen egyetértek, semmi megértés nincs az orvos felé, hogy ilyen sokáig hagyott szenvedni Téged!
A vajúdás onnantól vajúdás, hogy azt érzi a kismama. :)
És persze van annak egy tankönyvi leírása, meg humanisztikus, meg bábai stb, utóbbi pl megkülönböztet látencia, korai és aktív szakaszt (ez még csak a vajúdás) és kb hozzáköthetők a centik, de semmi sincs kőbe vésve. :)
Egyébként második átvirrasztott éjszakán már valszeg arra kellett volna törekedni,hogy kicsit tudjon pihenni az anya, mert még a bábák se hagyják "kétszer megvirradni a napot"! Ebben az esetben pl indokoltnak láttam volna egy EDÁ-t, amivel kicsit ellazul, talán el is alszik, nem pedig a brutál oxitocint. (Ebben az esetben magát a tényt is brutálnak titulálom, hogy adták, függetlenül a cseppszámtól.)
No, de persze ez meg csak egy másik vélemény.
Virág, nagyon sajnálom, ami Veletek történt! :((
A szörnyű ezekben a történetekben, hogy nem a dolgok tudatos megértés-elengedés része a nehéz, hanem hogy hogy írja felül az ember azt a zsigeri (tudattalan) félelmet, rettegést, amit a trauma okozott?!
Sajnalom nagyon ami tortent. Foleg hogy mostmar nem.lesz lehetoseged soha atelni egy csodalatos szulest :-(
De azt hadd mondjam el hogy hivatalosan a vajudast onnantol szamoljak az orvosok ahogy a kismama 4 cm-re tagult. Elotte levo szakasz elsobabas kismamaknal napokig eltarthat es ez igy normalis. Ha egeszseges a kismama es a baba is akkor nem indokolja semmi hogy ezt a reszt siettetni kene. A tortenetben szereplo kismama nem tagult rendesen mar amikor elerte a 4cm-t ezert kapott oxytocint. Gondolom nem ontottek bele esz nelkul mert az orvos siman elveszitheti az engedelyet egy esetleges muhibaperen. Sajnos az oxytocin egyik veszelye a mehrepedes ami nagyon nagyon ritkan de elofordul sajnos. A masik hogy epiduralis nelkul valoban emberkinzas oxytocinnal szulni. Ezt nem szabadna engedni.
Ezt én is így gondolom... Egyébként fájdalom csillapítóval együtt igazi megváltás is lehet, de legalább tudná a doki jól értelmezni az egyedi helyzetet és aszerint alkalmazni a lehetőséget.
Ezt bírom, vagy túl gyorsítják a szülést, vagy túl sokáig hagyják szenvedni. Ahhoz képest, hogy sok kórházból haza jövet mondják 8-12 óra után császároznak, ez azért nem mindenhol divat.
De legalább hagyatkoznának a kismama szavaira, mit mond, mennyire bírja még, vagy mit szeretne, és mennyire halad a dolog.
Talán ha figyelembe vennék jobban ezeket, nem lennének ennyire sok negatív élmény és maradandó következményei a szülésnek.
A természetellenes fájások még oxitocin nélkül is kegyetlenek, hát még mikor "rásegítenek" vele.
Szívesen adnám azoknak az orvosoknak is, kipróbálásra, kár hogy kivitelezhetetlen. Akkor tuti megtanulnák, mit érez az a vajúdó kismama és akkor talán a segítség nyújtás is hatékonyabb lenne. De egyszerűen nem térek napi rendre, hogy ilyeneket megtesznek másokkal is. :(