Információ visszatartás a kórházban – avagy szüléstörténet másképpen (beszélgetős fórum)

Itt egy cikk ami mintha érintené a témát, de biztos félre értettem az írást meg belemagyaráztam, de szörfölgetés közben nap mint nap találkozik hasonló írsokkal az ember. Most erről eszembe jutott ez a fórum, ebben a témában.

[link]

Nyugodtan degradálhatsz miatta, lenézhetsz, és nevezhetsz akárminek. Mint mondtam nem vagyok szakértő. Csak olvasgatok és érdekel a téma.

Nem a fiatalok a hibásak.

A mi korosztályunk alakította ezt ki, nem ők.

Egyébként nem félnek a munkától, ha azt látják, hogy van értelme.

Éhbérért hülyék lennének megszakadni.

Az egészségügy évtizedek óta bajban van, senkit sem zavart. Mindenki azt hitte majd baksissal megoldja.

Soknak van negatív élménye.

De hál' Istennek pozitív is. És annak hangot is adnak nem csak a rosszat emelik ki.

Sajnos tényleg kevesen vannak és akik még a betegágy mellett dolgoznak azok fáradtak, kiégettek, frusztráltak, hisz sok esetben 2-3 ember helyett kell dolgozniuk. Ők is emberből vannak. Nyilván előbb utóbb ők is váltani fognak és elmennek más területre. Akkor még annyian sem lesznek. Ez a szomorú jövő, bár ne legyen igazam.

Hát bocs...nem bírom ki, hogy ne reflektáljak.

A fórumindító szülés utáni történésekről, tehát újszülöttről írt és nem 8-9 hónapos csecsemőről és szeparációs szorongásról. Azt, hogy te mit olvastál és abból mit értelmeztél (félre) azt csak te tudod.

Egyébként a 8-9 hónaposnál sem okoz lelki sérülést ha pár napig nincs az anyja mellett, megnyugtatlak.

Szerintem egy szakembernek sincs kényszere a flegmaságra csak a hülyeségre és bődületes butaságra válaszolhatnak kissé vehemensebben.

Veled ellentétben ők biztos nem szeretik azokat a tudálékos és fél információval és még meggyőzően, kijelentőmódban leírt sületlenséget író, majd méltánytalankodó, vádaskodó embereket mint te.

Döbbenten olvasom a történteket...hihetetlen hogy milyen érzéketlenek tudnak lenni ezek az ápolónők, orvosok akiknek egy része szintén anya vagy apa...sajnos ezt az érzéketken , megalázó bánásmódot én is megtapasztaltam ..

A legfontosabb hogy már jol vagytok mindketten. Nagyon jó egészséget kívánok Nektek !

Elképzelhető. Bár nem csak az eüben lesznek/vannak problémák. Sajnos a mai fiatalok -tisztelet a kivetelnek- nem is akarnak dolgozni,szakmát tanulni. Nem.tudom,h egy 10 év múlva ki fog hazat építeni,festeni,varrni

... mert ma az a divat,h csak kétkezi munkát ne kelljen vegezni,mindenki íróasztal mögött szeretne ülni. Elkeserítőnek látom a jövőképet.

Bocs,h eltértem az eredeti témától

Ha kevés az ember, akkor a feladatok közt sorrendet kell felállítani, és mindig az ellátásnak kell az elsőnek lennie.

Igen, nagy baj van az egészségügyben, jórészt nekünk is köszönhetően.

Maximálisan egyetértek Veled. Nekem ugyan mázlim a gyerekorvossal,mertha valamiben nem biztos vagy nem segít amit ad,akkor telefonalgat es küld minket tovább. Van egy nagyon jó bőrgyógyaszunk is,igaz magánban járunk hozzá,mert a kórházi már a fél családot félrekezelte.

Amúgy én 3szor szültem császárral,egyiknél sem tudtam órákig semmi konkrétat a gyerekről. Apukát hazaküldték,h hagyjon pihenni. Fel nem kelhettem,így utánjárni sem tudtam a dolgoknak. Egyiküket sem kellett sehova vinni,pár szobával arrébb voltak tőlem,mégsem hozták ki hozzám. A lányom reggel fél8kor született,s este 10kor hozták ki. Szerintem nem normális dolog,h a minden rendben van. A záróból tudtam meg,h volt oxigenrásegítés.

A kisebbik fiam vesetágulattal született,én kérdeztem rá,h azt vizsgálták e,mert a kiskömyvemben is szerepelt,látták már a 30hetes uh-on. Na akkor 4naposan elvitték vizsgálatra,mert nem.is figyeltek. Voltak bonyodalmak. Közel 2 hónapot voltunk kórházban mire fél éves lett. Vele lehettem,de a másik kettővel nem.

Nem látom,h okozott volna problémát,de lehet,h majd később jön elő. Illetve ami gondunk van,nem tudom,h ezzel összehozható e...

Itt egyikünk sem szakember,de vannak anyai ösztönök és tapasztalások. Valamint minden ember és gyerek és család más. Meg azért két hét elszakítva meg 3 nap teljesen más. Meg az életkor sem mindegy,amikor ezt át kell élje. Tanultam sok évig pszichológiát. Van aki csak belmagyarázásnak tart gondol dolgokat,lehet,de az is lehet,g talán van alapja meg kutatás mögötteannak ami a nagy könyvekben le van írva.

Szóval szerintem senki nem oltsa le a másikat mert mást tapasztalt,gondol. Más az élethelyzet.

Akinek nem lett következménye az baromira szerencsés. Én is nehezn élem meg,amikor ki vagyok szolgáltatva és nem kapok infót. Lehet,h túlterheltek a dolgozók,de ez a munkájuk. Az meg alap kellene,h legyen,h elmondom milyen vizsgálatok voltak és esetleg lesznek,mert ez meg ez történt.

Bocsi Panna anyuja,kicsit összemostam a sok reakciómat az eddig hszekre. Én Veled értek egyet.

Egy gondolat,amit már a kórhazban kifejtettem a dokiknak és ápolónőknek,amikor egy hete kaptuk az intravénás antibigyót és nem tudták kinyögni mi a baja a gyereknek,mire is kapja a gyógyszereket

Nem mi vagyunk az orvosokért! Ők vannak a betegekért és kötelességük az ellátás és tájékoztatás.

Lehet megkövezni,de az elmúlt 9 évben sokat tapasztaltam és lehet ezt normalisan is csinálni

Találkoztam nagyon szuper orvosokkal és ápolókkal is,de sajnos több volt a negatív élményem...

Rendben, önök a szakamberek, szóval tévedtem.

A lányomon fél évesen kiütés jelent meg. Kaptun rá a gyerekorvostól krémet. A kiütések egyre csúnyábbak lettek, utána olvastam, és úgy tippeltem, hogy ételallergia. A gyerek orvos és a bőrgyógyász erre az elméletemre gúnyosan legyintettek, szájukat húzva. Kaptunk még krémet, fürdetőt meg egy tonna mindenfélét, csak anyuka pénztárcája bírja el.... Pár hónap múlva összeszedtem magamat és kértem beutalót gasztroenterológushoz. A gyerekorvos fintorogva adta, legyintett és lenézően rámhagyta. Vigyem, de felesleges. A gasztroenterológus és az aszisztense kiröhögtek amiért a 9 hónapos babámat akkor még szoptattam.... de legalább megállapították az ételallergiát pont azokra amikre gondoltam már addigra.

Szóval önök azt mondják nekem, hogy a kis elméletem, miszerint az exem azért kötődik rosszul, és azért gyanus hogy személyiségzavara van, mert 8-9 hónaposan, amikor a kicsik szeparációs szorongása nagyon magas, elszakadt az anyjától. Mondjuk én csak egy xaros gyereknevelési könyvben olvastam, hogy 3 nap elszakadás az anyától komoly károkat okoz.....átfogalmazom, a lélekben ( bár az a lelki folyamat is az agyi kötödésekben tettenérhető. )

Önök tehát szakamberek és minden bizonnyal kizárják hogy egy anyától több napra elszakított csecsemő, aki később jól fejlődő gyermek, annak később lelki zavarai "sérülései" lennének az elszakítás okán. Depresszió, szorongsos betegségek, személyiségzavar, egyébb pszihés betegségek.

Bocsánat ha félreérthetően fogalmaztam, de nem azt mondtam, hogy agysérült vagy fogyatékos lesz az illető, hanem hogy visszafordíthatatlan sérülést szenved. Legyen akkor: a lelkében.

Szeretem a mindenre szkeptikusan legyintő szakembereket, bár lehet hogy van valami pszihés betegségből adódó kényszerük erre a flegmaságra. Ki tudja, talán korai csecsemőkorban elszenvedett szeparácio... Nem lehet tudni...

Szerintem ez az egészségügy emberhiányára vezethető vissza. Nem több, nem szándékos emberi gonoszság vagy nemtörődömség.

Viszont apuka enyhén szólva f.sz, mi az hogy úgy kell felbujtani hogy menjen már nézzen utána a gyereknek, aztán dolgavégezetlen ér vissza.

De van olyan. Úgy nevezik, hogy hospitalizáció.

Egész komoly szakirodalma van.

Egyébként még annyit, hogy engem is elvettek az anyutól mert koraszülött voltam és azt mondták, hogy nem biztos, hogy megmaradok ez 51 éve volt. Akkor még nem volt ilyen fejlett a neonatológia mint napjainkban. Nem volt ennyi monitor, megfigyelő, korszerű gyógyszer, stb.

Aztán tőlem is a lányomat mert kis súlyú újszülött volt és biztonságképpen elvitték egy jól felszerelt gyermek szakintézménybe. Ez 31 éve volt.

Bizton állíthatom nem lett "visszafordíthatatlan sérülésünk"!:)

Inkább legyen pár napig (akár két hétig) szoros megfigyelés, gondozás alatt, kiváló szaktudású szakemberek keze között és jól felszerelt osztályon, inkubátorba mintsem baj legyen.

Hát igen...ez valóban szörnyű. Ilyen is van, kétségtelen. Valóban szerencse, hogy nem lett tragédia.

Jó egészséget nektek.

Persze, hogy a császárosok is. Ugyanazt nézik.

Apgár: légzés, szívműködés, izomtónus, reflexek, bőrszín. Ezt az öt dolgot osztályozzák. 2 pont a teljesen jó és normális. Így jön ki a 10 pont (5x2) Minél több annál egészségesebb a baba.

Nem lehet összehasonlítani a németországi egészségügyet az itthonival többféle ok miatt. Ezt most nem részletezem, mindenki tud legalább 3 okot felsorolni. Te is.

Azt, hogy egy kisbabát elvesznek két hétre az anyjától mert beteg az ég világon semmi baja nem lesz a "kicsi agyában":) Ez úgy hülyeség, ahogy leírtad:) Gondolkozz! Nyilván vannak olyan betegségek amikor kórházi körülmények kellenek ahhoz, hogy meggyógyuljon (labor, képalkotó vizsgálatok, intravénás gyógyszerek, intenzív ellátás, stb.) Sőt lehet, hogy az anya beteg vagy kerülhet olyan élethelyzetbe mikor két hétig (vagy tovább) meg kell oldani az elhelyezést és az ellátást. Ezek nem okoznak visszafordíthatatlan sérüléseket.

Egyetetek veled.

Nem kell elbagatellizálni. Igen, leterheltek, de nekem mindhárom szülésemnél (az egyik halva születés volt) maximálisan megértőek és információ átadóak voltak a kórháziak. Pedig ők is marhára le voltak terhelve...

Amúgy pedig a cikk írója le is írja, hogy nem az ö baja a legnagyobb és hogy a hormonjai is dolgozhattak, szóval szerintem eléggé objektív hozzáállást tanúsít, amennyire lehet.

A tesóm is hasonlóan járt.

Az információt ők sem kapták, és szerintem a cikk írója sem. Az, hogy azt mondják, hogy inkubátorban van a gyerek, az nem ugyanaz, hogy másnap elmesélik kérésre, hogy ja amúgy ez meg az volt tegnap és ezt meg azt kapott a gyerek és ilyen meg olyan vizsgálat, gyógyszer, stb...

Ez nem leterheltség kérdése, hanem szimplán emberségé.

Elolvastam, értem a problémádat, de az igazi információ visszatartás az a mi esetünkben volt.

Leírom, tanulságos:

Kicsi fiamat először 6 hetesen műtötték, lágyéksérvvel. Azt mondták, 20 perces műtét, ehelyett 1 órát volt a műtőben. Nagyon aggódtam, de a műtét után azt mondták, semmi probléma nem volt, kicsit elhúzódott. Zárójelentésen szintén semmi probléma nem volt megemlítve. Azt már ilyen pici babánál is észre lehetett venni, hogy nagyon nehezen viselte az altatás utáni időszakot.

Következő műtét 4 évesen, egy másik kórházban, orrmandula kivét. Természetesen előtte egy csomó kérdés az altatás miatt. Semmit nem tudtam mondani, hogy valami gond lenne, hiszen nekem anno semmi problémát nem mondtak.

Eljött a műtét ideje, utána iszonyat rosszul viselte a gyerekem az altatásból ébredést, lábadozást. Kérdeztem, hogy mi ez, miért van ez, nekem nem tetszik. Természetesen a dokik azt mondták minden rendben. Másnap reggel a nővérek nézték a lázlapot és pusmogtak valamit nagyon. Megkérdeztem, hogy mit beszélnek, mert látom, hogy valami nem oké. Erre azt mondták, hogy ők nem mondhatnak semmit. Kérdeztem az orvost (aki előtte azt mondta minden rendben volt a műtét során) hogy mi van? A lázlapon annyit láttam, hogy atropin. Nos kiderült, hogy a fiamat úgy túlaltatták, hogy majdnem sikerült örökre, egy csomó atropint kellett kapnia a bradycardia kivédésére.

Ha én ezt tudom, 6 hetesen, hogy az altatásra valami piszok rosszul reagál a szervezete, írnak erről valamit a záróra, akkor ugye ezzel az infoval lehet nekimenni a következő műtétnek.

Ha a nővérek nem pusmognak, akkor a második műtétnél sem derül ki semmi!

Na de most jön a feketeleves!

Fél év múlva éjszaka semmit nem aludtam, mert a gyerekem olyan rosszul vette a levegőt, hogy valami félelmetes volt. Gondoltam reggel irány a doki, mert itt valami nem stimmt.

Felkeltünk, reggelizett, majd köhög, fuldokol. Hát mi történik? Egy csirke szív nagyságú szövet darabot öklendezett ki, ami nyilván lejött az orrából. Én ilyet még nem láttam! (egyébként mi van, ha ez éjjel, álmában történik, megfullad?)

Azonnal irány az SZTK. Kedves doktornéni mondja szó szerint: fúúúj, dobja ki a kukába, látni se bírom. Se szövettan, se semmi, de az orrából jött. Akkor már tudtam, hogy ez egy orrmandula darab.

Visszavittem a dokihoz aki műtötte. Sírva jöttem ki, gyerekkel együtt, zengett az egész folyosó ahogy az az ember üvöltözött velem, a tetejébe a gyerekem előtt. És csak annyit mondott, hogy ja, akkor most itt mindenféle altatás nélkül endoszkóppal kiveszi az orrmandulát, mert az biztosan csak visszanőtt. Fél év alatt. És azt csak úgy kiöklendezi. Igen....

Elvittük másik kórházba, a prof megműtötte, s nagyon emberséges volt. Közölte, hogy anyuka, óriási orrmandulája volt a gyereknek, ebből nem valószínű, hogy valamit is kivettek fél éve!!!!

Hát igen, beparáztak, hogy kiütötték, és otthagytak csapot papot!

Írtam panaszlevelet a kórházigazgatónak, valamint a betegjogi képviselőnek.

A kórház igazgatótól kaptam egy 4 oldalas levelet, amiben védték is az orvosukat, meg nem is.

A betegjogi képviselő, a mai napig, azaz 4 éve, egyetlen egy sort sem válaszolt. Nagyon elfoglalt lehet!!!! Botrány!

Bocsánat, ha hosszú lettem, de sajnos van ilyen is, valós információ eltitkolás.

Óriási szerencse, hogy nem lett rossz vége ennek az egésznek...