Szülés utáni depresszió 2014 (beszélgetés)

Lehet, hogy beteg, lehet hogy nem. Honnan tudjam? Nem ismerem. Te tudod?

Leírt néhány mondatot, aztán jött Mazsinka és leordította a fejét. Azonnal felvetette a legszörnyűbb viziót egy halálos beteg babáról, ami miatt szenvedhetne, ami mélyen unfair és gsztustalan hozzáállás.

Ha volna neki gyereke, nem merne ilyet leírni. Azt a hozzászólást törülni kellene.

Mégegyszer...ha elmegy egy szakemberhez, és az mond akármit, még mindig joga van beszélgetni itt a problemájáról.

Én is tudok egy szépet :

Bármely ember tévedhet; egyedül az ostoba tart ki tévedése mellett. (Cicero)

:D

Szia!

Nem szeretek én sem kukaként hallgatni, ha úgy érzem nincs valakinek igaza, de eljön az a pont, amikor abban az emberben rejlik a nagyobb erő, aki jobbnak látja,ha nincs értelme az értelmes szónak,bölcsebb hallgatni.

Nagyon igaz ez a latin közmondás:

"Aquila non captat muscas." - A sas nem fogdos legyeket.

Nem tudja...olvasd már el a topikindítót!

Tanácsot kér, és beszélgetni akar.

A beszélgetés ezen a fórumon nem hiszem, hogy kizárná azt, hogy szakemberhez forduljon.

Értem, tehát nem voltál depressziós, vagyis nem tudod, az milyen. Ez egy jó hír. De ettől még nem kell egy kalap alá venni mindenkit, csak mert te nem voltál az.

Tudod, hány ezer ember depressziós úgy,hogy szerető családja, társa, barátai vannak? Hiába beszélget velük, ez néha nem elég. Néha pontosan az segít, ha hasonló cipőben járókkal beszélgethet, akik pontosan tudják, miről beszél.

Ne haragudj, de honnan veszed, hogy az igazi depressziós lekötözve fekszik? Az már pszichózis... Nagyon nem ugyanaz, annyi a különbség mint a nátha és az influenza közt, sőt.

Normális embert az vigasztal, hogy másnak szarabb? A káröröm működik ilyenkor, vagy mi?

Milyen alapon döntöd el, ki igazi depressziós és ki nem? Vagy csak jólesik belerúgni másba, hogy bezzeg te milyen fasza csaj vagy?

Nem, nem vagyok szakember. Vegyészmérnök vagyok.

De sosem volna merszem ráfogni egy embertársamra, hogy csak siránkozik, és tényleg nem beteg. Vagy tényleg nem szorul segítségre. Főleg olyanra nem, akivel nem élek közös légtérben.

Mert nekem is voltak rossz időszakaim, voltak pánikrohamaim, beképzelgéseim, éreztem magam rosszul... voltam orvosnál, nem vett komolyan. Ki voltam akadva, hogy miért nem vesz komolyan...a férjemmel kibeszéltük, átbeszéltük, eü nővér barátnőmmel szintén... nem ment egyről a kettőre, függetlenül attól, min mentem át, min nem mentem át. És igen, sokak számára ez egy hiszti. Azoknak, akik valós gondokkal küzdenek, hospice osztályon fekszenek... ha ebbe belegondolok, akkor mosolyognom kell akkori önmagamon, a régi dolgaimon. És én is simán rámondtam volna anno, hogy ez a bajom, meg az a bajom, miközben ténylgesen depressziósok lekötözve fekszenek valahol, mert közveszélyesek. A környezetemet viszont sose sértegettem úgy, ahogy pl. engem néhány nő, aki azt hitte, hogy megteheti, mert most "depizik".

Arról van szó, hogy kiüresedett a világ, az embernek nincs egy lelki társa, egy jó barátja, akire számíthat, és azt hiszi, egyedül van a problémájával, vagy virtuális, ismeretlen emberek fognak neki segíteni a neten. Erre való egy férj, erre való egy anya, egy barát. Vagyis aki lehangolt, mélyponton van, nem érzi jól magát a bőrében, pánikol, az nem feltétlenül súlyos beteg. És szerintem sok esetben ez a gyakoribb.

Na itt a k..vanagy tévedés.

szerencsétlen EGYÁLTALÁN nem véleményeket kért, hanem hozzá hasonló cipőben járók tapasztalatait, akik tudnak segíteni neki,hogy mit tegyen, kérjen-e segítséget, vagy ez "csak" baby blues állapot, ami szinte mindenkit megtalál. Pont ez a lényeg,hogy nem nagymellényű emberek b..gatásaira volt kíváncsi,hanem segítségre.

Ő kért kívülállókat. És azok jönnek és mondják a véleményüket.

Ha doki diagnózisa után jön másképp alakult volna.

Oké, és te mi alapján különíted el azokat, akik tényleg betegek, vagy annak hiszik magukat?

Szakember vagy?