Szülés utáni depresszió 2014 (beszélgetős fórum)

Ne haragudj, de szerintem majd minden hozzászólásodban ott van a háborgás a császármetszés miatti csalódott, önértékelésükben sérült? (vagy nem is tudom hogy fejezzem ki) anyukákon.

Ne foglalkozz velük. Én természetes módon szültem, és ha visszagondolok, bizony kihagytam volna az élményt. Én amúgyis mindig azon háborogtam, hogy miért nem lehet a gyereket a kertben nevelni.:))) Növelni?)))

A lányom császármetszéssel, és én, a kezdeti riadalom után, örültem neki. És bizony ő is.

Akkor az lenne a legjobb, ha én is depressziós lehetnék, hogy legálisan nyírjam a "szeretteimet".

Nem lehet összehasonlítani semmit, de attól még engem frusztrálhat, vagy frusztrálhatja a depis csaj barátnőjét, aki már a harmadik sikertelen lombikon van túl, neki meg az a legfőbb baja, hogy hogy jött ki az a gyerek, amire ő csak vágyhat mindezidáig.

ez elég sajnálatos eset, ha ennire kifordult magából, a családnak kellett volna toppon lennie, és eljuttatni szaksegítségbe.

Elhiszem, hogy borzasztóan idegesítő, de itt egy olyan akkut mentális zavarról beszélünk, ami közel sem picsogás, lehet rá haragudni ezért, de effektíve egy beteg emberről beszélünk, akinek nem nyújtottak megfelelő segítséget a kellő időben, illetve nem támaszkodott a belső erőforrásaira.

Összehasonlítani meg kár dolgokat, mindenkinek a maga keresztje a legnagyobb.

Pl. Azt a barátnődet meghatja, hogy van olyan nő, aki sorozatban szülte a beteg gyereket, akiket nem ápolhatott, mert meghaltak? Ugye, hogy nem vigasztalja, pedig objektíven nincs szörnyebb dolog egy gyerek elvesztésénél.

Én is átéltem a szülés utáni depressziót, és egy idő után rájöttem, hogy mi a gondom.

Én nem mentem el szakemberhez, amit a mai napig sajnálok a kisfiam miatt.

Teljesen egyedül lábaltam ki belőle.

Nem igaz, hogy a kismama nem veszi észre, hogy nincs valami rendben. Igen, először próbálja ráfogni a körülményekre, de ez, ha őszinte magához, csak átmeneti. Tudom, miről beszélek, átéltem. Mikor kezdtek a dolgok rendbe jönni akkor jött a depresszió. Időbe telt mire beláttam, segítségre van szükségem. Előtte kitöltöttem egy netes tesztet, nem ettől vártam a megoldást, inkább azt, hogy igazolja vagy cáfolja a gyanúmat. Utána háziorvos, pszichiáter. Kellett a gyógyszer egy időre, hogy egyáltalán el tudjam kezdeni a kiútkeresést.

Aki azzal jön, hogy szedd össze magad az csak azt bizonyítja, lövése sincs a dologról. Örüljön a szerencséjének.

Ez nem mai történet. Hisztériázott, csapkodta az ajtót, bőgött, szidta a gyereket, szidta a környezetét. Azt a szót ki se lehetett mondani előtte, mert sírva fakadt. Évek múltán is, ha szóba került, akkor felment a pumpája tőle. Nem lehetett vele se szépen, se csúnyán megbeszélni. Másokat hibáztatott, mert mások azt mondták, hogy a császár oké, holott nem oké, a császár kudarc, nem szülés. Patáliákat rendezett, ha témába jött, hogy xy megszült, vagy csak simán oxi nélkül megindult a szülés, akkor kiakadt, haragudott, irigykedett rá, kirohant a szobából... Másokat alázott, hogy azzal is jobbnak tűnjön, holott a környezete segíteni akart, és egyáltalán nem tartotta ezt kudarcnak, csak egy semleges dolognak. Az egészséges lányának olyanokat mondott, hogy anyád egy béna, meg sem tudott szülni téged...hasonlóak. A férjének javasolták, hogy vigye el szakemberhez, de azt hiszem, nem vitte. Ennek pár éve, és még mindig fájó pont, magát nyugtatja, ha születik egy válla törött, vákuumos gyereket, hogy "mennyire sz.r is a hüvelyi szülés", de közben arra vágyik...

Eközben egy barátnőm kisfia súlyos beteg, sok időt tölt az intenzív osztályon, ahol az életéért küzdenek, barátnőm mégsem kattog, próbál előre nézni, és csak pislog, amikor arról mesélek, hogy emez még mindig be van kattanva, mert "csak császár lett", neki meg zokszó nélkül kell virrasztania a kórházi ágy mellett, és akár el is veszítheti a gyermekét.

Ilyenkor valahogy nem tudok empatikus lenni.

Hát, nála már olyan akkut a dolog ahonnan nehezen lehet visszajönni.

Miben nyilvánul meg nála vitán kívül, hatással van a gyerekgondozásra?

igen, nagy szerepe van a családnak ilyenkor, de hidd el maga a kismama is érzi-az elején, hogy valami nem klappol

Hidd el én is látott, tapasztalt dologról beszélek, ha az első jelek után szaksegítséget kap a kismama, akkor nem végződik olyan tragédiákkal a dolog, mint amikről írtál.

Igen én is úgy tudom,hogy ez a szülés utáni depresszió.Amikor az anya közönye már annyira erős a baba fele,hogy ellátni sem akarja,vagy szó szerint a baba életére tör.Ilyen tényleg van,mert láttam,hallottam ezzel kapcsolatban történeteket.

De az,hogy fáradtak vagyunk és ettől kicsit nehezebb az élet az nem depresszió,csak kipihenetlenség.