Szerintetek normális az állandó pépes széklet, illetve állandó hasmenés inger ami már egy éve tart? (beszélgetés)
Akkor elmesélem röviden az egészet.
ugye tavaly áprilisban kezdődött azt leirtam. Aztán suliba győrbe jártam akkor jött meg pont, annyira görcsölt már, eléggé erősen mondták hogy menjen haza. Aztán valaki elkisért, nem tudtam tovább menni, azt beszéltük hogy a kórházba megyünk. Ebből mentő lett, bevittek. Ott csináltak labort meg ultrahangot. Enyhe gyulladást mutatott ki mert a mentőautóban görcsoldót kaptam az lecsökkentette.
Másnap otthon óváron mentem a kórházba mert mondták h mindenképp menjek el. Ugyanazok a vizsgálatok, persze nőgyógyász is megnézett mindkét helyen, aztán ugye sebészet. Gyulladást mutatott crp 130 jobb alhasban volt a gyulladás, tehát vagy vakbél vagy petefészek. Haza se engedtek már, megműtöttek még aznap este. Azt mondták vakbél de a záróra rá van irva h nőgyógyászati eredetű gyulladás a vakbél mellett. Műtét előtt volt egy CT is. Az mutatta ki a jobb alhasi gyulladást.
Antibiotikum kúra volt a műtét után.
Szeptemberben utaztam, előző nap jött meg, mert állandóan késett, pedig ki volt számolva h az utazáskor már túl leszek rajta mikor megvettem a jegyet. Pesten voltunk és ekkor volt megint vizes hasmenés és láz. A jobb alhasi fájdalom átköltözött balra. De jobbon is maradt. Kórház, gyulladást mutatott ki de csak a labor crp 50, antibiotikum megint. Az levitte. Decemberben megint rosszullét, kétoldalas alhasi fájdalom a görcsöt kiiktattam a gyógyszerrel, felkelni nem tudtam. Nem mentem kórházba. Utána a következő rosszllét áprilisban volt, két oldalas alhasi fájdalom, erős görcs, hányás, hányinger.
Júliusban is volt láz mikor megjött amúgy.
Nőgyógyász elintézett egy fogamzásgátlóval, majd inkább megyek a másikhoz.
Meses alatt állandó gyomorfájdalom is van de csk akkor ha megvan és az végigkisért. Utána nyoma veszik, következő hónapban megint.
Gyomor és vatsagbéltükrözésre vagyok most előirva.
gasztron már novemberben is voltam de akkor csak gyógyszert irt fel, de nem használt ezért kerültem vissza.
Ha jobb szemed viszket öröm ér, ha a bal szemed viszket bánat ér, ha a segged viszket aranyér.
( Bocs )
tavaly áprilisban kezdődött hirtelen, előtte valóban influenzás voltam, abból meggyógyultam, aztán megjött, aznap éjjel erős görcsök fájdalomcsillapitó nem használt, oda az éjszakám. Másnap valami tejszines leves után vizes hasmenés. Utána semmi majd megint hasmenés de az nem vizes, harmadnap erős gyomorfájdalom, felkelni sem birtam, nem mentem suliba se. Napközben enyhult de csak akkor múlt mikor a menses. Aztán elkezdődött az állandó laza széklet. Gyomorfájdalom mindig akkor volt amikor megvolt, utána elmúlt az is.
Labor sokszor volt. Először gyulladást, azt levitték, utána már semmit.
Hát ez változó. Decemberben mikor egy hetet késett a menses akkor azon a héten ebéd után kellett menni de ekkor szinte már hasmenés volt, aztán volt hogy reggel kellett menni. Aztán mikor megjött, szintén majd mikor elmúlt, a fosás is elmúlt és visszatért a laza széklet ami nem annyira hasmenés.
Általában reggel szoktam menni de van amikor napközben. Mostanában kicsit jobb lett, igy kibirom estig is. Utóbbi időben inkább kétnaponta megyek, mint naponta.
Márciusban sokszor volt hasmenés az a pépes, akkor inkább reggel mentem, akkor is már két naponta de volt hogy naponta is.
A hasam általában nem fáj, csak ha megjön, akkor két oldalt alul, leginkább bal oldalt, de jobb oldalt is. Tavaly csak jobb oldalt, aztán szeptember óta inkább a bal. Mialatt megvan akkor van gyomorfájdalom is, valahol középen a hasfalon köldök körül. Mensessel együtt az is elmúlik.
Mostanában peteéréstől kezdve bal alhas kicsit belenyilal de az szinte nem is fáj csak nagyon picit belenyilal.
Szine van hogy narancssárga, az se mindig, van hogy pici nyálka is van benne de az ritkábban. Mostanában nem de tavaly év végén fekete pontok is voltak benne.
Ilyen tünetekkel én elhagynám a tejterméket, a glutént és a feldolgozott élelmiszereket. Nagy változás, de meg lehet oldani, és ha ilyesmi okozza a problémát, akkor rövid időn belül lesz javulás. Általában ha nem is ételintolerancia okozza, akkor is segít a diéta, mert helyreteszi, kíméli a beleket, a gyomrot.
Egészséges táplálkozás magyarul. :) Minél természetesebb formában enni az ételeket, kevés fűszer, adalékanyag, tartósítószer.
nekem menseskor még erős görcsök szoktak lenni, nagyon sokszor később, hosszabb lett a ciklusom mint amikor nem volt semmi gond. Na meg két oldali alhasi fájdalom szokott lenni ami nem görcsös, decemberben fel sem tudtam kelni annyira fájt két oldalt, de inkább bal oldalt szokott.
Volt hogy lázas voltam amikor megjött, volt hogy hánytam is. Na meg gyomorfájdalom szokott lenni, de ha elmúlik a gyomorfájdalom is.
nekem is általában másnap van eredmény. Na meg inkább tejtől, tejszintől, pudingtól van másnap eredménye, ezt vettem észre. Persze nélkülük is de ezek fokozzák. És egyébként nem mindig de legtöbbször igen.
Ha beigazolódik ez akkor szerinted fölösleges a vastagbéltükrözés?
Persze, azt meg vard ki, jovo het... bar a gyomortukrozesnel nem tudom, miert olyan fontos varni, az antitesteket vervetellel nezik... De hat ok mar csak tudjak. Bel meg szinten nem regeneralodik azonnal.
De igen, sztem ha eddig kibirtad, az a par nap mar nem szamit.
Irtam, hogy menseskor rosszabbodtak a tunetek. Hasfajas, gorcsok, fosas. De fajt az amugy a nap 24 orajaban evekig, es nem volt kb. tinikorom ota elotte normalis szekletem.
Ha minden nap fogyasztasz glutentartalmu etelt, akkor nincs olyan, hogy "utana", mert folyamatosan irritalt allapotban van a beled. Tobb nap, sot akar egy-ket honap is eltelhet, mire a gluten kizarasa utan javul az allapot - ez a jelenlegi allapottol is, meg embertipustol is fugg (mint irtam, en 3 nap, a 3 eves fiam 2 honap utan lett jobban). Szoval ne arra szamits, hogy eszel egy szelet kenyeret, es fel ora mulva elkezdesz fosni... Ha meg fel napig nem, akkor jobb lesz... Nem tudom, hogy intoleranciat hogyan tudnak megallapitani, nalunk a doki az elmondottak meg a bel-UH alapjan KOVETKEZTETETT (a leletre se irta ra amugy), de ez meg nem volt DG. A dieta sikeressege viszont beigazolta a gyanut.
Most, hogy NEM eszem liszteset ugy altalaban, sokkal szembetunobb a kulonbseg. Ha nagyritkan rakenyszerulok, hogy megegyek egy szendvicset, altalaban masnapra az egesz alhasam kegyetlenul faj, mint eros menstruacios gorcsoknel, vagy mintha bezabaltam volna csiposbol :))) Plusz jon melle a fosas masnap, ugye.
Nem akarom lefújni hanem azt akarom hogy az orvos mondja végül hogy felesleges mert valamit kimutatott a gyomortükrözés, de hát reménykedni lehet.
Inkább mutasson ki valamit, mint hogy ez a bizonytalanság továbbra is fennálljon.
További ajánlott fórumok:
- Allando reggeli hasmenes
- Állandó hasfájás, hasmenés. Mit tegyek?
- Vírusos hasmenésnél előfordulhat világos, majdnem fehér széklet?
- A Thyrox tabletta okozhat hasmenést, illetve ez árthat a magzatnak?
- Lehet tényleg nem jók a székletfogók, például reszelt alma a fertőzéses hasmenéseknél?
- Egy hasmenés után, ami kiszáradáshoz is vezetett, mennyi idöre van szükség, hogy normalizálódjon a széklet? Van valakinek tapasztalata?