Szerelmes versek, idézetek (beszélgetés)

jaj Istenem, Drága Rika :)

Előkerült az egyik legeslegkedvencebb versem! :) Jó volt itt is látni :)

Esti sugárkoszorú

Előttünk már hamvassá vált az út,

És árnyak teste zuhant át a parkon,

De még finom,halk sugárkoszorút

Font hajad sötét lombjában az alkony:

Halvány szelíd és komoly ragyogást,

Mely már alig volt fények földi mása,

S félig illattá s csenddé szűrte át

A dolgok esti lélekvándorlása.

Illattá s csenddé.Titkok illata

Fénylett hajadban s béke égi csendje,

És jó volt élni,mint ahogy soha,

S a fény szemem beitta a szívembe:

Nem tudtam többé,hogy te vagy-e te,

Vagy áldott csipkebokor drága tested,

Melyben egy isten szállt a földre le,

S lombjában felém az ő lelke reszket?

Igézve álltam,soká,csöndesen,

És percek mentek, ezredévek jöttek,-

Egyszerre csak megfogtad a kezem,

S alélt pilláim lassan felvetődtek,

És éreztem:szívembe visszatér,

És zuhogó, mély zenével ered meg,

Mint zsibbadt erek útjain a vér,

A földi érzés:mennyire szeretlek!

Tóth Árpád

Fáy Ferenc:

Kellesz nekem

Kellesz nekem, mint napfény kell a fáknak,

Tikkadt virágnak, mint a víz szeme.

Úgy, mint a test kell kóbor furcsa láznak,

Mint dalra vágyó fülnek kell: zene.

Vágyom rád, mint vándor vágy a fényre,

Sötét fű után, ha eső, szél veri.

S ezer ház súgja délibábnak: térj be,

S ezer tenyér nyújt hűs vizet neki.

Úgy nézek rád, mint víz-csepp néz az égre

Irigylő vággyal vén felhőkre lát,

És hogyha feljut, titkon, lopva, félve

Anyjában nézi vágyva önmagát.

Kellesz nekem, mint bűnnek kell az este,

Mint vad csikónak fékező hurok,

Ezernyi vágyam téged vár keresve,

S ha egyszer eltűnsz, veled pusztulok.

Régi szeretőm vagy!Már mi régen

Megöleltük egymást számtalanszor.

Egyszer élünk minden ezer évben,

Férfi vagyok én,s te mindig asszony.

Te enyém vagy,én tied vagyok,

S ha te meghalsz,én is meghalok.

S ha aludni tértünk,sírba dőlve,

Akkor is találkozunk mi újra.

Áldott az a szél,áldott örökre,

Mely a mi porunkat összefujja!

Ott is szerelemről álmodunk,

Ott is együvé kerül porunk.

Egymásé vagyunk örökre,bárha

Száz alakot,száz helyet cseréltünk.

Suttogunk forró szerelmi lázba,

Hol bolyongtunk,mik voltunk,hogy éltünk!

Változandó minden idelenn,

Csak a mi szerelmünk végtelen.

És ha újra kezdjük a bolyongást,

S szél, vihar,hab és felhő ragadnak;

Hamvainkat száz alakba folyvást

Együtt viszi söpri a szél,vihar hab.

Legyen élet vagy legyen halál:

Minket örök hűségben talál.

Így tőltöttünk már millió évet,

Ha te rózsa voltál,én a harmat,

Gerlicének én voltam a fészked;

Hullám voltál s én a hattyú rajtad.

A szivárvány egyik fele én,

S te a másik,fent az ég ivén!

Bízva nézek a halál elébe:

Mert szívünk nem veszti el szerelmét.

Hamvam a te hamvad közelébe

Fogja vonni boldog,édes emlék.

Együtt élünk és együtt veszünk

S porladozva is ölölkezünk.

Hervadás,halál,múlás regéi

Nem hiszek én bennetek!Hiába,

Szerelmünket ez a sors nem éri;

Nincsen annak vége,nincs halála.

Időt az nem ismer;kezdete

Sose volt,és nem lesz vége se.

Dobogó szívem minden paránya,

Mely amíg élt,tiszta lánggal éget;

Századokról századokra szállva,

Nem szeret mást,senki mást,csak téged!

Te vagy üdve,vágya mindene

Örök álma,örök élete.

Mit tűnődöl?Ki tanítna félni!

Ezer évben,ezer változatban

El nem hagytuk egymást soha még mi,

Mert a mi szerelmünk halhatatlan.

Együtt porladoznak szíveink,

Míg lejár az ezer év megint...

Reviczky Gyula

Az emelvényen,simitványon

Találkozunk minduntalan.

Nézlek sováron,szólni vágyón,

De mindamellett szótalan.

Ha eltűnsz egy-egy pillanatra,

S nem látlak,majd elolvadok.

Szemeidet rám ragyogtatva,

Ajkam,szivem dermedt fagyott.

Irigylett,boldog átlag lelkek

Vesznek körül,-könnyű nekik!

A vallomást,hogyan szeretnek,

Levelező könyvből szedik.

Mit mondjak én?!-Oh e dolognak

A vége még botrány leszen...

A lábaim már úgy inognak...

Atlas se birja el szívem!

Kétségbe esve,elbolyongva,

Hol senki nem jár,egyedül,

Szerelmem a sűrű vadonba

Vigaszt keresve menekül.

Csöndes,homályos rengetegbe

Egy régi várnak romja,im

Leülök a profán jelenbe

Mélázó omladékain.

Elmélyedek a messze multba,

Midőn telt szivű lovagok

A szépek lábához borulva

Nyögték:szeress vagy meghalok!

És elég volt a szépnek ennyi;

A lovag is célt ért vele.

Ki nem nevette érte senki,

S a rendőr sem fülelte le...

II.

Szegény fejem,mit is viódol,

Hogy honnan e nagy fájdalom?

Hisz tudhatod te azt nagyon jól,

Mi voltakép az én bajom.

Hogy nem tudok szeretni lanyhán,

Csak szertelen,szörnyen nagyon.

Úgy ég a vérem,mint a kátrány

A tengeren kigyúlt hajón.

Mint a salétromos rakéta,

Mely égbe vágyva,sustorog.

Erőlködését mosolyogva

Nézik le fényes csillagok.

Akiket meg se közelíthet,

S még le sem ért,elég a láng...

Elvesztve üdve az egeknek

S a földi kéjnek egyaránt...!

Vajda János

"Jajj, gyöngeségünk bűnös ebbe, nem mi!

Úgy alkottak, hogy így tudunk szeretni..."

(Shakespeare)

Üzenet!

Ma nagyon sokan, egy üzenetre várnak,

Akik,szeretnek, csak egy szóra vágynak.

A szó a szerelem, mi oly szép, ha igaz,

S kimondva az embernek, a lelki vigasz..

Akik csalódtak és ma nem köszöntenek,

Azokhoz szól, most ez a szívbéli üzenet.

Ha borúsnak látod is néha, a felhős eget,

A felhő elszáll, a nap süt, szíved újra szeret.

Sokszor érezzük nem lesz már szerelem,

Az élet sem más, csupán, csak rejtelem.

Mégis ott él szívünkben az örök remény,

Mi el nem múlik soha, amíg az ember él.

Ne félj az élettől!

Ne félj soha az élettől , bármilyen mostoha.

Az ember mindig győz, ha nem lesz ostoba.

Harcot kell a célért vívni, érte kell szenvedni,

A szomorú percekben is örömet kell rejteni.

Ne csüggedj ha bántanak, ne hulljon könnyed.

Ebben a gonosz világban, szépet is lelhetsz .

Ki nem várja a holnapot, még az sem adja fel,

Mert egy apró kis reményben, mindig célra lel.

Ha megnézel a kertben egy nyíló sárga rózsát,

Neki is fáj, ha nem nyílhat, mert szirmát eltiporják.

Mégis újra kinyílva, virágzik, a következő évvel,

Mert ő is tudja, hogy az élet, nem egy évvel vész el.

SZERETLEK!!! Hogy mondjam el neked?

Hisz szóval nem tehetem, szívvel nem lehet.

Elveszíteni valakit, te tudod mennyire fáj?

A szívem szakad bele, hogy nem vagy már.

Rád nézek, látok a szemedben egy csillogást,

De ha te is szeretnél, ugye elmondanád?

Nem hagynád ugye hogy fájjon,

Ha látnád mennyire fáj?

Hidd el, ha tehetném,

Az időt hozzánk visszapörgetném,

Átölelnél, hogy ne tudjam,

Ez valaha megtörtént.

Hisz úgy szeretlek, mint még soha, senki mást,

Mondd mit tegyek még, hogy lásd:

NEKEM NEM KELL MÁR MÁS!!!

Csók

Nézlek téged,s te rám nézel,

elveszek szemedben, megigézel.

Elvesztem fejem mosolyod láttán,

egy hang ezt súgja: ez az mire vágytál.

Látom tested minden gyönyörét...

vállad, nyakad...érzem könyörét

a vágynak,

mely súgja: többet ne várjak.

Nem bírom tovább! Kezem hozzád ér,

ujjbegyeimben lüktet minden csepp vér...

Összes porcikám érted remeg,

megfogod kezem, dédelgeted...

Magadhoz ölelsz, test testhez ér,

megremegek, mint egy sárgult falevél...

Ajkad tűzpirosan izzik a fényben,

megcsókolsz...s én elveszek a létben.

Hallkan símogatsz, csókolsz engem,

megállítanám az időt vége ne legyen

az álomnak, melyet veled élek át,

megélném újra az élet viharát...

Rózsákkal hintett ágyon ébredek,

magam mögött tudom legszebb éjemet...

Alig emlékszem nem maradt más:

Buja, vad álom s varázs.

Kék rózsa

Csak egy virág, melynél szebbet még nem láttam.

Csak egy érzés, melyre oly régóta vágytam.

Csak egy gondolat, mely nem hagy nyugodni.

Csak egy pillanat, mely örökké fog tartani.

Csak egy szívdobbanás, melyet csak én hallok.

Csak egy csók, mely mindennél többet mond.

Emlékezés!

Volt egyszer egy élet, mi már semmivé lett.

Elmúlt egy álom, már nincsenek.emlékek.

Csak egy gyűrött fénykép, tükrözi az arcod,

Egy szakadt magnószalag őrzi még a hangod.

Magányos téliestéken, mindig arra vágyom,

Hogy az eltűnt szerelem, a karjaidba zárjon.

A fénylő napsütésben egy emlékre ébredek,

A susogó kósza széllel, a távolba révedek.

Keresem és kutatom, azt a tovatűnő álmot,

Mit minden éjjel kisértetve, fájó szívvel látok.

Rágondolok az életem legszebb rejtelmére,

De visszaűz a gondolat, a sorsom kezdetére.

Oda, ahol csak szerettem és nem fájt semmi,

Az élet keserűvizéből sem kellett még merni.

Ahol az álmom, nem ért még végtelen teret,

Ahol kezem, mindig fogta a te gyengéd kezed.

Szerettelek, de Te rútul becsaptál,

Hatalmas fájdalmat okoztál!

A szívem ketté tört, a lelkem majd megszakadt,

Soha nem éreztem még ekkora kínt és fájdalmat!

Éjjelente felébredek és sírva látom magamat,

Hisz Rólad álmodtam valami borzalmasat!

Egy másik lány kezét fogtad,

S a könnyeim hevesebben potyogtak.

De rákellett jönnöm ez nem csak egy álom,

Ez a szörnyű valóság, miben vesztemet találom!

Lassan és fájón becsukom a szemem, emelem a késem,

Hisz nincs már mit vesztenem!

A szerelmem

Enyém a világ leghelyesebb férfia

Ezt mindenki tudja

Mindenkinek tetszik

Mindenki utána vágyakozik

De ő engem szeret

És én őt szeretem

Ígérem, hogy boldogok leszünk kedvesem

Fáj, hogy már nem hiszed még mindig szeretlek,

Fáj, hogy már kezed kezemben nem remeg meg,

Fáj minden pillanat mit nem töltök veled,

És tudom, hogy ez az érzés csak egyre mélyül benned.

Miért nem lehet minden úgy mint az elején,

Hol marad a tűz, a vad szenvedély?

Tudom kicsim, hogy nem vagyok tökéletes,

Sőt néha mérges, vagy épp nevetséges,

De ígérem mindig veled leszek, mindörökké véled,

Nem is tudom, már csak érted élek,

Szeretlek édes!

Csak kérlek meg ne égess!

Szerelem?

Elmúlt, véget ért, mégis vártam

Tudom kár volt, de mégse bántam.

Valahogy elveszett, eltűnt,

A szemében a láng kihűlt.

Akkor erre volt szükségem,

Most rossz nélküle, így érzem.

Úgy láttam, eleped értem,

Vártam a pillanatot, hogy öleljen.

Világossá vált, hogy ez jó nekem,

De most már önmagammal harcolok vele szemben.

Teltek a hetek, el is feledtem,

Mosolya már ridegként lebegett előttem.

Most jött Ő, a nagy Ő?

Vagy csak játék, mint az előző?

Vajon mit tegyek,

Esetleg pont olyan, mint akitől szenvedtem eleget?

Már néztem volna mosolyát és két szemét,

Vártam, hogy mikor nyújtja két kezét.

Amikor éreztem, hogy hevesebben dobog szívem,

Akkor rájöttem, a józanész mit sem ér ez ellen.

Felmerült a kérdés: Vajon megtegyem?

Éreztem, már alig bírom, türtőztetni magam,

De féltem, hogy ő is szenvedést okoz majd nekem.

Ha ekkor rájössz, miért is ne hisz egyszer élsz!

De e mellett még mindig félsz.

Amikor világossá válik, hogy megteszed,

Akkor vedd tudomásul, hogy igenis:

SZERETED!!!

Mert ha a szerelem elhagyott,

kipattogzik arcodon vékony

fehér rétegben a védtelenség,

mint omló falon a salétrom;

mert ha a szerelem elhagyott,

csak loholsz az utcán szorongva,

elbűvöl s nyomban megaláz

minden parázna szoknya;

és nyelved száraz köporban forog,

ha elalszol, kifoszt az álom,

ébren lábaid fércen rángatod;

parázson jársz, parázson…

És tarkódig felperzselődsz;

tagjaid hamuként elomolnak,

mozdulataidról az otthonosság

arany páncélja leolvad.

Vad fogaid élesen összeverődnek,

tekinteted röpte kileng, és

míg kívül a forróság elemészt,

belülről ráz a didergés…

Mert ha megcsal, ha elhagy a kedves,

Azt elviselheted még,

De jaj, ha veszni hagyod magad

Érette való szerelmét!

Mert minden idegen lesz neked akkor,

s kipattogzik arcodon vékony

fehér rétegben a védtelenség,

mint omló falon a salétrom.

Futnál: menedékül a megkövült közöny

nyirkosbarlangjaivárnak: takarózhatsz melegedni magadba,mint

bundájába az állat. –

hát ezért vagy inkább hű, keserűn is,

nem ereszted az elveszítettet,

körömmel ezért behegedt sebeid

újra csak újra kikezded.

S élsz felelősen, mint a sebesült harcos:

Ki bevégzi naponta mit rendel a nap,

Míg izmai közt bolyong a szilánk, mely

Végül szívébe szalad.

Fáj a lét, sír az élet,

Szívembe markolnak az együtt töltött emlékek.

Szép is volt, fájdalom is éget,

De sosem tudlak elfeledni, s nem szeretni téged!!!

El akarlak FELEDNI

De nem tudlak a fejemből KIVERNI

Nem akarlak többé LÁTNI

De nem tudok nélküled ÉLNI

Szeretném ha lenne VALAMI

De érzem hogy közénk áll VALAKI

Szeretnélek szivemből GYŰLÖLNI

És nem akarlak sohasem SZERETNI

De minél jobban elakarlak FELEDNI

Annál jobban nem tudok NEVETNI

Sírok s csak sírok és UTÁNAD

De nem tudom azt mondani, hogy UTÁLLAK

Rád nézek és elolvadok ÉRTED

szeretném megtalálni a GYENGÉDET

Boldog vagyok amíg NÉZLEK

De hagyj már békén végre KÉRLEK

Kezem hideg, szívem REMEG

ez az érzés néha REMEK

Csordul a könnyem annyira HIÁNYZOL

Csak az a baj, hogy mindig HIBÁZOL

Mit tegyek hogy enyém LEGYÉL

Kérlek erről te is TEGYÉL

Tudod mit érzek IRÁNTAD

És ezt is tudom, hogy te ezt meg BÁNTAD

Miért nézel ha nem ÉRDKELLEK?:

Miért-?hisz tudom neked nem KELEK

Nem vagy különb SENKINÉL

Bár számomra te vagy a legjobb BÁRKINÉL

Bánt ez engem és nagyon FÁJ

Ne kínozz mert nincs bennem BÁJ

Sosem gondoltam hogy KIMONDOM

De nélküled nem lenne ennyi GONDOM

Te vagy a hiba az ÉLETEMBEN

Nemtudom felfogni ezt KÖNNYEBBEN

Ha a sors úgy AKARJA

Hogy egy ilyen lánynak ne legyen PÁRJA

Akkor sem ha nincs más VÁGYA

hát egyedül fekszek be az ÁGYBA

De érzem hogy érez valami FURCSÁT

Csak nem értem az ő GONDOLATÁT

Ha tundám hogy nincs ESÉLY

Nem hagynám, hogy elolvasszon a KÉLY

Mit akarsz ezzel az ÉRZÉSSEL

Jobb ha egy másikat KERESEL

Biztos, hogy nem vagyok hozzád VALÓ

De egy próbát megért és megGONDOLANDÓ

Nem bírom tovább,tennem kell egy PRÓBÁT

Meg kell bővítenem a 'lista" GONDJÁT

Elvarázsolt engem a SZEME

Kell nekem a SZERELME

Soha senkinek nem nyílok MEG

Talán ez a dolog LEHET

Ami úgy szúr ide BENNT

Miattad összeszedtem MAGAM

Hogy szépnek s jónak találj önMAGAMBAN

Önző vagyok mert aztHITTEM

Hogy valóban bejövök neked,de elvesztettem HITEM

Kotródj már nem kellesz NEKEM

A fejemre hallgatok mikor mást súg a SZÍVEM

De megleszek EGYEDÜL

Ha kell az én fajtám külön ÜL

Nem leszek szomorú már 100x MEGÍGÉRTEM

Bár betudnám tartani ezt nemÉRTEM

Mi lesz ha találkozok VELED

Rögtön elveszem mindentől a KEDVED

Szeretnélek magamba BOLONDÍTANI

A gyengédet kéne valahogy megFOGNI

Nem akarok újra én LÉPNI

Neked kéne valamit TENNI

De te úgysem fogsz előre MENNI

Folyton csak hátrafelé tudsz te is NÉZNI

Néha olyat csinálsz hogy feltudnálak POFOZNI

Vagy megalázni és jól LEORDÍTANI

Kiöntöm a lelkem ennek a VERSNEK

Mert érzem hogy nemvagyunk egyforma LELKEK

Bánat tépi szét SZÍVEMET

Bár meghóditanám édes KEDVESEMET

Írok csak írok, de kinek és HOVA?

mégis érdekelsz de együtt leszünk mi még VALAHA?

Remény!

Amikor a hóvirágok, kibújnak a földből.

Mikor két szemed, felszárad a könnytől,

Akkor életre kel szívedben, a szerelem,

Mit régen elfeledtél, de ma, újra keresel.

Mit most érzel, holnap már elfogod feledni.

Ami ma fáj elmúlik, ha újra tudsz szeretni.

Az életed mi szomorú volt, vidámnak látod,

Ha újra eljön a remény, párod megtalálod.

Szeress hát élni, mert a létünk gyönyörű,

Akkor is ha szép volt, akkor is ha keserű.

A csalódás után is mindig van, miért élni,

Csak ne felejtsd a szót; remélni remélni!

Amikor tudod, hogy nem jön, de mégis várod

Amikor tudod, hogy kár volt az egész, mégse bánod.

Amikor meglátod, és hevesebben dobog a szíved,

Amikor érzed, hogy érte remeg a két kezed.

Amikor várod, hogy újra eljöjjön a pillanat,

Amikor várod, hogy ismét odaadhasd neki magad.

Amikor vágyod hangját és szavait,

Amikor naponta felidézed magadban az együtt töltött órák emlékeit.

Amikor néznéd mosolyát és két szemét,

Amikor vágysz arra, hogy megint feléd nyújtsa két kezét.

Amikor nem bírod már, hiszen kavarognak benned a szavak,

Amikor közeledben van és alig bírod türtöztetni magad.

Amikor elhiszed, hogy erre volt szükséged,

Amikor elhiszed, hogy míg együtt voltatok ö is megörült érted.

Amikor megijedsz, mert rossz lenne nélküle,

Amikor újra aludnál és ébrednél mellette.

Amikor jó lenne ha újra veled lenne,

Amikor már önmagaddal harcolsz ellene.

Amikor rájössz, hogy mit sem ér a józan ész,

Amikor döntesz, hogy miért is ne, hiszen egyszer élsz.

Amikor világossá válik, hogy bármily rossz, ez mégis jó neked,

Amikor tudod, hogy tilos de mégis újra és újra megteszed

Akkor vedd tudomásul, hiába tagadod, igenis szereted!

Hogy mondjam el mi szívemet nyomja,

mikor elkezdeném lelkemnek elcsuklik hangja.

Hozzád szolnék de nem merek,

pedig a világba kiabálnám, hogy mit érzek.

Tudom csak áltatom magam mert te nem törödsz velem,

de nem tudok mit tenni magával ragad a szerelem.

Tudom, hogy kihasználsz, játszol velem,

de hagyom hisz őt szeretem!

megélt fájdalmamról ír Baranyi Ferenc...ez a vers sokat jelent számomra..olvassátok, talán másnak is tetszik..

Baranyi Ferenc: Staccato

Amíg csupán lopjuk magunknak egymást, csak lopott holmi lesz, mi rég miénk,

vezekelünk a rég megérdemelt nász visszaeső kis bűnözőiként,

aki vagy,elvesz naponta tőlem,

s ha néha visszakaplak egy napig,

megont sután, csak félig ismerősen puhatolom felejtett titkaid,

heteken át,míg várom folytatását egy-két lopott órának, meglopok minden varázst, mit új találkozás ád.

Mert úgy kezdjük mi újra, hogy már messze vagy, mikor megérkezel.

Karomba kaplak, s mégsem érlek el.

"Hát mégis az volna a szerelem, hogy aki kell,az kell,

nem azért, amilyen,

Hanem annak ellenére, hogy bármilyen?

/ Simonyi István /

"Szeretnék szeretni

Szeretnék szeretni

Valakit ölelni

Kezem kezébe fektetve,

csak vele lenni.

Mindörökre.

Szeretnék szeretni.

Valakit ölelni.

Lelkem lelkébe merítve,

csak az övé lenni.

Mindörökre.

Szeretnék szeretni,

Újra érezni, hogy élek.

Ha fontos vagyok neked.

Add hát át szíved nekem.

Megõrzöm.

Örökre."

"Unos-untalan s mindörökre

Pokolba a szerelemmel,

meg az összes sajgó érzelemmel.

Mind csak arra jó, hogy gyötörjön,

Hogy szívembe a fájdalom beletörjön.

Mindörökre.

Pokolba vele, hogy nem talál rám,

Pedig az utat tudja, hisz itt jár

Nap mint nap, s hallja is ahogy kiáltok,

Hangtalan szavakkal rá várok.

Unos-untalan.

Pokolba velem is, hogy tudok szeretni,

S nem tudok könnyen feledni.

Hogy tépném ki lelkembõl tövestül,

S irtanám ki belõlem gyökerestül

Mindörökre.

Pokolba az egész élettel,

Mert tele van vak reménnyel,

Kecsegtet, hiteget, de a végén elvesz

Mindent örökre, s mid volt örökre elvész

Unos-untalan."

Elszáradt rózsa

Vörösen tündökölt kezedben,

Tán égő szívvel hoztad,

De hogy mi járhatott fejedben,

Nekem soha nem mondtad...

Csókokkal kísérve adtad át,

Szavak nem jöttek a szádra,

Belezártad lelked sugarát,

S hogy fütyülsz a világra...

Nézem most a kiszáradt rózsát,

Füttyödet hallgathatom,

De hogy engem el miért dobtál,

Soha meg nem tudhatom...

Csak egy álom…

Este mikor nem jön álom fáradt szememre,

Terád gondolok, s igéző szemedre.

Tekintetem keresi, mely könnyes, s fáradt,

Szívemnek is fáj: bárcsak ott lennék nálad!

Átölelnélek, s el nem engednélek soha,

Tudom, hogy ez csak egy álom, mely elég ostoba.

De szívemnek parancsolni nem tudok,

Mert te vagy kit szeretek, s kit szeretni tudok!

Fáradtan, de boldogan ébredek reggel,

Szép álom volt, mely nyugtatta lelkem.

Ez így megy mindig, és így is fog menni,

Amíg eljön a nap, mikor veled tudok lenni!

Addig is boldogan várom az éjeket,

S álmodok veled őszintét s szépeket,

Melyben gyengéden fogod két kezem,

S én vágyódva nézem két szemed!