Szerelmes versek, idézetek (beszélgetés)

Egy kapcsolat: Van egy tál, tele van sóval, a tetején cukor van.

Idövel elfogy a cukor és ott marad a só...

Nem szabad soha visszanézni, keresni eltünt arcokat!

Nem szabad visszavárni ki elment s itt hagyott!

Legyen emlék ami emlék, fakuljon meg, hogy elfeledjék!

Új boldogság kell nem a régi...nem szabad soha visszanézni.

Valakit megszeretni egy perc is elég, de azt elfeledni egy élet is kevés!

Legyen az élet bármilyen mostoha, szeretni megtanít de feledni soha!!!

Ha az életben boldog akarsz lenni, tanulj meg egy embert hibával szeretni!

Mert ha olyat keresek kiben hiba nincs, más világon keress mert a Földön nincs!

Tudod mi a bánat?

Elmondom neked!

Szeretni valakit ki téged nem szeret!

Megalázva írni könyörgő levelet!

Szívdobogva várni s nem jön rá felelet!

Hideg búcsúszónál egy csókért koldulni!

Mással látni meg őt és utána fordulni!

Kacagni boldogan hazug lemondással!

Hazamenni sírva könnyes zokogással!

Szeretném szívemet kitépni s virág helyett az ablakodba tenni.

Ha látnád hervadó szívemet, tudnád, hogy mennyire szeretlek!!

Hosszú álom az élet, valaki rosszat álmodik s valaki szépet.

Én azt szeretném ha mi együtt álmodnánk valami szépet...

Ha van egy szív, mely érted dobban szeresd őt mindenkinél jobban.

Mert ki tudja, lesz-e idő mikor fáj a szíved érte, de már késő!

A levegő nehéz, meleg és szinte tapintható

Csend van és sötét, minden oly nyugodt

Kezeim lassan keresve elindulnak feléd

Megtalállak és egész testemmel hajolok föléd

Lassan szádhoz érek ajkaimmal

Csókolni kezdelek erős és visszatartott vággyal,

Olyan puha és finom vagy

Egyszerre akarom érezni testedet és azt amit adsz

A szereteted az közelséged

Selymes bőröd és kellemes érintésed

Mindent amit tudsz adni

Amiből nincs kiút ami megszűnik lenni

Már hiába várom a kecsegtető választ,

Az eltelt idő kétségeket áraszt...

Hiába vártam, hogy végre velem lesz,

Ha az élet tőlem most mindent elvesz...

Nem kértem sokat csak kedvesem szívét,

Forró csókjának mámorító ízét,

Hosszú napjaiból csak egyetlen percet,

Mi percben engem boldogan ölelhet...

Nem akartam mást csak Őt boldoggá tenni,

Ha szüksége van rám, mindig ott lenni,

Vigyázni Rá, hogy boldog lehessen,

Csak azt akartam, hogy igazán szeressen...

Kétségek között!

Jó lenne tudni, hogy mit hoz a jövő!

A megfáradt szívben, lesz-e még erő?

Az elveszett álmok, igazak lesznek?

A nagy érzések, sötét mélybe vesznek?

Meddig tart a szerelem, mi éltet?

Mi vár rám holnap, a magány, a végzet?

Mi most szépnek tűnik nem más, mint lidérc?

Mi gyorsan tovatűnik, ha egyszer majd elérsz?

Mit ma igaznak véltünk, holnap hazugság?

A meg nem talált célok utáni, vágyódás?

A jövő rejtelem, mely végtelennek tűnik

És határtalan idő, mi soha meg nem szűnik!

Ha Tudnám!

Ha volna rá szó, mit érzek,

elmondanám neked.

De ezt az érzést, csak átélni,

kifejezni, nem lehet.

Az életem minden percét,

eltölteném veled.

Ha tudnám, hogy Te leszel,

aki szívből szeret.

A gondolatom hozzád száll,

vágyam téged keres.

Te maradnál a nagyvilágba,

ki boldoggá tehet.

Csábít egy álomkép,

szépsége százszorszép

fáj már az ébrenlét,

fáj mintha rég nem én lennék.

Csak élvezd a lét minden ízét,

a nappal az éjjel ezer színét,

a perceknek száz évnyi báját

az érzést,hogy őrült kaland vár.

Csak élvezd a napfény reményét

a hold mindent átíró rejtélyét,

a dallamba bújt lélek hangját,

a szépséges lét minden álarcát.

"Tudod mi a bánat?

Várni valakit ki nem jön el többé,

Eljönni onnan, hol boldog voltál,

S otthagyni szívedet örökké!

Szeretni valakit, ki nem szeret téged

Könnyeket tagadni, mik szemedben égnek,

Kergetni egy álmot, soha el nem érni

Csalódott szívvel mindig csak remélni!

Megalázva írni egy könyörgő levelet

Szívdobogva várni, s nem jön rá felelet,

Szavakat idézni, mik lelkedre hulltak

Rózsákat őrizni, mik elfakultak.

Hideg búcsúzásnál egy csókot koldulni

Mással látni meg őt és utána fordulni

Kacagni hamis lemondással,

Hazamenni, sírni könnyes zokogással.

Otthon átkönnyezni hosszú éjszakákat

S imádkozni,

Hogy Ő sose tudja meg

Mi is az a bánat.

A szív gyorsan elárulja önmagát,

De mást lát a két szemem,

Messze túl a könnyeken,

Hogy még mindig te vagy a mindenem.

Ha az kérdezné tőlem most valaki,

Mondjam meg mit jelentesz nekem?

Tán büszkeségből azt felelném,

Semmit, csak múló szerelem.

Elmegyünk majd egymás mellett,

S a két szemed rám nevet,

Kacagva köszöntelek én is,

De hangom kissé megremeg.

Mosolygok az utcasarokig

Aztán, hogy elfordulok

Fáradt szememhez nyúlok,

S egy könnycseppet elmorzsolok.

A válás mindig nehéz,

De rosszul ítélsz,

Nem bántam meg,

Bárhogy is volt, nem bántam meg.

Szívemben mindig lesz egy hely emlékednek,

Elfelejtem azt, hogy rossz vége lett

És csak az maradsz,

Ki engem boldoggá tett.

Elmentél tőlem, kedves,

S én hagytam, hogy menj csak el,

Hiába lett volna minden,

Ki menni akar, engedni kell.

Mosolygott hozzá az arcom,

De mögé már senki sem néz,

Játszani a közönyös embert,

Most látom csak mily nehéz.

Ha azt kérdezné most tőlem valaki,

Mondjam meg, mit jelentesz nekem?

Egy pillanatra zavarba jönnék,

S nem tudnék szólni hirtelen!

S nagy sokára mondanám halkan,

Semmiség, csupán az életem,

S nem venné észre rajtam senki sem,

Hogy könnyes lett a szemem!

Nem bántam meg,bármit is szólsz,nem bántam meg

Azt,ami szép volt,nem sikerült megmérgezned,

Mondd, hogy én hibáztam el, ha akarod,

De nem fogok sírni, ne legyen könnyű diadalod.

Most búcsúzom, ez az egész,

Most menj el, vissza se nézz,

Csak vedd karodba, ki tőlem elszakít

S ne hidd, hogy nekem szomorú lecke volt."

A szived,nagy örök titok,

és az ajtaját ki nem nyitod.

A lelked mélye rejtelem,és

nem engeded sejtenem,mi zajlik

benne szüntelen.

De ha szemed reám nyitod,nincs

rejtelem és nincs titok.

Örökké

Tudod néha fáj a magány ,

S kegyetlen a Sors ,

Hogy két szívet szétszakít,

mi már összeforrt.

Van , hogy el kell engedjük,

ami régen miénk,

hogy együtt lehessünk...

Boldogan, Örökké.

Hiányzol!!!

Nem bírom ezt a fájdalmat

Megőrülök, ha nem láthatlak

Hiányzol minden pillanatban

Hiányzol hajnalban, pirkadatban

Hiányzik a mosolyod, az észveszően szexis hangod

Hiányzik az érintésed, hiányzik az illatod

Hiányzik minden mozdulatod,

Te hiányzol szerelmem

És kár hogy nem vagy mellettem

A szerelmem

Enyém a világ leghelyesebb férfia

Ezt mindenki tudja

Mindenkinek tetszik

Mindenki utána vágyakozik

De ő engem szeret

És én őt szeretem

Ígérem, hogy boldogok leszünk kedvesem

Mit mondhatna egy szerelmes

legyen a világ szeretve,úgy

ahogyan Téged szeretlek Én,

szivem társa vagy,s benne a fény.

Mézédes szavak helyett téged akarlak,

csókunk int némaságot ma a szavaknak.

De ha kell szó, az is őszintén csendül,

Míg kezed fogom, s mellénk a csend ül.

Rólad álmodom...

Fáj téged szeretni

De oly nehéz feledni.

Téged nézve mosoly ül arcomra,

S ha nem látlak könnyek gördülnek ajkamra.

Egy érintésedért meghalnék,

De ha megtennéd elolvadnék.

Mint embernek az oxigénre,

Úgy nekem is szükségem van levegöre.

Te jelented nekem a levegőt,

S én jelentem a levegöre vágyó szenvedőt.

Én minden este álmodom rólad,

s álmomban a szenvedést lecsókolod rolam.

Ha majdan valamikor az tucán meglátlak,

Én tudni fogom, hogy este az álmomban, majd ujra látlak.

Keserű magányomban,

Mikor már az életemet értelmetlennek láttam,

Feltünt ő,egy csodás,feltünően kedves,mosolygós fiú.

Első látásra megtetszett,

Nem figyeltem a külsőt, csak az embert.

Nem az a tipikus szépfiú,

De a mosolya elragadó.

Az első pillanattól tudtam,nekem ő kell.

Megláttam az embert, való volt vagy képzelet?

Csillogó szemében jövőmet láttam,

Tökéletességében szenvedésemet.

Ó,________,lenyűgözött egy pillantásával.

Vágyakoztam utánna,napokat, s heteket,

Reménykedtem, hátha egyszer enyém lehet.

S az egyik percben jött egy telefonhivás,

A telefonhivás, mely már mindent eldöntött.

Vágyakozó szívembe bánatot öntött.

Mindent tudott az,

Istenem, ha akkor hallgattam volna a bölcsebbre.

Azon az éjszakán zajlott az élet,

Azon az éjszakán a szivem társra lelt.

Ó éj, ki egy perc alatt széppé tettél egy életet,

S ki keserves könnyeket csalt szomorú szemembe.

Ó éj, légy átkozott.

Csodát tettél,

S utánna a szakadékba döntöttél.

Fájó könnyeimet csak neked köszönhetem,

Úgy, mint összetört szivemet.

Elvakitottál,boldoggá tettél,

S még meg is sebeztél.

Akkor, azon az éjjelen felhőtlen örömben úsztam,

Az életem már nem volt reménytelen,

Hisz az enyém lett_______!!!

Életemben először mérhetetlen szeretettel öleltem magamhoz egy fiút,

Ki egy éjjelnél többet jósolt.

Úgy öleltem,úgy szerettem,ahogyan azt még soha sem tettem.

Az az éjjel többet jelentett nekem, mint azt hittem.

Öleltem, csókoltam,majdnem beleszerettem.

De másnap...., ó Istenem,

Kár volt ily hamar örvendeznem.

Másnap, romba dőlt átkozott életem.

A sírba döntött egyetlen gondolatával,

A halálnak adott át kegyes hazugságával.

Őt másnak gondoltam,

De mint kiderült, ő is pont ugyanolyan.

Bár lett volna benne annyi kegyelem, hogy az igazsággal illet,

De nem, utolsó tőrdöfése volt ez,

Az utolsó seb, amit ejtett szivemen,

Még amellett, hogy kihasznált, játszott

S kegyetlenül magamra hagyott!!!!

"Miért szeretlek úgy, mint senki mást?

Hidd el nekem ezt a vallomást.

Azt mondja a vallás, esküdjek Néked

És én esküszöm, szeretlek Téged.

A szemed fénye csak úgy ragyog,

Most Te az enyém, s én a Tied vagyok.

Ha hallod versemet, jussak mindig eszedbe,

S valld be őszintén, mit érzel szívedbe.

Ha úgy érzed, igazán tudsz szeretni,

Válaszul csak annyit mondj, velem akarsz lenni.

Én nem szeretek mást, csak Téged,

Nélküled mit is ér az élet?

Tartozom egy vallomással.

Nem tudok boldog lenni mással.

Szeresd, akit szerethetsz,

De hűtlen ne légy soha,

Mert az élet bármily mostoha,

Szeretni megtanít, de feledni soha."

IGNOTUS: AKAROM

Azt akarom, hogy rámszorulj,

Azt akarom, hogy sírj utánam,

Azt akarom, ne menj tovább,

Azt akarom, maradj meg nálam,

Azt akarom, halkan nevess,

Azt akarom, szavad elálljon,

Azt akarom, szemmel keress,

Azt akarom, a szived fájjon,

Azt akarom, add meg magad

Kegyelemre vagy pusztulásra,-

Azt akarom: engem szeress,

Azt akarom, ne gondolj másra.

Szeretlek... Kedvesem.

Feltámadt a szél,

Testemben él,

Szívembe véste,

Szeretlek.

Életre kél,

Lelkem mélyén él,

Szívembe nyeste,

Szeretlek.

O velem él,

Mindig bennem él,

Szíve mélyén vél,

A Kedvesem.

Majd talán álmaimban meg-meglátogatlak,

mint egy távoli barát, kit senki sem vár.

Elmegyek hozzád, csendben melléd ülök,

S csak nézlek, nézlek, a könnyeimen át.

És amikor édes, szép arcoddal beteltem,

megcsókollak bánatosan, s úgy megyek tovább.

Arcodon kedvesen csillanak meg

az őszi napfény búcsúfényei,

boldogan ébredek rá,hogy párom vagy,

az őszi este ismét melletted talál.

Vágyakkal telve bújok hozzád, s

ajkaid kívánva kapok utánuk.

Incselkedsz,de vágyam csókkal jutalmazod,

nem is tudom lehet -e ennyi

boldogságot kapni valakitől, s

szivem érzi, s mégis reméli

te is ilyen boldog vagy velem.

Szerelmem vagy! suttogom, s

magamnak is elismétlem százszor,hogy

mit más egy életen át keres

én megkaptam, s már vigyázok rád.

Már messze vagy

Borult éjszakán,

Álmatlanul, könnyes szemmel merengve

Eszembe jut a múlt...

Egy pillanat, s jövőnkre sötét köd borult.

Még érzem ölelésed, halk szavad...

Csalfa ábránd! már messze vagy...

Érzem még bőröd bársonyát arcomon

Jössz még felém ködpárás hajnalon

Egyszer azt mondtad, soha el nem hagysz

Áztat a könny...ó, már messze vagy.

Tükörkép

Mikor belém hasít az égető fájdalom,

a tükörbe nézek és elfog a fájdalom,

hogy volt egy ember ki boldog volt nagyon.

Teli volt álmokkal,hatalmas tervekkel,

s támogatta mindenben szerelme,

de mára már emlékeit is elvesztette.

Mostanra magányos,megtört lány néz vissza,

Beazonosul a halál az élettel egy síkra,

S vesztét kívánja teljes szívéből sírva.

De nem mehet el mert őt is szeretik,

bár nem fog tudni soha viszont szeretni,

nem lesz rá képes,mert nem tud feledni.

Már nem akarom

Felmosni a padlóról

A könnyeket

Már nem akarom

Felemelni az eldobott

Köveket

Már nem akarom

Látni arcod álmaimban

Felébredek…

Már nem akarom

Nélküled az utcát járni

Letérdelek…

Már nem akarom

Nem vagy itt és én nélküled

Nem vagyok

Már nem akarom

Emléked, elengedlek s

Meghalok…