Szerelmes versek, idézetek (beszélgetős fórum)

Szavak..

Már nem szólnak a szavak, nem vigasztalnak,

Csak csendben vannak, és elfordulnak.

Már nem harcolok többé, nem fog a remény,

Könnyeim sem hullatom, mert belefáradtam rég.

A szívem nem oly régen, még vadul kalapált,

Várta hogy egyszer a szerelem rá talál.

Szívemet, lelkemet, egyszer neked adtam,

S akkor szerelmi gyönyörben éreztem magamat.

Én azt hittem akkor, ez a varázs a tiéd, és enyém,

Álmaink, vágyaink, reményeink mind célba ér.

És ha egymásra találunk, már szavak sem kellenek,

Hisz te voltál nekem a télben, a tavasz, nyár, és szerelem,

Most ez a szerelem lett a végzetem,

Nem tudom, hogy valaha túlélem e.

Már néha nem tudok józanul gondolkodni,

Azt hiszem, nem tudok nélküled létezni...

Ha megtör az élet, s bánt a világ,

Bújj két karomba, s vigyázom rád!

Nem hagyom, hogy szíveden sebet ejtsenek,

Inkább tépjék ki helyette az én dobogó

szívemet..".

Összetartozás

Világító csillag a sötét éjben,

Mely mutatja utam a bizonytalan semmiben.

Mámorító melegség, tiktott simogatás,

Mely átjárja testem minden porcikáját.

Felemel, visz a végtelenen át,

Hallgatja szívem dobogását...

Távoli csillagok

Sötét van a szobámban nagyon,

Csak a hold világít be az ablakon.

Az ágyamon fekve nézem az eget,

Ahogy tündököl ezer csillag Neked.

Úgy érzem itt vagy velem,

De csak a képedet nézhetem.

Oly távol vagyunk most éppen,

Mint a csillagok az égen.

Egyetlen szív kell csak nekem,

Egy messziről dobbanó néma jel.

Egyetlen szó: egy halk igen,

Amit egy magányos csillag üzen."

Mindent újra kezdenék, mert örök feszültség bennem a lényed, és nekem, míg élek, sohase lesz belőled elég. Hát nyilván az életem mélyéből támadt szerelem az, amit irántad érzek, nemcsak a férfi vágya a nő után. Mert ilyesmire csak a szerelem képes.

/Dallos Sándor/

Egyre gyakrabban rajtad felejtem a szemem, rengetegszer rajtakapom a gondolataimat nálad. Kívánom a közelségedet, és szeretnék minél közelebb kerülni hozzád. Az előbb néztelek, majd megérintettelek, és rémülten éreztem, mennyire vágyom rád.

/Vavyian Fable/

Sziasztok!!

"A szerelem erőt ad, majd megfelezi, egymás nélkül nem létezhetünk. Ha elvesztem őt, mert elszakítják tőlem, vagy elhagy, vele vész az erőm. Lényemnek azt a felét kell nélkülöznöm, amely nélkül üressé válik az is, ami megmaradt. Nem kínálhatsz fel nagyobb csodát, mint a szerelem, semmi sincs, amire elcserélhető.Szeretem őt, s mióta ez megtörtént velem, többé nem vagyok önmagam, akként nem, mint eddig. Sebezhetőbb lettem,s a szerelem termszetéből adódik, hogy megsebezhet ő is: egy figyelmetlen szó vagy mozdulat fájdalmat okozhat, miként ennek ellenkezője olyan örömet,amihez foghatót eddig nem ismertem. Önmagamről megfeledkezve féltem őt, tudván, hogy az elvesztése egyben az én vesztem is. Ha elvenék tőlem, megvakítanának. Megvakítanák szívemet, lelkemet, arra kényszerülnék, hogy ne lássam többé az élet, a világ szépségét...

...nem mondok, nem mondhatok le róla, hacsak ő nem kéri!" - Vavyan Fable -

Szeritnem van benne igazság...

Jobbágy Károly: Tanítás

Aki szeret,

annak,

varrd fel a szakadt gombját,

mert könnyen

meglehet,

hogy felvarrja más.

Aki szeret,

annak

hallgasd meg baját,gondját,

mert könnyen

meglehet,

hogy meghallgatja más.

Aki szeret,

azzal

sose légy morc,goromba,

mert könnyen

meglehet,

hogy rámosolyog más.

Aki szeret,

szeresd!

s öleld meg naponta!

mert könnyen

meglehet,

hogy megöleli más.

És akkor

- hidd el! -

nem ő a hibás.

„Nem az a fájdalom, sírni, zokogni!

Hanem: A fájdalmat kacajba fojtani!

Az ember erős, de a szíve megszakad,

Ha azt, akit igazán szeret

Szeretnie nem szabad!”

„Van két ember, akik szeretik egymást.

Nem szerelem, mert az elmúlik.

Ez soha!

Barátság? Ez annál sokkal több!

Egy földöntúli viszony,

Amelyet az angyalok támogatnak.

Egy tiszta, mély, őszinte és önzetlen lelkitársi kapcsolat.

Összeköt két embert egy láthatatlan szál,

Melyet senki nem szakíthat szét.

Nincs magyarázkodás, nincs felelősségrevonás, csak a hit.

Úgy szeretik és fogadják el egymást, ahogy van,

És bármit megtennének a másik boldogságáért.

Az ilyen kapcsolat az Isten ajándéka,

És boldog lehet az, aki ezt megélheti.

Én boldog vagyok...”

Szép jóreggelt mindenkinek!

Köszönöm Manocska! Ez volt az, csak én Judittal hallottam. El is mentettem magamnak.

Szia kedves kisvirág42.Én ismerem a címe:A fiú és a szerelem

Vidám forgatag kellős közepén ismertem meg Őt.Magas volt, karcsú, mint egy ifjú jegenye.Szólt:-Kislány szabad egy táncra?-s én alig bírtam kimondani-igen.A zenekar egy tangót kezdett, s minket elsodort a tömegáradat.A szeme égő tüzként parázslott, mikor rám tekintett.Szeret.tudted és érezetem az első pillanattól, h megszeretett.Az est úgy telt el mint egy csodás álom.Búcsúzáskor a fiú így szólt:--Imádom.

Egy esztendő telt el azóta, mely gyorsen telét, mint egy múló pillanat.Mi gyakran találkoztunk, s loptunk egymástól forró csókokat.Szerettük egymást, boldogok voltunk, míg meg nem történt a tragika.Egy vidám nyári nap, az iskolából hazafelé menet a szürke aszfalton meglátok vkit.Ő volt.Inteni akartam, mivel Ő már messziről intett.De amikor vmit észrevettem, nem emeltem fel a kezem.Egy lány kezét szorította.Ó milyen fájdalmas is nekem!Hát így szeretett engem?!A kanyarban egy fekete autó, mint a veszedelem.Én az úttestre láptem, s többre már nem emlékszem.Mikor magamhoz tértem nagy tömeg állt körülöttemMindenkit láttam, csak azt nem akit a legjobban szerettem.Akkor vettem észre, hogy ott fekszik mellettem.Igen, Ő volt az a bátor, az a hős aki testével védelmezett.A fiú csupa vér volt és nehezen lélegzett.Végül így szólt:-Kislány meg kell tudnod az a lány a húgom volt.Ajkára mosoly húzódott, senki sem látta, h a halállal bírkózott.Győztesnek a halál bizonyult.Marcos kesrű önvád, örökös rád az életem, mert volt egy fiú, ki azzal halt meg:

-Kislány, én szeretem!

Szia! és persze mindenkinek nagyon szép napot

Nagyon szép ez a történet, hasonlót tudtam, de már nincs meg, sajnos mert leirnám, asz pedig a Judit.

Arról szól, hogy a lány szomorú, mert meglátja a barátját egy lánnyal, és akkor jön egy fekete taurusz, ami elgázolja, de mikor magához tér, látja, hogy a fiú mellette van, és nagyon komolyan megsérült, csak anyit tud mondani, aza lány a nővérem volt. Judit szeretlek.

Ismeri valaki közületek?

Heinrich Heine: Búcsú

A sárga lomb megreszket,

levél hull, jön a dér. -

Ó, minden, ami kedves,

elmúlik, sírba tér.

Az erdőbe a napnak

ernyedt sugara vesz.

Tán a búcsúzó nyárnak

utolsó csókja ez...

Sírni, zokogni tudnék,

érzem - valami tép.

Most, hogy bucsút kell vennünk,

felújul ez a kép:

el kell hagyjalak téged,

s tudom: meghalsz te már!

Te vagy a haló erdő,

én a bucsúzó nyár.

(Ford.: Dsida Jenő)

Hangtalan, néma, könnytelen fájdalom,

A semmibe merengve Rólad álmodom,

S várok egy szót,egy apró jelet,

S vállamon érzem még vigasztaló kezed!

Emlékeid börtönébe zárva hideg az éjszaka,

S a rácsok közt felzokog a fájó szív szava!

Érted kiált, hív, neved sírja az égre,

Majd fájva, megtörve elalszik végre!

De álomtalan az álom, nem ad már békét,

Ma éjjel nem hozza a fájdalom végét!

Csak furcsa lebegés, élet vagy halál...

E szívnek Kincsem, mindegy ezután,

Hisz nélküled csak, holtan élhetek,

Tudod, mint a filmeken a szellemek...

De őrzöm még a lángot, bennem él az eskünk,

mit szavak nélkül, egymásnak tettünk!

Az égen még látom szerelmünk csillagát,

Kettőnkért ég, sosem hal meg talán...

Esküm él,míg szívem fájva dobog,

A meggyújtott láng örökké lobog!

Kérj még belőle,vedd el, hisz Tiéd,

Szoríts Magadhoz... SZERETLEK! Ne kérdezd miért!

Felhőkkel vándorló

Vándor a lelkem, vándor a szívem,

Helyben maradni nem tudok.

Kedvesem kérlek, ne szeress híven,

Mert lehet holnap indulok!

Otthonom nékem országnak útja,

Hegygerincek és tengerek.

Bárhol megszállok, indulok újra,

Helyben maradnom nem lehet.

Talán már mától elhív a távol,

Nyelem a búcsú könnyeit.

De lelkem lángol a boldogságtól,

Hogy úton vagyok már megint.

Ilyen az élet, kedvesem kérlek,

Ne vesd meg vándor lelkemet!

Elmegyek értsd meg, örökre, végleg,

Mert aki itt tart, eltemet...

Nem mondok néked, csak jót és szépet,

Légy boldog amíg itt vagyok!

Szeretlek téged, de meg kell értsed,

Egyszer mindenkit elhagyok...

Szárnyal a lelkem, át réten, kerten,

Sokáig itt nem maradok.

Úgy szállok, érzem, mint felhő az égen,

A széllel én is indulok...

Vérzik a szívem, zokog a lelkem,

Mert senki nincs, ki így szeret.

De ne vess meg engem, édes szerelmem,

Amiért holnap elmegyek...!

Indulok újra a régi útra,

Dúdolva furcsa éneket.

Vándor a lelkem, vándor a szívem,

Harmatos fűben lépkedek...

Harang zúg távol, madár az ágról

Üdvözöl ismét engemet.

Lélekben szállok, míg úton járok,

Ott vagyon otthon, emberek...!

Kaland sok vár rám, nem leszek árván,

Új kedves, boldog holnapok.

De eső után mint, múló szivárvány,

Mindenkit sorban otthagyok...

Zokogva, ríva, van sorsom írva,

Ellene mit sem tehetek.

Mennybe van róva, eljő az óra,

Engedj el kedves, engemet!

Száz csillag gyúl már, a búcsú úgy fáj,

Érezed hogyan reszketek?

Mondhatnád - mégse! De nézz fel az égre,

Suttogom néked, - Ég veled!

Szemedbe nézek, szerelmet érzek,

Ma még fogom a két kezed.

Bárhogy is vágyod, holnap majd látod,

Fellegek útján elmegyek...

Vándor a lelkem, vándor a szívem,

Szél sodor, mint a felleget.

Ez, mi a sorsom, s követem híven,

Ilyennek szeress engemet!

Szuhanics Albert

Szeretlek Tudd Meg!

Elindult egy lány motorozni egy szép nap,

Fútnak a kerekek, s az úthoz tapadva,

Csak húzza a gázt, a sebeség is nő,

Lassítani kéne, de ehez már nincs erő.

Az élet értelme most elveszet messze valahol.

Csúszósz útakon, az eső mosta betonon,

Most egy tábla jelzi hogy erre járt valamikor,

Végtelen utakon, ahol csak ő száguldozot.

Sűvített a szél, elsőtétült, s komorabb a világ,

Nem is sejti, hogy talán ez az utolsó száguldás

Sietve száguld ő, hogy közel legyen hozzád.

Távolban a sötétségben, már ott várja a kaszás.

Az est csöndjét szirénák hangja töri meg,

Egy lány élettelen teste az úton hever.

Mosoly ül a száján, szívében nincs már harag.

Egyetlen szerelméért, ő meg halt boldogan.

A fiú nem is sejti mindezt, mi is történhetett,

Csak mikor halja, s olvasta nem hitt a szemének.

Tárcsázott a fiú gyorsan, remegett a keze,

Nem jön a válasz, most érzi hogy baj lett.

Könnybe lábad szeme, sírt a szíve s lelke,

Sírt talán még a telefon is a kezében.

Egyre csak kérdezi, most mihez is kezdjen,

Kérdezte miért, de a válasz késve érkezett meg.

A lány, édesanyja hangja, halkan zokogva mondja,

Elment tőlünk azért mert nélküled nem birta.,

A remény mi a fiúban volt, köddé vált szépen

Hogy mondja meg a lánynak, mit is jelentett.

Jön a szomorú nap, rokonok barátok gyülnek,

Csak sírnak zokognak, az alap zajt ez adja meg,

Most csöndes lett minden, mert beszédet mondanak,

De senki nem talál a fájdalomra, gyógyító szavakat.

Körül állták a sírt, s mondtak néhány kedves szót,

De most nem találták a megfelelőt, sem semmilyen jót.

A felhökön keresztül, a hold is búsan világított,

Elment már mindenki, csak egy ember állt még ott.

A fiú köszönt, közelebb lépet a sírhoz, aki a háttérben állt,

Elmondta a lánynak, hogy fontos volt és szerette igazán

Már eltűntek a felhők s a hold világított akkor a sírra,

S tudta akkor a fiú, hogy a lányt már egy másik hely hívja

A fiú nem tudot nyugodni, elment oda ahol a lány főlborult,

S mikor a fiú meglátta azt a helyett, szíve összeszorult

S nézte a megmaradt darabokat, s látott valami fehéret

Közelebb ment hozzá, s felvette a neki szóló levelet.

SZERETLEK TUDD MEG! S te voltál az életemben az egyetlen jó.

A fiú neki dőlt egy fának s ezerszer újra olvasta a levelet

S a szél megsimogatta az arcát, mintha csak a lány lenne.

Nem hitte el régen a fiú, hogy a lány nagyon szereti,

Hogy szíve szeretetében ő sokat jelentet neki.

Szerelmünk véget ért!

Hosszú minden nélküled eltőltöt percem..

Akármit megtennék, hogy ez ne így legyen,

Bár még mindig ugyan úgy hiányzol mint régen,

Mert még mindig teljes szívemből szeretlek

Gondok közt, búval ülök egy olyan helyen.

Ahol eszembe jutnak még azok a boldog percek,

Minden rád emlékeztett, hol Én voltam és Te,

De ez az érzés csak nekem oly fájdalmas.

Miért fáj a szó mit nem mondasz csak érzem,

Miért mardossa a fájdalom napról napra a lelkem?

Nincs velem senki és semmi, csak a képed, és a magány,

Szemem könnybe lábad, s nem látlak már tovább.

Most, hogy képzeletem csak Feléd kalandoz

Valaha a boldogság szigetén egymásé voltunk,

De ez már nem igy van,és ez oly nagyon fáj,

Szívem még mindig oly széttört, mint azon az éjszakán.

Nem tudod mit éreztem, s mennyit sírtam érted,

Azt sem tudod, mennyit gondolok rád még titokban.

És minden ilyen gondolatnak sírás lesz a vége,

Mond miért kellet, hogy most,-most legyen vége?

Én hittem benne, hogy egyszer minden renbe jön,

Most fáj nagyon mert számomra csak Te léteztél.

Tudom egyszer minden elmúlik, minden véget ér,

... Hát ennyi volt nincs tovább, szerelmünk véget ért.

Kálnoky László: Most a szív (Lermontov)

Most a szív nyugodni vágyik,

szenvedélye ellobog,

mert belátja,hogy a másik

szív éerette nem dobog;

ám,ha folytott izgalomban

még remegne,az se baj:

a víz sem csitul le nyomban,

bár elült a vad vihar!

Jött az óra,válni kellett;

észre sem vetted vajon,

bár szemed láttára pergett,

forró könnyem arcomon?

Kikacagtad leplezetlen

önfeláldozásomat.

Féltél,hogy ha szánsz,szívedben

újra szítod a lángodat.

Ám hiába igyekeznél

szenvedésed rejteni,

mert szerettelek,szerettél,

s nem tudunk felejteni.

Villámot lövelet a mennybolt,

néz a parton az a két

sziklát,mely hajdanta egy volt,

s állta a vihar dühét;

látod,a két tört vonal hogy

összeillik? Van,amit

a természet egynek alkot

és a sors kettészakít.

Volt egy nagyon gyönyörű pár, egy barna fiú és egy barna lány. Boldogok voltak hosszú éveken át, bár csak ilyen lenne az egész világ! Igen, ....de örökké semmi sem tarthat, a fiú útja másfelé haladt, szerelmük most már csak egy emlék maradt. Egy álomszép álom foszlott szerte, a lány zsebkendője könnyeit nyelte, körülötte megváltozott minden, sajnos ő nem felejt könnyen. Aki most ránéz az utcán, azt kérdi magától; "Miért?" - Hisz nemrég még majdnem repült a boldogságtól, most pedig épp, hogy nem hal a szomorúságtól.

Már elteltek hosszú-hosszú hónapok, s a lány azóta is egy srác miatt zokog. Egy srác miatt ki most másra mosolyog, s másnak küldözget óriási virágcsokrot. Szerették egymást hosszú éveken át, nem mondták, hogy elhervadt a virág. Fájdalom s könny ragyogott a szemében, hát nem jutottam eszedbe 1-szer sem?

Már mások ülnek kis piros padunkon, olyanok akik szerelmesek és boldogok nagyon. Kár, hogy már engem nem tudsz szeretni, és sikerült ily hamar elfelejteni. Nekem ez nem megy ily könnyen, még most is emiatt folyik könnyem. Mire e levél hozzád elérkezik a síró kislány már nem létezik! Nem láttál hulló csillagot? Én voltam az ki eltávozott! A temetőben egy harang fájdalmában kondul, a sok kisírt szem, a kis sír felé fordul, a sírban egy lány nyugodt, ki már hónapok óta nem mosolygott. Erdő mélyén egy kis híd alatt találtak rá, de sajnos késő volt már! A srác éppen kihívóan mosolygott egy szőke lány szemébe, mikor a postás levelet adott kezébe. A levél hangulata boldogtalan volt egy lány szerelméről és haláláról szólt! A fiú könnyes szemmel meredt a papírra, őrülten futott a temetőbe, sírva. Zokogva rogyott a kis sír előtt térdre, ráborult bocsánatot kérve. Rájött nem kellett más szerelme, csak azt az egy lányt szerette. Sírva átkozta magát, miért nem jött előbb erre rá. Szél fújt át az éji temetőn, és a fiú bánatosan, fejét a kis sírról felemelte. Fájdalmas hangon valaki megszólalt: "SZERETLEK."

A fiú ráismert a hangra, majd újra ráborult a kis sírra. "Bocsáss meg nekem."

Muszáj

Miért hagytál itt?

Hisz' az élet oly rövid!

Te mégis elmentél,

Engem itt felejtettél!

Jól tudom, minden az én hibám,

Ha meg sem születek, jobb lett volna tán.

Most a szívem szakad meg,

Mert örökre elvesztettelek.

Olyan helyre küldtelek,

Ahová nem követhetlek,

Pedig őrülten szeretlek!

De most elvesztettelek.

Fáj a búcsú, de remélem megérted:

Muszáj elengednem az emléked.

Hiszem, hogy még találkozunk.

Igen, egyszer még összefutunk.

Várj rám és én ott leszek,

Ott leszek veled!

Túllépek a múlton, a fájdalmon,

De a szívem egy kis részét örökre bezárom!

Csak egyszer

Ez a nap örökre gyász lesz a szívemben,

Mert ő elment, pedig én úgy szerettem!

Szeretem most is, szerettem eddig is,

És szeretni fogom mindig is!

Néha nem értem: miért kellett?

Máskor használom az eszemet,

Mert a szívemben örökre hiszem,

Hogy itt van velem, pedig nincsen!

Tudom, hogy vissza nem kaphatom,

De én csak ezt akarom!

Csak egy kicsi időre,

Csak egy percre add vissza nekem, Istenem!

Csak egyszer szeretném még ölelni,

Csak mégegyszer úgy szeretni!

Csak egyszer a szemébe mondani:

Olyan jó téged újra látni!