Szerelmes versek, idézetek (beszélgetés)

Eljött az idő amire számítottam,

Elhagytál és még nem is láthatalak.

Én úgy szerettelek mint soha senki mást,

És még csak el sem búcsúztál.

Hirtelen jött üzeneted, mint derült égből a

villámcsapás.

Nem bírtam feldolgozni ma sem a szakítást,

Álmatlan éjszakáim, kísérnek engem,

De bekellett látnom, hogy elengedjelek .

Elengedlek Kedvesem, de nagyon Szeretlek,

Mindig várlak, hátha visszatérsz egyszer.

Fáj, hogy itt hagytál, szívem vérzik.

Hirtelen jött a szakítás, de ma sem értem miért,

Miért múlt el a szerelmed, mit tettem?

Hogy elmúlt ez nyitott kérdés Nekem!

Miért nem mondtad mikor kérdeztelek?

Miért nem mondtad, hogy nem akarsz már engem?

Miért hitegettél és mondtad, hogy szeretsz?

Ennyire nem fájt volna, ha szemembe mondod,

Hogy elég itt a vége!

Talán zavart, hogy más voltam mint a többi,

De csupán az volt a bünöm,akartalak szeretni

Sokat beszélgetünk és sokat nevettem.

De nem vettem észre, hogy zavart volna Téged,

Bár mindig azt mondtad csak nyugodtan hivjalak,

"Talán ez volt akkor, a baj."

Voltak szép éjszakáink, és szép napjaink,

Mikor még egymást akartuk hallani.

Ne feled el sosem, imádtalak téged,

Mikor szíved dobbanását hallani véltem

Imádtam arcodat, érzékies hangod,

Most is akarnám, de nem lehet már tudom.

Elszálltak a vágyak, oda lett minden,

Csalfa remények miért hittem benne

Oly nagyon, szép volt ez az érzés,

S nem vettem észre hogy szívem, összetörték.

Ezernyi gondolat kavarog bennem,

Csak egy ölelést kérek most tőled.

Szoríts magadhoz mert hiányzol nagyon,

Kétt karod legyen a védő angyalom.

Fáj a magány,mert egyedül vagyok,

Várom hogy mikor leszünk ujra boldogok.

Nem bírom tovább a szótlan szenvedést,

Hogy senki nem nyujtja ölelő kezét.

Sosem feledlek ezt igérted nekem,

Túl szép volt hogy valóság legyen.

Nem lehetünk együt ahogy szeretnénk,

De a remény az még midig a szívemben él.

Ez az ÉN sorsom,a magány s félelem,

Könnyek közöt élni tovább az életem.

Az égre nézek hol sok csillag ragyog,

Nékik el sírhatom a bánatom.

Már életem oly sivár, feladom, nincs tovább,

A barátok is már nem néznek rám,

Egyedül járok, nincsenek vágyaim,

Már csak emlékek vannak s gondolataim.

Most már sejted mit is érzek,

S itt állok csendben Előtted,

De semmit nem ígérhetek.

De semmit nem kérhetek.

Rajtad múlik mi lesz velünk,

Barátok leszünk, vagy elenségek

Azért még egy beszélgetést megérne,

Hogy ne legyen gyülölet egymás szemébe

Amikor tudod, hogy nem jön, de mégis várod

Amikor tudod, hogy kár volt az egész, mégse bánod.

Amikor meglátod, és hevesebben dobog a szíved,

Amikor érzed, hogy érte remeg a két kezed.

Amikor várod, hogy újra eljöjjön a pillanat,

Amikor várod, hogy ismét odaadhasd neki magad.

Amikor vágyod hangját és szavait,

Amikor naponta felidézed magadban az együtt töltött órák emlékeit.

Amikor néznéd mosolyát és két szemét,

Amikor vágysz arra, hogy megint feléd nyújtsa két kezét.

Amikor nem bírod már, hiszen kavarognak benned a szavak,

Amikor közeledben van és alig bírod türtöztetni magad.

Amikor elhiszed, hogy erre volt szükséged,

Amikor elhiszed, hogy míg együtt voltatok ö is megörült érted.

Amikor megijedsz, mert rossz lenne nélküle,

Amikor újra aludnál és ébrednél mellette.

Amikor jó lenne ha újra veled lenne,

Amikor már önmagaddal harcolsz ellene.

Amikor rájössz, hogy mit sem ér a józan ész,

Amikor döntesz, hogy miért is ne, hiszen egyszer élsz.

Amikor világossá válik, hogy bármily rossz, ez mégis jó neked,

Amikor tudod, hogy tilos de mégis újra és újra megteszed

Akkor vedd tudomásul, hiába tagadod, IGEN IS SZERETED!!!!!!!!!

Mondjátok meg neki, ha már nem leszek,

Hogy én vártam de ő nem jőtt hozzám el.

Mondjátok el neki,hogy könnyeim hullanak,

Hogy érzéseim iránta még meg vannak.

Mondjátok meg neki hogy igazán szerettem,

Ha más lánnyal is lesz nem fog fájni nekem.

Mert én nem kivántam neki, soha semmi rosszat,

A hibáimért most kaptam a pofonokat.

Mondjátok el kik szerettek engem,

Mert kiket szeretek, velem szívből nevettek.

Sokat csalódtam, de tudtam vigaszt nyujtani,

S néha nem birtam a könnyeim magamba tartani.

Mondjátok el neki hogy vidáman élhet,

Hogy én nem fogom zavarni többet.

Azt is mondjátok meg,hogy szerettem volna látni,

És szerettem volna egy szép nap vele kirándulni.

Mondjátok meg neki hogy kacajom ne feledje,

De ha bánatos lessz jussak az eszébe.

Azt is mondjátok azért,ha majd nem leszek,

Hogy az én szívem csak őt szerette.

Ha majd a főld be takarja testemet,

Ne hulajtson értem fájjó könnyeket.

A tüz mely szívemet égette, az hozzon békeséget a szívébe.

Hát mondjatok el neki mindent,se kevesebbet se tőbbet ne beszéljetek

Ha nehéz a szíved, mert feledni nem tudod,

Érzed a hiányát, mert szívedben űrt hagyott.

Nem tudsz mást szeretni, már próbáltad, hiába

Ha felriadsz álmodból, mert nem ölel imádva,

Hangja füledben cseng, bár már napok elteltek,

Nem látod az arcát, bár fényképét eltetted.

Ha úgy érzed, nincs helyed nélküle

Hunyd le a szemed és álmodjál vele.

Úgy érzed meghalsz, nyisd fel két szemed,

Talán, talán még egyszer újra feléd nevet…

Ha egyszer újra szerelmes szavait súgja a füledbe,

Még egyszer bevallja, hogy te vagy a mindene.

Talán még egyszer karjaiban tart kedvesen,

S újra megcsókolja ajkad, újra, szerelmesen.

Majd egy nap újra szorítja két kezed,

Talán ő is tudjahogy feledni nem lehet…

Feledni csak az tud, ki nem szeretett igazán,

Ki csak hamisan nevetett a szerelmese kínján…

Ki csak azért ölelt, mert nem volt egy másik,

Talán most már van más, ki az ölelésére vágyik.

De talán egy nap rájön, hogy mit jelentettem neki,

Mert én az életemnél is jobban tudtam szeretni.

Talán egy nap rájön, vagy talán soha,

DE az élet majd lesz hozzá is mostoha.

Talán egyszer majd hiányzik neki ölelésem,

S hű-igaz-önzetlen szeretettem (szerelmem).

Talán…??vagy talán soha…???

Ez csak egy kérdés, mi a szél szárnyán repül tova,

(ez valakinek szól)..

Megszeretni Téged

egy pillanat műve volt.

Éreztem mikor

a szerelem a szivemben lángra gyúlt.

Az életem része lettél,

szeretelek,

de te majdnem tönkretettél

Hosszú éjszakákat átsírni kár,

mert tudom,

hogy szeretlek

és borzasztóan fáj.

Mit ér a könny ha fájdalom kelti?

Mit ér a szerelem,ha csak az egyik fél érzi?

De ha kérsz mondjak le rólad,

én megteszem,

s eldobom életem.

S ha kérdezik miért tettem,

csak annyit mondj :

ő szeretett én nem.

Ne számíts Rám!

Bocsásd meg nekem hogy ilyen verset írok,

De már válszolni, másként nem tudok.

Tudtam, az egész csak egy hazugság,

Te nem engem szeretsz hanem valaki mást.

A csalódás oly sokszor marta szívemet,

Már nem akarok semit kérlek felejts el.

Már nem kell mondani, mennyire szeretlek?

Hazugság minden, már ugysem hiszem el.

Emlékez csak vissza, mikor kezem kezedbe raktam,

Te akkor sem rám gondoltál, hanem arra a másikra.

Mikor az ajkam, az ajkadhoz érintettem,

Te gondolatban egészen mást csókoltál helyettem.

Én szerettelek, Te ezt nagyon jól tudtad

Nem kellet mondanom, a szememből kiolvastad.

Mégsem vártam hogy csak játsszál velem,

Hogy ily csunyán összetörd szívemet.

De legrosszabb az volt, mikor szemembe néztél,

Hazudtál, hogy még mindig csak engem szeretsz.

Miattad sirtam át oly sok éjszakát.

De most már elég, többé ne számíts rám

Mondd,miért sírsz még miatta?

Szívét már egy másiknak adta!

Kitépte szívéből emlékedet,

így okozott mély sebeket.

Nem éri meg,hogy sírj érte,

minden éjjel szenvedj helyette.

Ha szeret vissza fog hozzád menni,

egy ilyen lányt nem lehet feledni!

Így nem lehet,ilyen könnyen,

hisz szeméből folynak a könnyek.

Nem érdemli meg, amit kapott,

ő őszintén, szívből adott.

Sosem futott más fiú után,

nem viselkedett ilyen bután.

Mindig hűen szeretett,

mást sosem keresett.

A fiú rádöbben,hogy veszített,

de hiába,a lány mást szeret.

Hiába bánkódik már,

a fájdalom neki jár!!

Elhagyott egy olyat,kit szeret,

nem tudta,hogy mit veszíthet.

Ez a legnagyobb hiba,mit tehetett.

Ne gondolj rá: Szenvedtél eleget!!

Mára már csak gyülölet maradt utánad,

csak Ez, amit it hagytál.

Rengeteg éjjelt töltötem ébren, és vártam h hívjál.

De a telefonom nem csörgöt, és többé nem is fog.

Kizárlak az életemböl és mindent ami veled kapcsolatos.

Elvesztetem a barátaimat, elvesztetem mindent,

A gyülölet lángja ég szemembe, és ez az ami éltet.

De többé már nem sirok utánad, többé nem várok rád.

Többé nem kel a szerelmed és nem kelesz te sem.

Van MÁS, aki boldogabbá tegyen.

Hamis szavakal áltatál, visza adom neked.

Más lányal kavartál, ha én teszem azt majd nem szereted.

Megcsaltalak? hidd csak ezt.

A boszum utolér, és ezelen már nem tehesz.

Az a sok szenvedés amin átmentem érted,

viszakapod ezt még, és ezt már most érzed.

Nem akakrom azt h neked rosz legyen,

de ha neked ez kel, hát legyen

BÚCSÚ LEVÉL

Ne haragudj soha többé Rám

Bocsásd meg nekem,hogy szerettelek

De nem úgy ahogy kellett volna tán

Talán azért tettem mert már régen tudom

Szerelmünk álom csupán

Búcsúzóul azt kívánom,virág nyiljon ahová csak lépsz

S akinek oda adod a szíved,úgy szeressen,ahogy akartalak Én.

Temetés van messze a határban,

Temetnek egy barna hajú lányt

Odahaza harangszóval jelzik

Esküszik egy barna hajú srác

Ha eljön a lakodalmi dráma

Nászéjszakán ágyba fekszel kedvesem

Gondolj arra a barna hajú lányra

Aki Téged holtig szeretett.

Határmenti kistemető mellett emelkedik egy kis sírhalom

Szerelmes lány fekszik annak mélyén

Megölte Őt a fájdalom

Ha utad egyszer arra vezet hol a Te szerelmed pihen

Borulj rá a névtelen fejfára,és könnyeiddel írd rá a NEVEM

♥Hogy ki vagyok?♥

♥A legártatlanabb angyalod... vagy a legkísértőbb démonod...♥

♥A barátod... vagy az ellenséged...♥

♥A szikrázó napsütés, ami beragyogja az életed... vagy a sötét éjszaka amiben örökre elveszel...♥

♥A szerelmed, aki mellett minden nap fel akarsz ébredni... vagy a szeretőd, akinek a szíve sosem lesz a Tiéd...♥

♥Egy elveszett kislány, akire vigyáznod kell... vagy egy harcos amazon, aki elsöpör Téged...♥

♥A pillangók amik a hasadban repkednek... vagy a könnycsepp ami az arcodon lefolyik...♥

♥Hogy Neked ki voltam... vagyok... leszek... az csak rajtad áll...♥

Fáj az emlék, mégis öröm,

Álmaimban minden percem Veled töltöm,

Nem tudlak és nem is foglak feledni,

Kár, hogy így kellett megtanulnom szeretni.

Ne sírj majd, ha visznek a temetőbe engem,

Ne zavard zokogással messze szálló lelkem,

Síromra ne hozz, csak egy szál virágot,

Azért az egy szál virágért Én mindent megbocsájtok

Ne nézz a szemembe,ha valahol meglátsz,

Ne mond el senkinek hogy szerettük egymást

Nekem fáj a válás jobban mint tenéked

De azért kitépem szívemből emléked.

Te sem fogsz az életben örökké mulatni, kacagni

Utadat sem fogják mások takarni.

Azt kívánom nagyon boldog légy,

S kettőnk ügyére pontot tegyél

S ha mindenkiben csalódtál

Gondolj egy barna lányra,

Kit örökké megcsaltál

Hazug a Te szíved,mert hitegetél,

Engem csókoltál,pedig mást szerettél.

Nem fáj már nekem,ha mással látlak,

Hazug csókjaidat osztogasd csak másnak.

Ugyis tudomásnak vagy a párja,

Én meg csak ugy sírok mintha nem is fájna.

Irigylem azt, kinek fogod most kezét,

Irigylem azt, kinek suttogod nevéd,

Irigylem azt, ki ott van most veled,

S irigylem azt, ki veled együtt nevet.

Irigylem még azt is, hogy neki mondod el,

Mit nekem mondtál, s Én neked mondtam el,

Egyetlen szó, mely szebb minden szónál,

Mit újra mondanék, ha még velem volnál.

Mondanám egyszer, tízszer vagy százszor,

Éjjel, s nappal, bármikor, bárhol,

De hiába mondom, hisz nem vagy már velem,

Vele vagy már, s neki mondod, mit elmondtál nekem.

Valamikor alkonyatkor fogsz Te is sírni,

Kijössz majd a temetőbe síromat megnézni,

Sírom felett pacsírta búsan zengi:

Itt nyugszik, ki Veled boldog akart lenni.

Hazug a szív, mely nem törik soha,

Hazug a szó, mely könnyen repül tova,

Hazug a szem, mely azt súgja szeret,

Hazug a száj, mely azt ígéri nem feled,

Hazug az ember, kiért szívem összetört,

Hazug a sorsom, mely egyre csak gyötör,

Hazug minden, mi engem körbevesz,

S a hazugság, mi engem tönkretesz

"Tudod milyen reménytelenül szeretni?

Tudod milyen valakit csak lesni?

Aztán összeomlani, és csak állni

Majd őt egy életen át hiába várni?

Én tudom, tapasztaltam, érzem.

Mégis, úgy látom, ettől lesz végem,

Beleestem, aztán csak rá vártam

És csodálkoztam, miért nem jön utánam.

Aztán rájöttem, ideje továbbállni

Mert őrá nem éri meg várni.

De nem bírtam teljesen otthagyni

És a szívem nem akar nyughatni."

Sohasem hittem, hogy így tud fájni,

Hogy a kacagásom könnyé tud válni!

Néha sírok, néha nevetek,

az a bánatom, hogy valakit szeretek!

Hogy valakit szeretek,

és soha el nem feledek!"

Magányosnak érzed magad?

Úgy érzed néha valaki megragad,

És mélyre húz le a földbe

Le a mélybe, a sötétbe.

Mindenki elkövet néha hibákat,

De nincs ki meghallgatja imádat.

A te bűnöd nagy, nagyobb másokénál.

Sötét utcán egymagad sétálsz

Megoldást már semmire nem találsz.

Egyedül ülsz szobádban, ismét sírsz.

Egy kést tartasz kezedben

s közben egy búcsú levelet írsz.

Nincs visszaút, nincs remény se

Csak azt szeretnéd, ha ő is szeretne.

De ő nem szeret, nem is fog.

Ilyen az élet, ilyen kegyetlen,

nem kaphatjuk meg ki nekünk kell.

Asztalodra borulva haltál meg csendben,

így ért véget első szerelmed,

s az utolsó egyben."

"Csak este, ha álomra hajtom le a fejem,

S a tudatom feletti kontrollt elveszítem,

Pillekönnyű szárnyán hozzád repít álmom,

Akkor vallom csak be az, az én világom.

Mert, ha ébren vagyok, fáj, lüktet hiányod,

Hangtalan szavakkal utánad kiáltok.

Üres lelkemben csak néma sóhajok,

És a soha valóra nem váltható álmok.

Képzelt ölelések, álombéli szavak,

Tudom, igaz boldogságot soha nem adhatnak.

Idő! Nagy Gyógyító! Segíts felejteni!

Hogy a fájó múltból tovább tudjak lépni.

Segíts, hogy feledjem az álomvilágot,

Hogy megleljem végre az igaz boldogságot!

Fakó emlékképpé szelídítsd a múltam,

Hogy megtalálhassam végre helyes utam!

Mely elvezet oda hol a boldogság vár

Hol ezer színében ragyog a szivárvány.

Hol a nap fényében aránnyá olvadok,

Annak a karjába kivel boldog vagyok."

Soha nem felejtem el a napot,

Amikor gyengéden magához húzott,

Ajkaink egymásra forrtak lágyan,

Olyan volt, mint legszebb álmomban.

Majd mélyen egymás szemébe néztünk,

Egy idöre eggyé olvadt tekintetünk,

Forró volt a levegö, és csak úgy vibrált köztünk,

Milyen sokat beszélgettünk, és nevetgéltünk...

De az álomból hirtelen felébredek,

Zord tél köszönt be, a nyárnak vége lett,

Mint magárahagyott fecskefióka a sötét hidegben,

Csenben várok a halálra magányosan, elveszetten.

Búcsoznom kell,

Mert a nap már kel.

Elmúlik minden…

Hisz egykor még te voltál a kincsem.,

De most van egy srác

Ki maga a tűz és a tánc.

Ő most kettőnk közé állt.

És a szívemben érzést talált!

Téged is szeretlek valahol,

De ez az érzés méllyen lapul.

El kell hogy hagyjalak,

Vagy talán maradjak?

Ez a kérdés nyíomaszt engem,…

De ezt előtted mélyen eltemetem.

Mit tegyek nem tudom,

De nélkületek élni, úgy érzem nem birok!

Akit szeretsz, ne játsz azzal,

mosolyodra, szavadra jól vigyázz!

Hisz rövid tréfából lesz néma bánat,

S a rövid szavakból hosszú gyász.

Mert a tréfából nem ért a szerető szív,

Egy szócska is megsebezheti,

Mert lehet hogy egy szóba

Halálos mérget adsz neki!

Ha az a másik számon kér, ki voltam neked én,

Futó kaland! - s legyintesz könnyedén.

Oly rég volt a szerelmi vallomás

Mikor két csók közt súgtad, nem kell soha senki, senki más.

Nem állok utadba többé, légy boldog nélkülem,

De kérlek ne mond azt senkinek, hogy semmiség csak futókaland voltam neked.

Tudom,hogy neked kedvesebb az a másik.

De a szívem mégis utánad vágyik.

Tudom, hogy az álom eltemetett álom

Nem jön vissza többé hiába is várom.

Többé nem ölellek, többé nem csókollak,

Mégsem tudok lemondani rólad.

Nem sírok már, csak néha hull a könnyem,

Vigasztalom magam, hgoy feledjek könnyen.

De ha más karjában mosolyogni látlak,

Visszatérünk emlékeimbe, s százszor jobban fájnak.

A boldogságot ne keres roppant törtetésben,

a boldogság csak a szívben terem.

A boldogság édes szerelem.

Ne ess kétségbe! - Megfogod találni!

Csak várni kell, csak várni, várni.

A boldogság nem hull le az égből,

A boldogságért küzdeni kell,

Azt hittem miénk a nyár,

De az első hűvös őszi szélben összedőlt a KÁRTYAVÁR.