Szép Magyar versek / folytasd ha tudod ! (fórumjáték)

Síma száddal mit kecsegtetsz?

Mért nevetsz felém?

Kétes kedvet mért csepegtetsz

Még most is belém?

Csak maradj magadnak!

Biztatóm valál;

Hittem szép szavadnak:

Mégis megcsalál.

Kit teremt magának

A boldogtalan,

S mint védangyalának,

Bókol úntalan.

Főldiekkel játszó

Égi tűnemény,

Istenségnek látszó

Csalfa, vak Remény!

Teljesítsd angyali szókkal,

Szeretőd amire kért:

Ezer ambrózia csókkal

Fizetek válaszodért.

Szemeid szép ragyogása

Lobogó hajnali tűz;

Ajakid harmatozása

Sok ezer gondot elűz.

A hatalmas szerelemnek

Megemésztő tüze bánt.

Te lehetsz írja sebemnek,

Gyönyörű kis 'tulipánt!'

Vagy ha e szó úgy megsérte;

Mondd vissza, Lillám, te is:

Én nem haragszom meg érte,

Megbocsátok százszor is.

És ha e szómért: szeretlek,

Úgy kikelhetsz ellenem:

Egypár csókkal megkövetlek:

Csak hagyj holtig vétenem.

Lelj csak egyet, ki szépséged

Látván (de mint én, úgy ám)

Ne szeressen mindjárt téged:

Úgy neheztelj osztán rám.

Lelj csak egyet, ki szépséged

Látván de mint én, ugy ám

Ne szeressen mindjárt téged:

Ugy neheztelj osztán rám.

Bocs a cím elírás volt :(

Ha téged szeretni vétek:

Hányan esnek úgy belé?

S hogy én legtartósban vétek,

Magam azért bűntetsz-é?

"Megkövetés" a címe...

Ki az oka? s ki hibája,

Hogy kellemed olyan nagy?

Hogy te, óh virtus példája,

Szeretetre méltó vagy?

Ha haragszol, megkövetlek;

Békélj meg, szép angyalkám!

Csak azt mondtam, hogy szeretlek,

S e szóért haragszol rám?

Minek nevezzelek?

Boldogságom édesanyja,

Egy égberontott képzelet

Tündérleánya,

Legvakmerőbb reményimet

Megszégyenítő ragyogó valóság,

Lelkemnek egyedüli

De egy világnál többet érő kincse,

Édes szép ifjú hitvesem,

Minek nevezzelek?"

Hogy itt már a tavasz,

Az ő régen várt megváltójok,

Mert énekel a csalogány -

Minek nevezzelek?

Minek nevezzelek,

Ha ajkaimhoz ér

Ajkadnak lángoló rubintköve,

S a csók tüzében összeolvad lelkünk,

Mint hajnaltól a nappal és az éj,

S eltűn előlem a világ,

Eltűn előlem az idő,

S minden rejtélyes üdvességeit

Árasztja rám az örökkévalóság -

Minek nevezzelek?

Minek nevezzelek,

Ha megzendülnek hangjaid,

E hangok, melyeket ha hallanának,

A száraz téli fák,

Zöld lombokat bocsátanának

Azt gondolván,

S amelynek érintése oly jó!

Mert lágyabb a selyemnél

S a bölcsõ vánkosánál –

Minek nevezzelek?

Minek nevezzelek,

Ha rám röpíted

Tekintetedet,

Azt a szelíd galambot,

Amelynek minden tolla

A békesség egy olajága,

Amelynek mindenik sugára

A szerelemnek egy patakja,

Mely lelkem tengerébe foly

Minek nevezzelek?

"Minek nevezzelek,

Ha a merengés alkonyában

Szép szemeidnek esti-csillagát

Bámulva nézik szemeim,

Mikéntha most látnálak először…

E csillagot,

csókolom a percet, mikor vársz, messziről kutatlak, kereslek

szeretlek, szeretlek, szeretlek.

Minden percedet csókolom,

nem múlik ízed az ajkamon,

csókolom a földet, ahol jársz,