Suzuki Swift (régi) -Kinek van vele tapasztalata? (beszélgetés)
Maximum a levegőnek teszel rosszat vele szerintem a házatok előtt. Mi inkább kapargatunk, és csak utána indulunk.
Megkérdezem a férjemet majd, ő számolgatja a fogyasztást. Az a baj, hogy mi főleg kicsi távolságokat megyünk naponta (ovi-suli körök), és az így telente húzós.
én reggelente általában 10 percet járatom a kocsit, ezzel nem teszek rosszat? Egyrészt így nem jéghideg kocsiba szállok be, másrészt meg addig lefújom jégoldóval a szélvédőket és az ablakokat, szépen leolvassza róla a jeget, ha levan fagyva. Utána már csak a vizet kell lehúzni.
A ti kocsitok hány litert eszik így télen?
igen, nálam is is ez a baj.:-(
És reggelente, mire beérek a céghez, ugye már meleg van a kocsiban, mert befűtött. Leparkolok, bezárom az ajtókat.
Mire délután indulok haza, belül az összes ablak párás, mert úgymond bezártam a meleget, viszont nyitva meg nem hagyhatom az ajtókat, ablakokat. Így minden indulás előtt lázasan törülgetem belülről a párát, hogy kilássak. :-)
szia! Nekem is megy a Csudzsuki, bár reggelente sokáig tart, míg befűt a kocsi. Kb. 10 perc. Neked is?
Mennyit fogyaszt a kicsikéd így télen?
köszönöm szépen a válaszokat.
Én nem a fővárosban lakok, szóval a dugókat szerencsére elkerülöm, így a fogyasztásom elméletileg nem mehetek fel ennyire. Majd ha használtam már egy-két hónapot a kicsikocsit, akkor leírom a tapasztalataimat. A benzinpénz felét fizeti havonta a cég, persze csak annyi km-re számolva, amilyen messze van a cég oda-vissza tőlünk. De ez is jó dolog.
Pusz nektek.
Nekünk az 1000-es evett olyan 5,5-6 litert, de mi nem kíméltük a drágát, főleg a párom hajtotta nagyon:)
Egyébként nekünk még mindig ott van a garázsban négy nyárigumi, ami 2 nyarat ment. Tényleg ha valakit érdekel...
Attól is függ, hogy 5-ajtós (csapott hátuljú), vagy sedan. A csapott hátuljú simán elmegy 6 liter/100 km, a sedan többet fogyaszt egy kicsit. A lényeg a vezetési stíluson múlik főképp. Ha nem adsz hirtelen gázt, és a megfelelő időben váltassz, akkor biztosan ennyi lesz, hacsak vmi műszaki hibácska fel nem merül ( tömítést kell benne cserélni, vagy a kipufogó ereszt vhol, akkor ilyen előfordulhat).
Aki meg rallyzni akar, az azzal számol, ami jól esik :)) (mert azt nem tom :) )
és az enyém is 96-os. :)
Az elején kérdezted a gumiárakat.
Nekem egyenlőre csak nyárigumijaim vannak, jövő héten veszek rá új téligumi szettet, megkérdeztem, itt nálunk a gumisnál vadiújan 5000 forint / darab, tehát 20 ezer a 4 db, és fel is teszik rá. Szóval szerintem nem olyan gáz.
Amire nekem még szükségem lenne, az egy magnó lenne, mert ugye a tulaj azt kivette az eladáskor, az mp3 lejátszósok tetszenek, de most arra nem nagyon van pénzem. Egy-két hónapig zene nélkül járok vele. Kibírom. :) Legalább hallgatom a természet hangjait, nomeg a motorét. :)
Szia! Én is most vettem egy kis régi Swift-et, 1.3-as, és halványzöld. A jogsim sajnos kb. csak két hét múlva lesz meg, de az autócska már az enyém. Itt áll kint a garázsban, és olyan jó érzés ránézni, hogy van. :) Szeptember elseje óta dolgozok, pályakezdőként, a munkahelyem kocsival kb. 10-15 perc, egyenlőre a párom visz, de alig várom,hogy a saját autómmal menjek.
Azzal tisztában vagyok,hogy a fogyasztása alacsony, de nem tudnátok nekem mondani egy körülbelüli literszámot / 100 km? Mindenkitől mást hallok, van aki 5 litert, más 7-et is mond.
Na???
További ajánlott fórumok:
- Aki becsületes az hü.....? -kinek mi erről a véleménye
- Érdemes lecserélniegy24éves, opelt, egy10éves suzuki swiftre?Segitsetek!
- Ki mit tud az esztergomi Suzuki gyárról?Véleményekre tapasztalatokra vagyok kíváncsi.
- Új fajta Suzuki Swiftnek az akummulátorát ki lehet venni?
- Hallottátok a Suzuki Ász több száz vevője után nem fizette be az ajándék cascót?
- Új Suzuki Baleno-t miért nem látok az utcán?