Sikeres MLM hálózatépítők topicja (beszélgetés)
a Sikerkalauz I-II. és a Milliomos Elmék titkai.
:)
Teljesen egyet értek!
Meg kell nézni, hogy mik a stabil hálózati marketinggel foglalkozó cég kritériumai. Persze minden cégnek el kell indulni egyszer, valahol és valamilyen termékkel, de attól, hogy kevesebb az üzleti lépcső és nagyobb a visszaosztási alap, azzal még nem biztos, hogy jobb is.
Láttam már olyat, hogy egy hálózat induláskor ígért valamit, aztán amikor valaki azt teljesítette, hirtelen megemelték az elvárt szintet, mert nem kalkuláltak azzal, hogy vannak olyanok, akik mindent megtesznek a bizonyos célért.
A másik példa pedig az - ami egy másik ismerőssel történt -, hogy amikor elért egy szintet és súlyos pénzeket kellett volna neki kifizetni, akkor belekötöttek egy olyan dologba, ami az üzleti szabályzatban nem is volt megtiltva és kizárták a rendszerből. Persze a több milliós bónuszát sem fizették ki.
Egy szóval csak annyit akartam mondani, hogy jobb egy stabil, több éve vagy akár évtizede a piacon lévő céghez csatlakozni, amelyik nem változtatgatja a marketing tervét évről-évre, mint egy új, most induló céghez, amelynek még lehet, hogy még nincs kiépített logisztikája, raktárai, több nyelvű írásos tájékoztatói, internetes megoldásai, rendszeres képzései, CD-i, DVD-i, saját könyvei, orvos tanácsadói, központi ügyfélirodája, stb. stb.
Én nem személy szerint nem csatlakoznék újonnan induló hálózathoz csak azért, mert még az "elején" csatlakozhatok.
Mellesleg: az Amway még mindig az egyik legnagyobb MLM cég Magyarországon - noha van már
nagyobb is nála - és minden elismerésem az ott dolgozóké, nem kis ellenszélben kell dolgozniuk.
Aki azt hiszi, hogy a siker az MLM-ben kizárólag az a cég marketing (visszaosztási) rendszerétől függ, az súlyosan téved.
Az ún. "null információs meghívás" valóban az Amway által terjedt el. Ugyanis - főleg a
kezdeti időben - annyi gátlástalan ügyeskedő és nem mellesleg jószándékú amatőr özönlött a céghez a gyors meggazdagodás reményében, hogy teljesen ledegradálták a cég nevét.
Így aztán a valóban tisztességes hálózatépítőknek át kellett hidalniuk azt a problémát, hogy a cég nevének említése a legtöbb emberben negatív érzetet keltett. Ha azonban valakivel le lehetett ülni, és bemutatni neki a valós tényeket, akkor gyakran a korábban negatív emberrel is el lehetett kezdeni hálózatot építeni.
Persze ezt is lehet jól és rosszul csinálni. A "nem mondhatok semmit, gyere el és hallgasd meg" típusú meghívás nagyon amatőr, és nem is működik.
Ez pedig a szponzorok hibája. Nem tanítják meg profin meghívni a munkatársaikat, ezáltal növelve az MLM-et útálók táborát.
A meghívást meg kell tanulnia annak, aki MLM -el akar foglalkozni. Sajnos elég kevés könyv van, ahol konkrétan erről a témáról lehetne olvasni, még Nógrádi Bence is csak elég általánosan foglalkozik vele.
Szomorú egyébként, hogy noha N.B. könyve már jó pár éve kapható, még mindig nagyon sok "most indultunk, az elsők között csatlakozhatsz", "mi azért vagyunk jobbak a többi MLM cégnél, mert..." és hasonló meghívásokkal lehet találkozni.
"Sosem bíztam a termékeiben,nem is használtam őket"
Pedig valóban nagyon jók, csak drágák.
Akkor tapasztalatod sincs róla ugye?
Én Nógrádi Bence Mikor leszel milliomos c. könyvével kezdtem, ami jó indítás szerintem mindenkinek. Ráadásul le lehet vele mérni, hogy tényleg komolyan gondolja-e az illető, mert hát nem az a vékony, 10 perces könyv.
Nekem akkor kölcsönadta a szponzorom, de ma már szinte teljes könyvtáram van a hasonló könyvekből.
Valószínűleg igazad van ezzel a felső vonalas elvárással kapcsolatban, s talán lehet, hogy azoktól várják el ezt a fajta "kötelező" önképzést, akik már az üzletben is elértek egy bizonyos szintet. Mondjuk ez elvárható, de terrorizálni ezért valakit szerintem nem szabadna!
A képzési anyagok és a rendezvények nálunk nem drágák, egy termékkatalógus 190 Ft, egy CD 270 Ft, egy országos havi rendezvény 3.000 Ft, egy havi csoportrendezvény 1.000 Ft, a nyilvános napi tájékoztatók ingyenesek és ingyenes minden olyan oktatás (pl. kozmetikai), ami a cég valamelyik saját ingatlanjában történik. Magyarul mindig csak a bérleti díjat kell fizetni és a résztvevők azt dobják össze.
Az MLM-es könyveket a cégen keresztül minden diszkontkártyával rendelkező tag a bolti árak alatt tudja megvenni, gondolom a cég a mennyiségi kedvezményét adja át az üzletépítés iránt érdeklődőknek.
Nincs ilyen, hogy kötelező, nem kötelezhet rá, hogy megvegyél bármit is. Ez csak valami idióta ötlete lehet felső vonalban. De nem általános. Hogy aztán melyik "vezető" mit vár el a belépőitől, az megint egyén függő. Biztos vannak ilyenek is, nem véletlenül keltek szárnyra hasonló híresztelések.
Hogyne foglalkozna már már veled! Örül, hogy belépője van...
A könyvek cd-k olyan árban vannak mint máshol, szerintem. Valószínű minden mlm cég próbál a témához kapcsolódó hanganyagot és könyvet forgalmazni, mert ezek használata egyrészt tanít, másrészt segít a motíváció fenntartásában.
A kitűzőket pedig a minősülőnek magának kell megvenni, aztán majd feltűzik neki.
Állítólag a minősüléseknél a kitűzőket is ki kell fizetni, mert az anyacég azt nem állja.
Amit még szintén nem akarok elhinni, hogy kötelező kazetta, könyv és rendezvény program van, amin ha nem veszel részt, akkor már nem is foglalkoznak veled. Persze ezek több ezer, olykor több tízezer forintba kerülnek.
További ajánlott fórumok:
- Fogyni gyorsan kínzó éhség nélkül. . .?! Régi sikeres fórum-új köntösben. Ha szeretnéd tudni a titkot, csatlakozz, segítünk.
- Svédországi magyarok topicja!
- Lovasok topicja
- Fogyjunk együtt, együtt mindig sikeresebb! 2012.04.02-től
- Mi a véleményetek a hálózatépítés(MLM) erejéről?
- ASEA vízzel kapcsolatban van-e tapasztalat?(fogyasztás, gyógyulás, hálózatépítés)