Működhet házasság szex nélkül? (beszélgetés)
Elolvastam.
És mivel nem ismerlek benneteket, meg általában is úgy van: magamból indultam ki.
Elképzeltem, hogy a "társam", akit szeretek, akire férfiként tekintek, akit tisztelek, megbecsülök, egy női oldalon múlatja az idejét.
Elképzeltem, hogy ettől én egyre szomorúbb lennék, kétségek gyötörnének, ha megkérdezné, mi a baj, akkor azt mondanám, hogy SEMMI.
Mert azt gondolnám, hogy ha ide jutottunk, akkor már megette a fene ...
És még az is lehet, hogy aztán annyira bántana a dolog (főleg, ha mondjuk pl. munkahelyi problémáim is lennének, vagy egyéb más)hosszú évek során (!), hogy depresszióba esnék.
Persze, azt is elképzeltem, hogy kimászok belőle, és nem hagyom így elrothadni az életemet.
De mindenképpen a "társam" nélkül, aki sajnálatos módon azt hangoztatja, hogy aki depressziós, annak baj van a fejével.
Pedig ott a LÉLEKBEN van baj!
Már bocsáss meg, de azzal indítottál, hogy én nem akartam megoldani semmit, MERT 3 éve ide regisztráltam...és számodra ez azt jelentette, hogy otthon nem akartam beszélgetni a feleségemmel a kapcsolatunkat javítandó.
Ezt a következtetést vontad le ebből.
Erre reagáltam.
Ha elolvastad volna az előző hozzászólásaimat, láthattad volna, hogy igenis folyamatosan azon voltam, hogy boldoggá tegyem, ha szomorú volt felvidítottam, ha nem akkor kérdeztem, hogy mi a baj...de mindig azt a választ kaptam, hogy SEMMI.
Ezen nem tudok segíteni.
Mivel őt már régen (még előttem) kezelték depresszióval, ezért tudom, hogy hajlamos rá.
Mivel láttam a "tüneteket", beszéltem szakemberekkel, akik igazolták ezt.
Sőt, mást is mondok.
2 Szakember is látta, beszélt vele (más miatt, de előre felkészítettem...szóval kb szondázta), és ők is azt mondták, hogy EL KELL VINNI DOKIHOZ, mert baj van a fejével.
Egyik doki személyesen neki is mondta, még időpontot is megbeszéltek. Nem ment el rá, mert neki semmi baja.
:(
Bármit elhiszek, és isten őrizz, hogy bizonygass!
Hagyjuk, kérlek, ha nem érted a szándékom és a gondolkodásom.
(Egészséges együtt - gondolkodásra vonatkozóan ... )
Kedves Pusszedli,
"(Az meg már vicc kategória, hogy azért regisztráltál, mert ... )"
Vicc, nem vicc...ez az igazság. De nem célom, hogy neked bizonygassam ezt. Ne hidd, ha nem akarod.
Vár csak!
Nem ítélkezem, és különösebben nem is érdekelnek információk.
Bántani sem akartalak!
Csak elszomorít, hogy valós, egykoron szeretetteljes kapcsolatok széthullanak, egy virtuális világban pedig csupa tökéletes ember csupa okos tanácsot ad.
Ahelyett, hogy a gondok a valóságban lennének megbeszélve, megoldva.
Kizárólag erre gondoltam, és bocs, hogy pont Te lettél vele megtalálva! ...
(Az meg már vicc kategória, hogy azért regisztráltál, mert ... )
Minden jót Nektek, szia!
És azért regisztráltam akkor, mert a feleségem akkor tette titkossá a "családi" naplót, és csak így tudtam olvasni, mert így már tudott hozzá jogot adni.
Látod? Egy dátum alapján hoztál "ítéletet" úgy, hogy még az okot sem ismerted, de még csak jobban meg sem nézted a többi, elérhető információt (aktivitások, hozzászólások pl.).
Szia!
Ha megnézed az első hozzászólásom dátumát, akkor látszik mekkorát tévedsz:
2013-07-29
Üdv
Vagyis, ha rólad van szó, a kákán is csomót talál.
..Akkor talán jobban is tetted, hogy elköltöztél..
Mondjuk úgy, hogy igen, most feladtam.
Ha lesz rá esély, folytatom a harcot. De jelen pillanatban mindössze annyit tehetek, hogy a háttérbe vonulok.
Picit úgy érzem elment a fórum az én irányomban, aminek lehet hogy én vagyok az okozója.
Tudom, hogy csak segíteni és támogatni szeretnétek engem, illetve valamilyen formában mindannyiunkat.
Viszont ne csak rólam / rólunk szóljon ez a topic.
A feleségem labilis, de nem elmebeteg. Érzelmileg labilis, de épelméjű. Nem közveszéles, nem önveszélyes. Alapvetően a világ észlelésével, az érzelmek észlelésével és az értékrenddel van gond.
Utóbbit értsd úgy, hogy velem és a házasságunkkal kapcsolatban a mérleg nyelve eltolódott. Nem tudok jót tenni, sosem billen a mérlet nyelve a pozitív irányba, bármit is teszek. Csak negatív, vagy nulla lehet (jó esetben). Tehát a házasságunkat is már úgy értékeli (VISSZAMENŐLEGESEN!) hogy sosem volt jó, csak max semmilyen.
Pedig ez a szakasz előtt minden oké volt. Sok volt a családban a nevetés, kedvesség, ölelés, bújás, beszélgetés, kb ideális család voltunk...
Ha más családról van szó (mondjuk ismerős), vagy valaki más csinálja ugyanazt amit én, akkor abban az esetben viszont azonnal a pluszba lendül a mérleg nyelve...nem tudom, érthető-e amit írok?
Szóval olyan, mintha a "szemüvege" miatt mindent szürkében látna, ami velünk kapcsolatos.
Labilis...szétszórt lett nagyon.
Egyik pillanatban A-t mond, másik pillanatban már felháborodik, hogy valami azt mondja hogy "De hát A-t mondtál!"...
De NEM agresszív, sőt a gyerekeket még talán túl is szeretgeti. Szóval amiatt nem félek, hogy bántaná őket!
A mániás depresszió árnyaltabbá teszi az egész problámakört, lehet, hogy a viselkedése irracionális, annek oka pedig a betegségben (zavarban) keresendő.
Ez nehéz küzdelem, de olyan mintha feladtad volna.
A ferj csak az asexualitast emlitette...
szoval nem lehet ilyen messzire elmenni a diagnosztizalasban.
Egy biztos: mielobb ideggyogyasz!
Nem elmebeteg!... csak beteg!
Ez nem jelenti azt, hogy masok ellen fordul, kozveszelyes :(
"Lemerultek az elemei"... az enzim- es hormonhaztartasa felborult;
Ez viszont nem az a szempont, ami miatt magára hagyom egy elmebeteg nővel a gyerekeimet.
Amúgy lehet, hogy a helyzet ebben az esetben korántsem ilyen súlyos.