Mik a tapasztalatok a spa méregtelenítő készülékről? (tudásbázis)
GVH VERSENYTANÁCS
53. Az egészség megőrzésével, helyreállításával kapcsolatos termékek bizalmi termékek. Az
adott termék egészségre/egészséghelyreállításra való hatásának tényleges megvalósulásáról a
fogyasztó teljes bizonyossággal soha sem győződhet meg.
54. Ezt a bizonytalanságot hivatott mérsékelni, hogy mindazok a vállalkozások, amelyek az
emberi egészséget gyógyító, de egyben veszélyeztető termékeket kívánnak forgalomba hozni,
az erre hivatott hatóságnál kötelesek terméküket megvizsgáltatni.
Az eljárás egyik fontos célja az, hogy az emberi egészségre ártalmas termékek ne kerüljenek
forgalomba, és a forgalomba hozás és fogyasztás feltételei egyértelműen legyenek
meghatározva. E szűrés elengedhetetlen velejárója, hogy az esetleg hatásos és jó termékek
később, nehezebben kerülhetnek a piacra, illetve aki e szűrőn nem kíván átesni, nem is viheti
piacra - még esetleg akár nagyon is jó - termékét, vagy legalábbis nem adhat termékéről olyan
tájékoztatást, amely gyógyhatásra utal.
Mindazon vállalkozások, amelyek a jogszabályok szabta utat megkerülik, nem állíthatják
termékeikről azt, hogy annak gyógyhatása van.
Most találtam, a teljesség kedvéért ez is a témához tartozik...
"A Manufaktura Bt. ellen azért indult eljárás, mert a GVH azt gyanította, hogy a társaság két termékének ("SPA méregtelenítő készülék", "SymBioGel") reklámozása során megtévesztette a fogyasztókat. A Manufaktura Bt. által adott tájékoztatások egészét áthatotta az a törekvés, hogy a két terméknek gyógyhatást tulajdonítson. Például a méregtelenítő készülékről a társaság azt állította, hogy megszünteti és/vagy csökkenti az álmatlanságot, fejfájást, menstruációs fájdalmat, puffadást, székrekedést, súlyfelesleget, alkohol-, drog- nikotinfüggőséget, bőrproblémákat, magas vérnyomást, vesebetegséget, cukorbetegséget, májproblémákat stb. A SymBioGel pedig a tájékoztatások szerint megszünteti a felfúvódást, a vastagbélgyulladást, rendben tartja az emésztést és alkalmas a rákos megbetegedések megelőzésére.
A GVH vizsgálata feltárta, hogy a két termékről nyújtott tájékoztatással kapcsolatban az Országos Gyógyszerészeti Intézet több kifogást fogalmazott meg. Ráadásul a SPA méregtelenítő készülék hatásossága a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara Orvosi Genetikai Intézetének véleménye szerint nem bizonyítható. Felmerült az is, hogy hosszabb távon, rendszeres használat mellett a készülék mérgezést és fémallergiát okozhat. A versenyhatóság feltárta azt is, hogy a SymBioGelt a Manufaktura Bt. saját felelősségre forgalmazza, mivel a készítmény étkezési rostját adó cellulózt gyártó mikroorganizmus hazai forgalmazású termékben eddig még nem fordult elő.
Mivel a vállalkozás nem tudta igazolni, hogy két terméke gyógyhatással rendelkezik, a Manufaktúra Bt.-nek 10 millió forint bírságot kell fizetnie. A hatóság súlyosító körülményként értékelte, hogy az érintett termékek az egészség megőrzésével, helyreállításával kapcsolatos bizalmi jellegű termékek, a jogsértő magatartással érintett fogyasztói kör pedig egészségügyi problémákkal küzdő, s ebből adódóan fokozottan kiszolgáltatott. ..."
Nekem van. Nem rendszeresen használom, hanem kúraszerűen - és nagyon szeretem. Ha kínoz az allergiám, vagy fáradékony vagyok, elég 1-2 kezelés és máris jobb. Próbáltam már vadonatúj elektródával, meg elkoszolódottal is. A víz színének és állagának nincs köze hozzá. Miután én túl voltam az első kúrán, ( a vizem tiszta volt - gyakorlatilag)anyukáméknak is vettünk egy külön elektródát és akkor kipróbáltam a tisztát. Azzal ugyanolyan lett a víz. Azután elkezdték anyumék a kezelést. No, ne tudjátok meg, milyen trutymókos volt a vizük...no ennyit arról, hogy a vas színezi a vizet, meg hogy kamu az egész.
Egyébként épp itt a hoxa-n olvastam bele az előbb egy fórumba a miaomei- kúráról. Mint kiderült számomra, a fent nevezett komplex, orvos által is ellenőrzött fogyókúra 5 alkalmas SPA méregtelenítéssel kezdődik.
Találtam még: Ha egy adott orvostechnikai eszközre vonatkozó követelményrendszer teljesítésre kerül az Európai Unió bármely tagállamában, akkor az ott lefolytatott megfelelőség-értékelési eljárás
eredménye Magyarországon is elfogadásra kerül, ugyanakkor a megfelelősség-értékelési
eljárás minden egyes orvostechnikai eszközre le kell folytatni, ez a forgalomba hozatal és
használatba vétel feltétele [lásd az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal
Orvostechnikai Igazgatóságának (a továbbiakban: OTI) 2007. március 21-i határozatát, Vj-
12/2007/20.).
Ide másolok néhány versenytanács által közölt adatot:
A széles körben elterjedt „méregtelenítő” módszerek és kúrák valójában nem méregtelenítenek, csupán a szervezet természetes kiválasztó működését segíthetik (Vj-12/2007/10.).
..A rendelet 4.§-ának (1) bekezdése rögzíti, hogy minden forgalomba hozott, illetve használatba adott eszköznek meg kell felelnie az 1. számú
melléklet szerinti, a rendeltetése alapján az adott eszközre vonatkozó alapvető
követelményeknek. A klinikai értékelésre vonatkozó előírásokat a jogszabály 10. számú
melléklete tartalmazza. A rendeletben meghatározott követelményrendszer teljesítése minden egyes orvostechnikai
eszköz forgalomba hozatalának és használatba vételének feltétele....
Én ebből azt veszem ki, hogy azok az eszközök kerülnek forgalomba, amik ennek a feltételnek eleget tesznek. Ha ennek ellenére forgalomba kerülnek, akkor eljárás indul ellenük, mint az a bizonyos Manufakturás cég ellen. De ez nem jelenti azt, hogy egyetlen forgalomba hozott termék sem felel meg a forgalmazás feltételeinek.
De szóljatok, ha rosszul gondolom.
Nálunk is teljesen más színű mindenkinél... ráadásul vkinek inkább a víz színe változik meg, míg nálam pl inkább az ilyen darabkák :-) sötétitik el az egész trutyit.
De mellékesen szerintem csak az írja le a véleményét, akinek van ilyen kütyüje és nem az, aki minden baromságot összeolvass róla!!!
Egyértelműen kamu, már a GVH is kirótta a 10 millás büntetést rájuk.
Egy másik topikban olvastam:
Az elso reakciom az volt, hogy talan valami vegyszer lehet a felelos a viz elszinezodeseert. Utana megtudtam, hogy csak desztillalt viz es so megy bele. Internetes utananezes utan kiderult, hogy hogyan is mukodik a "csoda lavor". Valojaban az elektrodakbol az egyenaram hatasara levalo rozsda (oxidalt vas) az ami elszinezi a vizet. A jelenseget nagyon egyszeruen elo lehet allitani. Nem kell hozza mas mint egy auto akkumulator, amire ra kotunk ket vas szoget, amit sos vizbe rakunk. Mar jonnek is elo a "mereganyagok".
Tehat teljesen mindegy, hogy az illeto belerakja-e a labat a lavorba. Mindenki kiprobalhatja a kovetkezo "meregtelenito kezelesnel"!
Itt van az angol Guardian ujsag cikke a keszulekrol. Elmentek egy vizsalatra, amit "szabalyosan" vegigcsinaltak. Mintat vettek a vizbol, amit elkuldtek labor vizsgalatra, aminek az lett az eredmenye, hogy valoban csak vas volt benne. (toxinoknak nyomuk se)
[link] 2 980 ,1294819,00.html
Itt pedig egy masik cikk:
[link] l
Méregtelenitő lavór:))))
Szia!
Ioncserélt víz, nem ionizált;-)
Nekünk is ilyesmi gépünk van... csaj nekünk azt írja h 1,7 és 2,2 között kell lennie. Mi ionizált vizet használunk, így az érték mindig kb 0,08nál kezdődik, ughy kell bele mindig sósvíz... Leöblíted használat után ecetes vízzel az elektródát?
Egyébként nem hiszem h az elektróda színezi csak el, mert apunak habosvörös a dzyuva benne, anyunak fehérhabos de maga a lötyi zöld, nekem meg el sem szineződik a víz, csak ilyen zöld algaszerű vmivel van tele... borzasztóan gusztustalan:-)))
Castellina,
nem ismerem a gépedet, de minden kezelés előtt igyatok meg egy nagy pohár vizet, Sokszor segít megindíteni a méregtelenítést.
Miután a lábvíz bediffundál a bőr alá, akkor inkább tisztított víz diffundáljon, ha mód van rá.:)
További ajánlott fórumok:
- Hydrogén peroxyd méregtelenítő kúráról hallott valaki? Tapasztalatok?
- Radarjelző készülékről tapasztalat?
- Szeretnék a terhesség előtt méregteleníteni, és természetes alapú vitaminokat szedni. Ki mit próbált ki? Kinek milyen tapasztalatai vannak?
- Niacint szedett-e már valaki méregtelenítés céljából. Tapasztalat?
- Mi a tapasztalat a fény és hang készülékről?
- Salin sóterápiás készülékről valakinek van-e tapasztalata? Érdemes megvenni?