Miért nem akarok gyereket? (beszélgetős fórum)

"sztáranyukák"

Ha-ha-ha.

Van olyan anyuka, aki mindig topmodell külsejű (fodrász, kozmetikus, mozgás), rendezett a lakás (főz, mos, takarít), esetleg dolgozik a gyereke mellett és soha egy percre nem segít neki egy nagyszülő sem?

Ilyen nincs és nem is kell ilyeneknek lenni. A lényeg, hogy önmagunknak megfeleljünk és legyen egy olyan társunk, aki önmagunk miatt szeret. (Természetesen ez mindkét irányba igaz.)

Mindenkinek nem kell megfelelni!!!

(Ez a gyerekvállalás kérdésére is igaz.)

Én a legtöbbször szinte csak azt az elképzelést olvastam itt "sztáranyukáktól", hogy a gyerek mellett soha semmire nincs időd, és ez természetes ha mégis a saját igényeidet helyezed egy picuritelőtérbe szar anya vagyok, aki meg sem érdemel gyereket.

Minimum mártírhalál és szentté avatás, hisz értelmet csak ez adhat.

Sziasztok! Én egyet értek azon véleményekkel, hogy nincs azzal semmi gond, ha valaki nem akar gyereket és eszem ágában nincs elítélni a cikkírót. Inkább becsülöm az őszinteségét és úgy gondolom, hogy sokkal helyesebb ha valaki a saját elhatározásából nem akar babát, minthogy csak és kizárólag a társadalom nyomása miatt szüljön gyereket. Mondom ezt úgy, hogy itt ül az ölemben a 10 hónapos kislányom, akit imádok, de én mindennél jobban vágytam rá, hogy Ő legyen nekem. Nem azért, mert ez a "természetes", hanem mert én akartam. Ehhez képest férjhez nem mentem, bár együtt élek a gyerekem apjával és mi így is egy boldog kis család vagyunk, de nekem például az nem az életcélom, hogy végigvonuljak X ember előtt egy fehér ruhában és kapjak egy darab papírt arról, hogy most már van férjem. Szerencsére párommal ebben is teljes az egyetértés köztünk, mert Ő meg férj nem akar lenni. Amúgy nem kívánok senkit semmiről meggyőzni, csak megosztottam veletek a saját példámat.

A lemondásról és arról hogy mit lehet egy gyerek mellett csinálni, csak annyit osztanék meg veletek, hogy egy baba mellett is arra van ideje az embernek, amire szeretné, hogy legyen. Én sem szűntem meg önmagam lenni, persze már nem én vagyok az első és a legfontosabb, de megint csak egy személyes példával élnék. 9 éves korom óta az életemben meghatározó helyet foglal el a néptánc. Most is hetente egyszer eljárok próbára, vasárnap 45 éves jubileumi gálája lesz az együttesemnek, ahol magam is színpadra állok és a kicsi lányom a második sorból fog nézni. :) Na, de én már 6 hetesen népzenei koncertre vittem, májusfa kitáncolásra és egyéb hagyományőrző rendezvényekre. Én így szocializálódok, mint anyuka. Emellett februártól suliba fogok járni, hogy a meglévő diplomám mellé legyen még egy végzettségem, de itt jegyezném meg, hogy én is azon szerencsések közé tartozom, akik számíthatnak nagyszülői segítségre.

A lényeg azt hiszem mégis csak az, hogy tegyen mindenki úgy, ahogy számára a legjobbnak érzi és ha egyszer bármilyen okból megváltozna a véleménye, azt is vállalja fel anélkül, hogy bárkinek magyarázattal tartozna miatta.

Bocsi, ha túl hosszúra sikeredett az irományom.

Szintén zenész :)

28 évesen ugyanígy gondolom.

Ráadásul sokszor azt látom, hogy a párok elkezdik unni egymást, laposodik a kapcsolat, feldobják hát egy gyerekkel Persze jó ötletnek tűnik, meghát ez az élet rendje, és el is lesznek foglalva a nevelgetéssel pár évig.

Az anyagiak nálam nem döntő érv egyébként -annak ellenére, hogy 36 nm-en élünk, 30 éves hitellel :))-. Nem fogom semmire. Egyszerűen nem szeretem a gyerekeket, és a velük járó változásokat. Én nem vagyok az a típus, aki hős anyaként feláldozná magát a gyerek/ei oltárán, és vidáman tűrne minden lemondást.

És nem, nincs karrierem, csak egy utált munkám, de valóban szeretnék végre valami nekem való állást. És ez most fontosabb mindennél. A saját lelki épségem miatt.

Azzal is egyetértek, hogy nem kell mindenkinek szülni.Sok nő pedig felelőtlenül szül bele a vakvilágba, utána pedig bástyaként maga előtt tolva a gyerekét hárít el magától minden felelősséget.

Úgyhogy többen vagyunk, mint azt gondolnánk, és én ebben semmi retteneteset nem látok.

Hogy a Párom meddig gondolja így, jó kérdés. Most még kiegyeztünk, hogy nagyon messze még a gyerekáldás, de úgy látom, nem veszi komolyan, amikor azt mondom, hogy soha nem szeretnék gyereket.

Sőt, fehérruhás templomi esküvőt sem.

És igen, nő vagyok, de tényleg :))

A sztáranyukáknak nem is..

vannak azért jócskán olyan szülők,akik tényleg csak a nagymamáknak szülnek..azért látni 1-2 olyan celebet,aki virnyákol,hogy gyerek születése óta/két hete még nem tudott kimozdulni/

nnabummm én 18 hónapja vagyok összeragadva a babámmal,mégsem sírok..

ezt vállaltam,tudtam,hogy nem lesz segítségem..

most ezt a korszakomat élem..

anya vagyok,és a gyereknek létezek,és érte teszek meg mindent..

jelenleg az én dolgaim másodlagosak..

bevásárolni,intézkedni együtt megyünk..

fodrászhoz,kozmetikushoz pedig úgy,hogy addig a párommal van..addig gyütt sétálnak,játszanak,stb..

és mégcsak nem is sűrűn megyek szépülni..mert mindig húzom,halasztom..

megoldható minden!

Visszatérve a cikkre..még annyit jegyeznék meg,ha valaki semmi pozitívumot,csakis negatívumot tud felhozni egy gyerek ellen,annak tényleg nem való!

Van akinek egyszerű van akinek bonyolult minden, nem vagyunk egyformák, de ez nem is baj.

Annyi volt a segítségem, hogy havonta egyszer 2-3 órát és 2-3 havonta 1 éjszakát vigyáztak a gyerekekre.

Nekem szerencsém volt, de ezt nem is tagadtam soha.

Nagyon eltértünk a fórum témájától, ha gondolod írjál privit.

Képzeld annyira szerencsés vagyok, hogy a fiam 6 hetes korától, a lányom pedig 8 hetes korától /egy éjféli szoptatást kivéve/ végig aludta az éjszakát, tehát pihentem én is. A "barátnőm" jött és beszélgettünk főzés, vasalás közben. A fodrászt is megoldottam, alvásidőben mentem és Anyukám vigyázott rá addig.

Ne haragudj, de soha nem volt olyan, hogy minden percem igénybe veszi, két szoptatás között is volt idő, igaz, hogy én még 3 óránként szoptattam, nem úgy mint most, hogy egész nap mellen van a csecsemő.

Én azt írtam ami megtörtént velem/velünk és hidd el, hogy nem csak én vélekedek így a gyereknevelésről.

Tudom, mondták már sokan, hogy hihetetlen, de én semmi számomra fontos dologról nem mondtam le.

Milyen a gyerekekkel:

lemondás, lemondás... aztán jön valami nagyon vicces, kedves dolog, ami elfeledteti az egészet. aztán megint lemondás...aztán megint valami nagyon jó...

Picit olyan, mint a hullámvasút. Hiszen tudod előre, hogy a legmélyebb pont után jön a legmagasabb.

Amikor megszületett/megszülettek, nem mondtál le az alvásról? Nem mondtál le a barátnőiddel való találkozásról, egy jó film nézéséről a tv-ben, esetleg fodrászhoz menésről?

Tudom, hogy sok helyre lehet vinni a gyerekeket, minket is vittek mindenhova a szüleink. Ha már nagyobbak, akkor jó, mert nem kell rájuk annyira figyelni, velük lenni minden percben, babusgatni, tisztába tenni, stb. De ameddig ez nem történik meg, ameddig minden perced szinte igénybe veszi (kivéve mikor alszik), akkor ne mondd már, hogy nem mondasz le dolgokról...

Mire gondolsz?

Kirándulni, vásárolni, ügyeket intézni vihetjük magunkkal, szórakozásnál boldog a nagymama, hogy végre az unokákkal lehet.

A mondatom úgy helyes ahogy azt leírtam, én ezt érzem/éreztem.

A férjem évekig külföldön volt és közben építkeztünk, szinte mindig vittem a gyereket később a gyerekeket magammal, iskolába jártam /az évek során többször is/és ha hiszed ha nem de szinte semmiről sem mondtunk le miattuk. Nyaraltunk, kirándultunk, szórakoztunk....

Nálunk a fiunk mindkettőnk nevét tovább vitte:)

Különbségek: a 0 és az 1 gyerek között hatalmas a különbség (anyagiak, lemondás), 1-től felfelé már csak a magadra jutó idő lesz kevesebb:)

Az állatokkal én is így vagyok. :)

Megszületett a kishúgom, mikor 12 éves voltam és akkoriban sem gügyögtem neki és mindig a nagyobb húgomat kérték meg, ha vigyázni kellett rá. Ha ez bunkóság, sajnálom. Nem látom értelmét a felesleges nyávogásnak, amit elvileg szeretetből csinálnak nekik...

Szerintem a mondat így helyes: A gyerek sok lemondással jár, de ezt anyaként már nem érezzük, mert kárpótol a szeretet, amit tőlük kapunk.

Így megfelel?

Hogyne járna sok lemondással, mikor életeket változtat meg.

Látom, sok pozitív vélemény érkezett.

Egyetértek én is a cikkíróval. Nem kell erőltetni, van még idő, vagy jön, vagy nem.

Én 30 vagyok és még nálam sem jött. Bár nem idegenkedek a gyerekektől, szívesen játszok velük vagy tartogatom őket.

Valaki írta, hogy a gyerek nem jár lemondással. Ez jó vicc volt...

Ha valaki azért akar gyereket,hogy a nevét, génjeit továbbvigye az önző? Milyen érdekes, ha egy pasi még nem nősült meg 30 évesen, őt nem cseszteti senki emiatt:X

Ha meg gyereket csinál,akkor az természetesen az Ő nevét viseli.....

Bocs az OFFÉRT:x

Két gyerekes anyaként eszembe nem jutna, hogy megvesselek. Sőt! Dicséretes, hogy felvállalod a véleményed a társadalmi és egyéb elvárásokkal szemben.

Messze nem vagy egyedül a világban, aki nem akar gyereket. MOST úgy érzed, hogy az idő haladtával egyre elképzelhetetlennek tartod, hogy valaha gyereket vállalj. Felesleges bárkinek magyarázkodnod, hogy miért. Te tudod, rólad van szó; MOST MÉG nem akarsz, és kész.

Egyáltalán nem lehetetlen, hogy 6-8 év múlva ez a véleményed megváltozik, s még akkor sem lesz késő. De ha nem, akkor sem fog összedőlni a világ (kivéve, ha a szeretett párod emiatt esetleg elhagy).

Ne engedj az anyósod nyomásának. Senkinek, még egy anyósnak sincs beleszólása abba, hogy valaki szüljön, ha ő MÉG nem érzi úgy, hogy felelősséggel tudja vállalni a gyermekét.

Szia Marmar!

Akkor ne szülj.Ilyen egyszerű:-)