Mi dühít most? (ne írd be, ha semmi) (beszélgetés)
Igen. Eddig úgy volt, hogy ha egy csoportos beszedés valamiért meghiúsul, nem indítják még egyszer, a kiegyenlítésről a fogyasztónak kell gondoskodnia. Ezt meg is tettem, ugyanakkor megemeltem a limitet 50 ezerről 80 ezerre. (Lehet, hogy ezt nem kellett volna.) A reklamációmra megtudtam, hogy ők még kétszer megpróbálják beszedni - ezek szerint ész nélkül -, s ha akkor se sikerül, átállítják a fizetést csekkesre. A túlfizetésből levonták a következő számla 10603 Ft-os összegét, a különbözetet meg visszautalják.
További érdekesség, hogy az 50 ezer évek óta elég volt a gáz végelszámoló számlájára (ez is az volt) ugyanolyan feltételek mellett; pontosabban nem is, mert az utóbbi időben alig-alig van tartósan igazi hideg télen. Ráadásul még fázunk is, mert ezzel a gázzal KÉPTELENSÉG kifűteni az egész házat. Érdekes! Régen sikerült. Nem emlékszem, hogy a két gyereket 17 fokos fürdőszobában fürdettük, vagy 13 fokos konyhában etettük volna. Tovább rontja a képet, hogy ha több napon keresztül többen vagyunk itthon, mint pl. most a karácsonyi időszakban, gyakran áttérünk kazánnal való fűtésre. Érdekes! A ház körül „termelődő” fával, kartonnal napi kb. másfél órai munkával AZ EGÉSZ HÁZBAN el tudunk érni 23-26 fokot. Kell ennél ékesebb bizonyíték arra, hogy nem rezsi-, hanem fűtőértékcsökkentés folyik? Erre azt mondta az ügyintézőnő, hogy valóban, ő is szokott fázni. Hm. Az engem hol vígasztal, hogy másnak is rossz?
További ajánlott fórumok:
- A barátnőm egy éve nem fizet tb-t.Azóta nem is vett igénybe semmilyen ellátást.Most mégis követelik rajta az elmaradt összeget.
- 6 éve ellopták az autonkat, volt rajta még hátralék. Nem kaptunk azóta semmit. Most kiküldték, hogy van 700.000 tartozásunk.
- Anyámék nem engednek bulizni, össze is vesztem velük, a barátom most szakított velem. Nekem semmi nem jön össze!
- Olyan kis semmilyen napjaim vannak mostanság.
- Celeb vagyok... műsornak most mi a lényege? Innen nem esik ki senki és nem nyer senki semmit? Csak nézzük hogy hány csillag van és kész?
- 2 éves kislányomnak 39 C fokos láza van most, nem fáj semmilye, nem jön a foga. Mire gondoljak?