Méheltávolítás - akinek elvégezték már ezt a műtétet, megosztaná velem a tapasztalatait? (tudásbázis)
Kitartást, mihamarabbi gyógyulást kívánok!🙂
Nagyon szépen köszönöm! Mindenképp megpróbálok mindent és természetesen jelentkezem amint van valami.
Kitartást kivanok neked hozzá! Ha minden kötèl szakad próbáld meg h lappal legyen ,azért sokkal hamarabb a gyógyulási ideje ! Irj mindenképpen hogy mit mondtak!
Örülök, hogy jól vagy!Gyógyulgass, pihenj sokat, és kitartás a katéterhez, bár szerintem nem fog gondot okozni, ez is csak a javadat szolgálja.
Az nem derült ki, hogy milyen ciszta volt, a zárómba csak annyi szerepelt, hogy sima falú, rugalmas tapintású képlet. Részleteket sajnos még nem tudok, csak ilyen sablonszöveges szövettani leletet kaptam, amiben közölték, hogy el kell távolítani a másik petefészket is, és hogy 7.-én jelenjek meg az onkoteam tájékoztatáson. Gondolom, majd ott fognak mindent elmondani.
Bocsánat! Gyors felépülést akartam írni. Telefonom kijavitotta Győrre .
Örülök neki hogy jól ment minden, és hogy a körülményekhez képest jól vagy. A katéterrel pedig kitartást kívánok. Lényeg, hogy mostmár túl vagy rajta. Győr felépülést és gyógyulást kívánok 😊
De orulok neked !Jo hogy tul vagy rajta !A katetert kilehet birni ,bar nekem meg igy is par napig antibiotikomat kell szednem enyhe fertozest okozott .de ez a kissebbik baj a lenyeg hogy gyogyulgass pihej sokat
Ooo de sajnálom :( csak műtéttel lehet ezt megoldani ? Bartolin ciszta volt vegül ? Elhiszem h ideges vagy ,lappar nem lehetne ? Vagy huvelyen keresztul ?
Sziasztok ! Itt vagyok, 🥰 annyira jól esik, hogy szurkoltatok értem ♥️sikerült laphoroszkóppal🙏 Minden rendben ment szövődmény mentesen ,egy dolgot kivéve, a húgyhólyagom megsérült ,az endo miatt ,össze volt nove a mehfalal :( urulogus orvosolta a műtőben ,igy 2-hetig katéter lesz bent ,hogy meg ne taguljon a hólyag legyen ideje osszeforrni ...nagyon nagyon rendes az orvosom 😇🙏 többször bocsánatot kért, mondtam neki h nem O tehet róla h összenövésem volt ! Az ebredés ,összevissza beszéltem ,éjszaka hánytam epét ....az altatás miatt ,meg néha köhögök az rossz mert nagyon feszül a hasfalam....amúgy is még feszül jócskán! Egyéb kent jól vagyok ,túl vagyok rajta a katétert kibírom, fő az egészség! Maradt egy petefészkem és képzeljétek egy cm vel sem rövidült a hüvelyem! 🙏😇😊😀 úgy örülök! Az orvosom külföldön tanult egy technoligiat amit még itthon nem igazán alkalmaznak ,annyira örülök, hogy rá találtam, olyan sok orvosban csalódtam! Remélem a katéter bent léte nem fog gondot okozni pl fertőzés ....
Ezek szerint, igen. Most megint az átkozott várakozás....
Esetedben tényleg szerencsésebb lett volna kivenni akkor már mindent...
Húúú, basszus, ne haragudjatok, nem akartam senkit megijeszteni.😞 Na de nálam az óriás ciszta miatt volt és van az egész. Mindenkinél más a helyzet, más volt a baj.
Műtét előtt azt mondta az orvosom, hogy csak abban az esetben hagyják meg, ha teljesen rendben van, de én már akkor is mondtam neki, hogy nem ragaszkodom hozzá, inkább menjen. Aztán mégsem...
Mind ezen katogg az agyam amit irtal,,mi a turonak nem vettek ki mindent ha tudtak ,hogy elofordulhat ilyesmi mar az elozo leleteid is igazoltak hogy elofordulhat komolyabb problema !
Sokan vagyunk itt a csoportban akiknek meg hagytak a petefeszkeket akkor mostmar ezzen fogunk idegelni ,hogy mi lessz ha megis problema leszz !.
Nem hiszem el !....
Köszi a választ. Remélem, hogy ez is valami hasonló lehet akkor.
Szia! Nekem mióma biopszia volt nemrég... Érzéstelenítés után beleszúrtak egy hegyes tűt, majd valamit rányomtak, amibe tették a mintát. Közben ultrahangon nézték. Utána feküdni kellett mozdulatlanul két órát. A petefészek biopszia is hasonló lehet gondolom...
Sziasztok. Volt már valakinek közületek petefészek biopsziája? Tudja valaki, hogyan zajlik?
Justina71 . Jobbulást és mihamarabbi felépülést kívánok!
Mihamarabbi felépülést kívánok neked!
Jobbulást mielőbbi felépülést kivánok.
Nagyon kibuktam tegnap....
Nem lesz könnyű, biztos, bárhogy is döntök. Bár, ahogy kicsit utánaolvastam a petefészek biopsziának, általában nem elég a kis bemetszés, mert nem férnek hozzá rendesen és nagyobbat kell vágni, akkor meg már tökre mindegy hol vágnak. Bár kicsit tartok az újabb műtéttől. Hogy a francba fog gyógyulni a pocim, ha újravágják a még be sem gyógyult sebeket, izmokat. Mérges vagyok, csalódott, és el vagyok keseredve.😞
Szia !Ezt borzaszto meg olvasni is ,nemhogy attelni nagyon sajnalom nem lessz konnyu dontes .Nekem is maradtak a petefeszkek ,a szovettant meg nem kaptam meg az unnepek betesznek kicsit ,de remelem nincs semmi baj.szoritok neked ....
Mar figyeltelek,jo hogy ithom vagy!Vigyazz magadra gyogyulgass .
Sziasztok!
Tegnap jottem haza, Mult penteken mutottek. Kiterjesztett meheltavolitas mellett döntött az onkologia, a professzori bemutaton ugy dontottek, hogy meglatjak ott mutet kozben,eltavolitjak e a nyirokcsomokat. A nyirokcsomók maradtak.Ugy lattak,rs be is kellett fejezni a mutetett, mert igy is 3 egyseg vert kellett kapnom. Mutet uten elso nap be is lazasodtam, Azota is szedek 2 fele antibiotukumot, vasat. Hosszaban vagtak, hogyha kell gyomor fele meg tudjak hosszabbitani, es jol korul tudjanak nezni. Szoval,eddig jutottam el.
Szia! De jó, hogy itt vagy már te is... Már figyeltem mikor írsz... Rendben van veled minden? Írj kicsit bővebben is majd..
Demtimi.Az én versenysulyom 47kg. De a szülés után maradt pici. Remélem ,hogy énis hamar feltudok majd kelni. Cigizni a műtét után nem fogok. Majd valahogy kibirom. Ez legyen a legnagyobb gondom. Ezzel nyugtatom magam. Laparoszkopos mutetem volt már de még nem vágtak. Jó lenne már túl lenni rajta. Szeptemberbe volt konizáciom. A szövettan jó lett de a citó nem. Remélem ez lesz az utolsó műtétem. Nagyon köszönöm ,hogy irtal.❤
Nagyon bosszantó. És valahol megrémít ez az egész. Mikor már azt hiszed, hogy túl vagy végre az egészen, kezded újra embernek érezni magad, erre pufff, egy újabb pofon az élettől.
Szia! Ezt en sem tudom, hogy mi, de valoban ,meg fel sem ocsudtal,es jon ez Teljesen megertelek.
Sziasztok.
Holnap leszek négy hetes, és ma megérkezett a hivatalos szövettan eredményem. Azt már eddig is tudtam, hogy határeset tumort diagnosztizáltak az eltávolított cisztámból, de most 7.-én be kell mennem az onkológiára tájékoztatás céljból, mert 11.-re előjegyeztek műtéti bemutatásra, a maradék baloldali petefészkem eltávolítása miatt.
Ha nem vállalom a műtétet, akkor biopszia.
Na most akkor mi a franc van????? Még az első műtét után sem tértem észhez rendesen, és most kezdjem előről az egészet??? Mi a francnak nem vették ki akkor rögtön mindkét petefészket? Én nem ragaszkodtam hozzá, hogy maradjon, sőt. Műtét közben döntötték el, hogy maradni fog, mert jó állapotú.
Hááát, most egy kicsit ki vagyok akadva.
Szia Marika, üdv utána! Lassan helyreáll majd az idegi kapcsolat és elmúlik az érzéketlenség. Jó totyogást, jó pihenést és sok türelmet!🌻
További ajánlott fórumok: