Magány, egyedüllét (beszélgetős fórum)
Az emberek nagy része támaszkodik, mert a többség gyenge. Legyél te az erős, te ne támaszkodj, és ha akarsz, segíthetsz azoknak, akik rád akarnak támaszkodni. De ne legyenek illuzióid, a segítséget sosem fogod visszakapni, a legtöbben ki fognak használni, nem azért mert rossz emberek, hanem mert nem ismerik fel maguk sem, hogy kihasználnak. Szóval csak akkor segíts, ha télleg nem vársz érte semmit sem cserébe.
Az első lépés pedig legyen az, hogy visszanyered a kontrollt a csapongó érzelmeid, gondolataid felett. Amíg te sírsz, meg szomorkodsz, meg baromságokon járatod az agyad, addig lehetőségek, történések milliárdjait szalasztod el. Amikor majd öreg leszel és mankóval tipegsz, sajnálni fogod, hogy nem futottál, amíg képes voltál rá.
Legyen eszed és előre nézz, a nyafogást meg fejezd be.
Teljesen egyetértek, hogy önmagamra kell támaszkodnom, nem másra. De valahogy az az érzésem, hogy mindenki támaszkodik, vagy akar. Akár rám is. Pl. család. Nem akarom, hogy más oldja meg a problémáimat, csak néha jó lenne valakivel őszintén beszélni, megosztani a gondjaimat, félelmeimet, noha jól tudom a megoldás az én feladatom.
Jelenleg sajnos a funkcionális-pasimegközelítéssel is egyet kell, hogy értsek. Ami ha belegondolok elég gáz. De sajnos a tapasztalataim ezt igazolják.
Hát, ez elég funkcionális megközelítés... :D
Abban igazad van, hogy nem megmentőt kellene keresnie.
"jó lenne néha valakire támaszkodni"
Minek? A te problémáid senki nem fogja átvállalni hosszútávon, mégha pillanatnyi érdekek miatt úgy is tesz. Ilyen az élet.
A következő párodra meg ne úgy nézz, mint a gondjaid, problémáid megoldójára, támaszodra, hanem mint a pasira, aki ahhoz szükségeltetik, hogy a te életed egyik alkotóeleméhez - a gyerekhez - hozzásegítsen. Pusztán ennyi a szerepe, semmi több.
Remelem te nem az en parom vagy es nem nyitottal ennek topikot.
Ez nem lehet veletlen. Minden stimmel. Eletkor es mintha ot hallanam...ugyanezeket mondta nekem...
Igen, nagyon próbálom pozitívan nézni, és valóban a nulláról csak felfele van.
Néha nehéz, néha úgy érzem megőrülök a magánytól, az egyedülléttől. De tudom azt is, hogy nem érdemes semmit sem visszacsinálni. Azt gondolom mindennek oka van. És jó, hogy végre, életemben először magamra koncentrálhatok. Csak ezzel meg kell barátkoznom még. Hiszen eddig mindig mások érdekeit néztem a sajátom helyett. Most lehetőségem van rá, hogy ezen változtassak és jobban csináljam.
De azért jó lenne néha valakire támaszkodni, valakivel megosztani a félelmeim. Talán igaz az is, hogy barátok jönnek, lesznek. De először munka kell, hiszen mindenhez (sport, szórakozás) pénz kell. De jön a tavasz!
A magány a legjobb dolog a világon, mert így másokra való tekintet nélkül azt csinálhatsz, amit valójában akarsz.
Találd ki, hogy mi az amit igazán szeretsz csinálni az életben. Mik azok a dolgok, amik örömet okoznak, gyerekkori álmok, estébé, és kezdd el azokat csinálni. Nagyon fontos, hogy ne olyan dolgokat valósíts meg, amivel másoknak akarsz tetszeni, amit mások tartanak jónak, hanem amiben te magad örömet lelsz. Az nem számít, hogy mások ezt esetleg butaságnak, vagy haszontalannak bélyegzik, te csak teljesítsd be a vágyaid.
És ne felejtsd el ezt a fájdalmas leckét, sose építsd másra a te saját életed, az ember párja jön-megy, ilyen a világ, ilyen a természet, de amit te magadnak kialakítasz, megcsinálsz, az csak a tied lesz, ebbe fektesd az energiádat, ne a másikba, és meglátod bomlani fognak a pasik utánad.
Szia! Megértem mit érzel, én tavaly nyár elején kerültem ilyen helyzetbe. Az első pár hétben megkönnyebbülés, utána depresszió és szembesülés a veszteséggel.
Amit tehetsz: gyászold el, amit el kell. Aztán gondolj arra, hogy ha nullán vagy, akkor onnan bármerre elindulhatsz, bármit felépíthetsz. Van az egyedüllétnek egy csomó előnye is: csak magadról kell gondoskodnod - ha nincs gyermeked - de legalábbis nem kell alkalmazkodnod, azt csinálsz, amit akarsz, nem szól bele senki. Most mindent véghezvihetsz, kipróbálhatsz, amit csak akarsz. Barátokat pedig lehet szerezni, főleg ha elkezdesz eljárni és mindenfélét kipróbálni...
Szóval nem kell keseregni. Azt hiába sajnálgatod, ami elmúlt, bizonyára nem véletlenül lett vége.
Persze eltelik úgy egy kis idő, hogy pl. az utcán zavar, hogy minduntalan csak párok jönnek szembe, de ha visszanyered az egyensúlyodat, utána már észre sem veszed.
Fel a fejjel!
Sziasztok!
Életemnek egy nagyon rossz szakaszában vagyok jelenleg. Véget ért egy nagyon hosszú párkapcsolatom, elköltöztem, nincsenek barátaim és nincs munkám sem. Szóval elég kilátástalannak látom a helyzetemet jelenleg. És haszontalannak érzem magam. Csak egyre mélyebbre süllyedek a mocsárban. Viszont nem akarok így maradni. Küzdeni akarok és fogok, hogy jobb legyen.
Jó lenne beszélgetni olyanokkal, akik hasonló cipőben járnak, vagy jártak, és megosztanák, hogy mit tettek, hogy jobb legyen. Hogy mit tettek az egyedüllét ellen, a folytogató magány ellen és a depresszió, önsajnálat ellen.
Köszi!!!