Lézeres szemműtét (beszélgetés)
Azért azt a tárgyilagosság kedvéért nyomatékosan kihangsúlyoznám, hogy az ilyen fórumokon nem a sikersztorik mennek. Ez éppen csak arra jó, hogy senki semmit ne vegyen biztosra, és műtét előtt szétnézzen, milyen szélsőséges esetek fordulhatnak elő.
Azért a többség hiba nélkül megússza!
Érdekes! :-D
Az emberek magukkal áthatást képezve mennek kicsit egymás mellett. A jelzőlámpákból is kettő van, durván 1 méterre, ha mondjuk 100-200 méterről nézem.
Bár ezt a klinikán mindig szellemképnek nevezték , de az szerintem tök más, az a műtét után volt hónapokig, amikor mindennek halványan megvolt a másod, harmad képe az eredeti tárgy körül.
(Sanda gyanúm, hogy a klinikán a mai napig nem hiszik el, hogy kettőt láttam, csak valami hisztinek vették, hogy kisírjak magamnak még egy műtétet, pedig ha nem vállalták volna be gariban, akkor fizettem is volna érte, mert így nem maradhatott)
"Egyáltalán mennyi idő a műtét után amikorra jól működik a szem?"
Valaki már 1 hét után szinte tökéletesen lát, nekem kereken 5 hónap után tisztult ki a bal szemem látása a szteroidos szemcsepp elhagyása után (a másik utána is szar maradt, ezt műtötték most szombaton)
"A "végén" jól fogok látni közelre és távolra is?"
Elvileg igen, de tőlem megkérdezték az első műtét előtt, hogy inkább messzire, vagy közelre akarok mindenképpen jól látni. (A sikeres szememmel mindenhová jól látok)
"Az átmeneti időszakban hogy lehet együttélni a "rossz" látással?"
Mindennel együtt lehet élni, csak keménynek kell lenni :-D Lehet, hogy 1 hét lesz, lehet, hogy fél év...
"Ha műtét után nem látok jól közelre vagy távolra szemüveg kell amíg gyógyul a szemem?"
Eszedbe ne jusson szemüveget felírni, mert a dioptria folyamatosan változhat a fél év alatt, értelme sincs, és az agyadat sem hagyod dolgozni, hogy ráálljon az új szemeidre, inkább szívj! (az utolsó kontrollomon azt mondták, hogy a meglévő dioptriám már nem változhat, ehhez képest a bal szemem -0,75 D-je, már +0,75 D-ben van, cylinderes egyébként)
"A nem látok jól kb. hány dioptriát takar?"
Ha a műtét utánira gondolsz, az nem biztos, hogy a dioptria miatt lesz. Van az ún haze, vagy magyarul homály, szemszárazság, meg egy csomó hülyeség, ami lerontja a látásteljesítményt a gyógyulás alatt, akár nulla dioptriánál is, pl. szellemképet, homályt okoz
"Hogyan lehet vezetni"
Majd meglátod :-)
"főzni gyereket ellátni, he nem látok jól? Főleg, ha egyszerre műtik mind a kettőt."
Ezekkel nem lesz probléma, mert az ember a gyerekeiért az életét is odaadná :-)
Engem ő az Optik Med-ben műtött elmúlt szombaton, de én kimondottan őt kértem, így várni kellett rá 1 hónapot a vizsgálat után, mert az első időpontot külföldi konferencia miatt lefújta. Szerintem az OM-ben csak szombatonként műt néha, talán átlag havi 2-szer.
De én azért mentem az OM-be, mert az első műtétem is ott volt, és garanciában végezték ezt a mostanit. Az meg csak ráadás volt, hogy orvost is választhattam.
Hú, de nagy dilemma...DOTE 240000, SOTE 160000!!!!
Viszont DOTE 50km, SOTE 250 km!!!
Sajnos nálam az sem elhanyagolható, hogy ha sokat kell várakozni, akkor mikorra érek haza, de erősen gondolkodom azon, hogy felmagyek egy alkalmasságira!
Ott nincs körítés: gondolom nem szépek a recepciósok, nem költenek reklámra, nincs ingyen kávégép, nincs azonnali behívás kontrollon... :-D
Ellenben értenek hozzá, ami nem elhanyagolható.
Hogy miért nem tesznek fel lencsét, azt nem tudom, de az általam javasolt doki egyedül műt csak a SOTE-n, és nemzetközi szaktekintély. Ha jól tudom, idehaza ő vezette be ezt az egészet. Miután van összehasonlítási alapom az első és második műtétem között, magabiztosan ki merem jelenteni, hogy zongorázni lehetett a különbséget, annyira jól nyomta.
Egyébként a Hajni által javasolt Focus Medical is nagyon rendben van, ez lényegében egy cég az Optik Med-del.
Hogy lehet az, hogy a SOTE-n csak 80/szem?
És ott miért nem tesznek fel védőlencsét????
Szia Gica!
Pár sort én is szívesen írok,márcsak azért is, mert én tavaly voltam 40,és én is belevágtam a műtétbe.Én a margitszigeti klinikát választottam,és nagyon meg voltam elégedve mindennel és mindenkivel. Idén a lányomat is viszem,neki hasonlóan magasak a dioptirái ,mint a Tied, az enyém csak -1,5 körüli volt. Egyszerre műtötték mindkét szemem. Jelentkezz be valamelyik klinikára alkalmassági vizsgálatra,ami ingyenes. Nagyon figyelmesek, ugye nekünk nemsokára kezdődne az olvasószemüvegre való áttérés, a műtét után ezzel kapcsolatban is tájékoztattak megfelelő szinten. Ha további kérdésed van inkább privátban válaszolnék,de én a focusmedicalt bátran ajánlom,és nem kell sem félned,sem aggódnod.Írj nyugodtan,ha segítség kell! üdv Hajni
Van a felszíni ún. PRK kezelés, amikor a hámréteg kézi lekaparása után a szaruhártyát lézerrel párologtatják el kialakítva a jó görbületű felszínt, és vannak a lebenyes eljárások, amikor szintén lekapirgálják a hámréteget, majd a meglévő technikai felszereltségtől függően a vákuumgyűrűvel stabilizált szemgolyó szaruhártyájának legfelső rétegéből egy köralakú "lebenyt" vágnek körbe lézerrel vagy rezgőkéssel (itt mindenki a lézert fogja javasolni: Intra Lasik, rövidítve IL). Ezt a lebenyt felhajtják, majd alatta, mint a PRK-nál meglézerezik, a mutatvány után visszahajtják a lebenyt. Mindkettő után kapsz egy terápiás védőlencsét, ami véd a bacik ellen, és elméletben nem fáj utána annyira a hámosodás. A PRK régebbi eljárás, de aki nem akar sokat költeni és van másfél hete otthon pihenni, az ezt szokta választani, már csak azért is, mert elviekben a lehetséges szövődmények kockázata is kisebb. Az IL-nél pár nap után munkába lehet állni, de relatíve horror áron mérik, és sokakban benne van a para, hogy a lebeny a későbbiekben elmozdul.
Túl 2 műtéten én most már csakis dr. Nagy Zoltán Zsoltot ajánlom, ha nevet kell mondani. Két helyen műt: a SOTE-n (80 ezer/szem PRK), bár ez az egyetlen hely, ahol nem tesznek fel védőlencsét, és van, hogy estig ott kell ülni a műtétre várva, de megéri; illetve havonta pár alkalommal műt az Optik Med-ben (OM), ott jelenleg 139 ezer/szem a PRK.
Aztán persze van még egy halom másik cég is, de nekem meg sem fordult a fejemben, hogy őket válasszam.
Az IL árát pontosan nem tudom, a két szem több, mint fél milla szerintem.
A két szemet egyszerre műtik, ha egyébként orvosilag nem indokolt a külön műtét.
Műtét után a többség pár napig/hétig nem lát jól közelre, de embere válogatja. (Én az első műtét után csak közelre láttam hónapokig, most viszont fordítva, a monitort még nem látom, csak a műtetlen szememmel)
Amelyik klinikát kinézed magadnak, ott elvégzik a teljes kivizsgálást, és nem csak azt nézik, hogy milyen a szemed a műtéthez, hanem kivizsgálnak minden szembetegségre is (pl. zöldhályog stb.)
Kedves Fórumozók!
Én egy abszolút zöldfülű vagyok, sok kérdéssel, és kellő félelemmel. 42 éves nő vagyok, a szemeim -4 és -4,5 dioptriás. Most jutottam oda, hogy szeretném műtéttel korrigálni a látásom. néhány oldalt visszaolvastam (többre nem nagynon van időm, különben reggelig itt maradok) melyik műtéti formát ajánljátok? Ki nevezhető jó dokinak, és hol rendel? Kb. milyen árban van egy ilyen műtét? Ez első szem után mikor lehet a másodikat is műtetni? És egy számomra fontos kérdés. Most távolra szemüveggel látok. Egész közelre (10-15cm) viszon szemüveg nélkül, teljesen élesen látok. műtét után ez hogyan alakul? Milyen vizsgálatokra kell előtte elmenni, egyáltalán hogyan iduljak neki a dolgoknak? Minden más tanácsot nagyon nagyon szivesen várok.
További ajánlott fórumok:
- Van valaki, aki megbánta a lézeres szemműtétet? Miért?
- Lézeres szemműtét. Mennyiért és mennyire eredményes?
- Sasszem lézeres szemműtét
- Melyik lézeres szemműtét a legjobb?
- Lézeres látásjavító szemműtét után lehet hagyományos módon szülni?
- Lézeres szemműtét után vagyok, az eredményeim szerint romlott a szemem. Mit lehet tenni?