Lelki magány (beszélgetős fórum)

Igen!

Köszönöm, hogy te megérted, amiről írok és nem úgy állsz hozzá, ahogy itt szoktak.;)

Én tisztában vagyok azzal, hogy velem van a gond, mert egy undok némber vagyok, aki csak kérkedik és fel nem tudja fogni, hogy létezik/léteznek más életek mint az övé, de...

Igen, nem értem, hogy a teljes magányra, nincs kivel beszélgetnire, stb. Miért nem jó néha-néha egy szomszéd, aki tegyük fel idősebb, mint aki magányos.

Én úgy elbeszélgettem az idős szomszédaimmal, hogy nekem voltak barátnőim/barátaim (csak hát ugye nem együtt laktunk), és ugye napközben ráértem simán 10 percre, hogy váltsak néhány mondatot a szomszédnénivel, vagy akár a boltos srácokkal.

A másik, amit sosem fogok megérteni, gondolom azért, mert én 1 gyereket szültem.

Miért érez egy nő késztetést arra, hogy egymás után szüljön több gyereket úgy, hogy számára az kockázatos?

Gondolom, nem a harmadik gyerek megszületése után jönnek csak a problémák a férjjel...

Illetve, ha valaki nem bírja az otthon létet, akkor nem lenne elég 1 gyerekkel kibekkelni azt a néhány évet, majd visszamenni dolgozni?

Azt is képtelen vagyok megérteni, hogy minden érzékelhető jel nélkül, egyszer csak közli a férj, hogy válni akar.

Hogy nem lehet észre venni, ha valami nem oké?

És persze, azt sem értem meg, hogy a nők miért válnak szolgává egy kapcsolatban?

Egész életemben nem feküdnék le egy pasival sem, ha ennek az az ára, hogy kiszolgáljam, szüljem sorba a gyerekeit, elromoljon az egészségem, majd semminek nézzenek és eldobjanak. Ennél sokkal jobb a szingliség.

Na, én ezért is mondom, hogy a férjünk nem a legjobb barátunk. Ne erre rendelkezzenek be a nők, ne dobják el a barátaikat, családjukat azért, hogy elmondhassa valaki azt, hogy van férjem, társam, szeretőm és még a legjobb barátom is. Igaz, kihasznál, belémrúg, megaláz, senkinek néz, de van. Ellenben nem tartom a kapcsolatot a családommal, nincs szükségem barátokra, mert ő van nekem.

Hát ez nagyon-nagyon rossz felfogás!

Igen is, legyen a nőnek is elképzelése, legyenek barátai, legyen családja, ne nézze senki cselédnek, legyen szabadideje, dolgozzon, hogy legyen pénze és ne egy pasitól várja a boldogulását.

Fi! Nem árultad el, hogy milyen betegséged van és azt sem, hogy mitől várod a gyógyulásodat és mikorra, de mindegy is. A te dolgod, de ha tíz körömmel kapaszkodsz egy olyan emberbe, aki max. a magányt képes neked nyújtani, és minden lehetőségre csak a kifogásokat és gyártod, akkor sosem fog megváltozni az életed, örökre magányos leszel.

Hugi3!

Örülj, hogy megszabadulsz egy ilyentől. Váljon el tőled! Menjen, ahová akar. Küldje a gyerektartást, te meg menj el dolgozni és ne mástól várd a jólétedet.

Rengetegen felneveltek akár több gyereket is egyedül és még boldogok is voltak. És ha úgy alakul, akkor majd találsz másikat, mert pasi van rengeteg, ha meg még sem, akkor lesznek barátaid, akikkel tudsz beszélgetni, szórakozni és nem kell őket kiszolgálnod sem.

Hát a franc foglalkozna ilyen férfiakkal. Én tényleg inkább apáca lennék, mint ácsingózzak ilyenek után...

Nekem is akkor ment tönkre a kapcsolatom, amikor megbetegedtem. "Mert nem lehet velem semmit se kezdeni" jelszóval. S magányos lesz az ember a 4 fal mögött. Szinte emberi kapcsolatok nélkül.

Úgy, hogy pár evvel ezelőtt teljes életet él. Próbálja ki valaki, s utána írjon rosszakat....

S ezen nem a 70 éves szomszédasszony segít. Szívesen foglalkozik az ember vele, de a témánk nem ugyanaz lenne 😪

Facebook...

Nekem már 8 éve nincs olyanom. Miért? Mert attól primitívebb dolog nincs a világon, mint a facebook, hiszen az alapján, amiért eredetileg megalkották, a valóságban teljesen az ellenkezőjét funkcionálja. És itt jön a magány...

Tehát 8 éve megismerkedtem a férjemmel. Született 3 csodaszép gyermekünk. A facebookot törölve kizártunk ebből a házasságból minden kapcsolatromboló tényezőt. Telik az idő és én azt gondolom, minden rendben van. Anyósom nehéz bélyeget nyomogat ránk folyamatosan, amiért már 8 éve nem 'ő rá' keres a kedves férjem, de ebbe nem is mennék bele érdemben. A férjem mellettem áll vele szemben. Majd telik tovább az idő, az egyik szülőm haldoklik a kórházban, számomra ez felfoghatatlan és feldolgozhatatlan esemény, mellette a 3 szülést követően egészségileg én is tönkrementem (műtöttek, nem sok sikerrel), majd azt veszem észre, hogy ez által, amiért még mindig (több, mint 1 éve) kínlódok ezzel az összetett és maradandó egészségkárosodásommal (császármetszésből eredendően), egyszercsak a kedves férjem nem érdeklődik irántam, sem, mint nő, sem, mint feleség. Keresem az előzményeket, nem bántottam meg, és a mostani percig is válni akar.

Nos azt mondtam, magány... Hónapok óta csak a munkája szerelmese, elmegy reggel 6-kor, hazajön este fél6-kor. Leül enni, és szabályszerűen rátapad a telefon a fülére és azokkal a kollégáival beszélget órákig, akikkel minden egyes nap együtt van és megbeszélik 6x, hogy mi történt aznap. Mire befejezi, én már fürdetem a gyerekeket, fekszünk, alszunk. Nem bújik hozzám, nem beszélgetünk, nem foglalkozik a gyerekekkel, stb... Elment a nap. Ő fáradt és beesik az ágyba, szó szerint hassal lefelé, se puszi, se pár.

Ez megy hónapok óta nap, mint nap. Nincs nő a láthatáron, hacsak nem az anyja. Megbetegít a sok gond, ha az ember belegyötri magát. Azt gondolom, lesz kiút a magányból, de már válni akar, remélem, nem így lesz! Tanácstalan, kétségbeesett és magányos vagyok. Mert a férjem ebbe taszít bele. Nem érdekli hogy vagyok, nem segít a gyerekekben, ezáltal nem jutok el a vizsgálataimra, így a panaszaim tovább gyötörnek. Várna még rám több műtét is, de fogy az erőm. Nem tudok segítségre számítani sem anyóstól, sem a férjemtől, hogy legyenek a gyerekekkel, mert még kicsik. És ez elkeserít, mert enélkül is épp van elég gondom meg bajom. Nem értem, mire jó ez nekik, de a férjemtől fáj a legjobban! Mert soha nem bántottam sem őt, de még az anyját sem, annak ellenére, amennyi trágárságot mond rám.

Igen, ezt is lehet kifogásként alkalmazni.

Te fiatal voltál, neked ott volt egy kisgyerek és egyébként is...;)

Amikor 23 éves voltam, volt egy szomszédnéni (70 éves) és rendszeresen átjött hozzám beszélgetni, kávézni.

Ő nyugdíjas volt én meg gyesen voltam.

Ezt azért írtam, mert ha lenne egy ilyen néni a közelben, akkor ő pl. ráérne.

Segített is sokat és én is neki.

És a másik szomszédnénivel is barátkoztam:D

Mondjuk mi egy társasházban laktunk, ahol legalább 20 lakás volt.

Nem hinném, hogy ezzel kiadnád magad, hiszen úgy sem tudom ki vagy. Gondolod, hogy más felismerne.

Ja, az email címedet minden zokszó nélkül közzé tetted...

Nem értem, hogy mi a bántó a kérdéseimbe.

Ja, az idő...

Hát ezt viszont neked kell megoldanod...

Ennyit sikerült megérteni?

Gratulálok neked. Ügyes vagy?

Ezt meg kell itt ünnepelni? Ki hozza a tortát?

Nézegessed még. :DDD

Hátha megérted.

Nem vagyok kíváncsi rád. :DDDD

3 óra kellett, hogy megérts 2 mondatot.:DDDDDDD

Gratulálok! Pont ennyit néztem ki belőled a képeid alapján;)

Ez így van, nekem van akivel itt ismerkedtünk meg, de most már inkább messengeren beszélünk.

Csak a nyüves vírus miatt nem találkoztunk még.

Erős a gyanúm, hogy sose lesz teljesen itt letisztázva semmi...

Kifogások vannak, aztán megoldásokban gondolkodni és tenni valamit az már nem akaródzik.

Egy kis pontosítást adhatnál, hogy megértsük a helyzeted.

Jól értem, hogy nem dolgozol? Sosem dolgoztál?

Új helyen laktok?

Milyen betegséged van?

Mitől várod a gyógyulást?

És sajnos nekem most is volt egy bibi ebben az egészben.

Mert ne "hogy az embernek esetleg azért nincsennek barátai, mert nem volt rá ideje?"

Tehát nincs időd a barátokra? Azon gondolkodok, hogy mi az a bokros teendő, ami miatt valakinek nincs ideje legalább 1 db barátnőre? Vagy egy ismerősre, egy szomszédra?

Az új barátod mire számíthat? Most lesz időd?

Soha nem volt időd egy olyan emberre, akivel megiszol egy kávát, sétálsz vele, elmentek együtt tornázni?

Mit csináltál eddig? Mióta vagy férjnél?