Középiskolai felvételi matematikából 2010-ben (beszélgetés)
Most megnéztem az iskolában tanulók osztálylétszámát.Az bizony 34-38 között van.
Ebbe már fellebbezők nem férnek be,ez a keret már meg van.Akkor nem értem mire ez a fellebbezési cécó.
Ma sem jött semmi szivünkcsücske sulijából.
Talán felerősödött a remény?
Jucus nálatok?
Sziasztok!
Még mindig nincs semmi! Most jöttem haza, azt hittem ma már tuti itt lesz a levél! - Hát most sem igy történt! Ugyhogy én már nem tudok semmit!
Zsula! Akkor ezek szerint az elsőből nektek sincs válasz még! Ezek szerint nincs más hátra, mint előre!
Hát akkor olyan nagy baj nincsen talán. Még bármi lehet az első helyről, de ha mégsem,akkor sincs olyan nagy baj. Van helye, ő választotta, nem pedig csak bedugjátok valahová ahova sikerül.
Már túl van egy sikeres felvételin, saját érdeme volt a jelenlegi helye és ezt tartsa szem előtt. Ha meg sikerül, akkor aztán még jobb.
Sziasztok!
Aranyosak vagytok köszönjük az együttérzést.
Ez az a suli igen akivel a vendégkönyvben leveleztem ide nem szerettem volna mert nekem már az visszataszító volt ahogy bejutottak gyerekek,meg az iskola arculata sem illik a gyerekemhez.Olyan fejetlenség uralkodott meg nekem olyan lazának,szétesettnek tűnt.(Mind a 4 iskolába mentem vele felvételizni csak azért tudok viszonyítani)Szóval a gyerek még nem tudja de én egyáltalán nem bánom.Viszont az első amit nagyon akar és szerintem is ez a 4 suli közzül a leginkább minden szempontból a nekivaló még nem jött válasz.Gondolom holnap ezt is megkapjuk de én nem tudom elképzelni,h ide ne vegyék fel mert ez az ő iskolája.
Sajnálom Zsula! Ez volt az a suli, akinek a vendégkönyvén leveleztél, ugye?
Tulajdonképpen ide szerettétek volna igazán, vagy az első helyre? Úgy emlékszem kétfelé fellebbeztél. Nem?
Szia!
Ha jól értem, akkor onnan jött az elutsitás, ahonna szeretted volna, vagyis ez az az iskola, amelyik vallásos, és nem igazán örülnél, ha ide vennék fel, - ugye?! Ha igy van, akkor még van egy esély!:)
Izgatottan várjuk a levelet, mi még nem kaptunk, bár dolgozom, és csak este tudom megnézni, h jött-e.
Sziasztok !
Rég jártam erre. Tegnap megvolt a szülői értekezlet. Sok információt kaptunk,azt sajnos nem tudni kik tanítanak:-((( Majdnem 30.000 ezer a tankönyv ára. Megkaptuk a diákigazolványhoz a nyomtatványt ,csekket... Megvan a gólyatábor helye és ideje :-))) Pillanatnyilag 32 a létszám és a második választott idegennyelvet is megmondta mindenki . Alapból angol tagozat ami bontott lesz ,de nem az eddigi osztálynévsor szerint hanem felmérik a tudást.
Zsula nagyon sajnálom:-(((
Szia!
Az élet sajnos a protekcióból áll.Sajnos ezt a gyerekeinknek már most érezniük kell.Hiába papolunk nekik hogy tanuljál mert csak így érvényesülsz az életben.Nem, az életben csak protekcióval lehet érvényesülni.Úgyhogy néha falra hányt borsó amit mondunk.
Azért arra kíváncsi leszek hogy a protekcióval bekerült gyerek hogy teljesít majd.
Van egy ismerős gyerek aki így került be a 8 osztályos gimibe.Aztán 2 év után "sajnos" vissza kellett jönnie az ált.iskolába.Persze mindenkinek meg volt a véleménye.A tehetséges gyerekek meg az ilyenek miatt nem kerülnek be.
No comment.
Sziasztok Lányok!
Megjött a 2-nek írt gimiből a válasz.
Elutasították!
Ez volt az a gimi ahonnan utánunk következő gyerekeket is felvettek és amelyikre azt mondtam én nem is bánnám.
Ráadásul azt írták a magyar tagozatra való kérelmünket.És nem is jelentkeztünk csak angolra.Jó kis fejetlenség szerintem meg se nézték csak elővették a pár protekciós gyereket.
Irtam privit!
Nem semmi ,hogy 3-assal a legerősebb gimibe bejutni?Nagyon érdekes dolgok vannak,mig sok 5-ös tanuló meg küzdött azért,hogy első körben bejuthasson.Szerintem is itt is a protekció a nagy úr.De remélem látunk ellenpéldát, lányok izgulok értetek,már én is nagyon kiváncsi vagyok.
Sziasztok Lányok!
Ma már biztosan meg fogjátok kapni. Drukkolok nektek nagyon.
Hát én is kiváncsi vagyok, hogy a kisfiamnál a hatosztályosban mennyi lesz az osztálylétszám.
Van még két kislányunk, aki fellebbezett a mi osztályunkból. Annyiban nem mindegy, hogy ha elfogadják a fellebbezőket, akkor 39-es létszámmal lesznek, legalábbis ezt mondta az új ofő a szülőin. Az azért sok. Bár a mi két kislányunknak azért drukkolok.
Szia,köszönjük:)
És mit mondtak a testvérednek telefonon?Felvették őket?Nálunk sem tudja senki az osztályban.
Sziasztok!
Régóta olvaslak benneteket, de eddig nem írtam. Én Győrben lakom, mi nem lebbeztünk fel, de a testvérem igen, neki már több, mint egy hete megmondták az eredményt telefonon.
De a lányom osztálytársai közül se tudja még mindenki az eredményt. Ha jól emlékszem Timejja te győri vagy és a fiad a Deák iskolába megy, a férjem nagylánya is odajár most 11.-es, ha van kérdésed nyugodtan kérdezzél, ha tudok segítek neked.
Sziasztok!
Én is gondoltam már rá, h felhivom a sulit, mert még mi sem kaptunk semmit!
Igazad lesz, h kedd lesz a befutó. - Vagy mégsem?!
Mostmár tényleg nem tudom mikor kapjuk meg a választ, tulajdonképpen ugy érezzük, h nem változik semmi, marad a biztos iskola, de mégis, szeretnénk tudni már végre a döntésüket. Huzzák-vonják a végtelenségig!
Zsula! Felhivtad a sulit, és nem mondták meg az eredményt, csak azt, h értesitenek a héten?
Ha igy van, akkor én sem hivom fel, megvárom azt a nyüves levelet.
Igen ha rangsorba haladnak mi következnénk.
Majd kiderül protekció vagy sorrend alapján válogatnak de még ma sem kaptunk semmit.
És ti?
Egyáltalán fognak értesíteni?Nem kellene felhívni az iskolát?
Igen igazad van.Én bár neki nem mondom de titkon remélem ha az első gimibe nem veszik fel inkább a 2-be se vegyék mert az egyházi gimi(mi a sz-nak!)
lökött gyerek.Ráadásul nekem az arculata sem fekszik.Nem követelnek,mindent ráukhagynak,fejetlennek,lassúnak tűnik.Többre menne a közgázzal és azt hallottam ott is 2 csopra osztódnak a titkárnők és az okosabbak:))
Na én azért titkon remélem,h az elsőbe felveszik ha pedig nem akkor a másodikba se vegyék.
Én erre számítottam.Az osztályban sem kapott még senki.Szerintem kedd lesz de nem is baj mert vasárnap mennek a lányomék osztálykirándulásra legalább nem rontják el a hangulatot no meg a gyereknap is.Lehet,h pont ezért húzzák?
Igen a közgázba vették fel de ezt némelyik gimitől többre nézzük ezért is 3-nak írtuk és 4-nek egy gimit de ez ugye igy tárgytalan lett,nem is baj.Nem lenne ezzel gond csak a messzeség meg az a fránya matek:(
Sziasztok Lányok!
Ne csüggedjetek. Még a mi osztályunkból fellebbezetteknek sem jött válasz egyik suliból sem.
Mindjárt itt a június. Ezen a héten biztosan meg fog jönni a válasz. Jövő hétfőn már elseje, addig meg meg kell kapnotok.
Sziasztok!
Ma sem kaptunk semmit:(
Bár kérdeztem a lányomat senki sem az osztályból.Mondom én,h hétfő lesz ez.
Jucus nálatok is semmi?
További ajánlott fórumok:
- Középiskolai felvételi
- Isten és a matematika
- Mikor lesz fent a neten a középiskolák végleges felvételi sorrendje?
- Tudja valaki, hogy mennyi volt a felvételi ponthatár 2010-ben a gyöngyösi Vak Bottyán Szakközépben informatika ill. elektrotechnikai szakra?
- 2011 középiskolai felvételi
- Hol lehet megnézni a tavalyi középiskolai felvételi ponthatárokat?