Kórháztól otthonszülésig 3. (beszélgetős fórum)

Velünk is az történt, hogy lelassult a fiam szíve. Gyors császár lett. A feje nagyobb volt az átlagtól és a válla is széles volt. Szerencsére időben ki tudták venni, és nem lett semmi baja.

Nyubold! Egyetértek Veled! Én is betiltanám sz otthonszülést. Felháborító, hogy valaki így kockára teszi a gyereke életét.

Igen,én is pont az ilyen esetek miatt a kórházi szülés mellett döntenék,attól függetlenül,hogy nagyon szép élmény lehet egy otthonszülés is.

Hányszor halljuk,hogy lelassul a baba szívhangja,vagy pont ami most is történt,hogy elakad a baba a "kivezető" úton,és emiatt szükséges a sürgősségi császár.Ilyenkor minden perc számít sajnos:(

Miért mondod, hogy az első eset?

"2003 karácsonyán az esti órákban egy budai lakásban folytatták le a szülést. Az első gyermek normális körülmények között megszületett, azonban a második gyermeknek szülés közben egyre csökkent a szívhangja és eszméletlen állapotban jött világra. A gyermeket újra kellett éleszteni, súlyos agykárosodást szenvedett. Hónapokon keresztül kórházban volt, egy időre hazaengedték, azonban később vissza kellett vinni, mert válságos állapotba került. A gyermek 2004 júniusában elhunyt."

de az igazán szomorú az,amikor a korházi szülés során adódik olyan komplikáció,amiről senki nem tehet és mégsem tudnakmit tenni!ott! a képzett orvosok!!!!

csak erről nem lehet hallani...

bár szerencsére ezek a "műhibák"is egyre nagyobb nyilvánosságot kapnak!

Ezt szintén úgy találtam Geréb Ágnes lapján, magáért beszél:

"Tisztelt Szerkesztõség!

Szeretném, ha levelemet "Az én történetem" címû rovatban közölnék. Azért választottam ezt a fórumot, mert fontosnak tartom, hogy a leendõ és a jelenlegi kismamák is haljanak Vencel fiam születésének történetérõl.

Én ugyanis már várandósságom elso hónapjaiban úgy határoztam, hogy gyermekünket otthon fogom megszülni.

Jelenleg Magyarországon egyetlen orvos segítségével lehet így tenni, akivel mi is felvettük a kapcsolatot, és egy egyhetes elokészítõ tanfolyamra is jártunk hozzá a férjemmel.

Ezzel párhuzamosan egy budapesti, kimondottan baba- és mamabarát kórház szülészorvosához is jártam, aki a várandósság alatti rutinvizsgálatokat végezte.

Azért tartottam ezt fontosnak, mert biztos akartam lenni abban, hogy ha valamilyen komplikáció adódik, akkor lesz egy ismerõs szakember, akihez profi kórházi segítségért fordulhatok. Ez az orvos tudta, és elfogadta, hogy otthon akartam szülni, annak ellenére, hogy ezt a Magyar Szülészeti és Nõgyógyászati Kamara enyhén szólva nem ajánlja, és õis figyelmeztetett, hogy több nagyon súlyos esettel találkozott már, aki otthon kezdett el szülni és a kórházban fejezte be.

Hát igen, én is akkor jöttem rá, hogy nem biztos, hogy minden zökkenõ mentes lesz, amikor három nappal a szülés kiírt idõpontja elõtt elkezdtem görcsölni nagyjából szabályos idoközönként. Rögtön hívtuk a szülésznõt, aki az otthonszüléssel foglalkozik. Õ közölte velünk, hogy lerobbant az autója, és egyébként sem tudja a gyermekeit kire hagyni, meg különben is érdi hét van (Érden van egy ház, ahol a tanfolyamokat tartják és ahol szükség esetén szülni is lehet), szerezzünk valahonnan mi autót és menjünk ki Érdre.

Erre mi nem voltunk felkészülve, hiszen a tanfolyamon és egy információs esten is elhangzott, hogy hát persze vannak nehézségek, de ezeket mindig meg tudják/tudták oldani.

Õrülten elkezdtünk pakolni a férjemmel és este tízkor körbetelefonálni a barátainkat, hogy valaki vigyen ki bennünket Érdre. Szerencsénk volt, egy kedves ismerõs segített. Mielõtt odaértünk, már két-három percenként görcsöltem. Mikor megérkeztünk, a teljesen idegen helyre, a sok kapkodástól felment a vérnyomásom, a görcsök pedig teljesen elmúltak.

Az éjszakát kint töltöttük, reggel segítõkész rokonaink vittek vissza Budapestre. Ezek után egyáltalán nem éreztem biztonságban magam, de a szülésznõ megnyugtatott, megígérte, mindent megtesz, hogy ki tudjon jönni hozzánk, vagy ha nem tud, akkor szerez nekünk autót.

Kisfiam végül pontosan aznap kezdett el megszületni, amikorra vártuk. A szülés éjfél elõtt fél órával indult meg. Minden simán ment, a telefonhívás után kb. egy órával megérkezett a szülésznõ.

A vajúdás éppen tíz órán keresztül tartott, nem részletezem, de rettenetesen fájt, amit tulajdonképpen nem is bántam, mert motivált, hogy nemsokára megszületik a gyermekünk teljesen természetes módon, a maga tempójában, a születés után pedig meghitt családi kör fogja várni, nem a rideg kórházi környezet, ahol sok felesleges tortúrának vannak kitéve az újszülöttek.

Ezután következett a kitolási szakasz, de sajnos ez már nem ment simán. Továbbra is nagyon erõs fájdalmaim voltak, kiderült, hogy becsípodött a méhszáj. A szülésznõ próbált segíteni, de nem lett jobb többszöri próbálkozásra sem. Folyamatosan vizsgálták a magzati szívhangot, de az teljesen normális volt.

Úgy éreztem, õk sem értik, hogy miért nyomok már harmadik órája eredmény nélkül. Végül úgy éreztem, teljesen kimerültem, de igazából nem fizikailag, hanem pszichésen fogyott el az erom. Nem értettem mi történik velünk, vajon mit csinálok rosszul, hogy érkezõ gyermekünk egy kicsit kijjebb jön, azután rögtön visszacsúszik.

Sajnos, úgy éreztem, sem a szülésznõ, sem a segítõje (õk dúlának nevezik) nem támogatott, teljesen más témáról beszélgettek, anélkül telefonálgattak, hogy megkérdeztek volna, zavar-e. Semmilyen tanácsot nem tudtak, vagy akartak adni.

Engem elképesztett ez a közönyösség és akárcsak a férjemet, kétségbe ejtett.

Ezért aztán úgy döntöttem, irány a kórház, hátha ott több megértést fognak tanúsítani, és talán még segítséget is adnak. Azt már nem is említem, hogy a mentõk telefonszámát sem tudták, hogy meg kellett várni, amíg a dúla visszament a lakásba, mert valamit ott felejtett.

Nekem továbbra is jöttek a görcsök, egyfolytában nyomtam. A mentõsök, akikkel nem volt orvos, mert azt gondolták elsõ szülés 10-12 óráig is eltart, nem tudták, hogy én már azon a 10-12 órán túl vagyok, szóval nem akartak abba a kórházba vinni, ahol a választott orvosom dolgozott, hanem a legközelebbibe. Hihetetlen erõvel támadtunk nekik a férjemmel, mert nem láttunk más megnyugtató lehetõséget ez után a megpróbáltatás után.

Végül sikerült meggyõzni õket, úgy, hogy szirénázó mentõvel érkeztünk a kórházba. Óriási szerencsénk volt, mert rögtön találtunk üres szülõszobát, mert az orvosom bent volt és éppen ráért, mert egy szó szemrehányást sem tett, hanem rögtön munkához látott.

Vencel két nyomással megérkezett, amibe a doktor úr csak egy kicsit kellett hogy segítsen. Odahívta a férjemet, és megmutatta neki az éppen születõben lévõ kisfiúnk lila fejét. Kétszer a nyakára volt tekeredve a köldökzsinór, az húzta vissza újra meg újra.

Hála isten nem sérült meg, egészségesen megszületett. Az orvos csak annyit mondott, hogy nem érti, hogy lehetséges az, hogy ezt egy szülészorvos nem vette észre, és hogy nagyon rossz vége is lehetett volna... Abba már nem is akarok belegondolni, mi történt volna, ha a mentõben akar megszületni a kisfiam...

Már csak annyit, hogy a történtek eléggé megviseltek. Nem csak hogy letört és megijesztett az, ahogy a dolgok alakultak, arról nem is beszélve, hogy mi lett volna, ha... de fizikailag is nagyon rossz állapotba kerültem.

Bár ki tudja, ha rögtön kórházba megyek, talán császármetszéssel kellett volna szülnöm. Most már csak azt nem tudom, ha újra gyermekünk születik, vajon hol fog megszületni. Az biztos, hogy ezzel a szülésznõvel többet nem akarok szülni, mégis olyan vonzó az otthon meghittségében életet adni...

Szántó Regina"

Ezt a levelet a szülés.hu -n találtam, Geréb Ágnesnek írta valaki. Szerintem megfogalmazta a lényeget:

"Tisztelt orvosnak-gyógyítónak nem nevezhető valaki!

Ha ön elvégezte az orvosi egyetemet, akkor a szeme előtt kellene

lebegnie: Nil nocere, Ne árts! elve. Ha odafigyelt volna, tudná, hogy az

embereknek a legkisebb kockázattal járó lehetőséget kell bemutatni.

Ha egy kicsit is odafigyelt volna az előadásokon illetve a gyakorlatban,

akkor tudhatná, hogy régen mekkora volt a szülési kockázat, és ez

mennyivel csökkent le a szülés hospitalizációja óta.

Sajnos a magyar ember nagyon hiszékeny és naív, nem gondol bele a

kockázatokba, ezért lehet önnek sikere, és a szerencséjén múlik, hogy

nem tudódnak ki a hibás döntései. Ha maga képzett orvos lenne,

tudná, hogy egy köldökzsinór repedésbe vagy egy placenta leválásba

azonnal belehalhatnak, mielőtt még eszébe jutna mentőt hívni. Nem

Hollandiában vagyunk, ahol pillanatok alatt kijön a kisebbfajta műtőt

tartalmazó mentőautó. Sajnos Magyarországon még olyan feltételek

sem adottak, hogy egy órán belül kijöjjön a PIC mentő.

Teljesen felelőtlen amit művel, és képtelen vagyok felfogni, hogy képes

ennyi asszony és gyermek életét kockáztatni. Személy szerint

szívesebben szülök rideg környezetben mint hogy kockáztassam

magam vagy gyermekem életét."

Most olvastam,hogy tragédiával végződött egy otthonszülés a Fővárosban:(Jelen volt egy szülész-nőgyógyász is.A baba válla elakadt szülés közben,perceken belül kiértek a mentők,a koraszülött mentő is,de sajnos az újszülött életét már nem sikerült megmenteni:(

A babát már csak a kórházban tudták az anya testéből eltávolítani.A baba érett korban volt és 4 kg körüli súllyal.

A kórház és a rendőrség csak a későbbiekben fog nyilatkozni az ügyben:((

Nagyon szomorú történet!

Dodica!

Köszönöm hogy leírtad a szüléseid történetét!

Akár Ina May könyvében is szerepelhetnének a történetek (persze csak az utolsó 2 :) )

Mi is otthonszülésre készülünk épp, úgyhogy különösen közel álltak hozzám a leírtak.

Valóban hihetetlenül érzelemgazdag volt a leírásod, én is szinte átéltem veled a történéseket...

Köszönöm...

Jó egészséget és sok boldogságot az egész "kis" családotoknak!

Nagyon szépen köszönöm kedves szavaid!

De ne sírj (még az első történetem se), inkább nevess! ;) :)

KEdves Dodica!

Egyszerűen nem találok szavakat...potyognak a könnyeim. Annyi érzelem volt az írásodban,hogy szinte átéltem veled az akkor történteket!

Leginkább az ragadott meg,amikor a táncról írtál.Az ősi dallamról,ami mélyről előjött...fantasztikus lehetett...

Jó egészséget minden gyermekednek,és Nektek is! :)

És most elolvasom az első két szülésed is,mert eddig nem tettem....ideje pótolni! :)

:))))

Te, én olyan kurva jót röhögtem azon, amit írtál!!! Tudod, én egyenesen azt a gondolkodást tartom bűnnek, amit te képviselsz! Hogy mersz ítélkezni???? Olvastad egyáltalán a 3 szüléstörténetemet? Ha igen - amit kétlek, bár lehet, beleolvastál, de semmiképp se jutott el hozzád a lényegük - tudhatnád, hogy pont a kórházi szülés miatt lett sérült a fiam, amit soha a büdös életben nem tudok megbocsátani senkinek!!! Magamnak se... Bár már akkor is hallottam volna a szaksegítséggel történő, felkészült otthonszülés hazai lehetőségéről. Biztos ő se kórházban született volna! Nem kockáztattam volna az ő életét se!

Fel vagy háborodva??? Egészségedre!

Én már nem háborodom fel a szavaidon (pedig azt hiszem, az utolsó előtti mondatodért teljesen jogosan tehetném), annál sokkal jobban tudom a magam igazát.

Azért azt elárulhatnád, mégis miért veszélyeztettük azzal nagyobb gyermekeinket, hogy láthatták húguk születését. Életük egyik legcsodálatosabb élménye maradt számukra, nagyon jó érzéssel szoktunk arra a napra visszaemlékezni. Igaz, nálunk nincsenek tabuk...

Abban is majdnem biztos vagyok, hogy a lányaim otthon szülnek majd, de még a fiam neje is! :)))

Kívánok neked minden jót, de elsősorban azt, hogy sikerüljön szűklátókörűségeden felülemelkedni. Talán akkor a durva hangnemű ítélkezés (pláne, hogy azt se tudod, valójában miről beszélsz)nem lesz jellemző rád.

Kedves Dodica!

Borzasztó felelőtlennek és bűnnek tartom az otthonszülést. Eddigi életem során még nem éreztem azt, hogy lenne olyan ügy amely mellett nyilvánosan kiállnék, de most igen: az otthonszülés betiltásáért szívesen harcolnék. Azt gondolom az anyának egyszerűen nincs joga eldönteni, hogy kórházban szül vagy sem, ugyanis nem az ő testéről van szó, hanem egy teljesen különálló emberről. A gyermek nem a mi tulajdonunk, nem tehetjük kockára az életét, csak mert "érzékeny lelkünk" nem bírja elviselni a rideg - hideg kórházi környezetet. Soha nem tudhatjuk előre, hogy lesz- e valami komplikáció és ha mégis perceken múlhat a gyemek élete. Az időtényező és a megfelelő műszerezettség egy ilyen esetben döntő. Nagyanyáink pusztán azért szültek otthon mert nem volt lehetőségük másra. Most miért veszik el ezt a eegyesek ezt gyermeküktől??? Azt aki szülés után nem látja el/ megöli a gyermekét, börtönbe zárják, szerintem az otthonszülés uyanennek a bűnnek a gondatlan formája, csak ha szerencséjük van nem következik be az eredmény. Keményen büntetném azt aki ilyen módon kockára teszi gyermeke - ismétlem egy teljesen különálló ember - életét és egészségét. Én is szültem így nem a levegőbe beszélek. Azt pedig, hogy a két kisebb gyermeked is látta a szülést egyenesen kiskorút veszéleztető magatartásnak tartom és simán börtönbe zárnálak a férjeddel együtt. Nagyon fel vagyok ezen háborodva.

Egy szóval se utaltam arra, hogy más anyáknak rosszabb lenne a kapcsolata a gyerekével, bocsi, ha ezt lehetett volna kiérezni a szavaimból. Nem ezen múlik. Illetve nem csak ezen... Ez is csak egy részelem, nem több, de nem is kevesebb, s önmagában természetesen semmit se jelent.

A szeretkezés két ember magánügye. Szerintem.

Egy baba érkezése viszont miért is lenne csakl az anya (ma már ugye plusz az apa) ügye? Egy családba érkezik. Így számunkra belefért, hogy a nagyobb tesók ott lehessenek. Éppenséggel nem keltettük fel őket emiatt álmukból, és ha úgy jött volna össze, hogy végig alszanak, akkor az lett volna természetes. (Nem a szülés miatt ébredtek fel.)

A WC-re átvitt értelemben közösen jár(t)unk. :)) Abban sincs semmi különös, sose volt gond az effajta tabukkal, bármikor bejöhettek, így kellőképpen kielégült a kíváncsiságuk. Ma már sose nyitják ránk az aqjtót. :)) Fordítva is igaz, mi is tiszteletben tartjuk az ő intimitásukat. Kialakult szépen magától....

Nemszeretem a tabukat. Nálunk nincs. Persze tudni kell, mikor hol a határ, de, ha a legkisebb gyerekkel is őszinték vagyunk ( a saját értelmi szintjén megbeszélve a dolgokat) a legelejétől kezdve, akkor ezek a határok nagyon szépen maguktól körvonalazódnak, s közben sose kerülünk szembe tiltott dolgokkal. (Gondolok itt pl. arra, hogy az ember nem szeretkezik direkt a gyerek előtt, de nem csinál belőle ügyet, ha mégis megtörténik, hogy rányitják az ajtót. Bár érdekes módon nálunk még ez se történt meg. :) Ugyanakkor erről a dologról már bőven lehet beszélgetni egy ovis gyerekkel is, ha feszeghetik a témát. Tapasztalatom, hogy már 3-4 éves korban kezdődik az érdeklődés, s jobb helyretenni a dolgokat szerintem, mint elintézni annyival, hogy kicsi vagy még hozzá.)

"Miért nem való a szülés egy 3 éves gyerek szeme elé? Azért, mert...??? Tabu, tabu, tabuk ...."

Bocsi előre is hogy ennyire vulgáris leszek, de akkor előtte szeretkeztek? Wc re is közösen jártok? Tabu tabu?

Semmi gondom az otthonszüléssel, ha megfelelően felkészültetek. Régen, amikor az anyák csak otthon szülhettek, a család kint várakozott az ajtó előtt. MAx. a királyoknál volt szokás körbeállni az anyakirálynő ágyát, és végignézni a szülést.

Nem hiszem, hogy más anyának, akinek a gyereke nem nézte végig ezt az eseményt, rosszabb lenne a kapcsolata a gyerekével.Nem ezen múlik.

Szép dolog,hogy 3 gyereket vállaltatok. Sok örömet, és egészséget nektek.