Kész, feladom, nem bírom tovább. Utoljára alázott meg az... (beszélgetés)

Azt írta, hogy a ház az anyja és a férje tulajdona nem tudja milyen részben. Akkor lesz az ő tulajdona ha örököl és ha addig az anyja nem ír végrendeletet melyben nem hagy rá semmit vagy kitagadja.

Rosszul tudom?

Értem. Én csak ehhez vagyok elég intelligens. 😉

Én biztos, hogy a saját tulajdonomban is lévő házból nem mennék abba, amit ő leírt. És nem is azt mondtam, hogy állandóan ordibáljon, hanem egyszer tegye helyre.

Lehet, hogy neki is ez a megoldás. Nekem nem lenne.

Eszedbe se jusson. Otthon vagy, emeld már fel végre a hangodat. Ennél rosszabb nem lehet.

Ha kirak, hívod a rendőröket, és helyre teszik.

N.E.M L.E.SZ V.É.G.E A.D.D.I.G, A.M.Í.G H.A.GY.O.D.

Amíg nem állsz ki magadért, addig rajtad fog taposni.

Köszönöm szépen!🌹

Akkor nagyon elcsesztem az életemet, aminek néhányan velem együtt itták a levét. Rendbe kellett hoznom, amit elrontottam.

Amikor szétcsesződött az életem (saját hibámból), nekem se volt sok választásom. Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy Anyuék befogadtak, és nem is akartak elküldeni. Nagyon kevés pénzem volt, de úgy se akartam náluk lenni, mert nem akartam őket terhelni a hülye döntésem következményeivel.

Volt a régi házunk, ahol se fűtés, se villany, se víz nem volt, a plafonon befolyt az esővíz, és mindenhol egerek rohangáltak - ide terveztem visszamenni, amennyiben minden kötél szakad. Oda is pakoltam a cuccomat.

Úgy, hogy ott volt a 12 éves gyerekem is a képben, mert AKARTAM őt, mentem mint a gép. Nagyon sok helyre kiírtam, hogy lakást, alkalmi munkát keresek. Csak az volt előttem, hogy meg akarom csinálni.

Más téma, hogy nem kellett odamennünk a gyerekkel, mert időközben kaptam az apartmantakarításos munkát. Viszont ott egy olyan lakást kaptam, ami egyetlen szobából és egy fürdőszobából állt, és ott befújt a szél az ajtó alatt. Egy ágyban aludtunk a gyerekkel, volt nettó 50.000 forintom, és sokszor el kellett rajta gondolkoznom a boltban, hogy a gyümölcsöt vagy a joghurtot vegyem meg a fiamnak.

Kemény időszak volt, de én úgy gondolom, az ilyen helyzetek erősítik meg az embert. Időm se volt, hogy sajnáljam magam. Annak örültem, hogy együtt lehetek a fiammal.

Szerintem menj. A körülmények egy dolog, de az, hogy nem lesz anyud a közvetlen közeledben, már sokat fog javítani a helyzeten. Ne azon filózz, hogy mik a felmerülő problémák, hanem azon: hogy lehet őket megoldani. Egyetlen pillanatnyi nyugalom is bőven jobb, mint állandóan szorongani.

Van egy része a dolognak amit kicsit nehezen értek.

Adott egy ház együtt éltek,,rendben.

Hogy a fenébe nem tudjátok,,vagy estedben nem tudod elkerülni.Fizikailag.

Szóval egy ház elég nagy ahhoz hogy ha nem akarnátok nem is nagyon kellene találkozni.

Egy lehetőségen gondolkodom még ami azonnal kivitelezhető lenne, de bizonytalan vagyok.

Át tudnék menni a másik házba amíg összeszedem magam, elkezdek dolgozni, és félre tudok tenni annyit, hogy biztonságosan elköltözzek egy bérleménybe. Párszor már úgyis elhangzott anyám szájából, hogy takarodjak át oda a kutyámmal együtt.

Viszont az a ház felújítandó, büdös, zsizsikes, nem lehet rendesen tisztálkodni, nincs rendes felszerelés, nincs fűtés csak a szobákban, máshol süvít be a szél az ablakok mellett. Kutyával sem túl jó, mert kizárólag pórázon tudnám kivinni, és egy belső szobába kellene zárnom ahhoz, hogy ne szökjön ki a bejárati ajtó kinyitásakor, tehát kockázatos.

Emellett félek attól, hogy a rossz körülmények, a teljes magány és elhagyatottság ennél is jobban megviselne, és ahelyett, hogy erőre kapnék, még rosszabbul leszek. Az a legkevesebb, hogy anyám oda is bejárna kutatni, ha nem lennék itthon.

Fogalmam sincs mi történne. Lehet kidobálná a cuccaim az utcára, vagy ha nem megyek el, még jobban megkeserítené az életem.

Én is meg akartam felelni neki (mióta az eszemet tudom), de egyszerűen soha semmi nem jó és nem elég, így belefáradtam. Az életemben semmi szégyellnivaló nincs, mégis mindig rajtam köszörüli a nyelvét a pletykapajtásainak. Nem vigasztal, de másokkal is ezt csinálja, ráadásul körforgásban.

A pszichés betegben a "gonoszság" és még ezer FONÁK emberi tulajdonság a nem megfelelő KÉMIAI folyamatok miatt van.

Megfelelő orvosi ellátás (gyógyszerek + terápia) (ami ugye manapság minden szakterületen siralmas), annyira rendbe is hozhatja a beteget, hogy konszolidált életet tud élni.

Van, aki teljes értékű munkát is végezhet. Van, aki munkaképesség-csökkent foglalkoztatásban helyt tud állni. Sajnos vannak, akik még gondozás alatt sem tudnak hosszabb, pontos megbízásokat elvégezni...

Nagyon sok kezelt pszich-beteg jámbor, kedves, szeretetre képes és méltó is rá.

A magas vérnyomásúak is gyszer nélkül agyvérzésekben meghalnának; a nagyothallók hallókészülék nélkül nem hallanának; az amputált lábúak kerekesszék nélkül aligha tudnának erre-arra eljutni; a kora gyermekkori védőoltások nélkül csecsemőhalálok lennének számolatlanul, mint a múlt században; az inzulinra rászorultak is inzulin nélkül búcsút inthetnének az életüknek.

A betegséget senki sem kéri magának...! Az lesújthat bárkire (BÁRKIRE!) - sajnos.

És akkor mi történne ha elzavar, és maradsz? Egyszer csak lecsillapszik nem?

Én nem is merek tanácsot adni, persze nem is kértél, nem ismerem a pontos helyzetet, és hogy mire mi a reakciója. Mivel engem erősen terrorizált, bennem volt egy megfelelési kényszer. Persze sosem sikerült, de legalább megtűrt mikor a legnagyobb szükségem volt rá.

van aki beleroppan, nehogy így járj! Tanulj szorgalmasan és mielőbb menekülj onnan! Vagy vitesd el. Tessék, mégis csak osztom az észt, pedig tudom, nagyon nem kéne, de sajnállak és kijött belőlem. Remélem mielőbb lesz valami megoldás.

Eléggé idegenek vagyunk egymásnak, felszínes a viszonyunk. Kedves, segítőkész velem, de igazából anyám mindig tett és tesz arról, hogy mi ne kerüljünk közelebbi kapcsolatba.

Úgy gondolom, hogy ő semmiképp sem akar ezzel a problémával foglalkozni, neki mindig van valakije akivel a szabadidejét tölti, nem is nagyon van itthon.

Azt szeretném kérdezni, hogy anyud férjével milyen a viszonyotok?

Ha normálisan viszonyul hozzád, esetleg nem lehetne vele "összefogni", hogy "helyre tegyétek" anyukádat? Lehet egyszer kellene őt leordítani úgy istenigazából kettőtöknek - bár ha elmebeteg, akkor nyilván ez is haszontalan ötlet.

De ha úgy istenigazából meg lenne neki mondva, hogy hányas a kabát, lehet valamivel visszább fogna. Ha csak elmászkáltok mellette, mint a riadt kisegerek, tudja, hogy bármit megcsinálhat veletek.

Egyébként ha hisztizik vagy nem normálisan viselkedik, mondd meg neki, hogy ha nem hagyja abba a hülyeséget, kihívod rá a mentőket. Ez egy "vészterv" inkább, nyilván a mentőkkel nem szórakozunk - de ha nagyon bekattan, akkor ha csak egyszer is kijönnek hozzá & beviszik, talán legközelebb 2x is meggondolja, hogy viselkedjen.

Ne sajnáld - ő se sajnál téged...

Megint kicsinált.

Most azt kívánom, bárcsak másé lett volna a kutyám mikor pici volt, nem fájna neki a hiányom és nekem sem az övé, mert nem is ismernénk egymást.

A lelkem sokkal szegényebb lenne nélküle, de ez az ember minden erőm elszívja, sok dologban arra a személyre emlékeztet aki bántalmazott, nem véletlen szimpatizáltak egymással titokban.

Nagyon szeretném, ha véget érne az egész. Nem látom a kiutat, senki és semmi nem ad erőt. Feladnám, ha lehetne, nem bírom tovább, úgy érzem csapdában vagyok.

Ha nekem címezted a hozzászólást, akkor köszönöm szépen! 🙂

Igen, a kutyusra nagyon vigyázok, az ő jólléte számomra az első.

Kezdetnek jó lesz. De olyan energiával, hogy el is higgye. Értem, hogy nem vagy ilyen, pont ezt használja fel ellened.

Hajrá!

Azt, hogy milyen arányban vagy tulajdonos, megnézheted az ingyenesen lekérhető tulajdoni lapon. Vagy a helyrajzi szám kell hozzá, vagy a pontos cím.