Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetés)
Mihail Lermontov: Most a szív...
Most a szív nyugodni vágyik,
szenvedélye ellobog,
Mert belátja, hogy a másik
szív érette nem dobog;
Ám, ha fojtott izgalomban
még remegne, az se baj:
A víz sem csitul le nyomban,
Bár elült a vad vihar!
Jött az óra, válni kellett;
Észre sem vetted vajon,
Bár szemed láttára pergett
Forró könnyeim arcomon?
Kikacagtad leplezetlen
Önfeláldozásomat.
Féltél, hogyha szánsz, szívedben
Újra szítod a lángodat.
Ám hiába igyekeznél
Szenvedésed rejteni,
Mert szerettelek, szerettél
S nem tudunk felejteni.
Villámot lövelt a mennybolt,
Nézd a parton azt a két
Sziklát, mely hajdanta egy volt,
S állta a vihar dühét;
Látod, a két tört vonal hogy
összeillik? Van amit
A természet egynek alkot,
És a sors kettészakít.
(Ford.: Kálnoky László)
Tévedtem
Azt hittem, könnyebb lesz...
Azt hittem, nem fog fájni, ennyire...
Azt hittem, tudom uralni, visszafogni,
De nem ment.
Gyenge vagyok, mert hatalmad
Alatt állok...
Azt hittem, hozzászokhatok.
Azt hittem, beletörődhetek.
Egyszerűen azt hittem, elmenekülhetek
Ettől az iszonyatos fájdalomtól.
De sosem voltam elég erős...
Nem tudtam elfogadni,
Nem mertem szembenézni azzal,
Hogy álmodom,
Hogy csak áltatom magam.
Nem hittem, hogy azok után van,
Ami jobban fájna, kínozna.
Tévedtem...
Te... ez a helyzet...
S ez a bizonytalanság
Ezerszer rosszabb...
Nem hittem, hogy egy barátság
- Hiánya -
Ennyire fájhat...
Márkus Bogi
Mihail Lermontov: Vitorla
Távol a kék ködben fehéren
magányos vitorla ragyog.
Mit keres ott a messzeségben?
A honi parton mit hagyott?
Szél zúg, hab játszik a hajóval,
árboc nyög, vitorla feszül;
Nem a boldogság hívja, ó, jaj,
és nem az elől menekül!
Felette arany ég, alatt
azúrnál fénylőbb tengerár -
s ő, lázadó, a vészt akarja,
nyugtot csak a vészben talál!
(Ford.: Lator László)
Őri István: Altató
Kínai bölcsődal
Tiszta Hold, csendes Szél
éj sötétje táncra kél
tündér szárnyán itt terem...
Aludj, aludj, Gyermekem...
Fényes Hold, kedves Szél
halld hát kincsem, mit mesél:
'Túl hegyeken, túl tengeren
birodalmát tündéreknek, ott lelem...'
Aludj, aludj, Életem...
Gyémánt Hold, könnyű Szél
ülj hátára és ne félj,
szálljunk együtt messze, el
tündérszárnyon, bogárháton...
Aludj, aludj, Kedvesem...
Csendes álmod, ó, be jó
vigyázzon rád Hold Anyó!
Kicsi szemed csukva már
selyem-lelked messze jár
piros ajkon álom kél...
röpítsd messze, pajkos Szél!
Szállj, szállj, messze szállj
siess, Gyöngyöm, meg ne állj
szerelemre, boldogságra
új hazádban rátalálj...
Aludj, aludj, Gyermekem...
Aludj, aludj, Mindenem...
Aludj, aludj, Kedvesem...
Aludj, aludj, Életem...
Tüzes, sajgó seb vagyok, égek,
Kínoz a fény és kínoz a harmat,
Téged akarlak, eljöttem érted,
Több kínra vágyom: téged akarlak.
Lángod lobogjon izzón, fehéren,
Fájnak a csókok, fájnak a vágyak,
Te vagy a kínom, gyehennám nékem,
Nagyon kívánlak, nagyon kívánlak.
Vágy szaggatott föl, csók vérezett meg,
Seb vagyok, tüzes, új kínra éhes,
Adj kínt nekem, a megéhezettnek:
Seb vagyok, csókolj, égess ki, égess.
Földiekkel játszó
Égi tünemény,
Istenségnek látszó
Csalfa, vak Remény!
Kit teremtett magának
A boldogtalan,
S mint védangyalának,
Bókol untalan.
Sima száddal mit kecsegtetsz?
Mért nevetsz felém?
Kétes kedvet mért csepegtetsz
Még most is belém?
Csak maradj magadnak!
Biztatóm valál;
Hittem szép szavadnak:
Mégis megcsalál.
Elmúlnak így estjeim
nélküled, csillagom.
Olyan sötét van nélküled,
- szemem ki se nyitom.
Olyan nehéz így szívem,
hogy szinte földre ver;
le-lehullok, de sóhajom
utánad - felemel.
Olyan csend van így nélküled,
hogy szinte hallani,
amit még utoljára
akartál mondani.
Dsida Jenő: Az én kérésem
Az ábrándok, mik itt élnek szívemben
Immár tudom, hogy nem maradnak itt
Minden, ami szép, gyorsan tovalebben
Az élet erre lassan megtanít
Mert mi az élet? Percek rohanása
Fagyos viharként száguld mindenik
Mögöttük sír a kertek pusztulása
S a rózsabokrot földig letörik
Illatos szirmok, zöldellő levélkék
A vihar szárnyán mindez elrepül
Aztán ragyoghat, nevethet a kék ég
Ott áll a kert siváran, egyedül
Én sem számítok semmi kegyelemre
Én felettem is végigzúg a szél
Lelkemnek alvó, rózsaszirmos kertje
Jobban megvédve nincs a többinél
Én készen állok minden fájdalomra
Nem hall ajkamról senki sem panaszt
De most szívemnek még egy vágya volna
S ha jó az Isten, meghallgatja azt
Ne vágtassanak szegény rózsakerten
Az összes szelek, mind, egyszerre át
Ne várjon rájok elfásulva lelkem
Ne törjenek le minden rózsafát
Tépjék szirmait egyenként le, lassan
Mind külön fájjon, sajogjon nekem
És mindegyiket nagyon megsirassam
És minden könnyem egy-egy dal legyen
Várnai Zseni
HESS, TE BÁNAT
Hess, te bánat, vén madár,
a szívemről messze szállj,
ne kuvikolj, ne ríkass,
búbánatba ne ringass.
Szemem annyit könnyezett,
hogy abból már tenger lett,
olyan széles, olyan mély,
egész világ belefér.
Hess, te bánat, vén madár,
nem akarok sírni már,
gondjaimat feledem,
a világot nevetem.
Így is, úgy is meghalok,
akkor mindent itt hagyok,
keservet és örömet,
mosolyomat, könnyemet.
Hess, te bánat, vén madár,
kár lesz értem, bizony kár,
mégis néha daloltam,
a világhoz jó voltam.
Odaadtam, amim volt,
ha csak néhány dal is volt,
de szívemből szakadt mind,
daloltam szívem szerint.
Hess, te bánat, vén madár,
előbb-utóbb vége már,
így is, úgy is meghalok,
ha sírok, ha kacagok.
Szállj el innen messzire,
el a világ végire,
vidd el tőlem bánatom,
nagy, fekete szárnyadon.
Kaprinyák Attila: Szeretni Téged
Szemem még nem lát téged,
De bőröm érzi, hogy jössz felém.
A levegőn áthatol perzselő lényed,
Ellenállni nem lehet, nincs remény.
Szívem megdobban, feszülten vár,
Körülöttem minden felizzott már.
Csönd van, csak a levegő remeg,
Mindenhol halkan az érzelem lebeg.
Körülvesz engem egy óriás hatalom,
Mit legyőzni nem tudok már,
Csak azt érzem, mindig akarom,
S szívemre bársonyos börtönöd vár.
Ezután én már leláncolva élek,
De a jövőtől egy kicsit sem félek,
Mert veled nincs egyedül a lélek,
És jó érzés nagyon szeretni téged.
Ecsetemmel vásznamra
álmodom vágyaim
felviszem rá erotikus
mindent betöltő csókjaim
lágyan ívelt vonalát
testemnek fénylő izzadtan
átcikázó remegését
indáival körülfonó suttogó
leheleted
nedvek tengerében
kezeid lágy érintését
magamba fogadtalak feloldódtál
bennem...s én csak festettem
egyre csak festettem...
zilált ágyamban
gyűrt lepedők közt
főnix pár született újjá
szikrák pattogtak
körülöttünk...és mi csak
szeretkeztünk egyre
csak szeretkeztünk...
kételyek hulltak porba
álmainkat festettük vászonra
festettük újra és újra
"...
Szeretnélek, még egyszer látni,
...
S bár ajkad olyan hidegen szól,
Elárul néma örömed.
..."
Szemem még nem lát téged
De bőröm érzi, hogy jössz felém.
A levegőn áthatol perzselő lényed
Ellenállni nem lehet, nincs remény.
Szívem megdobban, feszülten vár,
Körülöttem minden felizzott már.
Csönd van, csak a levegő remeg,
Mindenhol halkan az érzelem lebeg.
Körülvesz engem egy óriás hatalom,
Mit legyőzni nem tudok már,
Csak azt érzem mindig akarom,
S szívemre bársonyos börtönöd vár.
Ezután én már leláncolva élek,
De a jövőtől egy kicsit sem félek,
Mert veled nincs egyedül a lélek,
És jó érzés nagyon szeretni téged.
Zene szól a dombon,
Lábamról cipőm oldom,
S messzire dobom, lépek tovább
Feléd…
Néha körbefordulok,
Eléd hajolok, combjaim feszesek,
Szemeid könnyesek,
Mámortenger…
Szoknyámból bújok,
S ahogy eléd állok, blúzom alatt
Két kezed tekereg,
Szinte elveszek…
Magamhoz húzlak,
Csókollak gyengéden, mohón
Átkarolsz oly bohón,
izgalommal…
Ritmust táncol a testem,
Leigáztál, csapdádba estem,
Ahogy Te is általam,
Pedig nem is támadtam…
Fenekem csípőd előtt,
Felhevülsz, hisz derekam bedőlt
Vágyat keltve benned,
Hát élvezd!
Izzik a levegő, kezedben az idő,
Megállnak a percek,
Fülledtté vállnak a tercek,
Tovább vetkőztetsz…
fekete bugyimból bújtatsz,
Szemérmem közt kutatsz,
Nedves forróságom éred
Finom ujjaddal…
Elém térdelsz, semmi nem fékez,
Ajkaddal ízlelsz,
Combjaim közé temeted
Arcod…
Gyors lélegzetem sikolyt hordoz,
Hangos, mégsem kínoz,
Nyelved egyre gyorsabb
Őrjítőn kitartó…
Testem feszül a kéjtől,
Gyönyöröm lassan összedől,
Magamba zuhanok,
S Te vadul csókolsz…
Fölém hajolsz, mellem simogatod,
Közben magad adod,
Hüvelyembe erőd talál
Egyre mélyebbre…
Lágy mozgással szorítasz,
Újra és újra magaddal rántasz,
Forró testünk egybeolvad
Izzadtan és boldogan…
Kielégült percek halmaiban,
Csenddé válok karjaidban,
Mosolyogsz, s én csak figyelem
Ahogyan fáradtan is szeretsz…
Bence Imre: Édes, ékes apanyelvünk
Kezdjük tán a jó szóval: Tárgyesetben jót.
Ámde tóból tavat lesz, nem pediglen tót.
Egyes számban kő a kő, többes számban kövek.
Nőnek nők a többese, helytelen a növek.
Többesben a tő nem tők, szabatosan tövek,
Aminthogy a cső nem csők, magyarföldön csövek.
Anyós kérdé van két vőm, ezek talán vövek?
Azt se tudom mi a cö, egyes számú cövek?
Csók - ha adják - százával jó, ez benne a jó.
Hogyha netán egy puszit kapsz, annak neve csó?
Bablevesed lehet sós, némely vinkó savas,
Nem lehet az utca hós, magyarul csak havas.
Miskolcon, ám Debrecenben, Győrött, Pécsett, Szegeden,
Mire mindezt megtanulod, beleőszülsz idegen.
Agysebész, ki agyat műt, otthon ír egy művet.
Tűt használ a műtéthez, nem pediglen tüvet.
Munka után füvet nyír, véletlen sem fűvet.
Vágy fűti a műtősnőt. A műtőt a fűtő.
Nyáron nyír a tüzelő, télen nyárral fűt ő.
Több szélhámost lefüleltek,
Erre sokan felfüleltek,
Kik a népet felültették,
Mindnyájukat leültették.
Foglár fogán foglyuk van.
Nosza tömni fogjuk.
Eközben a fogházból megszökhet a foglyuk.
Elröppenhet foglyuk is, hacsak meg nem fogjuk.
Főmérnöknek fáj a feje, vagy talán a fője?
Öt perc múlva jő a neje, s elájul a nője.
Százados a bakák iránt szeretetet tettetett,
Reggelenként kávéjukba rút szereket tetetett.
Helyes, kedves helység Bonyhád, hol a konyhád helyiség.
Nemekből, vagy igenekből született a nemiség?
Mekkában egy kába ürge Kába kőbe lövet,
Országának nevében a követ követ követ.
Morcos úr a hivatalnok, beszél hideg s ridegen,
Néha játszik, nem sajátján, csak idegen idegen.
Szeginé a terítőjét, szavát részeg Szegi szegi,
Asszonyának előbb kedvét, majd pedig a nyakát szegi.
Elvált asszony nyögve nyeli a keserű pirulát:
Mit válasszon: a Fiatot, fiát vagy a fiúját?
Ingyen strandra lányok mentek,
Minden előítélettől mentek,
Estefelé arra mentek,
Én már fuldoklókat mentek.
Eldöntöttem megnősülök, fogadok két feleséget.
Megtanultam, hogy két fél alkot és garantál egészséget.
Harminc nyarat megértem, mint a dinnye megértem,
Anyósomat megértem, én a pénzem megértem.
Hiba mentes mentő vagyok,
Szőke Tisza partján mentem,
Díszmagyarom vízbe esett,
Díszes mentém menten mentem.
Szövőgyárban kelmét szőnek.
Fent is lent, meg lent is lent.
Kikent-kifent késköszörűs
Lent is fent meg fent is fent.
Ha a kocka újfent fordul: fent a lent és lent is fent.
Hajmáskéren pultok körül körözött egy körözött,
Hagyma lapult kosarában, meg egy adag kőrözött.
Fölvágós a középhátvéd. Három csatárt fölvágott.
Hát belőle vajon mi lesz? Fasírt-é vagy fölvágott?
Díjbirkózó győzött tussal,
Nevét írják vörös tussal,
Lezuhanyzott meleg tussal,
Prímás várja forró tussal.
Határidőt szabott Áron,
Árat venne szabott áron.
Átvág Áron hat határon,
Kitartásod meghat Áron.
Felment - fölment, tejfel - tejföl, ...
Ne is folytasd barátom!
Első lett az ángyom lánya
A felemás korláton.
Magyarország olyan ország, hol a nemes nemtelen,
Lábasodnak nincsen lába, aki szemes szemtelen.
A csinos néha csintalan, szarvatlan a szarvas,
Magos lehet magtalan, s farkatlan a farkas.
Daru száll a darujára s lesz a darus darvas.
Rágcsáló a mérget eszi, engem esz a méreg.
Gerinces vagy rovar netán a toportyán féreg?
Egyesben a vakondokok vakond, avagy vakondok?
Hasonlókép helyes lesz a kanon meg a kanonok?
Némileg vagy nemileg? Gyakori a gikszer.
"Kedves egesz seggedre!" köszönt a svéd mixer.
Arab diák magolja: "tevéd, tévéd, téved,
Merjél mérni mértékkel, mertek, merték, mértek.
Pisti így szól: "Kimosta anyukám a kádat!"
Viszonzásul kimossa anyukád a kámat?
Óvodások ragoznak: "Enyém, enyéd, enyé",
Nem tudják, hogy helyesen: tiém, tiéd, tié.
A magyar nyelv, remélem meggyőztelek barátom,
Külön leges-legszebb nyelv, kerek e nagy világon.
Bűnöm, mint a tengeré
Adok és felemelek,
Elveszek és elsüllyesztek
S napnyugtakor a tűzzel szeretkezek.
Egymásba simulunk,
S gyönyörünk festi aranyra
Az alkonyi kék eget.
*Bűnöm, mint a tengeré:
Árasztok vizet és
Apasztok folyót,
Feloldozok minden partot mosót.
Az éj horizontján égek
És lilára festem hajnali fényed,
Lángra gyúlni újra vágyom
Míg benned magam megtalálom.*
Az éj jeges és hideg
S a csillagok megfagyott szívek.
Ők egyszer mind nagyon,
De nagyon szerettek.
*Olvasztok jeget és
Cseppjében leszek,
Tengerbe hullva szeretnek újra
A megfagyott szívek.*
Szívem virágait, a szerelmet
Letépték a hideg szelek.
Ki ültet, virágot csak az szedhet.
*Bűnöm, mint a tengeré:
Álmom ültet még virágot
Cserépben nő a remény,
Míg levelén terem szenvedély,
És minden évben új virágot bont
A szívemnek küszöbén.*
Szerelem virága gyönyörű vagy,
Nem szakítalak le:
De engedd, hogy csodáljalak.
*Vágyat ébreszt a csodálat
Szirma nevet a virágnak,
Múltak árnyán éled
A szerelem...*
Válóczy Szilvia:Belső hangom......
Hagyd szeretni önmagad,
Ne zárd magányba vágyadat,
Az élet rövid, hogy elveszíts,
A reményt megőrizni segíts.
Ne kutass a holnapokban,
Ott vagyok a napjaidban,
Kezed fogom, megértelek,
A fájdalomtól is féltelek.
Keresd bennem nyugalmadat,
Mutasd minden hatalmadat,
De légy őszinte, s ne csak máshoz,
Legelőször önmagadhoz.
Hagyd ölelni fáradt tested,
Ne várd senkitől elested,
Harcolj azért, aki vagy,
S harcolj azért, hogy az is maradj....
Muraközy Gyula: Az erő
- Ugye, édesapám, amikor a sziklát
véres zivatarban villámok hasítják,
viharok rárontnak, habok ráomolnak,
s magas szikla volt ma, s kőszirt marad holnap;
ha a századok nem tudták porrá tenni,
sziklánál erősebb nincsen is tán semmi?
- Nem, fiam. Ott nem lelsz sem érzést, sem eszmét,
csak makacs a szikla. Az erő nem ez még.
- Akkor, édesapám, az a hősi ember,
aki egymaga vív gyilkoló sereggel,
s küzd, ha hősi teste csupa vér, merő seb,
ugye, a világon az a legerősebb?
- Nem fiam. Nézd a föld valamennyi hősét,
mind csak bátor ember. Ez nem az erő még.
- Hát a zsarnok, apám, ki népeket tör le,
s előtte mindenki csak térdelő törpe,
és amerre halad, hervadás a lábnyom,
ő a legerősebb ezen a világon?
- Fiam. Bár ha a föld mind neki teremne,
a zsarnok hatalmas, nincsen erő benne.
- Édesapám! Akkor nincs is erős ember?
- Kedves kicsi fiam! Egy bús, őszi reggel
- kicsiny gyermek voltál, sápadt, apró, gyenge -
az édesanyádat temettük el csendben.
Szép, sápadt arcával, fekete szemével
betegágyad mellett lelte minden éjjel.
Kétes hajnalórán lázas álmod leste,
fáradt volt szegénynek a gyönge, kicsi teste.
Téged sötét árnyak hallgatózva vártak,
ám ő elébe állt a rideg halálnak.
Virrasztva, ápolva, ringatva becézett,
s halovány arcodra visszatért az élet.
Őszi napsugárnál már te ránevettél,
betegséget, könnyet, fájdalmat feledtél.
S őszes sötét felhő könnyét, hogy kisírta,
szegény édesanyád leroskadt a sírba.
Nem volt erős szikla,
nem is termett harcra.
Hervadó virág volt szelíd, sápadt arca.
Magahunyó napfény,
kettétörött nádszál,
s mégsem volt nagyobb hős az édesanyádnál.
Tudod már fiam, hogy az erős ki lehet?
- Tudom, édesapám: aki nagyon szeret.
Az élet nem tréfadolog.
Vedd hát komolyan.
De oly komolyan mint a mókus.
Aki semmi mást nem akar,
Csak élni.
Az élet nem tréfadolog.
Vedd hát komolyan,
Mint aki hetvenévesen ültet olajfát,
de nem azért, hogy legyen gyermekeinek,
Hanem mert nem tud hinni a halálban,
s bármennyire fél is,
Mindig az élet vet a latba nagyobb súlyt.
Nazim Hikmet
Ima a szerelemről
SZERETLEK.....Csak szeretlek.....
A mennyben is és a földön is legyen szent a Te neved.
Mint mindennapi kenyerünket, úgy add Magad nekem most és máskor is.
Jöjjön el az én országom, ahol szerethetlek Téged.
Hiába szeretsz mást, s Ő is akar téged.
Legyen meg az akaratom itt lent a földön, mert én szeretlek akkor is, ha már nincs miért.
Ha már nem kell senki kölcsön, ha már tudják...ha már tudhatják mások is.
Én belehalok tudom, de mégis...de még akkor is, mert szeretni kell lemondva, szeretni kell várva,
összekulcsolt testek izzadt nyomorával, pedig jó lenne úgy, ahogy szeretném én.
Jó volna úgy, ahogy szeretnéd még.
Ne eresszük szerelmünk idő előtt sírba, Ne álljunk a gödör szélén tehetetlen, sírva.
Pedig megfogok halni, s Te nem értettél semmit!
Megfogok halni, mert nem tudtam adni....NEM TUDTAM ADNI...csak ennyit...
Nem tudtam mondani, amit kellett volna...csak akartam élni...Neked játszani...játszani...NEM FÉLNI!
Játszani neked a reggelt, a nap első sugarával, a reggelivel, melyet ágybahozok annak, aki a kedvesem eljátsza.
Ahogy a földön, úgy a mennyben is, Te szeretsz mást, én szeretlek Téged.
Hogy engem fogsz szeretni, sohasem ígérted.
Te nekem vagy, de ugyan úgy másnak...
Krisztusnak jó vagyok, de bohócnak gyáva!
Messze vagy, de legyek bárhol is, SZERETLEK, csak szeretlek akkor is....még akkor is.
Szeress vigyázva, ne szeress bántva!
Szeress...mert a látszatnak könny lesz egyszer ára.
Borzas szerelmünket kifésüli újra...? hogyan jutunk a semmiből, a mindeneken túlra..