Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetés)

Ábrányi Emil: Féltett boldogság

Boldogságommal nem dicsekszem,

Bár ajkamon csaknem kitör.

Ó hányan vannak a világon,

Kiket nehéz bánat gyötör...

Szegények, ennyi boldogságot látva,

Önsorsukat fájóbban érzenék.

Elhallgatok. S csak titkon mondok áldást,

Hogy társamul téged adott az ég!

A sors irígy a boldogokra,

Gyötörni őket lesbe áll,

S én üdvömet féltőbben óvom

Mint gyönge fészkét a madár.

Nem! Mitse vallok! Szótlan hordja titkát,

Hallgatva őrzi kincsét e kebel.

Olyan a lelkem, mint a tenger árja:

Legnémább ott, hol gyöngyét rejti el!

Aranyosi Ervin: A szeretetet nem pótolja semmi

Lehetsz milliomos, lehet zsáknyi pénzed,

- lehet a másikat kevesebbnek nézed.

Lehet, hogy kincsekből építed világod,

de ez illúzió! Egyszer majd belátod.

Ahol pénz az isten, holtak ott a lelkek,

a földi pokolban sosem ünnepelnek.

Örök a sötétség, nincsen fény, csak árnyék,

betegség és közöny, mindaz, ami vár még…

Mert a szeretetet nem pótolja semmi.

Ne hidd, hogy anélkül tudnál gazdag lenni!

Üres lenne szíved, meghalna a lelked,

csak azok gazdagok, kik szívből szeretnek.

Őrizd hát magadban a szeretet csodáját,

Viseld az arcodon, a mosolyod báját.

Ne sajnáld másoktól, oszd úton-útfélen!

Nyáron árnyat adjon, melegítsen télen…

Amit megszereztél oszd szét a világnak,

s hiszem, hogy holnaptól, boldogabbnak látlak.

Kincseket, ha meghalsz, nem vihetsz magaddal,

bánj hát bőkezűbben a jó indulattal.

A felhalmozott pénz, nem teremt világot!

Ültess hát kertedbe fákat és virágot!

Lásd meg körülötted a csodát, a szépet,

akard megismerni, miről szól az élet.

Mert a szeretetet nem pótolja semmi.

Ne hidd, hogy anélkül tudnál gazdag lenni!

Üres lenne szíved, meghalna a lelked,

csak azok boldogok, kik szívből szeretnek.

ezt az én édes kicsi kincsem küldte nekem..

RESZKET A BOKOR, MERT...

Reszket a bokor, mert

Madárka szállott rá.

Reszket a lelkem, mert

Eszembe jutottál,

Eszembe jutottál,

Kicsiny kis leányka,

Te a nagy világnak

Legnagyobb gyémántja!

Teli van a Duna,

Tán még ki is szalad.

Szivemben is alig

Fér meg az indulat.

Szeretsz, rózsaszálam?

Én ugyan szeretlek,

Apád-anyád nálam

Jobban nem szerethet.

Mikor együtt voltunk,

Tudom, hogy szerettél.

Akkor meleg nyár volt,

Most tél van, hideg tél.

Hogyha már nem szeretsz,

Az isten áldjon meg,

De ha még szeretsz, úgy

Ezerszer áldjon meg!

Áldott a kéz, amely megadta

Ez áldott, édes biztatást,

Áldott a szív, mely némán szenved

S mégis tud vigasztalni mást.

Ady Endre

Szabó Lőrinc: Ma még csak

Nem tudok én okosan

beszélni veled, mert

a szép test nyugtalanít:

nem látlak annak, aki vagy,

nem az vagyok, aki voltam, és

sokszor a szó csak azért

fontos, mert amíg

akadozva másról

beszélsz, én már az eljövendő

csókot látom a szádon.

Mindenkinek érthetetlen

a másik, - én tudom, hogy

csak akkor enyém a gondolatod,

ha te is enyém vagy, - óh, amíg

külön vagyunk, nem elég bizalmas

teljes szemérmét

levetkőzni a lélek,

de a testi szerelemben

összesimul és

játszva megérti az érthetetlent.

Ne haragudj, kedves, de még

nem tudok okosan

beszélni veled, mert

túl-friss vagy nekem, és

még csak annak örülök,

hogy vagy, hogy élsz, és nekem élsz:

ma még csak zavaromat

tudom elmondani, azt, hogy

szeretlek és

akarlak érthetetlenül.

Petőfi Sándor

BESZÉL A FÁKKAL A BÚS ŐSZI SZÉL...

Beszél a fákkal a bús őszi szél,

Halkan beszélget, nem hallhatni meg;

Vajon mit mond nekik? beszédire

A fák merengve rázzák fejöket.

Dél s est között van idő, nyujtózom

A pamlagon végig kényelmesen...

Keblemre hajtva fejecskéjét, alszik

Kis feleségem mélyen, csendesen.

Egyik kezemben édes szendergőm

Szelídeden hullámzó kebele,

Másik kezemben imakönyvem: a

Szabadságháborúk története!

Minden betűje üstököscsillagként

Nyargal keresztül magas lelkemen...

Keblemre hajtva fejecskéjét, alszik

Kis feleségem mélyen, csendesen.

Arany csal s ostor kerget tégedet

A zsarnokért megvíni, szolganép,

És a szabadság? egyet mosolyog,

S mind, aki híve, a harctérre lép,

S érette, mint a szép lyánytól virágot,

Sebet, halált oly jókedvvel veszen...

Keblemre hajtva fejecskéjét, alszik

Kis feleségem mélyen, csendesen.

Hány drága élet hullt már érted el,

Oh szent szabadság! és mi haszna van?

De lesz, ha nincs: tiéd a diadal

Majd a csatáknak utósóiban,

S halottaidért bosszut is fogsz állni,

S a bosszuállás rettentő leszen!...

Keblemre hajtva fejecskéjét, alszik

Kis feleségem mélyen, csendesen.

Vérpanoráma leng előttem el,

A jövendő kor jelenései,

Saját vérök tavába fúlnak bé

A szabadságnak ellenségei!...

Egy kis mennydörgés szívem dobogása,

S villámok futnak által fejemen,

S keblemre hajtva fejecskéjét, alszik

Kis feleségem mélyen, csendesen.

Tóth Árpád: Újév reggele

Véget ért a

Szilveszter-éji szender.

Felkelne az ember.

De nem mer.

Mert jön a kenetes

Basszusú szemetes.

És jön a gyászos

Szopránu gázos.

Jön a májfoltos

Sarki boltos.

Sőt, jön a bordó

Orrú levélhordó.

Jönni nem restel

Hajlongó testtel

Uram s parancsolóm:

A házmester.

Vele jön nyájas kibice,

A vice.

Jő és belém kiván sokat

A nő, aki rám mosogat.

Jön vidáman a szabószámla,

S arcáról a bőr le nem hámla.

Jön bús, fekete sál alatt

A temetési vállalat.

S jön az olcsóságmentes

Hentes.

És buékot nyihogat, ó,

Minden páholynyitogató.

Fiákeres és ószeres

Reámborulnak: ó, szeress!

És jön emez, és jön amaz,

És jön háromszor ugyanaz.

S jönnek tizezren.

S ájultan fekszem.

S tolongnak vadul

Az ágyam körül,

S direkt mind az én

Újévemnek örül.

Nyüzsögnek zsúfolt rendben

A széken, asztalon, kredencen

És a sézlongon.

És keresztül a sok tolongón

Hozzám jutni alig tuda

A guta.

Heltai Jenő: Szabadság

Tudd meg : szabad csak az, akit

Szó nem butít, fény nem vakít,

Se rang, se kincs nem veszteget meg,

Az, aki nyíltan gyűlölhet, szerethet,

A látszatot lenézi, meg nem óvja,

Nincs letagadni, titkolni valója.

Tudd meg : szabad csak az, kinek

Ajkát hazugság nem fertőzi meg,

Aki üres jelszókat nem visít,

Nem áltat, nem ígér, nem hamisít.

Nem alkuszik meg, hű becsületéhez,

Bátran kimondja, mit gondol, mit érez.

Nem nézi azt, hogy tetszetős-e,

Sem azt, kinek ki volt, és volt-e őse,

Nem bámul görnyedőn a kutyabőrre

S embernek nézi azt is aki pőre.

Tudd meg : szabad csak az, aki

Ha neve nincs is, mégis valaki,

Vagy forró, vagy hideg, de sose langyos,

Tüzet fölöslegesen nem harangoz,

Van mindene, ha nincs is semmije,

Mert nem szorul rá soha senkire.

Nem áll szemébe húzott vaskalappal,

Mindég kevélyen szembe néz a Nappal,

Vállalja azt, amit jó társa vállal,

És győzi szívvel, győzi vállal.

Helyét megállja mindég, mindenütt,

Többször cirógat, mint ahányszor üt,

De megmutatja olykor, hogy van ökle....

Szabad akar maradni mindörökre.

Szabadság ! Ezt a megszentelt nevet

Könnyelműen, ingyen ajkadra ne vedd !

Tudd meg : szabad csak az,

Aki oly áhítattal mondja ki,

Mint Istenének szent nevét a jó pap.

Szabad csak az, kit nem rettent a holnap.

Ínség, veszély, kín meg nem tántorít

És lelki béklyó többé nem szorít.

Hiába őrzi porkoláb s lakat,

Az sose rab, ki lélekben szabad.

Az akkor is, ha koldus, nincstelen,

Gazdag, hatalmas, mert bilincstelen.

Ez nem ajándék. Ingyen ezt nem adják,

Hol áldozat nincs, nincs szabadság.

Ott van csupán, ahol szavát megértve

Meghalni tudnak, és élni mernek érte.

De nem azért dúlt érte harc,

Hogy azt csináld, amit akarsz,

S mindazt, miért más robotolt,

Magad javára letarold,

Mert szabadabb akarsz lenni másnál.

A szabadság nem perzsavásár.

Nem a te árud. Milliók kincse az,

Mint a reménység, napsugár, tavasz,

Mint a virág, mely dús kelyhét kitárva

Ráönti illatát a szomjazó világra,

Hogy abból jótestvéri jusson

Minden szegénynek ugyanannyi jusson.

Míg több jut egynek, másnak kevesebb,

Nincs még szabadság, éget még a seb.

Amíg te is csak másnál szabadabb vagy,

Te sem vagy még szabad, te is csak...

Gyáva rab vagy.

VOLT EGY NYÁR

Volt egy nyár mikor azt hittem,

Szállok a széllel a fellegekben.

Volt egy nyár mikor azt hittem,

Én vagyok a legboldogabb ember.

A természet ezer színű ruhája,

A rózsa bokor nyiladozó bimbója.

Ahogy pillangók szállnak a széllel,

Virágszirmon méhek döngicsélnek.

A kis patak mely sebesen rohan.

Rajta az álom partot nem ér soha.

A kis csónak lágyan ring a vízen.

Kinyújtom kezem,de nem érem el.

A természet leveti színes ruháját,

A lehulló színes avar beteríti az utat.

A kis rózsabimbó még egyet sóhajt,

Kibontani szirmait,már nem tudja.

Egy álmot kergetek,nem érem el,

Egy hangot,mit nem hallok meg.

Volt egy nyár mikor azt hittem,

De mit is?már nem is emlékszem.

Nagy László ADJON AZ ISTEN

Adjon az Isten

szerencsét,

szerelmet, forró

kemencét.

üres vékámba,

gabonát,

árva kezembe

parolát,

lámpámba lángot,

ne kelljen

korán az ágyra hevernem,

kérdésre választ

ő küldjön,

hogy hitem széjjel

ne düljön,

adjon az Isten

fényeket,

temetők helyett

életet ?

nekem a kérés

nagy szégyen,

adjon úgyis, ha

nem kérem.

Jó volna rád nevetve nézni

a legjobb volna rád se nézni

Jó volna lenni illedelmes

Jó volna nem lenni szerelmes

Jó volna erről nem beszélni

a legjobb volna nem is élni.

Babits Mihály

Ismerlek jégen, bálteremben,

Szalonban, utcán, mindenütt,

Tudom, hogy üres szíved, lelked,

Fagyod egy vulkánt is lehűt.

Te mindig csak ragyogni vágyol

S örülsz a hóditás felett...

Sajnos! csak akkor tudtam mindezt,

Hogy jégre vittél engemet.

Ady Endre

Sárhelyi Erika:

HADD LEGYEK

Hadd legyek bódító álmod,

Éjjeledben izzó , boldogító vágy,

Ha csikorgó hideg tépi elgyötört tested,

Hadd legyek kandallós, fűtött kis szobád.

Hadd legyek csók szomjazó szádon,

Válladon könnyű, vígasztaló kéz,

Mikor szétesni látod épített világod,

Hadd legyek én a megmaradó rész.

Hadd legyek erős, ha gyengül a karod,

Hadd legyek Nap, ha eged felhőbe fúl,

Hadd legyek édes, gyógyító balzsam,

Ha szívedre sötét árnyék borul.

Hadd legyek ölelő, kéklő oázis,

Hadd legyek illatos fűszer neked,

Ha süllyed a hajó, s reményed sincs már,

Én legyek az, aki úszik veled.

Babits Mihály: Új esztendő beköszönt…

1. Új esztendő beköszön

régi könyvben új lap

új topán a küszöbön

ég küszöbén új nap.

Ej haj dús az év

minden jót igér,

minden napja cél és

minden éje kéj.

2. Vízkereszt: a világ vár

csillag ég az égen

Gáspár, Menyhért, Boldizsár

jönnek a tevéken.

Ej haj szép az év,

minden napja szép,

minden éj egy álom

minden nap egy kép.

3. Gyümölcsoltó: boldogan

angyal kél a szélben,

a Megváltó megfogan

tiszta szűz méhében.

Ej haj mély az év,

minden napja mély,

születés a nappal,

foganás az éj.

4. Kelj vasárnap Palmárum

bujj elő, zöld zsenge:

Krisztus urunk szamáron

megy Jeruzsálembe.

Ej haj nyől az év

bársony barkaként:

barka síma, bársony

macska talpaként.

5. Nagypénteken délután

szél nyög a kereszten,

fenn a bús Kálvárián

meghal a bús Isten.

Ej haj bús az év,

minden napja bús,

nappala borús és

éje háborús.

6. Husvét reggel felragyog

alleluja szólal,

sírból Krisztus kilobog

piros lobogóval.

Ej haj, halál ellen

balzsamír az év,

mert a nap feltámadás

és az éj csak rév.

7. Piros Pünköst mosolyával

piros rózsa éled:

tüzes nyelvek záporával

harmatoz a lélek.

Ej haj, lélekév!

meghal, mégis él:

az eleven napnak

szelleme az éj.

8. Péter és Pál: Damaskus,

fény kel az útporbul:

Paulussá Saulus

lováról lefordúl.

Ej haj csodaév

fordul és cserél,

minden éjből nap lesz,

minden napból éj.

9. Szent István a vánkoson

nyújtja koronáját,

Magyarország köszönti

régi patrónáját.

Ej haj örök év

örök reménység,

ahol a föld nem segít,

megsegít az ég.

10. Névnap: Mária neve

zengi át a tengert,

kit az Isten eleve

anyja gyanánt szentelt.

Ej haj gyöngy a nap.

Gyöngyfüzér az év:

minden nap egy névnap,

minden gyöngy egy név.

11. Mindenszentek: hideg ősz,

bolyg a szellem fázva,

fázó népség temetőz

sírokon gyertyázva.

Jaj az év temető,

mindennap egy holt,

minden napra minden éj

ráírja, hogy: Volt.

12. Fenyőillat: Karácsony

Betlehem és jászol:

fügén élsz és kalácson,

de a szíved gyászol.

Szép az év, szép a nap,

de a szíved oly bús:

Volt egy gazdag kisgyerek,

aki most vén koldús.

13. Tizenkettő: tik, tak, tik…

Évet év most veszt el:

Versbe tizenharmadik

az öreg Szilveszter.

Klepetusán – ő az év -

minden gomb egy nap:

gimbeli-gombolja

s megint belekap.

Arany János ALKALMI VERS

Az új évet (ócska tárgy!)

Kell megénekelnem,

Hálálkodva, ahogy illik,

Poharat emelnem.

Mit van mit kívánni még

Ily áldott időben? -

Adjon Isten, ami nincs,

Ez új esztendőben.

Olcsó legyen a kenyér,

A gabona áros;

Jól fizesse a tinót

S nyerjen a mészáros,

Mérje pedig szöszön-boron,

Font kijárja bőven.

Adjon Isten, ami nincs,

Ez új esztendőben.

Senkinek a nyakára

Ne vigyenek kontót;

Valaki csak ráteszen,

Nyerje meg a lottót;

Annyi pénzünk legyen, hogy!

Még pedig pengőben.

Adjon Isten, ami nincs,

Ez új esztendőben.

Szegény ember malacának

Egy híja se essék;

Messze járjon dög, halál,

Burgonya-betegség;

Orvos, bakó a díját

Kapja heverőben.

Adjon Isten, ami nincs,

Ez új esztendőben.

Tücski-hajcski baromnak

Sokasuljon lába;

Boci járjon mezőre,

Gyermek iskolába;

Gyarapodjék a magyar

Számra, mint erőben.

Adjon Isten, ami nincs,

Ez új esztendőben.

Kívül, belül maradjon

Békében az ország;

A vásárra menőket

Sehol ki ne fosszák.

Béke legyen a háznál

És a szívredőben.

Adjon Isten, ami nincs,

Ez új esztendőben.

A bíró is, mint eddig,

Tisztét jól betöltse:

Víz kedviért a babát

Soha ki ne öntse;

Emberiség, igazság

Egyik serpenyőben.

Adjon Isten, ami nincs,

Ez új esztendőben.

Zenebona, babona,

Huzavona vesszen!

Visszavonás, levonás

Minket ne epesszen.

Legyen egység, türelem,

Hit a jövendőben.

Adjon Isten, ami nincs,

Ez új esztendőben.

Nagy uraink (ha élnek)

Nőjenek nagyobbra;

Áldozzanak, legyen is mit,

Mégse üssék dobra;

Nemzetiségünk mellett

Buzogjanak hően.

Adjon Isten, ami nincs,

Ez új esztendőben.

Író pedig írónak

Szemét ki ne ássa, -

Ne is legyen az idén

Napfogyatkozása

Jó erkölcs-, eszme-, hírnév-,

S előfizetőben.

Adjon Isten, ami nincs,

Ez új esztendőben.

Mire üssek még pohárt?

Asszonyi hűségre?

Barátság-, polgár-erény-,

Vagy mi más egyébre?

Hiszen ezek közöttünk

Vannak /kelendőben/.

Tudj Isten, mi minden nincs

Ez új esztendőben!

Tóth Árpád ÚJÉVI VERS A VÉN HÁZALÓRÓL ÉS A FIATAL VIGÉCRŐL

Hölgyeim és uraim,

Tizenkettőt kongott az óra,

Figyeljenek most szépen, ahogy illik,

Erre az érzelmes búcsúztatóra,

Melyet mint "hősnő" most elrebegek,

Lévén az én szerepeim

A tragikus és komoly szerepek.

Jelentem hát a hölgyeknek s uraknak,

Hogy míg önök itt ölébe csücsültek

Pezsgős jókedvnek s rózsás hangulatnak,

S mulatnak,

Azalatt meghalt az öreg Náthán,

Akinek bánat-batyu volt a hátán,

Meghalt a könnyet mázoló,

Vesékbe gázoló,

Rossz portékákkal házaló

Ó esztendő,

S most új, vígabb élet kezdendő!

S hogy e vígságot stilusosan adjam,

A hősnő-jelleget, bárhogy is szeretem,

Most levetem,

És eljátszom önök előtt

Egy lengébb s vígabb szerepem

A zord jambusokat ma csípje kánya,

Ma én vagyok Szilveszter szobalánya,

S bejelentem,

Hogy most egy új vendég érkezett,

Valami víg monoplánszerkezet

Röpítette ide,

S két nagy koffer van a két kezibe,

Melyekben, mondja, jó kedvet és mámort

S más ilyen finom, kedves portékát hord.

S átnyújtotta a névjegyét,

Hogy hozzam be s mondjam meg a nevét,

Hogy ő a Boldogság és Társa-cég

Kiváló s megbízható utazója,

S a neve, mely mással össze nem tévesztendő,

A neve - Boldog Újesztendő!

Kérem, ez ifjút a kofferjével

És minden drága offertjével

Fogadják szívesen!

Úgy látszik, megbízható vigéc,

Bizalomkeltő, ahogy kinéz,

Bár még Bérczinél is sihederebb,

Jóképű s elegáns gyerek,

S mivel a rendelés máris elkezdendő,

Hát kezdem én s mondom: nos, újesztendő,

Lássuk, hogy milyen finom árut tart most,

Kérek ezennel egy forró, zúgó tapsot!

Várunk a csendes félhomályban

Valami csodás balzsamot,

Mely elfeledtet mindent, mindent

S meggyógyít minden bánatot...

Leolvasom sápadt arcodról

A rád erőszakolt hitet

És megdöbbenve sejtem, látom,

Hogy nem hiszel már senkinek!...

Ady Endre

Budai Zolka: Egészen itt

Csak, ami fontos lüktet, dübörög, dobban,

egészen itt vagy a darabokban,

mint múlt a föld alatt, hol víz és olaj van

és a nyirkos csontok lassú robajban

süppednek túl egy centiméteren.

Az élet vagy és így az életem.

Megszűnt a csönd. Gondolatomban rezegnek

apró ujjai fáradt kezednek

és megérzem szíved szokatlan ritmusát,

ahogy iramlik rajta a titkos át,

mint ablakon az éjjeli árnyék.

Mintha lényedből valóra válnék.

Én beszéltem arról, mit sohasem láttam,

benne égsz minden cigarettámban,

az ünneplő ruhám vagy, lelkedet hordom,

munkát is adtál, már te vagy a dolgom,

és hozzád érek, hozzád van közöm.

Csak te vagy ott, mikor leöltözöm.

Annyira közel a tegnap és az újnak

még lámpái elhomályosulnak,

ha ölellek, mint lélegző testet a hit

és szorítom bizonytalanságait

ezernyi kis sötétkék erednek.

Egészen itt. Egészen. Szeretlek.

" A gyolcs ködökben puha varjak ülnek,

Csüggedt borókán fészkel a homály,

Tömpe szobácska vert földére dülnek,

Két botos pásztor és a három király"

/Ady

Szabolcska Mihály: Karácsony

Egy nap meg egy este

Minden esztendőben:

Szeretném, ha király

Lehetne belőlem!

Ha nem is, ha nem is

Valami sokáig:

Karácsony estétől

Karácsony napjáig.

Karácsony estéjén,

Hogy a csillag támad:

Kinyitnám aranyos

Gyöngyös palotámat.

Minden elhagyottat

Oda gyűjtögetnék,

Sápadozó árvát

Szárnyam alá vennék.

Ha koldus, ha bűnös:

Nagy birodalmamba'

Szerető szó nélkül

Senki sem maradna.

Könnyet ahol látnék:

El azt sem kerülném,

Szép selyem kendőmmel

Szépen letörülném!

… Karácsony estéjén

Minden esztendőben,

Szeretném, ha király

Lehetne belőlem!

Reményik Sándor: A menekülő

Ha mennem kell, magammal sokat vinnék,

Az egész édes, megszokott világot,

Rámástul sok, sok kedves drága képet

És egy pár szál préselt virágot,

Vinnék sok írást, magamét meg másét,

Sok holt betűbe zárt eleven lelket,

S hogy mindenütt nyomomba szálljanak;

Megüzenem a hulló leveleknek.

Vinném az erdőt, hol örökké jártam,

Hintám, amelyen legelőször szálltam,

A keszkenőm, mivel rossz másba sírni,

A tollam, mert nem tudok mással írni,

Vinném a házunk, mely hátamra nőtt,

Az utca kövét küszöbünk előtt!

Vinném... én Istenem, mi mindent vinnék!

Én Istenem, mi minden futna át

Gyötrődő lelkem alagútjain –

Olvasgatnám az ablakok sorát,

Simogatnám a fecskefészkeket,

S magamba szívnék minden verkliszót,

Mint bűbájos, mennyei éneket...

Utánam honvággyal tekintenének

Az ajtók mind és mind a pitvarok,

Szeretnék mindent, mindent magammal vinni –

És mindent itt hagyok.

Szilágyi Domokos: Karácsony

A puha hóban, csillagokban,

az ünnepi foszlós kalácson

láthatatlanul ott a jel,

hogy itt van újra a karácsony.

Mint szomjazónak a pohár víz,

úgy kell mindig e kis melegség,

hisz arra született az ember,

hogy szeressen és szeressék.

S hogy ne a hóban, csillagokban,

ne ünnepi foszlós kalácson,

ne díszített fákon, hanem

a szívekben legyen karácsony.

Juhász Gyula: Karácsony felé

Szép Tündérország támad föl szívemben

Ilyenkor decemberben.

A szeretetnek csillagára nézek,

Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,

Ilyenkor decemberben.

…Bizalmas szívvel járom a világot,

S amit az élet vágott,

Beheggesztem a sebet a szívemben,

És hiszek újra égi szeretetben,

Ilyenkor decemberben.

…És valahol csak kétkedő beszédet

Hallok, szomorún nézek,

A kis Jézuska itt van a közelben,

Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,

S ne csak így decemberben.

1902

József Attila: Betlehemi királyok

Adjonisten Jézusunk, Jézusunk!

Három király mi vagyunk.

Lángos csillag állt felettünk,

gyalog jöttünk, mert siettünk,

kis juhocska mondta - biztos

itt lakik a Jézus Krisztus.

Menyhárt király a nevem,

Segíts, édes Istenem.

Istenfia, jónapot, jónapot;

Nem vagyunk mi vén papok.

Úgy hallottuk, megszülettél

szegények királya lettél.

Benéztünk hát kicsit hozzád,

Üdvösségünk, égi ország!

Gáspár volnék, afféle

földi király személye.

Adjonisten, Megváltó, Megváltó!

Jöttünk meleg országból.

Főtt kolbászunk mind elfogyott,

fényes csizmánk is megrogyott,

hoztunk aranyat hat marékkal,

tömjént egész vasfazékkal.

Én vagyok a Boldizsár,

Aki szerecseny király.

Irul-pirul Mária, Mária

boldogságos kis mama.

Hulló könnye záporán át

alig látja Jézuskáját.

A sok pásztor mind muzsikál.

Meg is kéne szoptatni már.

Kedves három királyok,

jóéjszakát kívánok!

Bíbor Kata: Ígéret helyett

Talán úgy kellene szeretni egymást,

ahogy égbe tekintnek a havasok,

bámulni lustán bele a fénybe,

elnézni szikrát, nap-labdacsot.

Egymás mellett úgy kellene lépni,

hogy megférjünk együtt a csúcsokon,

lenn a völgyben szorító fák közt

lenni ösvény, jelzőtorony.

Dunnává dagadni kellene akkor,

ha tél vacogása fogcsikorog,

egymásnak méz kamillateában,

lenni hang, ha gyúlt a torok.

Szellő lenni tűzsugaras nyárban,

fűszálnyi létbe lehelni enyhet,

szomjazó testedről oldani ruhád,

míg ajkamról hull a hűs-esőpermet.

Találtam egy szívet

Találtam egy szívet, pedig nem kerestem

E nélkül is zajlott, mozgalmas életem

Egy kicsiny, kedves szív volt, ott lapult a földön

De magamhoz emeltem, ne vesszen el ködön…

Találtam egy szívet, kedvesen szólított

Akkor még vak voltam, aztán megmozdított

Súgott a fülembe, ez az ártatlan szív

Később hallottam meg, senkit, csak engem hív

Rátaláltam mostan, e kicsi szívecskére

Hogy boldogságot hozzak, csendes életébe

Ő régen csak reám várt, de én nem hallottam

Mert lelkem kicsapongott, csak ettem és aludtam

Találtam egy szívet, még most is ott heverne

De megérintett engem, s az égig felemelne

Csak nézem a kezemben, ezt az életszívet

S fáradt két szememben, kihozza a könnyet…

Találtam egy szívet, de én nem kerestem

Hiszen ő talált meg, én csak eltévedtem

Tévedj el hát Te is, drága jó barátom!...

Hogy szíved választottja, egy nap rád találjon…

Árvai Attilaˆ 2012-12-18

Babits Mihály: Karácsonyi ének

Mért fekszel jászolban, ég királya?

Visszasírsz az éhes barikára.

Zenghetnél, lenghetnél angyalok közt:

mégis itt rídogálsz, állatok közt.

Bölcs bocik szájának langy fuvalma

jobb tán mint csillag-ür szele volna?

Jobb talán a puha széna-alom,

mint a magas égi birodalom?

Istálló párája, jobb az neked,

mint gazdag nárdusok és kenetek?

Lábadhoz tömjén hullt és arany hullt:

kezed csak bús anyád melléért nyult…

Becsesnek láttad te e földi test

koldusruháját, hogy fölvetted ezt?

s nem vélted rossznak a zord életet?

te, kiről zengjük, hogy ťmegszületettŤ!

Szeress hát minket is, koldusokat!

Lelkünkben gyujts pici gyertyát sokat.

Csengess éjünkön át, s csillantsd elénk

törékeny játékunkat, a reményt.

Áprily Lajos: Karácsony-est

Angyal zenéje, gyertyafény -

kincses kezem hogy lett szegény?

Nem adhattam ma semmi mást,

csak jó, meleg simogatást.

Mi győzött érdességemen?

Mitől csókolhat úgy kezem?

Simogatást mitől tanult?

Erembe Krisztus vére hullt?

Szemembe Krisztus-könny szökött? -

kinyúló kézzel kérdezem.

Áldott vagy a kezek között,

karácsonyi koldus-kezem.