Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetés)

Szívünk oly

hallgataggá válik,

mikor fölé hajolva dobban

meg egy másik,

mert ha

egyszerre csendülnek

az érző ütemek,

nincs olyan szó

mely ennél szebb lehet..

Öri István:Szeretnék a boldogságról írni

Szeretnék a boldogságról írni

szeretnék többé sohasem sírni

szeretném a világba kiordítani:

Ne csüggedj, van remény

az út vége a győzelem!

nehéz a harc, de 'mi vár:

boldogság, béke, szerelem!

Szeretnék a szerelemről írni

szeretnék boldogságtól sírni

szeretném a világba kiordítani:

Istenem! Ő itt van velem!

Látom Őt, nemcsak álmodom

a perceket már nem számolom

mert eljött, s többé nem megy el

ó, áldott élet

áldott szépség

áldott szerelem!

Szeretnék csak mindig Róla írni

tündérmesét, igaz történetet

szeretném a világba kiordítani:

Szeret, szeret, szeret!

S azt is, hogy én is szeretem

jobban, mint életem

s ez a szerelem végtelen

mert kettőnké - ugye, Kedvesem?

Szeretném elmondani

hogy szeme gyönyörű

s ajka édes

minden, mit mond és tesz

szivárvánnyal ékes

s csak, hogy láthatom

a Mennyország nekem

szeretném elmondani nektek

hogy végtelen szeretem!

Szeretném, ha mindez való lenne

szeretném, ha egyszer Ő üzenne:

Várlak, gyere, szeretlek én is!

szerettelek mindig

s szeretni foglak

a világ végezetéig!

Tóth Árpád: Fájva szeretni...

Fájva szeretni, legfõbb törvény,

Igazságoknak örök szomorúja,

A nagy-nagy vágynak adatott

A legtöbb tövisbõl a koszorúja.

Micsoda szomjas, nehéz kõkorsókat

Cipel szegény vágy bús, remegõ vállal,

S a kúton, hol a legmélyebb gyönyört

Merítené... a halállal...

Gyurkovics Tibor: Négy évszak

1

Valakitől én azt tanultam,

a szeretetnek nincs határa,

nagy kék kabátban volt, hajára

hó hullt a sál mellett csokorban

s kiment a ház nagy udvarába.

Ment lefelé a hóesésbe

a lépés örök ütemével,

mint aki tudja, sose ér el

a tájba csúszó feledésbe,

de az ablakba mégse néz fel.

A sárgakockás sál világít

a szürkületben, mint lámpa,

lebeg a szélbe kék kabátja

s úgy halad tovább fától-fáig,

amíg a szem még visszarántja.

2

Tavasszal aztán mit sem értve

figyeltem a virágokat kint,

hogy nyílnak-e olyan nagyot, mint

ahogy valaki megígérte,

ki vállalta a legnagyobb kínt.

Azt mondta, hogy a szeretetnek

szabálya nincs, de mint a rózsa

kinyílik egyszer s elborítja

az utakat, a fát, a kertet

s levelét az ajtóba dobja.

Még óvni sem lehet a kíntól,

tövisek közt fog vágyakozni,

a földben nyugszik, százezernyi

kapától, daltól meg nem indul,

– egyszerűen fog fölfakadni.

3

A nyár úgy fekszik, mint a róka

a kert végében összegyűrve,

leégve aranyra, vörösre,

prémmé és szőrré kunkorodva,

a kertbe feküdt, mint egy ölbe.

A méz pedig öblös pohárban

áll a verandán tétovázva,

szilárdan s könnyen, mint egy ábra,

melyben jövő és elmúlás van

ikrás anyaggá összezárva.

Ki jöhet itt? Ki érti ezt meg?

A teljesült virág sem édes?

Az ember hitvány életéhez

kapott kölcsönbe kis szerelmet,

amit aztán holtáig érez?

4

Ne mondd, ne mondd! Az ősz kitárva

mint egy kapu, a távoli

mezőkre és utakra ki,

a szeretetnek nincs határa,

ezt mondta egyszer valaki.

Virágok borítják a kertet

és azután a hóesés,

ott megy valaki. Lépked és

nagy ára van a szeretetnek,

nemcsak könny, nemcsak szenvedés.

Az udvarból az útra érünk,

ahol a kertek vége van,

mit meg kell tennünk, bárhogyan,

míg arra az ösvényre lépünk,

ahonnan már határtalan.

Gyurkovics Tibor: Mindig mesélt

Mindig mesélt nekem a lány

valamit elalvás előtt,

a tétje az volt, hogy mese

közben ki alszik el előbb?

Mesélt nekem a bábkirályról,

ki szekrényben uralkodott,

mesélt de nem gondoltam volna

hogy a bábkirály én vagyok.

Mesélt a holdról, mi a kémény

szájába szorult és ahonnan

létráról kellett kipiszkálni,

és a kéményseprő én voltam.

Mesélt a mesés kiskakasról,

aki aranyat kukorékolt,

pengett a naphang, mint a pengő,

én voltam, aki csupa fény volt.

Mesélt iszapban úszó halról,

ki labdát vitt a víz színére

kis orrával és azt se tudtam,

a hal vagyok-e, ő-e, én-e,

egy mese volt minden mesében,

mit mondott elalvás előtt,

hogy vajon ő kap-é meg engem,

vagy én kapom meg őt.

Aranyszájú mesében alszom,

mint tejbe fulladt gödölye,

nem is tudom, ő az én örömöm, vagy

én vagyok az ő öröme?

William Shakespeare:

LXXV. Szonett - Az vagy nekem

Az vagy nekem, mi testnek a kenyér

s tavaszi zápor fűszere a földnek;

lelkem miattad örök harcban él,

mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg;

csupa fény és boldogság büszke elmém,

majd fél: az idő ellop, eltemet;

csak az enyém légy, néha azt szeretném,

majd, hogy a világ lássa kincsemet;

arcod varázsa csordultig betölt,

s egy pillantásodért is sorvadok;

nincs más, nem is akarok más gyönyört,

csak amit tőled kaptam s még kapok.

Koldus-szegény királyi gazdagon,

részeg vagyok és mindig szomjazom.

(fordította: Szabó Lőrinc)

Johann Wolfgang Goethe:

A kedves közelléte

(Szabó Lõrinc fordítása)

Rád gondolok, ha nap fényét füröszti

a tengerár;

rád gondolok, forrás vizét ha festi

a holdsugár.

Téged látlak, ha szél porozza távol

az útakat;

s éjjel, ha ing a kis palló a vándor

lába alatt.

Téged hallak, ha tompán zúg a hullám

és partra döng;

a ligetben ha néma csend borúl rám,

téged köszönt.

Lelkünk egymástól bármi messze válva

összetalál.

A nap lemegy, csillag gyúl nemsokára.

Ó, jössz-e már?!

Juhász Magda: Az öntelt oroszlán

Ballag egy oroszlán,

igen rossz a kedve,

senki sincs aki a

játszótársa lenne.

Egy zsiráf megriad,

futva menekülne,

kéri az oroszlán,

ne fusson el tőle.

De még a kérés is

mennydörgésnek hallik,

ilyen könyörgésre

egy állat se hajlik.

Egérke cincogja:

- Igazán sajnálom,

viselkedj rendesen,

lehetsz a barátom.

Ordít az oroszlán:

- Király az én rangom,

egy hitvány egérrel

dehogy barátkozom!

Mancsával odacsap,

de bizony megjárja,

kötélből font csapda

hull a bősz királyra.

Kéri az egeret:

- Segíts jó barátom,

rágd el a kötelet,

hidd el meghálálom.

Hintázz csak Nagyuram,

és ne feledd soha,

hogy a királynak is

forgandó a sora!

Így szólt a kis egér,

aztán továbbszaladt,

az öntelt oroszlán,

a csapdába maradt.

Mennyi illat, mennyi virág,

milyen színes ez a világ!

Mennyi játék, mennyi érzés,

kiscicáknak, nagy kísértés.

Csupa játék, csupa álom,

a tavaszt szépnek találom.

A napocska ragyog végre,

de jó felnézni az égre...

(Aranyosi Ervin)

Hiszek a rózsaszín világban.

Hiszek a csókban,lehetőleg sok csókban.

Hiszek abban,hogy erősnek kell lennünk,mikor úgy tűnik,hogy minden rosszra fordul.

Hiszem,hogy a nevetés a legjobb kalóriaégető.

Hiszek abban,hogy a boldog lányok a legcsinosabbak.

Hiszek abban,hogy a holnap egy újabb nap.

Hiszek a csodákban.

Audrey Hepburn

Aranyosi Ervin

Egy igaz történet margójára

Ilyenkor érzi át az ember,

milyen szép is az élete.

Nem kell a bűnnel szembenézni.

Elég hálásnak lennie.

Az élet néha oly kegyetlen,

ezért kell láss, minden csodát.

Az ember szegényen is boldog,

ha van egy szerető család…

Ha van kivel megosztva élni,

s megbeszélni a gondokat,

a holnapoktól sem kell félni,

s néha egy ötlet, gondolat

elvezethet a változáshoz:

amid van, nem kell féltened!

Álmodj nagyot, na és merészet!

S a valóságban átélheted.

Boldogulni jöttünk e földre,

felfedezni minden csodát.

Az életedben megtalálod,

ha van egy szerető család…

Egy nagy család biztosan vár rád,

- emberek milliárdjai,

nemcsak szülők, testvérek, társak,

lehetnek lényed barátai.

Lelked, hidd el, sosem magányos,

csak tárd ki bátran ablakát,

engedd be azt, amire vársz most,

s vegyen körül egy nagy család…

Ha romba dőlnek legszebb álmaid

reményeid el ne hagyjanak,

mert sokszor a ledőlt rom alatt

a legszebb virág fakad

Felejtsd el azt ki bántott,

kinek szive nem együtt dobbant veled

a sors könyvében megvan írva

megtalálod kit az ég szánt Neked

Elhagyatva

Hogyha élted útján elhagyott mindenki,

hogyha könnyeidet nem törli le senki,

hogyha már nincs társad ezen a világon,

hogyha már nincs olyan, aki melléd álljon,

hogyha már úgy érzed, mindent elvesztettél,

eltűnt minden célod, amit úgy kerestél.

Hogyha már nincs ami, mosolyra fakasszon,

hogyha nem találod, ami nyugtot adjon,

s lelkednek nincs csendje, csak nagy zűr zavarja,

arcod a fájdalom éles könnye marja.

Hogyha szíved húrját, a zúgó szél rázza,

s lelked a bánatnak sötét óceánja,

hogyha úgy érzed, hogy élted összeroppan,

szíved a sebektől, tán utolsót dobban.

Ne dobd el reményed, utolsó zöld ágad,

még mindig marad egy, igaz hű Barátod.

Hogyha Ő áll melléd, a hullámok szűnnek,

s egedről a felhők, gyorsan elrepülnek.

Eltűnik a szélvész, vihar orgonája,

s megpihen a gálya, tépett vitorlája.

Utolsó könnycseppek, némán legördülnek,

lelked fájdalmai, lassan csendesülnek.

S úgy érzed, éltednek már ismét van célja,

van Aki szívedet féltse, hazahívja.

Van, ki simogasson, van, Aki szeressen,

Kinek szelíd szava, a füledbe csengjen.

Gyermekem, hogyha itt mindent elvesztettél,

ha előre mentek, akiket szerettél.

Hogyha úgy érezed, most már egyedül vagy,

van még egy Valaki, aki árván nem hagy.

Van még egy Valaki, kihez odafuthatsz,

van még egy valaki, Akit átkarolhatsz.

Van még egy Valaki, akit megölelhetsz,

Akitől igazi békességet nyerhetsz.

Tudod testvér ki az? Ki a te Barátod?

Menj a Golgotára, ott majd megtalálod!

Ismeretlen szerző nyomán

E. Isenhour

Ha van valamid, ami jó,

Ami barátaiddal megosztható,

Legyen bár csak egy apróság:

Hozhatja Isten áldását.

Add tovább!

Lehet, hogy csak egy dal, mely vidám,

De segít megharcolni egy-egy csatát,

Lehet, hogy egy könyv, mely érdekes,

Egy kép vagy pillantás, mely kellemes.

Add tovább!

Ne feledd a másik fájdalmát!

Te kell, hogy segítsd az úton tovább.

Egy kedves szó vagy egy mosoly

Áldás lehet a másikon.

Add tovább!

Ha tudsz egy kedves történetet,

Vagy hallottál az utcán jó híreket,

Vagy jó könyvet rejt a szobád,

Mely segít elűzni a másik bánatát,

Add tovább!

Ne légy önző a szívedben,

De viselkedj a legnemesebben.

Tedd a közösbe kenyered,

Hogy társaid is egyenek.

Add tovább!

Ha Isten meghallgatta imád,

S az égből áldást küldött le rád,

Ne tartsd meg csak magadnak,

Míg mások sírnak, jajgatnak.

Add tovább!

Bonifert Ádám

Ha hozzám jössz...

Ha hozzám jössz, a téren gyere át,

hozd magaddal a mezők illatát,

lépd át a dombot és az árkokat,

bújtass szemedbe délibábokat,

hozd el a tiszta levegő ízét,

hajnal harmatát, a tavak vízét,

madár dalából a legszebb hangot,

déli kongásba olvadt harangot.

Ha eljössz hozzám, úgy gyere szépen

ahogy a csillag ível az égen,

ahogy a szellő suhan a parton,

ahogy a naphoz búvik az alkony;

gyere úgy, mintha nyílna a rózsa,

ahogy a csermely indul a tóra,

ahogy az utak összehaladnak,

ahogy a reggel köszön a napnak.

Ha hozzám jössz, a fények közt gyere,

bújjon ruhádba tavaszok szele,

kísérjen el a csend, a nyugalom,

keress meg engem rejtett utakon,

ahogy két világ egymáshoz szól át;

hozz nekem emlékteremtő órát,

hozd el a szavak másik értelmét,

s ha itt vagy, mindezt szórd, szórd szerteszét

Árvay János: A huncut nap

Jaj, de huncut ez a nap

Nézzétek, hogy kacsingat!

Kikukkant a felhőből,

Vajon mit nézhet fentről?

Erdőt, mezőt, ligetet,

Vagy a kéklő hegyeket?

A kis patak is dalol,

Rég kibújt a jég alól.

Vége van az alvásnak,

Kell, hogy munkához lássak!

A szemét megdörzsöli,

Sugarait keresi.

S kisüt, nem vár percet se,

Bizony, éppen ideje!

Azt nézte a vén ravasz,

Itt van-e már a tavasz.

Szabó Lőrinc: Tavasz

"Mi az?" - kérdezte Vén Rigó.

"Tavasz" - felelt a Nap.

"Megjött?" - kérdezte Vén Rigó.

"Meg ám!" - felelt a Nap.

"Szeretsz?" - kérdezte Vén Rigó.

"Szeretlek!" - szólt a Nap.

"Akkor hát szép lesz a világ?"

"Még szebb és boldogabb!"

Wass Albert: Első tavaszi vers

Szél jött.

A Nagyerdőnek súgott valamit,

Péterfián dalolt egy keveset,

aztán végigszaladt a korzón:

alighanem valakit keresett.

Lány ment a korzón.

Szép szőke haja

Könyebb volt,mint a lepke lenge álma,

Diáklány volt.

Ez volt az első tavaszi délutánja.

Mellette egy legényke ballagott,

poétaféle,nótázó diák,

Szívében dal,

a lány kezében korai virág.

Mi sem kellett több a jókedvű szélnek:

beszáguldott a diákszívekbe,

kiseperte a szürke ködöket,

az ólomlábú gondokat kiverte,

s beszórta őket tavaszi virággal.

-Hohó!-riadtak össze a szívek.

Hohó....a szél nevetve elszaladt...

Két csodálkozó szempár összenézett,

fény gyúlt:

valahol tavasz lett ezalatt.

TÓTH ÁRPÁD: RÍMES, FURCSA JÁTÉK

Szeszélyes, bús ajándék

E rímes, furcsa játék,

Oh, zokog, bár negédes -

Fogadd szivedbe édes!

Mert csupa szívbevert seb

Vérszínezi e verset

Mint halvány őszirózsa

Szirmát az őszi rozsda.

De lásd, egyebem nincsen,

Se birtokom, se kincsem,

Nem adhatok tenéked

Csak ily borús zenéket.

Szebb volna büszke kastély

Termén egy fényes estély,

Vagy lágy keréken zajló

Kocsidba drága pejló.

Vagy elrobajló fülke

Ringó pamlagján dűlve

Elnézni: merre foszlott

A sok távíró-oszlop...

Vagy űzni falka fürtjét,

Hallani hallali kürtjét,

Míg elfakúl porosra

A frakk finom pirossa.

Vagy tán az volna szebb lét:

Nézni istennők keblét,

Hol antik ívek árnyán

Mereng sok szelid márvány...

Vagy Svájcban lenni vendég,

Csodálni naplementét, -

Vagy vinne halk fedélzet

Hol a banános dél szebb...

Oh mind e rím mi kába,

Oh mind e vágy hiába,

Nekünk, két árva rabnak,

Csak sóhajok maradnak.

De hallgasd most e verset,

E torz kedvvel kevertet,

Zsongítson furcsa hangja,

Mint füstös képü banda:

Itt flóta, okarína

S hegedűk soka rí ma,

Száz hangszer, minden rím más,

S vén bánatom a prímás.

Izzék a dal duhajjá,

Csattanjon vad csuhajjá,

Majd haljon el sohajtón, -

Fejem öledbe hajtom.

Csönd. Ajkaim lezárvák.

Ringass: árva az árvát,

Igy, sírj csak, rámhajolva,

Meghalni volna jó ma...

Nyugat · / · 1916 · / · 1916. 10. szám

JÓZSEF ATTILA

NEM ÉN KIÁLTOK

Nem én kiáltok, a föld dübörög,

Vigyázz, vigyázz, mert megőrült a sátán,

Lapulj a források tiszta fenekére,

Simulj az üveglapba,

Rejtőzz a gyémántok fénye mögé,

Kövek alatt a bogarak közé,

Ó, rejtsd el magad a frissen sült kenyérben,

Te szegény, szegény.

Friss záporokkal szivárogj a földbe -

Hiába fürösztöd önmagadban,

Csak másban moshatod meg arcodat.

Légy egy fűszálon a pici él

S nagyobb leszel a világ tengelyénél.

Ó, gépek, madarak, lombok, csillagok!

Meddő anyánk gyerekért könyörög.

Barátom, drága, szerelmes barátom,

Akár borzalmas, akár nagyszerű,

Nem én kiáltok, a föld dübörög.

Kislányom beteg lett, édesapa ezért írta:

Félelem

amikor elönti szívedet a fájdalom

érzése a bizonytalan mától,

az aggódás mikéntje,csak áthatol

rajtad,félelem a holnaptól,

betegségtől,

éhezéstől

s nem tudod hova,kihez szaladj,

hogy magadra ne maradj

ha gond van

s ilyen állapotban

neveled gyermekeid a jövőnek!

mi lesz,ha felnőnek

és eléd állnak,

nem szidnak,nem kiabálnak

csak némán a szemedbe néznek!

nem szólnak és nem kérnek

csak szemrehányó tekintettel,

de az irántad való tisztelettel

látod a kérdést szemükben

egy karéj kenyér a kezükben.

Mama te ma még nem is ettél,

csak dolgoztál,mindent megtettél

azért,hogy nekünk

legyen kis ételünk!

meghatódsz,de könnyed nem hullik,

sebaj,majd ez is elmúlik

s marad benned a betegségtől a féltés,

egy mindent elsöprő rossz érzés,

a betegségtől való félelem,

mert nem gond,ha nincs élelem

csak egészségük legyen!

JÓZSEF ATTILA

GYERMEKKÉ TETTÉL

Gyermekké tettél. Hiába növesztett

harminc csikorgó télen át a kín.

Nem tudok járni s nem ülhetek veszteg.

Hozzád vonszolnak, löknek tagjaim.

Számban tartalak, mint kutya a kölykét

s menekülnék, hogy meg ne fojtsanak.

Az éveket, mik sorsom összetörték,

reám zúdítja minden pillanat.

Etess, nézd - éhezem. Takarj be - fázom.

Ostoba vagyok - foglalkozz velem.

Hiányod átjár, mint huzat a házon.

Mondd, - távozzon tőlem a félelem.

Reám néztél s én mindent felejtettem.

Meghallgattál és elakadt szavam.

Tedd, hogy ne legyek ily kérlelhetetlen;

hogy tudjak élni, halni egymagam!

Anyám kivert - a küszöbön feküdtem -

magamba bujtam volna, nem lehet -

alattam kő és üresség fölöttem.

Óh, hogy alhatnék! Nálad zörgetek.

Sok ember él, ki érzéketlen, mint én,

kinek szeméből mégis könny ered.

Nagyon szeretlek, hisz magamat szintén

nagyon meg tudtam szeretni veled.

Jorge Luis Borges:

IDŐ MULTÁN :

Idővel az ember megérti, mi a különbség a között, hogy tartasz egy kezet,

vagy leláncolsz egy lelket..

És megtanulod, hogy a szerelem nem azt jelenti, hogy lefekszel valakivel...

és hogyha nincs valaki melletted, nem azt jelenti, hogy egyedül vagy...

és megtanulod, hogy egy csók még nem szerződés, és az ajándék nem ígéret...

és elfogadod a zuhanást emelt fővel és nyitott szemmel...

és megtanulod az utakat a mára és a most-ra építeni, mert a holnap nem

garantálja a terveidet...

a holnapnak mindig van egy csomó olyan változata, ami megállíthat fele

úton...

és idővel megtanuljuk, hogy a nagyon sok is, az életet adó meleg is meg

égethet és elszenesíthet...

Fogjál hát neki ültetni a saját kertedet és diszítgetni a saját lelkedet

ahelyett, hogy mástól várod hogy virágot hozzon.....

és tanuld meg, hogy tényleg el tudod viselni, hogy tényleg van erőd, és

tényleg értékes vagy...

és az ember csak tanul és tanul...

és idővel megtanulod, hogy ha csak azért maradsz valakivel, mert gazdag

jövőt ígér, előbb-utóbb visszatérsz a múltba...

Idővel megtanulod, hogy csak az tud boldogságot adni, aki elfogad hibáiddal

és nem akar megváltoztatni...

de ha csak azért maradsz valakivel, hogy ne légy egyedül, idővel majd nem

akarod látni...

Idővel megtanulod, hogy az igazi barát kevés és harcolnod kell érte, mert

másként körülvesznek a nem igazak...

Idővel megtanulod, hogy a haragból kimondott szavak egy életen át bánthatják

azt, akit meg akartál sérteni...

megtanulod, hogy mindenki mondhatja "sajnálom", de megbocsájtani csak a nagy

lelkek tudnak...

megtanulod, hogy ha megsértettél egy barátot, valószínűleg soha többet nem

lesz úgy, mint régen...

Megtanulod, hogy lehetsz boldog az új barátokkal, de eljön az idő, amikor

hiányozni kezd a régi...

Megtanulod, hogy semmi sem ismételhető...

Megtanulod, hogy ha megalázol és lenézel egy teremtményt, előbb-utóbb

sokszorosan visszakapod...

megtanulod, hogy ha sietteted, kikényszeríted a dolgokat, nem válnak a

reméltté...

és megtanulod, hogy a ma a jó, pont ez a perc, nem a holnap...

és megtanulod, hogy ha jól is érzed magad azokkal, akik körülvesznek, mindig

hiányozni fognak azok, akik már nincsenek...

Idővel megtanulod, hogy ha megbocsájtással próbálkozol, vagy

bocsánatkéréssel, vagy kimondani, hogy szeretsz és vágyódsz, ha szükséged

van, hogy barát szeretnél lenni... egy sír fölött haszontalan...

Megtanulod ezt mind, de csak idővel...

Devecseri Gábor

CSAK SZÓ VAGYOK

Ha csak Rád gondolok

megáll a szívem

de nem ver soha nélküled;

előttem csillogsz

fülemhez szavad van

és szavamhoz füled.

Csak szó vagyok.

Hol is nyílhatna lényem létre

ha nem Benned, te szép?

Éled a réten a vándor

ki naptól föl nem perzselt földre

csak néha lép.

Csak szó. De annak is

tartalma tőled árad belém.

Nem érvel, csak ragyog

csak létezik. Rád nézek

és beszéd nem, csak hang vagyok.

Csak hallgatás vagyok

Ne csodáld, hogy feszengek idegen életemben,

különös tárgyak között ülünk egymással szemben.

A tested ismerős csak, meg is fogódzom benne,

és vendégségbe hívlak kölcsön élt életembe.

Egy kicsit későn jöttél, a felét már leéltem,

de maradj itt mellettem a második felében.

Kiss Judit Ágnes, Kedvesemnek.

E.Isenhour: Add tovább

Ha van valamid mi jó barátaiddal megosztható,

legyen bár csak egy apróság,

Hozhatja Isten áldását,

Add tovább!

Lehet, hogy csak egy dal, mely vidám,

de segít megharcolni egy-egy csatát.

Lehet, hogy egy könyv mely érdekes,

egy kép vagy pillantás, mely kellemes.

Add tovább!

Ne feledd a másik fájdalmát.

Te kell, hogy segítsed az úton tovább.

Egy kedves szó, vagy mosoly,

áldás lehet a másikban.

Add tovább!

Ha tudsz egy kedves történetet,

vagy hallottál az utcán jó híreket,

vagy jó könyvet rejt a szobád,

mely segít elűzni a másik bánatát.

Add tovább!

Ne légy önző a szívedben

de viselkedj a legnemesebben,

Tedd a közösbe a kenyeret,

hogy a társaid is egyenek.

Add tovább.

Ha Isten meghallgatta imád,

s az égből áldást küldött le rád,

ne tartsd meg csak magadnak,még mások sírnak, jajgatnak.Add tovább!

Wass Albert :Örök búcsúzás

Akárhonnan jövünk, akármerre megyünk, a búcsú mindig bánat,

és mindig fájnak a halk-szavú árnyak,

kísértetes csengés: talán soh'sem látlak...

Jöhet még egy este,

egy utolsó este, egy fekete este,

mikor váratlanul, furcsa Sors-szeszélyből

belehalkulunk a véghetetlen Csendbe.

Azért van ez nálunk:

akármerre megyünk, akármerre járunk,

a búcsúzásunk bánat,

s kísértetes árnyak halk-szavú csengése

a szívekbe fájnak:

talán soh'sem látlak... talán soh'sem látlak...

Wass Albert

Csillagvirágok

Mikor a tavasz osztja csókjait,

S a zöld erdőkön napsugár ragyog,

Felébrednek a nedves pázsiton

Piciny, fehér kis földi csillagok...

A harmatcseppes rétek bársonyára

Fehéren hull ezer csillagvirág,

Felette lágyan elsusog a szellő,

S az erdő szélén intenek a fák...

Volt egyszer egy csillag... fényes... ragyogó

Ezüst sugártól tündökölt az ég,

Reggel is sokáig oltogatta

Erős fényét a kékes messzeség...

Egyszer meglátott messze valahol

Egy sápadt fényű testvér csillagot...

De elvesztette... s keserves bánatában

A horizonton végig vágtatott...

Aztán széthullott... ezer kis vadvirágra,

S a földre hullva többé nem ragyog...

A tölgyfaerdők pázsit szőnyegén

Keresik azt a sápadt csillagot...

Verseim piciny csillagvirágok,

S én egy olyan hulló csillag vagyok,

Ezer darabra tépve lelkemet

Keresem azt a testvér csillagot...