Kedvenc idézetek (beszélgetés)
Mikor szeretünk valakit, bár hosszú éveken át szerettük, úgy ellustulunk, azt gondoljuk, a másik úgy is tudja. Úgyhogy nem mondjuk annyiszor, nem mutatjuk annyira. De mikor tudjuk, hogy elveszítjük, hiába mondanánk, nem lesz aki hallja.
"Sokat gondolok rád." Akik szeretik egymást, gyakran mondják ezt a másiknak... De ha igazán, szíved mélyéből, testedből-lelkedből szereted, akkor ez a mondat csak gyenge leírása a valóságnak. Mert ha így szereted, akkor nem "sokat gondolsz" rá, hanem mindig. Sőt. Nem is gondolsz rá. Ez egészen más érzés. Folyamatosan jelen van az életedben. Ha dolgozol, ha kirándulsz, ha pihensz, ha zenét hallgatsz, vagy a madarak csiripelését élvezed, ha olvasol, vagy ha éppen kávédat kavargatod, mindig-mindig érzed a jelenlétét. Nem gondolsz rá, hanem érzed, hogy veled van, benned él. Minden pillanatban.
Csitáry-Hock Tamás
"Én leszek, én,
A napfény íze
Leszek én,
Aki lánggal ölel majd át,
Ha szerelemre vágysz megint."
Tudom, hogy milyen, ha olyan kicsinek és jelentéktelennek érzed magad, amennyire csak lehet, és ez hogy tud fájni belül olyan helyeken, amikről nem is tudtál. És mindegy, hogy hányszor csinálsz új frizurát, vagy hányszor mész edzésre, vagy hány pohár shardolét iszol a barátnőiddel. Az ágyban minden éjjel aprólékosan végiggondolod, hogy mit rontottál el, vagy hogyan érthetted félre a dolgot, és hogy hihetted akár egy rövid percre is, hogy boldog voltál. És néha még meg is győzöd magad arról, hogy észhez tér, és becsönget hozzád. És ezek után, bármilyen sokáig is tartott, elmész egy új helyre, és akikkel találkozol, visszaadják az életkedved, és a lelked apró darabjai egyszer visszaállnak, és a zavaros iők, azok az esztendők, amik így elmentek, lassan kezdenek elmosódni!
A Biblia arra tanít, hogy szeresd felebarátodat. A Káma Szutra pedig megmagyarázza, hogyan.
Élni szívvel kell,nem izomból meg ésszel. Látni kell, mert nem elég, ha csak nézel...
Hisztek abban, hogy minden embert megillet egy társ aki szeretetet és biztonságot ad? :)
Megértő szemekkel átnéznek rajtam...
Ahhoz, hogy egy nő ragyogjon...olyan férfi kell, aki ragyogtatja... :)
Ha szeretet van - a többi már könnyen megoldható, de ha nincs, akkor semmi sincs.
"És mégis úgy tűnt, túl tudom élni ezt is. Tudatomnál voltam, éreztem a veszteség fájdalmát, amely a mellkasomból sugárzott szét, és pusztító hullámokat küldött a végtagjaimba és a fejembe - de el tudtam viselni. Túléltem. Nem mintha a fájdalom gyöngült volna az idők folyamán, hanem mintha én erősödtem volna hozzá, hogy el tudjam viselni."
"Vajon meddig tart ez még így? Talán egy napon, évek múlva - ha majd a fájdalom elviselhetővé csillapul - képes leszek visszanézni arra a néhány rövid hónapra, amely mindig is életem legboldogabb időszaka marad. És ha ez lehetséges, ha a fájdalom megenyhül valaha annyira, hogy erre képes legyek, akkor egészen biztosan hálás leszek majd neki, hogy ennyi időt is szánt rám. Többet, mint amennyit kívánhattam, többet, mint amennyit érdemeltem. Egy napon talán majd képes leszek így látni a dolgot. De mi van akkor, ha ez az üresség most már örökre itt marad? Ha a seb soha nem gyógyul be? Ha a sérülés tartós lesz és gyógyíthatatlan? Szorosan átkaroltam magam. Mintha soha nem ismertem volna, gondoltam kétségbeesve. Micsoda ostoba, lehetetlen ígéret! Ellophatta a róla készült képeimet, visszavehette az ajándékait, de soha nem teheti meg nem történtté azt, ami történt, nem érheti el, hogy minden úgy legyen, mint azelőtt, amikor még nem ismeretem. Létezésének fizikai bizonyítékai számítottak legkevésbé ebben az egyenletben. Én változtam meg legbelül, szinte a felismerhetetlenségig."
Csak csendesen
Testvér, csak lábujjhegyen jer velem,
csak nagyon halkan, nagyon csendesen.
Amerre járunk,
ne rezzenjen egy kis levél se meg,
ma lelkem olyan mint a tó:
legkisebb rezzenéstől megremeg.
Gyere a templomunkba:
a bükkerdő ma vár,
a Csend harmóniája
ott megint a lelkünkbe talál.
Gyere velem...
csak szótlanul, csak csendesen,
csak csendesen...
"Ha veszítettél már el valakit, tudod, hogy a vesztés pillanatában szeretted a legjobban és a legigazabban. Amikor szembesültél azzal, hogy "nincs". Amikor a sors letépi rólunk azt, akit szeretünk, s ott maradunk kifosztva, egyedül – a hiányban döbbenünk rá, mennyire szerettük. Utólag. És jönnek az emlékek: a közönyös hétköznapok, a szürke reggelek, a fáradt fölkelések, a rosszkedvű morgások, veszekedések, összezördülések, a kellemetlen esték, amikor nem történt semmi, csak ültetek egymás mellett, üresen – a hiány fájdalmas érzésével visszanézve villámfényben látod meg a múltadat, s azt kiáltod: - Milyen hülye voltam! Nem láttam, milyen kincset szórok szét minden percben és órában!... Bár akkor tudtam volna, amit most tudok: hogy ajándék volt vele az élet! Bár visszatérhetne, akár csak egyetlen percre is! Másképp szólnék hozzá? Másképp látnám, másképp ölelném… És elmondanám neki azt, hogy… Mit is?... Amit nem lehet elmondani."
"Kávé, tea, olvasgatás, de közben néhány mondat úgy telibe talál, hogy fel se tudok állni. Fekszem itt csendben és hallgatom, ahogy a szív bugyborékol, vérzik a mondatoktól. Talán csak ki kell várni, nyelje el valamelyik kamra, ahol a többi is összegyűlik használat után, bár vannak mondatok, melyek akár halálos sebet is tudnak okozni, ha épp szívtájékon találnak el."
"Az emberek inkább a visszaérkezésről álmodnak, nem pedig az elindulásról. (...) Te pedig egyszer visszajöhetsz majd. Ha ez csak egy fény felvillanása volt, mint amikor egy csillag felrobban, akkor, ha visszatérsz, nem találsz semmit. De láttál egy felvillanó fényt. És ez már megérte."
"Megtehetnéd a kedvemért -
Hogy lábujjhegyen távozol.
Halkan csukod az ajtót az életemre.
Elmész szépen, és nem kukucskálsz,
Nem kell hogy lássad, mennyire fájsz."
"Van úgy, hogy változásra vágyunk. Átmenetre. Mint az évszakok. A tavaszunk csodálatos volt, de a nyarunknak is vége. Kihagytuk az őszt. És most... hirtelen olyan hideg lett, annyira hideg! Minden megfagy. Szerelmünk elaludt, és a hóesés meglepte. És ha elalszol a hóesésben, nem érzed a halál közeledtét."
Viszontlátásra
Viszontlátásra, - mondom, és megyek.
Robognak vonatok és életek -
Bennem, legbelül valami remeg.
Mert nem tudom,
Sohasem tudhatom:
Szoríthatom-e még
Azt a kezet, amit elengedek.
Viszontlátásra: mondom mégis, mégis.
Viszontlátásra - holnap.
Vagy ha nem holnap, - hát holnapután.
Vagy ha nem akkor - hát majd azután.
És ha aztán sem - talán egy év mulva.
S ha még akkor sem - hát ezer év mulva.
Viszontlátásra a földnek porában,
Viszontlátásra az égi sugárban.
Viszontlátásra a hold udvarán,
Vagy a Tejút valamely csillagán -
Vidám viszontlátásra" mégis, mégis!"
"De a megbocsátás... Belekapaszkodom ebbe a törékeny reménységbe, magamhoz ölelem, és emlékeztetem magam, hogy valamennyiünkben van jó is meg rossz is, fény és árnyék, tehetség és kínlódás, választás és megbánás, kegyetlenség és áldás."
"Továbblépek szürreális jelenet ez.
De a szívem soha nem távolodik el innen.
Szavamra mondom, szomorú vagyok.
Amit megtanultam, soha nem felejtem el.
Úgy megyek el innen, hogy több vagyok,
mint amikor idejöttem.
És pont emiatt visszatérek majd."
(Út a vadonba - Eddie Vedder: No ceiling)
"A tenger csak hullámcsapásokkal ajándékoz meg, és néha erősnek érezheted magad benne. Nos, én nem sokat konyítok hozzá, de érzem, hogy ennek így kell lennie. És tudom, hogy az életben nem az a fontos, hogy erős legyél, hanem, hogy annak érezhesd magad. Hogy legalább egyszer megmérettessél."
(Út a vadonba)
"Végig gondoltam. Előbb megyek. Kit érdekel? Talán még jó is így, az élet amúgy is szar. De jöttél te, és az egész fura lett. És te olyan csodálatos vagy. És én... Csak még egy kis időt akartam. Na szóval, te vagy a legrosszabb, ami valaha történt velem."
"Engem nem érdekel, hol leszel jövőre. Nem érdekel, ha őrült vagy. Csak annyit tudok, hogy veled akarok lenni. Nem értem mit csinálsz. Olyan értelmetlennek tűnik minden, olyan értelmetlennek. De amikor veled vagyok minden más. Nem tudom miért."
"Létezik másfajta szeretet is. Olyan amitől elég erőt kapsz, hogy több legyél, és ne kevesebb. Amitől úgy érzed semmi sem lehetetlen. Azt akarom, hogy tudd van ilyen, és várd ki, amíg rátalálsz. Ne érd be ennél kevesebbel."
"Olyan volt az egész, mintha elhívtak volna minket egy virágos rétre, ahol még sosem járt azelőtt senki sem. Amikor kinyitottuk a kaput, hirtelen elénk tárult a temérdek virág, amiket csak fel kellett szedni, és olyan sok volt, hogy azt sem tudtuk, hol kezdjük.
"Menny. Pokol. A pokol tornáca. Senki nem tudja, hova tart. És azt sem tudja senki, hogy mi vár rá, ha odajut. De egyvalamit tudunk, teljes bizonyossággal: hogy vannak pillanatok, amik máshová repítenek. Vannak mennybéli pillanatok a Földön. Egyelőre talán csak ennyit kell tudnunk."
"Egész életemben arra vártam, hogy végre eljöjjön az igazi. Erre feltűntél te, és egész más voltál, mint akit vártam, mert te cinikus vagy és mogorva, lehetetlen alak. De az az igazság, hogy a veszekedéseinknél jobb dolog sosem történt velem. Azt hiszem minden esély megvan rá, hogy beléd szeretek."
(27 idegen igen)
Van olyan az életben, hogy nem tudjuk , mi köt az emberhez. Csak azt érezzük, jobb vele, mint nélküle.
"Ha igaz úton jársz, erős leszel. Ha az igazságot választod, megoldhatod, ami megoldhatatlan."
További ajánlott fórumok: