Kedvenc idézetek (beszélgetős fórum)
"Hiszem hogy ott vagy
a lehet és nem lehet
közötti résben."
Mondd, tényleg megbocsátottad azt a régi vétkem? (...)
- Még akkor, a tóparti stégen megbocsátottam, csak még nem voltam tisztában vele. Micsoda önfejű kis liba voltam! Tudod mit, legjobb, ha mindent bevallok: az az igazság, hogy azóta is sajnálom, hogy akkor nem ezt tettem.
- Pompás barátok leszünk, Anne. (...) Hiszen annak születtünk. Épp eleget küzdöttél a sors rendelése ellen.
Hit, remény és szeretettel
Mindig visszaél az ember.
Hiába mond Miatyánkot
Mögé mormolja az átkot.
Nem tud bocsánatot kérni
Nem tud bűntelenül élni.
Él fekete mágiával:
A fordított Miatyánkkal!
Az ember szívében nincs helye haragnak,
Én mondom, bocsáss meg magadnak!
Az igazi nőnek csak a szemét nézd, és azt sem kívülről, hanem a lelke felől.
Először meg kell érezni a lelkét.
Ha a lelke felől nézed, az első réteg a félelem, a múlt és a jelen sebei.
Ha ezzel megtanulsz bánni, akkor láthatod a második réteget, a gyengédséget, a cirógatás vágyát.
Ha ezt is látod, a harmadik rétegben látod az öröm pajkosságát, a negyedikben a harag villámait, az ötödikben a harmónia vágyát, a hatodikban a gyönyör cirógatását, és a hetedikben azt a szeretetet, ami teljesen a Tied.
Minden igazi nő hét fátyoltáncot táncol, és régen elvesztél, ha a fátylat, a keblei halmát, vagy a csípőjét nézed.
Csak a szemét nézd, a teljesen ruhátlan lénye, az örömtől hullámzó, vagy fájdalomtól görnyedő teste minden apró titka a szemében van!"
A lelkünkkel is így van....
"Amit az ember magára hagy, amivel nem törődik, az bekoszolódik... Ez a lelkünkkel is így van. És a kosz a koszt vonzza. Sötét gondolat a sötétséget, félelem a félelmet, hiúság a hiúságot, önzés az elvakultságot és a halált. Amire hangolod magad, azt fogadod magadba. Annak leszel médiuma, eszköze, tettestársa és megvalósítója. Ez a törvény a láthatatlan világra is vonatkozik. Jó pillanatainkban angyalok vannak körülöttünk. Ha nem is látjuk, de érezzük őket."
/Müller Péter/
"Mielőtt feltételezel: Tudd meg a tényeket!
Mielőtt ítélkezel: Értsd meg az okokat!
Mielőtt bántasz valakit: Érezz!
Mielőtt beszélsz: Gondolkozz!"
Nem kell más
Te ugyan úgy akarsz, ahogy én téged
És éjjel az ágyban is ugyanazt érzed
Én látom a szemeden, ha nem is mondod
Őrültek vagyunk és nem bolondok!
Nem kell más, úgy csókolnám a szádat,
Letépném ruhádat,
Ahogy azt nem csinálja más,
Nem kell más, amikor a szemembe nézel,
Majd attól a tűztől égsz el,
Amit te bennem gyújtottál
És nem kell más.
Ugye játszottál már a gondolattal,
Hogy egyszer majd mellettem ér a hajnal,
Édes hangod a fülembe súgja,
Hogy nem volt elég, csináljuk újra.
Nem kell más, és mint egy állat
Elevenen felfallak,
Miközben szétszakítanál,
Nem kell más!
Nem kell más, úgy kívánom a szádat,
Csókolni a kezed, a lábad,
Érezni a bőröd illatát,
Nem kell más
Jó a kocsidban, jó a kádban,
Jó a füvön, az előszobában
Nekem mindegy hol jön ránk.
Nem kell más
Nem értek a szóból
Sose legyen elég a jóból
Örökre elcsábítottál
Nem kell más
Úgy akarlak téged
Nem érzed? Hisz megörülök érted!
Adj hát nekem egy éjszakát
És nem kell más
Levelet írok, ha meg nem sértelek,
Bocsánatot kérek, ha megbántottalak.
Nem akarom szíved nyugalmát zavarni,
De e levél nélkül nem tudnék aludni.
Most, hogy köztünk mindennek vége
Te akartad így hát elbúcsúzom én.
Kiöntöm szívemből a sok régi álmot,
Kívánok tenéked sok-sok boldogságot.
Tapasztalni fogod, ha múlnak majd az évek
S gyönyörű szemedben ritkulnak a fények.
Az örökség simogat lágyan,
Te voltál csak te, akit én szerettem.
Elválunk szép csendesen.
Igyekszem elfeledni, de már értem, hogy nem tudom,
Feledni azt a sok szép emléket, az első csókot,
A hajad színét, a kezed melegét.
Szívem már nincs, mert nálad maradt.
Nem hoz többé örömet a tavasz.
Tavasszal, majd ha az orgona virágzik.
Minden csitri lány egy fiúval játszik.
Vissza kívánnál, de már én nem leszek,
Nem találsz senkit, ki jobban szeret, mint én,
Piros betűkkel írom, hogy SZERETLEK
Mert nálam jobban, már senki se szerethet.
Én, soha nem feledlek téged,
Most eldobtál, mint egy kopott ruhát,
De azért nem tudok haragudni rád.
Szeress, egy szebb lányt, mint én vagyok,
Kinek szeme csillagként ragyog,
De ígérd meg, hogy néha gondolsz rám.
Ha csókot fogsz kérni egy nyári éjszakán.
Azt a másik lányt, a karodba zárod
A Hold ezüstöt szór rátok.
Akkor évek múltán álmodom csendesen,
Hogy te megint jól vagy.
Mosolyogva mondod a lány szemébe,
Hogy örökké szereted, s egy év múlva vége.
Nem fog az én szívem örökké boldogtalan lenni,
Nem fog az én szívem örökké könnyezni.
Nem csókolom álmomban lázasan szádat,
Nem fogok bánkódni utánad,
De tovább nem nyújtom soraimat,
Mert még megsokallod a panaszos sorokat.
Ebből megtudhatod, mi vagyok, és mi voltam,
Ha nem kellek, gyűlölj meg jobban,
Napsugaras régi álmok, ó, de messze jártok.
Búcsúzom kedvesemtől, kit többé sose látok.
Bánatom siratója lesz egy régi álom,
És a szívem nem szerethet mást ezen a világon.
Nem írok többé, nem panaszkodom,
Fájó szívvel búcsúzom.
Azt kívánom én, hogy évek múltán,
Egy lánnyal nagyon Boldog Légy !!
Együtt jártak ők!
Együtt jártak ők sok éve már,
A fiú s a leány két jó barát.
Hideg tél, meleg nyár, napsugár,
Kint találta őket a kisutcán.
Fogták egymás kezét, beszélgettek sokat,
Súgták egymásnak a csacsi szavakat.
Boldogok voltak, mint még soha más,
Szerették egymást a fiú s a leány.
Egy napon így szolt a leány:
Gyermeket város, egy édes kisbabát!
Megeredt szemében a könny,
De a fiú nem szólt csak elköszönt.
Többé nem jött vissza már,
Nem várta többé a leány.
Elment némán s hidegen,
Ez volt a végső szerelem.
S megszületett a kisfiú,
Boldog volt a leány.
Hátha megjön az apja talán,
De nem jött hiába is várta őt.
S a hetek, napok egyre múltak,
De ő mégis reménykedett hátha visszatér,
De a fiú akkor már másnak mesélt.
Együtt élt a lány, a kisfiúval árván.
Benne lelte örömét, az elmúlt ifjúságát
Nőtt a fiú napról napra szebb lett,
S kimondta az első szót, a legszebbet.
Egy napon sétálni mentek,
S a kisfiú ott totyogott az anya mellett,
A sötét kisutcán, ahol előtte jártak,
Felvillantak a régi szép emlékek,
Az elmúlt boldog napok.
„Milyen kár, hogy egyedül vagyok!”
S akkor egy ifjúpár köszönt rá.
Kékszemű, barna fiú, s egy barna lány.
Visszanézett a lány
A könnyein át.
S így szólt a kisfiúhoz:
Látod ő volt az apukád !!
Ahol egy szív megbocsát,
Ott ég és föld, minden beleremeg,
Rohannak a testet átszövő, lüktető vérerek.
Elhagyni még nem tudod,
Szeretni már végképp nem mered.
Ha (...) Krisztus nem mondta volna el a Hegyi beszédet, a könyörületről és megbánásról szóló üzenetével, akkor nem akarnék emberi lény lenni.
Inkább lennék csörgőkígyó.
A test a lélek médiuma,a lélek jelbeszédének tüneteit közvetítő eszköz.
Szepes Mária
Az árulót elfelejtjük. Az áruló nincs, meghalt, nem is ismertük soha. Nem terheljük az emlékezetünket a képével. A legnagyobb büntetés a felejtés.
Szabó Magda
A sikerben és kudarcban egyforma kiegyensúlyozottság az egyetlen függetlenség.
Szepes Mária