Kedvenc idézetek (beszélgetés)
Isten elfelejtett nyelve: az álom…
Ha utólag észrevesszük életünkben “Jeleket” -mert “Jelek” mindig vannak-, már nem is vagyunk olyan rosszak, jó úton járunk. Mert időben észrevenni: már szentnek kell lenni…
"Lesznek akiket megbántasz úgy, hogy észre sem veszed.
Lesznek, akik úgy bántanak meg hogy fogalmuk sem lesz róla.
Lesznek, akiket barátnak hittél, de saját maguk előtt is elbuknak.
Lesznek akik ellenségnek látszanak, s ők állnak melléd a bajban.
Lesznek útonállók, bliccelők, átutazók...
Lesznek akiket nevetve, s akiket sírva hagysz ott egy-egy állomáson.
Mindig, mindennek célja van.
Fáradalmas, izgalmas utazás az élet.
S ha találsz egy útitársat, aki végigkísér rajta, elértél mindent, amiről mások csak álmodoznak...
Lám, jó: jónak lenni. Megemelni a kalapot annak is, aki elesett, annak is, aki kopott és megfáradt, mert mindent, de mindent visszakap az ember: az ütést is meg a simogatást is.
(Fekete István)
"Nem azok a legfontosabb emberek,
kiknek jelenlétét mindig észrevesszük,
hanem kiknek hiányát nagyon is megérezzük."
/XY/
Hétköznapjaink során folyton méricskélünk, ítélkezünk egymás felett. Így próbálunk mások fölébe kerekedni, magabiztosabbá válni, de éppen ez által tesszük magunkat bizonytalanná és kevésbé szerethetővé. Saját félelmeinket és negatív prekoncepcióinkat vetítjük ki másokra. Így alakulnak ki sztereotíp, végletes gondolatok, ahelyett, hogy tanulnánk egymástól. Előfordulhat, hogy én így látom, te pedig úgy. Na és? Ezért kell gyűlölködni?
Popper Péter
"...amíg vádolom őt, hogy tönkretette az életemet, addig magamban sem találom meg azt, aki sorosomat át tudná írni. A gyűlölet és az önsajnálat olyan füstöt okoz lelkünkben, hogy attól saját szellemi Napunkat megpillantani lehetetlenség."
(Müller Péter)
„Milyen csodálatos lény az ember, hogy elviseli az elviselhetetlent!”
Julius Fucsik
"Nem tudom utam hová vezet...
Nem tudom kik lesznek azok, akik majd követnek...
Jövőm országútját még köd lepi el...
Egy egyszer valahová megérkezem...
S őrangyalom vezéreljen, minden kilométeren...
„Van, hogy az úton egyedül kell menned. Mert a te utad, a te feladatod. Csak te járhatod be, senki más, mert neked kell a rád váró akadályokat leküzdened, mert a cél a te célod.“
Csitáry-Hock Tamás
A megoldások az egyszerűségben vannak. Egyszerűen kellene élni. Ha bajod van, menj ki az erdőre, ne akarj semmit, és akkor a fák lehajolnak és elveszik a gondjaidat. Mint amikor kosarat fonsz, szősz, imádkozod a rózsafüzért, egy mantrát, vagy hallgatod egy patak csörgedezését… Csak úgy. Ez ugyanaz. Megtisztulsz.
Schäffer Erzsébet: Káprázat az élet!
Nemsokára mi is meghalunk, minket is csak egy kis ideig szeretnek még, aztán elfelejtenek. De a szeretetnek ez teljesen elegendő. A szeretet minden megnyilvánulása visszahull a szeretetre, amelyből fakad. Annak, aki szeret, nincsen szüksége arra, hogy emlékezzenek rá. Van az elevenek országa, meg a holtak országa, s a híd a szeretet; csak az marad meg, az az élet egyetlen értelme.
(Thornton Niven Wilder)
Minden régi bölcselet égető kérdése volt: Mi van az ember hatalmában?
S egyhangúan felelték mind: Csak a lelke.
(Márai Sándor)
"Nem az a szabadság, hogy azt teheted, amit akarsz, hanem hogy nem kell megtenned, amit nem akarsz. "
Jean-Jacques Rousseau
"Mások nevezzék csak
gyöngeségnek az állatszeretetet,
gúnyoljanak ezért
- te sétálj csak nyugodtan
a kutyáddal.
Jó társaságban maradsz,
s Isten is tudja ezt.”
Márai Sándor
József Attila: ANYÁM
A bögrét két kezébe fogta,
úgy estefelé egy vasárnap
csöndesen elmosolyodott
s ült egy kicsit a félhomályban - -
Kis lábaskában hazahozta
kegyelmeséktől vacsoráját,
lefeküdtünk és eltünődtem,
hogy ők egész fazékkal esznek - -
Anyám volt, apró, korán meghalt,
mert a mosónők korán halnak,
a cipeléstől reszket lábuk
és fejük fáj a vasalástól - -
S mert hegyvidéknek ott a szennyes!
Idegnyugtató felhőjáték
a gőz s levegőváltozásul
a mosónőnek ott a padlás - -
Látom, megáll a vasalóval.
Törékeny termetét a tőke
megtörte, mindig keskenyebb lett -
gondoljátok meg, proletárok - -
A mosástól kicsit meggörnyedt,
én nem tudtam, hogy ifjú asszony,
álmában tiszta kötényt hordott,
a postás olyankor köszönt néki - -
1931. jan. 6.
Amikor még piciny voltál,
olyan nagyon enyém voltál,
engem ettél, engem ittál
rám nevettél, nekem ríttál.
Mikor később nagyobb lettél,
mindig messzebb, messzebb mentél.
Először csak a kiskertbe,
aztán a nagy idegenbe.
Ha itt vagy is, csak elnézel,
akkor is nem engem nézel.
Nem anyádat, nem apádat,
valami más csillagtájat.
Úgy megnőttél, szinte félek,
már a válladig sem érek.
Alig-alig hihetem már,
hogy ölbéli bubám voltál.
Én voltam-e óriási,
vagy Te lehettél parányi?
Sosem voltál nehéz nekem,
nem éreztem gyöngeségem.
Melletted most kicsiny lettem,
ágaskodik hát a lelkem,
nőni akar, hogy elérjen,
homlokodig, hogy felérjen.
Húzol engem Te fölfelé,
mint a napfény maga felé,
fát, virágot, lombos ágat, -
fölemeled az anyádat.
Várnai Zseni: Úgy megnőttél, szinte félek
„Korunk legnagyobb felfedezése, hogy saját hozzáállásunkról bármilyen körülmények között mi dönthetünk.“
William James
"A levél nem elég... a telefon sem. Csak a találkozás. Mert kell a közelség, az érintés, a mosoly, kellenek a szemek. Kellenek ezek a pillanatok, a találkozások. Hogy a lélekben megrajzolt képet a valóságban tudjuk kiszínezni, hogy az álomba beköltözzön a valóság, hogy az ünnepnapok mellett meglássuk a hétköznapokat is. A Másikat."
(Csitáry-Hock Tamás)