Kedvenc idézetek (beszélgetés)

"Mást teszünk, mint amit mondunk, mást mondunk, mint amit gondolunk, és mást érzünk, mint amit józan eszünkkel tudunk... És hogy ezek a lelki rétegek szétcsúsztak bennünk, mint egy vulkán fölött a talaj, arról fogalmunk sincs."

/ Müller Péter /

"És leplezetlenül sírni kezdett... de nem a boldogságtól, amit valószínűleg mindenki feltételezett róla. Hanem az ürességtől, amely belülről emésztette. Mert bármennyire is csodálatos volt az, ami vele történt, üresnek tűnt a számára. A párja nélkül, akivel megoszthatná életét, úgy érezte magát, mint egy mozivászon, amelyen csak megjelennek az események és a történések, aztán eltűnnek. Még csak üres sem volt, hiszen a levegőt sem tudta megtartani magában.

Lélegzett, belül azonban halott volt."

/ J. R. Ward /

"Ha egy nap telefonál egy ismeretlen férfi, beszélget velünk egy picit, nem céloz semmire, nem mond semmi különöset, de megajándékoz minket a figyelmével, ami ritkán esik meg velünk, képesek vagyunk még aznap este ágyba bújni vele, viszonylag szerelmesen. Ilyenek vagyunk, és nincs ebben semmi rossz: a nő természeténél fogva könnyedén kitárja magát a szeretetnek."

/ Paulo Coelho A portobelloi boszorkány /

"És nem kell más, mert az nem olyan, annak nem olyan a szaga, a lélegzetvétele, a horkolása, a hasa, a szőre.

Senki nem érti, hogy nem kell más.

Nem kell.

Nem, nem, nem."

/ Tisza Kata: Magyar Pszicho /

"Meddig lehet hinni? (…)

Hány kudarc szükséges ahhoz, hogy valaki föladja a hitét?

És végül a legfontosabb:

Mikor derül ki a hitről, hogy vakhit?

Mikor derül ki, hogy becsaptam magamat? S amit vártam és reméltem, nem valósul meg soha!

Mikor derül ki, hogy a vágyad - bárhogy hiszed, akarod, reméled s bármennyi áldozatot hozol érte - nem teljesül?

Mikor történik az, hogy a hit egy eszmében, egy vallásban vagy akár a saját jövőmben elévül?

Mikor jön el a pillanat, amikor a padlóról már hiába állsz föl - vesztettél."

/ Müller Péter: Gondviselés /

„Az élet majdnem érdekes, mikor megtanultad az emberek hazugságait,... és figyelni kezded, amint mindig mást mondanak, mint amit gondolnak és igazán akarnak... Igen, egy napon eljön az igazság megismerése... De akkor ez sem fáj már.”

/ Márai Sándor /

"Ha valaki jól tud várni a megvalósulásra - öröm.

Amilyen pokol a türelmetlen, kétségbeesett, rossz várakozás, a „mi lesz már, nem bírom tovább!", olyan öröm, ha az ember művészien tud várakozni.

Várni egy barátomat vagy a szerelmemet: öröm.

„Ha például délután négykor érkezel majd — mondja a róka A kis hercegnek -, én már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal; fölfedezem, hogy milyen drága kincs a boldogság. De ha csak úgy, akármikor jössz, sosem fogom megtudni, hány órára öltöztessem díszbe a szívemet... "

Szép gondolat - de mi van másnap, ha az illető ott marad?

Mondjuk beköltözik hozzád, és még mindig ott van.

Te pedig már mennél.

Ő meg ott van. Várja a reggelijét.

Mi van a mézeshetek után? Amikor lecsillapodott a láz, s elhangzik az első mondat: „Már megint lehamuztad a szőnyeget?!"

Sőt, mi van egy szerelmes, lázas ölelkezés után?

Reggel belenézel a tükörbe, hajad borzas, szemed kissé bedagadt; fogkrémet nyomsz a kefére, s fogat mosol. Nézted már ilyenkor az arcodat? A szemedet, nézted már? Láttad, ki néz vissza rád?

Nem lehet „díszbe öltözött" szívvel élni.

Pedig az lenne az igazi.

De nem lehet.

Mert aki csak a másiknak öltözteti fel a szívét, az függ a másiktól. És függ a száguldó, mindent átváltoztató időtől is.

/ Müller Péter: Gondviselés /

"Minden, ami megvalósul, vagy ahogy mondjuk: „létrejön", magán viseli a múlandóság savanyú izzadtságszagát."

/ Müller Péter: Gondviselés /

Szabó Magda:

Végrendelet

Te egyedüli, aki sose bántott

Te temess el, ha a gyilkos idő

megbír e testtel.

Te mondd el helyettem

mekkorát tévedtem

mikor megszülettem

mikor ember lettem

nem vérivó farkas

sovány rengetegben.

Te mondd el helyettem

egyszer nem tévedtem

egyszer nem vétettem

amikor ágyamat

szíveden vetettem.

"Nem bűn többre vágyni, mint amennyit felajánlottak."

/ Cecelia Ahern /

"A szeretetben nincs felejtés. Ezért megrendítő, ha elveszíted azt, akit szerettél: a halál olyasmit kér tőled, ami lehetetlen - hogy felejtsd el, akivel egy vagy. Soha senki sem tudta ezt megtenni, vagy ha igen, nem szeretett igazán."

/ Müller Péter /

Műegyetemre jártam.

Az igazira nem vettek fel.

Így lettem művész.

(Ami rosszabb, mint az igazi.)

Fodor Ákos

Hihi - szólt az Őrhöz a Rab -,

mennyivel vagy te szabadabb,

mint én, attól, hogy másfelől

őrzöd ugyanezt a falat?!

Fodor Ákos

Százezer év telt el

Millió nap kelt fel

mióta ismerlek.

De tűz csak egyet lobbant,

Szív csak egyszer dobbant

mióta szeretlek.

Szabó Lőrinc

Kicsi vagyok én

Kicsi vagyok én,

majd megnövök én,

mint a tüdő a fazékból

kidagadok én.

Kicsi vagyok én,

majd megnövök én,

apámnál is, anyámnál is

nagyobb leszek én.

Kicsi vagyok én,

erős leszek én,

világ minden óriását

földhöz vágom én.

Kicsi vagyok én,

bátor leszek én,

óriások palotáját

elfoglalom én.

Kicsi vagyok én,

nagy hős leszek én,

aranyszobát adok minden

testvéremnek én.

Kicsi vagyok én,

boldog leszek én,

én leszek a legjobb ember

a föld kerekén!

ÁLMODOM HOGY ITT VAGY VELEM

Álmodom hogy itt vagy velem

Álmodom hogy fogod kezem

Álmodok néha ébren veled

Itt vagyok hát el ne engedj........

Ha álom, ébredni nem akarok

Ha valóság, hát ébren álmodni akarok

Mert a boldogságot átélni csudajó

S ha csalóka álom csupán, akkor is álmodni jó......

Micimackó megmondja:)

Már minden helyen kerestelek, ahol nem vagy, csak azt a helyet nem találom, ahol vagy. Csak azt tudom, hogy ott vagy, ahol én nem vagyok. De hol vagyok én? Azt kívánom, bár itt lennél, hogy megmondd. Esetleg ha nagyon-nagyon erősen kívánnám, akkor itt lennél?

ez szerintem aranyos :D

Kétségek közt...:

"Miért fáj ennyire szívem,

Mióta elmentél tőlem?

Kavarognak bennem az érzések,

melyek folyton keresnek téged.

De nem talállak...

Hol vagy?

Eddig éreztem jelenléted,

Tudtam nem mehettél el végleg,

Értelmet adtál léha életemnek,

most csak bolyongok a sötétségben.

Állok egy szikla peremén,

nem tudom, mit tehetnék...

átjárja testem egy szó: VÁLASZTÁS,

Isten tudja, mi a jó megoldás!

Rájöttem, felejteni nem tudok már,

mert szívembe végleg beleíródtál,

mint sírkőbe a szent felírat,

fájón, örökké úgy hordozlak.

Szívem hevesen dobogott,

mikor megláttam imádott arcod,

érzem, élni nem tudok nélküled,

mert ez örökké tartó Szerelem!"

Kedvenc idézetem:

"A halál a jutalom az élet szenvedéseiért,ezért ne féljünk vele szembe nézni"

Te és én

Te mosod a függönyt,

és én húzom széjjel,

Te vasalsz lepedőt,

és én gyűröm éjjel.

Te főzöl ebédet,

és én várom a jót,

Te szólítsz asztalhoz,

és én szórom a sót.

Te fogsz mosogatni,

én pediglen nézlek,

Te kéred, hogy „Segíts!”

Én mondom: „De kérlek!”

Te mosod ruháim,

én veszem föl tisztán,

Te törölgetsz nálam,

s én megjövök aztán.

Te beszélsz énhozzám,

én szárnyalok máshol,

Te értesz meg engem,

én téged majd máskor

Nagy Bandó András

Kicsinyke vágyak

Figyelj rám, mintha jel volnék,

Keress úgy, mintha nem volnék,

Vigyázz rám, mintha gyöngy volnék,

Fizess úgy, mintha szolgálnék,

Evezz úgy, mintha tó volnék,

Idébb ülj, mintha tűz volnék,

Melengess, mintha jég volnék,

Etess úgy, mintha éheznék,

Itass úgy, mintha szomjaznék,

Olvass úgy, mintha vers volnék,

Hallgass úgy, mintha dal volnék,

Szeress úgy, mintha jó volnék.

Elmosolyodtam, és egy darabig anélkül mentem tovább, hogy megszólaltam volna. A szívem is kihagyott, annyira boldog voltam, hogy mellette lehetek. Volt valami bensőséges és helyénvaló abban, hogy együtt vagyunk.

Richelle Mead

Sokszor szeretsz olyat, aki nem is sejti érzelmeidet, és mégis olyan hű maradsz hozzá, mintha szerelmed viszonozva lenne.

Pascal

Hatházi Áron

Meztelenül

Meztelen még nem voltam.

Csak te látod

lelkem titkait.

Csak száz kabátban,

álarcban láttad

vésett ráncait.

Előtted állok pőrén.

Szavaim -

szennyes ruha -

köröttem lehullva.

Sarkokba leszórva

létem száz boga.

Előtted állok némán.

Magamból csontig

kihámozva.

S ütések helyett lám

Te felöltöztetsz

új ruhába.

Neved remegő tűz ajkamon...

Kezed lágy érintés

vállamon...

Ha olykor rám nézel,

hűsítő mosolyod

arcomon.

Mindegy, hol vagy és mikor látlak. Ha életemben csak egyszer, akkor is szeretlek. Nem kell veled élnem, nem kell naponta látni, érinteni, ölelni, simogatni téged. Elég, ha megpillantlak a vonatablakban. Vagy még annyi se kell. Csak tudni, hogy vagy.

Müller Péter

Láttad? Felemelkedett, majd visszaesett. Óh, mekkorát dobbant ez a picike! Mintha tett volna egy fordulatot saját tengelye körül. Talán mosolyog is, majd hatalmas vigyor ül ki az arcára. Az arcára? Van neki arca? Az arcon kell legyen szem. Ezek szerint lát? Lát engem? Válaszol: dobban.

Felel, gondolkodik. Szóval ebben a kis érzelemzsákban tartózkodik egy agy is? Vajon mit tudhat még? Rólam, az érzelmeimről? Végig tudja gondolni, hogy mi lenne a helyesebb? Szóval, ha rá hallgatok, az eszemre is? És ha sír a szemem, akkor az övé is? Ha nekem fáj, neki is? Beszélni tud? Nem, azt nem tudhat. Különben rég nem kérdésekben merülnének fel bennem ezek a dolgok, hanem tényként közölném. Ha tudna beszélni, már elmondott volna mindent. Vagy mégsem? Itt hagyna kétségek közt, hogy magam jöjjek rá létezésének fontosságára? Hisz' tudom, hogy nélküle semmi lennék. Ha egyáltalán mondana valamit, hogyan hallanám meg? Dobban, egyfolytában dobog. Jelezni akar nekem ezzel valamit, vagy a feladata miatt teszi? Értem már. Szükségem van a vérre, a dobogással pumpálja a vért, ezzel akarja elmondani, hogy ő szeret bennem élni. Ez azt jelenti, hogy engem is szeret? Más nem lehet a megoldás. Vannak érzései. Mit szerethet bennem? Én állandóan csak kínzom őt, minden apróságtól úgy érzem, nem kellene, hogy dobogjon. Ő mégis dobog. Egyszer bele fog fáradni. Egyszer abbahagyja a jelzés küldését. Nem csodálkoznék rajta. Magam sem tudom, mennyiszer éreztettem vele, hogy nem kell, nélküle minden sokkal könnyebb lenne. Érzi, mit érzek. Érzem, amit érez. Néha annyi gyűlöletet címzek neki, mégis felfoghatatlan, hogy miért kapok tőle vissza még több szeretet, s legfőképpen élniakarást.

Ultrahangon keresztül látom őt, s mintha csillogna a szeme. Tudja, hogy nézem, tudja, hogy elbűvöl, s hogy akármeddig tudnám bámulni, figyelni a mosolyát, a szemét, s még a száját is, hátha mond valamit. Hiába él bennem, sokszor érzem azt, hogy nem tartozik a részemmé, legalábbis szeretném, hogy ne tartozzon. Mégis szükségem van rá életem minden percében. Minden pillanatnyi utálat ellenére nem akarok elszakadni tőle. Életem nélküle egy jeges tóra hasonlítana, de vele valamiért a tengerparton érzem magam. Talán Nagy- Britannia a megfelelő helyszín. Ritkán süt a nap, s van meleg, általánosabb az, ha esik az eső, s langyos a levegő. Mégis nekem ő kell, így. Minden szenvedéssel és szenvedéllyel együtt. Tudom, hogy tudja. Szóval most a képembe röhög, mivel tudatában van annak, hogy nélküle még a senkinél is kevesebb lennék, nem is léteznék. Így megengedem, hogy kinevessen. Válaszol minden kérdésemre, dobban. S annyit üzen - halkan suttogja bele vérembe, mely ettől elkezd pezsegni-, hogy míg én kérdezek, ő feleletet fog adni. Amíg lesz kérdésem a világ felé, ő vígan fog dobbanni.

Csak szeretné, ha eljutna a csöppnyi agyacskámba is az a tény, hogy mielőtt ő megszakadna, én belehalok a fájdalmaimba. Arra kér, hogy ne féltsem annyira, mint most. Rámosolygok, s rögtön egy vékonyka hang tesz fel nekem kérdéseket.

Ő az, a szívem...

Tóth Zita Emese

Kardos Csongor: Nálad

Halkan szusszan a szívem,

kicsi, puha állat a vackán.

Úgy alszom ágyadon,

mint kihalt, téli tájakon

a hó.

Együtt lélegzem a csenddel,

míg arcomra omlik szelíden

vigyázó jelenléted.

Hatházi Áron

Hadd szeresselek

Rejts el valahová…

Legyek olyan, mint a fagy,

mint elrágott almacsutak,

ne ismerjenek

fel az emberek,

azt higgyék, csak

kő vagyok.

Rejts el kérlek

a fű közé,

hogy rovar legyek.

Ha rám lépnek, észre se

vegyenek,

a madarak felszedjenek,

és fiókák csőre tépjen szerte.

De hadd

szeresselek

még tovább,

mint ameddig

a hold szereti a földet -

és dagály a partokat,

meg a víz a poharat,

ajkak az egyszerű szavakat.

Hadd szeresselek.

Annak, akit szeretsz, másképp mondod ki a nevét. Valahogy biztonságban van a neve a szádban.

Jodi Picoult

ANGYALI ORCÁJÁN.....

Angyali orcáján bánat ült, s az ábrándos arc oly komornak tünt.

Mert ezernyi gondját így palástolta, felszállt a magasba, fel a csillagokba.

Ráült ő egy felhő tetejére, onnan nézte, nézte, fájó messzeséget.

Két szemében könny, a lelkében bánat, de te meg sem nézted, észre sem vetted, hogy kedvesed szíve, egyre csak szenved.

Nem láttál mást, csak ábrándozást, egy halvány mosolyt, s egy tűnődő pillantást.

Nem vetted észre míly magányosan él, szívében bánat keserűség él.