Kedvenc idézetek (beszélgetés)
Szeretsz?
Mért sírod el magad, mikor suttogva mondod,
S ezek a kicsi finomka dombok
Mért játszanak földrengést az ujjaim alatt?
Szeretsz?
Nézd, zavart, ijedt mosolyomon át,
Most, megérezheted, ha akarod,
Hogy meghatódtam, hogy sírok bévűl, hogy friss lombkoronák
Zúgása csapta meg egyszerre a fülem
S hogy mit daccal és gőggel zártam kívűlem,
Most újra betör hozzám és a nyakamba ugrik
S fuldoklásig szorít s ölel a vágy.
Szeretsz?
No ülj le szépen, kedvesen a térdeimen,
Hajtsd hátra, lassan a vállamra nyakad,
Igy, megadva, meghódolva hagyd el most magad,
Hadd nézzelek
S még egyszer puhán s zengőn hadd próbálok szólni,
Hadd élvezem magam, gúnyosan s betegen:
Hogy fáradt szívem megint csak érzeleg.
Csitt! véletlen diadalom, csitt! égből pottyant csodám,
Lealázó, kinlódó «lám-lám» csatán
Hadd szokjam meg egy kicsit most, hogy újra, újra szeretnek,
Hadd szúrjam szíven magam: Hát oda a rezignációm?
Be olcsón vett meg
Egy kis szűz nyafogása...
Húnyd le a szemed,
Most kegyetlenűl könnyeim erednek.
Hát te vagy, te vagy a forró kása,
Amit kerülgettem, hát te vagy az új?
Hadd röstellem agyon magam!
Kinyitod a szemed és azt ragyogja: Minden rendben,
Egyszerű és édes az élet!
- Ó tudod-e, kis bolondom, hogy most megölnélek? -
S én nézlek - s megrándul a vállad a kezemben...
Halkan mondjad, - hangosan hallik, -
vissza ne verjék messzi falak.
Leírni talán nem is szabad.
Orcádra fessed rózsaszínnel,
bújtasd mosolyos csigaházba,
didergésbe és könnyű lázba.
Rejtsd pillád alá, meg ne lássák,
akadó lélekzetbe vessed.
Hogyha szereted, így szeressed.
Boldog volt, szeme szeretett,
de felfortyanva, élesen
szólalt meg:”Csak te vagy nekem.
de mindketten vagyunk – neked ! „
Baranyi Ferenc fordítása
Mióta vagy
minden szín megváltozott
mások lettek árnyalatai -
miattad
mióta vagy
megváltoztak a hangok -
átitatták a szavaid
mióta vagy
az erdők és a fák
a te illatodat árasztják
mióta vagy
megérinthetem a világot
az egész
az egyetlen világot.
Jönnél-e velem minden pillanatban?
Legyőznéd-e félelmeid, ha kérem?
Tudnál-e bújni hozzám, akár talán
remegőn is, de vágyva az ölelésem?
Tárnád-e ki sarkig a szíved, lelked?
Adnád-e nekem, mi legszentebb,
lelkednek oltárát? Mondd hát!
S engednéd-e, hogy a rét virágából
koszorút fonjak hajadba? Jönnél-e
velem mezőn és réten, földön s égen?
Tudnál-e repülni, mint tán repültél régen?
Vagy akár mint soha még nem!?
Engednéd-e, hogy eléd térdelve
öleljem combod, s forró csókot
leheljek rajta végig? És sétáljunk
kéz a kézben, szem lesütve, vagy
éppen egymás szemében égve
belefeledkezzünk a tücsökzenébe?
Vagy hallgatva a csendet, kósza
fellegekbe karolva váljunk eggyé,
lélek a lélekkel, szív a szívvel. Hiszen
maholnap úgyis véget ér minden.
Az álom, a lét... szertefoszlik, miképpen
szappanbuborék. Mondd Kedvesem!
Jönnél-e velem minden pillanatban?
Lehet, magamért szeretlek.
Lehet, hogy magadért.
Lehet, színéért szemednek.
Lehet, a hajadért.
Lehet, azért, mert nyár van.
Lehet, mert van kezem.
Mert élő meghalásban
élek, élsz, életem.
Csendben rejtőznek bennem a gondolatok,
Halk zene szól ... érintésed nyomot hagyott,
Érzem kezed melegét, lelkem simogatja
A mozdulat, most kellemesen tétova
Minden pillanat.
Nem tudom, mi ez a dobbanás, de hagyom,
Hadd áradjon, mit szeretnél ... befogadom
Minden szavad lelkem mélyéig hatol
S tekinteted: mintha belémlátnál ... zakatol
A szív...
Várom újra és újra a kedves fényt,
Érezni vágyom a furcsa remegést,
Mi megbújik halkan, merengve bennem,
Egy-egy piciny gondolat száll szívedbe
Tőlem...
Csendes titokként áthat a mély,
Minden pillanat kedves érintés.
Önző létem némán kiabálja:
Hadd maradjon meg varázsa
Csak nekem...
Tudom, a tűzzel játszom,
hisz kopogtatás nélkül jöttem.
De már késő, bent vagyok -
az életedben.
Féltve őrzött múltad
kongva
üvöltik utánam
az elhagyott termek.
Lépteim visszhangja áruló jel,
a kulcs maga.
De még nem tudom,
mit rejt a hetedik szoba.
Ujjam végigfut a porlepte asztalon:
sorokat írok, talán egy verset.
A jelenben hagyott üzenet.
Még egy fahasáb a parázsra,
aztán megyek, és újra álmodom,
ami volt, és ami lesz – veled.
Mert nélküled nincs varázsa
se a mának, se semminek.
Űz hozzád, szorít,
nem ereszt.
Üvölteném, de csak
némán ejtem ki
nevedet.
fájdalmas szenvedélye.
A „majd egyszer”
örök reménye.
Valami szép,
valami kék,
olyan, ami hív:
egy láthatatlan kötelék.
Csatok és kapcsok
nélkül –
lelkem lelkedbe szédül.
Indulok haza, mert hazavársz,
s mire hazaérek,
te is otthonra találsz
bennem.
II
Utállak, mert nincs percnyi nyugtom.
Fájok már, fájok izzani.
Cipellek remegő inakkal:
oly súlyos vagy, ha nem vagy itt.
Mondd, mért vagyok telhetetlen?
Mondd, mért vacogok nélküled?
Adj csöpp nyugalmat annak, aki
nyugtalanságra született.
Szeretni, keresni,
Teremni, lebegni.
Reggeli felhőkkel
Szerelmet szeretni.
Kékesen simulni,
Öledben csitulni,
Szomjas ébredéssel
Kéjesen pirulni.
Teljeset létezni,
Szemeddel érezni,
Kezed melegével
Félelmet rejteni.
Ha itt lennél most,
Magamhoz ölelnélek,
Érezni,
Hogy áramlik ereidben véred.
Vagy hozzád sem érnék,
Csak figyelnélek.
Közel álmodlak-e vagy távol: egy nekem,
mindig határozott vagy és cáfolhatatlan,
szemem láttára lesz belőled zene, dallam
s már lát a fülem is, épp úgy, mint a szemem.
Úgy élsz bennem, akár ha itt állnál előttem,
szíved oly dallamos, oly nyílt; és néhanap
hallom, amint dobogsz halántékom alatt,
mikor mélyeimen átsurransz eltűnőben
Valami édes, valami fájó
Borús merengés
Úgy elfog néha, mikor az úton
Mellettem elmész...
Úgy, úgy szeretnék visszafordulni
S nézni utánad -
Nem szabad. S könnyem, érzem elönti
Bús szempillámat.
Valami édes, valami titkos
Égi sejtés száll:
Valami súgja, hogy te is éppen
Arra gondoltál.
Ember módra élsz, ha igazságosan élsz. Ha minden cselekedeted és szavad alján
a szándék van: nem ártani az embereknek. Ha megkísérled - feltűnés és hiú szerep
nélkül - segíteni az embereknek. Néha csak azzal, hogy nem hallgatod el az egyszerű
igazságokat. Néha csak azzal, hogy nem mondod tovább, amit mások hazudnak. Néha
csak azzal, hogy nem mondasz igent, mikor mindenki kiabál: ,,Igen, igen!"
Márai Sándor
“Nem igaz, hogy a végzet vakon lép az életünkbe, nem. A végzet az ajtón lép be, melyet mi tártunk fel, s magunk előtt tessékeltük a végzetet.”
(Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek)
Most múlik pontosan....
Most múlik pontosan
Engedem had menjen
Szaladjon kifelé belőlem
Gondoltam egyetlen
nem vagy itt jó helyen
nem vagy való nekem
Villámlik mennydörög
ez tényleg szerelem.
Látom, hogy elsuhan
felettem egy madár
tátongó szívében szögesdrót
csőrében szalmaszál
Magamat ringatom,
még ő landol egy almafán
az Isten kertjében
almabort inhalál
Vágtatnék tovább veled az éjben
Az álmok foltos indián lován
Egy táltos szív remeg a konyhakésben
Talpam alatt sár és ingovány
Azóta szüntelen
őt látom mindenhol
Meredten nézek a távolba
otthonom kőpokol
szilánkos mennyország
folyékony torz tükör
szentjánosbogarak fényében tündököl
Egy indián lidérc kísért itt bennem
Szemhéjain rozsdás szemfedő
A tükrökön túl fenn a fellegekben
Furulyáját elejti egy angyalszárnyú kígyóbűvölő
A szerelem csak annak fedi fel legrejtettebb titkait,
aki képes a feltétlen odaadásra és érzelmi hűségre.
(Jung)
Ezen a földön mindenkinek megvan a maga kincse, ami rá vár.
De ne felejtsd el, hogy csak az talál igazi kincset,
aki a szívére hallgat.
(Paulo Coelho)
“Élj, szeress, légy boldog,
És hidd el nekem:
Szeretni annyit jelent,
Mint élni valakiért,
s ez teszi szebbé az életet.”
(Saint de Exupery)
Ne habozz és ne keress kifogásokat! Egyszerűen indulj el és csináld! Indulj és csináld! Meglátod, nagyon, nagyon boldog leszel.
Christopher Johnson McCandless
Semmi nem űzi el úgy az álmot, mint egy megoldatlan rejtély.
Stephenie Meyer
Aki mindenben egyetért veled, annak vagy nincs véleménye, vagy nem meri megmondani.
Kopátsy Sándor
Szeretem a furcsa embereket. (…) Ezen a világon sokan vannak, akik fapofát vágnak, normális életet élnek, s közben teljesen megbízhatatlanok.
Haruki Murakami
Te túlságosan hajlasz arra, hogy általában szeresd az embereket.
Senkiben sem látsz hibát, az egész világ jó és kellemes a te szemedben.
Soha életemben nem hallottam, hogy valakiről is rosszat mondtál volna.
Jane Austen
Úgy látszik az ember mindent bír,
addig a határig , amíg célja van az életének .
(Márai Sándor :A gyertyák csonkig égnek )
Létezhet-e annál jobb és megnyugtatóbb dolog,
mint amikor valaki a lelke legbensőbb morzsájáig ismeri a másikat
és ennek ellenére tiszta szívéből szereti?
Richard Russo