Írj néhány sort kedvenc versedből (fórumjáték)

Juli néni,Kati néni

letye-fetye,lefetye

üldögélnek a sarokba'

jár a nyelvük mint a rokka,

letye-fetye,lefetye

Főldiekkel játszó

Égi tűnemény,

Istenségnek látszó

Csalfa, vak Remény!

Kit teremt magának

A boldogtalan,

S mint védangyalának,

Bókol úntalan....

Fa leszek,ha fának vagy virága

ha harmat vagy én virág leszek

harmat leszek,ha te napsugár vagy,

csak hogy lényünk egyesüljenek...

/szüleim emlékére!/

„Sokféle a madár, s egyik ezt, másik azt

Leginkább kedveli,

Ezt ékes szólása, amazt pedig tarka

Tolla kedvelteti.

Kit én választottam, a dal-mesterséghez

Nem ért az a madár.

S egyszerű, mint magam... félig feketében,

Félig fejérben jár.

Nekem valamennyi között legkedvesebb

Madaram a gólya,

Édes szülőföldem, a drága szép alföld

Hűséges lakója.

Tán ezért szeretem annyira, mert vele

Együtt növekedtem;

Még mikor bölcsőmben sírtam, ő már akkor

Kerepölt fölöttem.”

Petőfi Sándor: A gólya

Zelk Zoltán - Hóvirágok, ibolyák

"Jó reggelt, Nap, ég, hegyek,

aludtunk egy éven át."

Így köszönnek a kibújó

hóvirágok, ibolyák.

"Jó reggelt, szél, fellegek,

jó reggelt, te szép világ!"

Bólogat a kék ibolya,

nevetgél a hóvirág.

"Jó reggelt, fa, kis bogár,

mikor hajt rügyet az ág?

Mikor lesz az ágon levél,

levelek közt száz virág?"

"Jó reggelt, virágszedők,

Örül, aki minket lát..."

Jő a tavasz, hirdetik a

Hóvirágok, ibolyák.

Tegnap harangoztak,

Holnap harangoznak,

Holnapután az angyalok

Gyémánt-havat hoznak...

Ady Endre: Kis, karácsonyi ének

Letészem a lantot. Nyugodjék.

Tőlem ne várjon senki dalt.

Nem az vagyok, ki voltam egykor,

Belőlem a jobb rész kihalt.

A tűz nem melegít, nem él:

Csak, mint reves fáé, világa.

Hová lettél, hová levél

Oh lelkem ifjusága!

Arany János: Letészem a lantot

De köztapasztalás szerint alázat

Az ifju nagyravágyás lépcseje...

Shakespeare: Julius Caesar

...nem pár sor...ez az egész:)

Aranyosi Ervin: Milyen érzés?

"Milyen érzés, ha mosolyod

arcodon szét terül,

mikor a szíved, az öröm

tavában elmerül?

A szeretet, ha átölel,

ha táncba kezd veled?

S az idő nem műlik tovább,

s a percet élvezed?

Milyen érzés a szabadság,

ha nem láncol le gond?

Milyen, amikor kedvesed,

átölel, s bókot mond?

Milyen, ha végre elhiszed,

hogy az vagy, aki vagy?

Milyen, ha érzed ez a kincs,

ettől vagy gazdagabb!"

Szabó Lőrinc: Óriás szív

Zúg, repes, árad a tücsökzene,

nem tűri, hogy gondolkozz: üteme,

szent ragály, elkap; mint már annyiszor!

Miért tetszik úgy? Oly szegényes, oly

együgyű és monoton ezeknek a

kis férgeknek öröme-bánata.

Miért tetszik hát? Talán mert olyan

eszelősen-gépies, oktalan,

mert olyan őrült - az, az őrület,

az fog meg benne: vadak, négerek

csörgőit rázza oly szörnyű indulat,

ahogy itt ez a sok tücsök mulat:

képzelj, barátom, valakit, aki

tavasztól őszig csak duhajkodik

s napi húsz órát dalol a maga

módján: szívében milyen mámora

lakik a létnek! Lehet primitív,

isteni az, óriás az a szív!

Erdők zöld, sejtelmes sátora alatt,

Szalad szilajul, szédülten a patak.

Bukik, szökell, hajtja szerelmes, titkos vágya;

Beleomlani a messzi, kék óceánba.

Pető Csaba: Vízesés

Játszom ennen-életemmel,

búvócskázom minden árnnyal,

a padlással, a szobákkal,

a fénnyel, mely tovaszárnyal,

a tükörrel fényt hajítok,

a homoknak, a bokornak,

s a nap - óriás aranypénz -

hirtelen ölembe roskad.

Kosztolányi Dezső: A játék.

A tudós bagolyné tojt egy kis utódot,

de az nem lett okos, sőt inkább ütődött.

Atyja, a nagyhírű egyetemi dékán

sokat bosszankodott lüke ivadékán.

Hasztalan unszolta:

- Magolj,

fiam, bagoly!

Hiába korholta, intette,

kölkét ez csak untatta....

Romhányi József: A bölcs bagoly

Játszom ennen-életemmel,

búvócskázom minden árnnyal,

a padlással, a szobákkal,

a fénnyel, mely tovaszárnyal,

a tükörrel fényt hajítok,

a homoknak, a bokornak,

s a nap - óriás aranypénz -

hirtelen ölembe roskad.

Kosztolányi Dezső: A játék.

"...

Mert amit én vesztettem, óriás,

Hozzá az ég adott erőt nekem.

Én látok itt olyant, mit senki más;

Csodákat mível emlékezetem.

A multból fölmerül egy pillanat,

Mint oceánból elsülyedt sziget;

És látom újra ifjú arcodat,

Mikor még másért nem dobbant szived.

..."

Vajda János:Harminc év után

"...

Mikor láthatlak ujra, nem tudom már,

ki biztos voltál, súlyos, mint a zsoltár,

s szép mint a fény és oly szép mint az árnyék,

s kihez vakon, némán is eltalálnék,

most bujdokolsz a tájban és szememre

belülről lebbensz, így vetít az elme;

valóság voltál, álom lettél ujra,

kamaszkorom kútjába visszahullva

..."

Radnóti Miklós:Levél a hitveshez

JÓZSEF ATTILA:ISZONYAT

A szobakonyhán félhomály van.

Az alkóv mögött szendereg

csücsörgő szájjal, rongy pólyában

s fölnyög néha egy kisgyerek.

Rezeg, rándul, mint őszi szélben

tócsa a rideg köveken.

Egy kislány, gondolkodva mélyen,

ül a sarokban félszegen.

Csak ketten élnek az alkóvban,

kiket vágy éltet s gyűlölet.

Bundás kutyával, megkopottan,

Rákóczi-árny az ágy felett.

A kislány hétéves. Kiszökne

s itt benn ugrálni sem lehet.

A mama lelkére kötötte

ezt a dögöt, a gyermeket.

Futna!... Ám oly nagyon tünődik,

hogy majdnem elalszik bele.

Erőt is érez, hogy a földig

egy várost lerontson vele.

... Ám dagadt szemét nyitja s menten

fölsír a csöpp fiúgyerek.

A lányka végigméri; csendben

megmelegíti a tejet.

A kékülő arcú gyerekre

mereven néz és hallgatag.

Fakó haján, mint halott lepke,

lógatja szárnyát a szalag.

Majd az ordító szájba tolja

a tejes üveg cucliját.

A fiú köhög fuldokolva

s mint bot, ha törik, úgy kiált.

Mint tenger, ráng az apró termet;

a cucli csöpög, mint a csap;

a lány elveszi és a gyermek

nyel, vonít és utánakap.

Majd ismét a szájába nyomja,

mert már csak tátog és feszül

s mire az szopva megnyugodna,

kiveszi ajkai közül.

A gyermek nem tudja, örüljön,

vagy sírjon véghetetlenül;

haragja rázza. A tej följön

kis gyomrából s ajkára ül.

Akárha most született volna,

oly vörös; fején az erek,

mint pondrók, másznak vonagolva;

lába nagyujja megmered.

Üvölt és hápog; szopna s retteg.

Inyével a homályba kap.

Csak mikor istenek születtek,

szülőkben kélt ily iszonyat.

A gyermek irtózattól nyirkos, -

ha adja, miért veszi el?

A leány hideg, mint a gyilkos.

Az udvaron vak énekel.

Igy játszik egy félóra hosszat,

némán és mosolytalanul.

Mikor egy szomszéd nő kopogtat,

megrezzen, mégis válaszul

lágyan szól ki a hasadékon:

„Tán most kap szegényke fogat!”

Aztán az alkóvba ül s vékony

tíz kis ujjával játszogat.

Az anya este - hetek óta

így van ez - ölébe veszi

fiát, az őt marokra fogja

s az édes tejet nem eszi.

Az üveg láttán sírni kezd el;

csak az öl erős melegét

kéri s mint roskadt öregember,

reszketve húnyja le szemét.

Az anya nem tudja, mi lelte,

(kendőjét ekkor veti le).

A kisleánynak perg a nyelve:

„Időben adtam ennie.”

„Mama, engedjen főzni engem!”

Már frissen, vidoran nyafog.

A mama fáradtan, esetten

érzi, aludni volna jobb...

Éjjel a csillagok nem égnek,

évszakok sírnak és egek.

Álmában sír az anya s ébred,

azt hiszi, sír a kisgyerek.

Azon néma vinnyogás dermed.

Az anya ágyából kikel -

úgy látja, mosolyog a gyermek,

és megnyugodva alszik el...

Mikor munkába siet reggel,

készít egy kis tízórait

s indul. A kisleány is felkel

s míg ruhát ölt, fogadkozik.

De nyomja nagy magánya itt benn,

kín löki - játsszék odakint.

Ismét fölsír a gyermek s minden

előlről kezdődik megint.

"...

Kit törvény véd, felebarátnak

Még jó lehet;

Törvényen kívűl, mint az állat,

Olyan légy, hogy szeresselek.

Mint lámpa, ha lecsavarom,

Ne élj, mikor nem akarom;

Ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan

Börtönt ne lásd;

És én majd elvégzem magamban,

Hogy zsarnokságom megbocsásd."

Szabó Lőrinc:Semmiért egészen

Okosnak nézel? Hát bízd magad rám.

Bolondnak nézel? Csörög a sapkám.

Ha lónak gondolsz, hátamra ülhetsz;

Ha oroszlánnak, nem menekülhetsz.

Weöres Sándor : Ki minek gondol, az vagyok annak...

MAGÁNY

Testvéreim, ma sírtam!: –

Mert láttam a magányt.

Mint prézli a fasírtban,

Egymás mellé darált

Kocsik, kocsik a téren;

Háznyi autó-csodák,

Halk alkonyati fényben

Vártak órákon át.

S ott állt, ott állt a drága,

/direkt csak ennyit:))/

Babits Mihály: Esős nyár

Mint egy ország levert forradalom után,

        oly csöndes ez a nap.

Vacognak a füvek, s az ágak fenn a fán

        gyáván bólintanak,

ha elleng köztük a halk inspektor, a szél...

        Az égből is csupán

szűken szűrődik át valami szürke fény

        az ónos cenzúrán.

Sír a bohóc a porondon.

Szívét törték egy alkonyon.

Mosolyából bánatra váltott.

Vállán a világ fájdalma.

Utálják őt nem tudja miért.

Magányban ül s fél.

Nincs barát ki védené

álmait szanaszét törték.

Pirosló fény az égen

angyal védi őt serényen.

Bánatát ördög szítja haraggá.

Itt vagyok félned nem kell már.

Egy hű barát ki elűzi a magányt.

Rossz szó nem ér már örökre melletted áll.

Ilyen egy jó barát,

mindig melletted áll,

bármi is kísér életed során.

Becsüld s viszonozd hát.

(Drozdik Andrea - Sír a bohóc a porondon)

Nyár

Minden széthull darabokra

fel sem sóhajt s máris elég

rózsatűz-máglyán lobogva

Zalán Tibor: A római kert

"Tudod olyan ritkán jön össze,

hogy két ember igazán szeresse egymást.

Vagy az egyik szerelmes

és a másik elfogadja

vagy csak valami összetartja őket.

Fogadj meg tőlem egy tanácsot:

ne okozz másoknak bánatot,

meg szenvedést.

Ha szereted őt,

úgy tedd, hogy ő is boldog legyen.

Hisz olyan rövid ez az élet

és annyira kevés jó dolog jut belőle,

hogy azt a pici kis örömet

el kell fogadnunk ami néha jut."

(Ismeretlen szerző)

Tudom, semmi, de semmi közötök

hozzám, butuska tücskök a fű között,

mégis jólesik azt képzelni, hogy

mikor, így este, ablakot nyitok,

nekem üzentek, sok hű kis barát...

Szabó Lőrinc: A nyugodt csoda

Bokraink közt már az ősz barangol,

Kóró lett a fényes laboda.

Zizegő szép zabkéve hajadról

Nem álmodom többé már soha.

Jeszenyin: Bokraink közt

Bűvölten állt az utca. Egy sovány

Akác részegen szítta be a drága

Napfényt, és zöld kontyában tétován

Rezdült meg csüggeteg és halovány

Tavaszi kincse: egy-két fürt virága.

Tóth Árpád: Körúti hajnal

Erdők zöld, sejtelmes sátora alatt,

Szalad szilajul, szédülten a patak.

Bukik, szökell, hajtja szerelmes, titkos vágya;

Beleomlani a messzi, kék óceánba.

Pető Csaba: Vízesés

Ragyogj le ránk áldott derűvel

Fények örök királya, nap,

A gond és bú felhőit űzd el

S mutasd meg tündöklőn magad!

Juhász Gyula: Kórus a naphoz 

A.Szergejevics Puskin: Tatjána levele Anyeginhez

.....

Mért jött el? Békességesen

Rejtőzve mély vidéki csendbe,

Tán meg sem ismerem sosem,

S a kínt sem, mely betört szivembe;

Tudatlan lelkem láza rendre

Enyhülne tán s leszállana,

S akit szívem kíván, kivárva,

Lennék örök hűségü párja

S családnak élő, jó anya.