Írj néhány sort kedvenc versedből (fórumjáték)

Lenn az alföld tengersík vidékin

"Ott vagyok honn, ott az én világom;

Börtönéből szabadúlt sas lelkem,

Ha a rónák végtelenjét látom.

Felröpűlök ekkor gondolatban

Túl a földön felhők közelébe,

S mosolyogva néz rám a Dunától

A Tiszáig nyúló róna képe."

Petőfi Sándor: Az Alföld

"Nem elég a célt látni,

járható útja kell!

Nem elég útra lelni,

az úton menni kell!

Egyedül is! Elsőnek,

elöl indulni el!

Nem elég elindulni,

de mást is hívni kell!

S csak az hívjon magával,

aki vezetni mer!"

Váci Mihály: Még nem elég

Mert míg kell csak egy árva perc,

Külön; neked,

Míg magadra gondolni mersz,

Míg sajnálod az életed,

Míg nem vagy, mint egy tárgy, olyan

Halott és akarattalan:

Addig nem vagy a többieknél

Se jobb, se több,

Addig idegen is lehetnél,

Addig énhozzám nincs közöd.

Kit törvény véd, felebarátnak

Még jó lehet;

Törvényen kívűl, mint az állat,

Olyan légy, hogy szeresselek.

Mint lámpa, ha lecsavarom,

Ne élj, mikor nem akarom;

Ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan

Börtönt ne lásd;

És én majd elvégzem magamban,

Hogy zsarnokságom megbocsásd.

Ha eldobod egyszer

az özvegyi fátylat,

fejfámra sötét lobogóként akaszd...

Petőfi:Szeptember végén

Én mondom,még nem nagy az ember

de képzeli,hát szertelen,

kísérje két szülője szemmel,

a Szellem és a Szerelem

(József A)

Petőfi:

BOLDOGTALAN VOLTAM...

Boldogtalan voltam

Teljes életemben;

Csak az vigasztal, hogy

Meg nem érdemeltem.

Boldogtalan leszek,

Koporsóm zártáig;

Csak az vigasztal, hogy

Nincs messze odáig.

Hiába biztattok

Hiába beszéltek -

Tudom azt az egyet,

Hogy nem soká élek.

"Itt vagy, ott vagy, szüntelen vagy?

Büntetés, vagy intelem vagy?

Szeretnélek érteni-

Szóljatok, éj titkai!"

Puskin: Álmatlan éj

"A nagyvilágon e kivül

Nincsen számodra hely,

Áldjon vagy verjen sors keze

Itt élned,halnod kell."

Vörösmarty:Szózat

Ady Endre:

Karácsony – Ma tán a béke...

Ma tán a béke ünnepelne,

A Messiásnak volna napja,

Ma mennyé kén' a földnek válni,

Hogy megváltóját béfogadja.

Ma úgy kén', hogy egymást öleljék

Szívükre mind az emberek –

De nincs itt hála, nincs itt béke:

Beteg a világ, nagy beteg…

Kihült a szív, elszállt a lélek,

A vágy, a láng csupán a testé;

Heródes minden földi nagyság,

S minden igazság a kereszté…

Elvesztette magát az ember,

Mert lencsén nézi az eget,

Megátkozza világra jöttét –

Beteg a világ, nagy beteg…

Ember ember ellen csatázik,

Mi egyesítsen, nincsen eszme,

Rommá dőlt a Messiás háza,

Tanítása, erkölcse veszve…

Oh, de hogy állattá süllyedjen,

Kinek lelke volt, nem lehet!…

Hatalmas Ég, új Messiást küldj:

Beteg a világ, nagy beteg!…

Nem kívánom senkitől,

hogy csodás dolgot tegyen,

de joggal elvárom mindenkitől,

hogy mindig ember legyen."

(Ady)

Minden országot bejártam,

minden földi tartományt,

de ki álmaimban él,

a dicsőt,az égi szépet,

semmi földön nem találtam.

/Vörösmarty:Csongor és Tünde

Nem tudhatom,hogy másnak e tájék mit jelent,

nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt kis ország,messze ringó gyermekkorom világa.

Belőle nőttem ki,mint fatörzsből gyönge ága,

s remélem,testem is majd e földben süpped el....

....s az iskolába menvén a járda peremén,

hogy ne feleljek aznap egy kőre léptem én,

ím itt a kő,de fölülről ez sem látható,

nincs műszer,mellyel mindez jól kimutatható.

Radnóti:Nem tudhatom

Csokonai Vitéz Mihály

A reményhez

Főldiekkel játszó

Égi tűnemény,

Istenségnek látszó

Csalfa, vak Remény!

Kit teremt magának

A boldogtalan,

S mint védangyalának,

Bókol úntalan.

Síma száddal mit kecsegtetsz?

Mért nevetsz felém?

Kétes kedvet mért csepegtetsz

Még most is belém?

Csak maradj magadnak!

Biztatóm valál;

Hittem szép szavadnak:

Mégis megcsalál.

Kertem nárcisokkal

Végig űltetéd;

Csörgő patakokkal

Fáim éltetéd;

Rám ezer virággal

Szórtad a tavaszt

S égi boldogsággal

Fűszerezted azt.

Gondolatim minden reggel,

Mint a fürge méh,

Repkedtek a friss meleggel

Rózsáim felé.

Egy híjját esmértem

Örömimnek még:

Lilla szívét kértem;

S megadá az ég.

Jaj, de friss rózsáim

Elhervadtanak;

Forrásim, zőld fáim

Kiszáradtanak;

Tavaszom, vígságom

Téli búra vált;

Régi jó világom

Méltatlanra szállt.

Óh! csak Lillát hagytad volna

Csak magát nekem:

Most panaszra nem hajolna

Gyászos énekem.

Karja közt a búkat

Elfelejteném,

S a gyöngykoszorúkat

Nem irígyleném.

Hagyj el, óh Reménység!

Hagyj el engemet;

Mert ez a keménység

Úgyis eltemet.

Érzem: e kétségbe

Volt erőm elhágy,

Fáradt lelkem égbe,

Testem főldbe vágy.

Nékem már a rét hímetlen,

A mező kisűlt,

A zengő liget kietlen,

A nap éjre dűlt.

Bájoló lágy trillák!

Tarka képzetek!

Kedv! Remények! Lillák!

Isten véletek!

"Elhull a virág

Eliramlik az élet."

/Petőfi:Szeptember végén/

"Mikor az uccán átment a kedves,

galambok ültek a verebekhez.

Mikor gyöngéden uccára lépett,

édes bokája derengve fénylett.

Mikor a válla derengve rándult,

egy kis fiúcska utána bámult.

Lebegve lépett-már gyúlt a villany,

s kedvükre nézték,csodálták vígan.

És ránevettek-senki se bánta,

hogy ő a szívem gyökere-ága.

Akit ringattam vigyázva ölben

óh hogy aggódtam,elveszik tőlem.

De begyes kedvük szívemre rászállt,

legyőzte ott az irigy virágszált.

És ment a kedves szépen,derűsen,

karcsú szél hajlott utána derűsen."

/József A/

"Várj reám,s én megjövök,hogyha vársz nagyon!

Várj reám,ha sárga köd őszi búja nyom!

Várj,ha havat fúj a szél,várj ha tűz a nap!

Várj,ha nem is jön levél,innen néhanap!

Várj,ha nem vár senkit ott haza senki már!

És ha unszol bárki is,hogy nem kell várni már!

Várj reám és megjövök,fordulj mástól el!

Bárhogy súgja ösztönöd,hogy feledni kell!

Ha lemondtak rólam is lányom és apám,

S jó barát rám egy se vár,te gondolj néha rám!

Borral búsul a pohár,s könnyet ejt szemük,

Várj te változatlanul,és ne igyál velük!

Várj reám és átkelek,minden vészen én,

Aki nem várt,rám nevet:szerencsés legény!

Nem tudhatja senki sem,csak mi ketten azt,

Hogy te voltál ott velem,hol halál maraszt!

S te mentettél meg.De hogy?Egyszerű titok.

Várni tudtál rám,ahogy senki sem tudott!

/Szimonov:Várj reám./

"kiülök a dombtetőre

Innen nézek szerte szét

s hallgatom a fák lehulló

levelének lágy neszét!"

József Attilla

"Ne nézz,ne nézz hát vágyaid távolába

Egész világ nem a mi birtokunk

Amennyit a szív felfoghat magába

Sajátunknak csak annyit mondhatunk.

/Vörösmarty/

MINDEN embernek a lelkében dal van

És a saját lelkét hallja minden dalban

És akinek szép a lelkében az ének

az hallja mások énekét is szápnek

Babics M

Ma'r egy hete csak a

mama'ra gondolok

mindig, meg-mega'llva.

NYikorgo' kosa'rral oleben,

ment a padla'sra ment sere'nyen.

Jo'zsef Attila Mama

"Ne rejtőzz el,úgyis látlak

Rád csukom a szempillámat

Benn zörömbölsz a szívemben

s elsimulsz a tenyeremben

s elsimulsz az arcom bőrén,

mint nyári napban a verőfény.

Nagyon jó vagy,jó meleg vagy

Nagyon jó így,hogy velem vagy

Mindenekben megtalállak,

öröm markol meg ha látlak.

Nézz rám,szólok a szemednek.

Ne fuss el!Nagyon szeretlek.

/Buda Ferenc/

Óh mennyire szeretlek téged

ki szóra bírtad egyaránt

a cseleit szövő mindenséget

és a vad magányt....

/József A.Óda/

"Nem vagy enyém míg magadé vagy:

Még nem szeretsz

Míg cserében a magadénak

Szeretnél,teher is lehetsz

Alku,ha szent is,alku:nékem

Más kell már:Semmiért egészen!

Két önzés titkos párbaja

Minden egyéb.

Én többet kérek:azt,hogy a

Sorsomnak alkatrésze légy.

/Szabó Lőrinc:Semmiért egészen/

Petőfi Sándor

SZEPTEMBER VÉGÉN (♥)

Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,

Még zöldel a nyárfa az ablak előtt,

De látod amottan a téli világot?

Már hó takará el a bérci tetőt.

Még ifju szivemben a lángsugarú nyár

S még benne virít az egész kikelet,

De íme sötét hajam őszbe vegyűl már,

A tél dere már megüté fejemet.

Elhull a virág, eliramlik az élet...

Űlj, hitvesem, űlj az ölembe ide!

Ki most fejedet kebelemre tevéd le,

Holnap nem omolsz-e sirom fölibe?

Oh mondd: ha előbb halok el, tetemimre

Könnyezve borítasz-e szemfödelet?

S rábírhat-e majdan egy ifju szerelme,

Hogy elhagyod érte az én nevemet?

Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt,

Fejfámra sötét lobogóul akaszd,

Én feljövök érte a síri világból

Az éj közepén, s oda leviszem azt,

Letörleni véle könyűimet érted,

Ki könnyeden elfeledéd hivedet,

S e szív sebeit bekötözni, ki téged

Még akkor is, ott is, örökre szeret!

(Koltó, 1847. szeptember.)

A föld gyermeke

Tükrök potyognak az égből,

áldott, pici cseppek.

Lehullva vizi folyammá lesznek.

Anyjuk a felhő, apjuk a szellő,

egyre több a kicsi tekergő.

Fogocskáznak, kergetőznek,

földre hullva levetkőznek.

Levetkőznek, szeretkeznek,

önkivűlten hemperegnek.

Hemperegnek, elvegyülnek,

a tömegben elmerülnek.

Elmerülnek, s itatnak,

növényeket fakasztnak.

S végűl anyaként élnek,

a föld gyermekének.

"A BŐR ALATT HALOVÁNY ÁRNYÉK

Egy átlátszó oroszlán él fekete falak között,

szívemben kivasalt ruhát hordok amikor megszólítlak

nem szabad hogy rád gondoljak munkám kell elvégeznem,

te táncolsz,

nincsen betevő kenyerem és még sokáig fogok élni,

5 hete, hogy nem tudom mi van veled

az idő elrohant vérvörös falábakon

az utak összebújnak a hó alatt,

nem tudom, hogy szerethet-e téged az ember?

néma négerek sakkoznak régen elcsendült szavaidért."

József Attila

Ez se' pár sor, de így szép! :)

"

Más voltál ott is! más táj, messzebb utak

voltak még amik rajtad áthúzódtak

s csak posta tudtál lenni és meder.

Életed gyenge szál amellyel szőnek

a tájak s múlt dob hurkot a jövőnek:

amit hoztál, csak annyira tied

mint a por mit lábad a szőnyegen hagy.

Nem magad nyomát veted: csupa nyom vagy

magad is, kit a holtak lépte vet.

"

(Babits Mihály: Csak posta voltál)

Sajnos a néhány sor nem megy,ezt csak így egyben lehet.

Bocsánat érte!

József Attila:A HETEDIK

E világon ha ütsz tanyát,

hétszer szűljön meg az anyád!

Egyszer szűljön égő házban,

egyszer jeges áradásban,

egyszer bolondok házában,

egyszer hajló, szép búzában,

egyszer kongó kolostorban,

egyszer disznók közt az ólban.

Fölsír a hat, de mire mégy?

A hetedik te magad légy!

Ellenség ha elődbe áll,

hét legyen, kit előtalál.

Egy, ki kezdi szabad napját,

egy, ki végzi szolgálatját,

egy, ki népet ingyen oktat,

egy, kit úszni vízbe dobtak,

egy, ki magva erdőségnek,

egy, kit őse bőgve védett,

csellel, gánccsal mind nem elég, -

a hetedik te magad légy!

Szerető után ha járnál,

hét legyen, ki lány után jár.

Egy, ki szivet ad szaváért,

egy, ki megfizet magáért,

egy, ki a merengőt adja,

egy, ki a szoknyát kutatja,

egy, ki tudja, hol a kapocs,

egy, ki kendőcskére tapos, -

dongják körül, mint húst a légy!

A hetedik te magad légy.

Ha költenél s van rá költség,

azt a verset heten költsék.

Egy, ki márványból rak falut,

egy, ki mikor szűlték, aludt,

egy, ki eget mér és bólint,

egy, kit a szó nevén szólít,

egy, ki lelkét üti nyélbe,

egy, ki patkányt boncol élve.

Kettő vitéz és tudós négy, -

a hetedik te magad légy.

S ha mindez volt, ahogy írva,

hét emberként szállj a sírba.

Egy, kit tejes kebel ringat,

egy, ki kemény mell után kap,

egy, ki elvet üres edényt,

egy, ki győzni segít szegényt,

egy, ki dolgozik bomolva,

egy, aki csak néz a Holdra:

Világ sírköve alatt mégy!

A hetedik te magad légy.

A hajad oly fekete,

a ruhád oly fehér:

az ifjuság ígérete

az élettel felér.

Ó, csal az ember élete!

ki tudja, mi nem ér?

Ruhád is lesz még fekete,

hajad is lesz fehér...

Heinrich Heine: Mementó

(Visz a vonat, megyek utánad,

talán ma még meg is talállak,

talán kihűl e lángoló arc,

talán csendesen meg is szólalsz:

Csobog a langyos víz, fürödj meg!

Ime a kendő, törülközz meg!

Sül a hús, enyhítse étvágyad!

Ahol én fekszem, az az ágyad.)

(JA: Óda)