Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Cikkek » Babák & Mamák témák » Ikreim születése cikk

Ikreim születése


Szeretném leírni ikreim születésének nem éppen mindennapi történetét! Nem egy átlagos szüléstörténet, és nem is elriasztás az ikres kismamáknak, csak jó tudni, hogy van ilyen is…

Az ikerszülés összetettebb dolog, nem lehet rá fölkészülni, fönnáll a koraszülés veszélye, stb. hát erről írnám le az én kis történetemet.

Ikreim születése

Az ikrekkel 2008.11.12.-re voltam kiírva, de mivel várható, hogy az ikrek hamarabb érkeznek, így 36 hetesen be kellett feküdnöm a kórházba. Párom ettől nyugodtabb volt, hiszen külföldön dolgozott, november 2.-án jöttek haza, úgyhogy apás szülésre készültünk.

De ha hamarabb akarnának a csajok érkezni, akkor jobb helyen vagyok ott, több szülésznő is mondta, hogy az ikrek gyorsan kilökdösik egymást. Laurám már régóta befordult fejjel lefele, Brendám viszont ahogy fért, többnyire kifliben, de folyamatosan mocorgott. De az orvosom azt mondta, simán szülünk majd, ha eljön az ideje. Ennek örültem, mert szültem már két gyerkőcöt, ők is simán születtek, gyorsan, zökkenőmentesen lezajlott és másnap simán sétálgattam, míg a császárosoknak minden mozdulat fájt.

Szóval befeküdtem a kórházba. Telt-múlt az idő, minden nap két NST, flow, minden eredmény rendben volt, az emberek cserélődtek körülöttem, szültek, hazamentek, én meg csak vártam... Már három hete voltam bent, kissé kikészülve, mikor kérdeztem a szülésznőtől, hogy meddig lehet ezt húzni, mert már a 39. hétben vagyok és a doki szerint nem tudnak már nőni, nincs helyük, ennek ellenére nem csináltak és nem mondtak semmit. Akkor azt mondta, úgy hallotta, hogy másnap megindítják a szülést! Hoppá!

Erre vártam, mégis beparáztam, csomó kérdésem lett hirtelen, Apa addigra nem ér haza, mi van ha nem bírom a kettőt simán megszülni... És igen, az esti viziten az orvosom közölte a másnapi tervet: hajnal ötkor előkészítés, hét óra körül jön ő is, akkor oxitocyn teszt és majd látjuk. Egész éjszaka nem bírtam aludni, a párom próbált telefonon keresztül lelket önteni belém, pedig szegény jobban izgult, mint én és kivolt, mert nem lehetett ott velünk. Szobatársaim is nagyon aranyosak voltak, viccelődtek, hogy eltereljék a gondolataimat a félelmeimről...

Október 30. reggel ötkor jött a szülésznő, hogy készülődjek. Érdekes módon már nem izgultam, nem féltem, sőt kimondottan örültem, hogy végre eljött ez a nap és megláthatom a csajokat! Nagyon aranyos két szülésznő sürgött-forgott körülöttem, mindkettő közvetlen és nagyon jó fej, ez is oldotta a stresszt bennem. Hétkor rám kötötték az oxitocyn próbát, de semmi hatása nem volt, 11-kor még mindig nem voltak fájások, viszont szédültem már, hányingerem volt és eszméletlenül szomjas voltam. A dokim semmit nem csinált, időnként rám nézett, mire 12.45. körül mondta, hogy ne szenvedtessenek már, kössék rám a rendes oxytocint. Nem is értettem, miért nem ezzel kezdték, de már totál kimerültem, pedig semmit nem csináltam, nem görcsöltem, gondolom azért a gyengébb dózisban kapott oxytocynnak ilyen volt a hatása rám... Na de, amint már rendesen jött, du. egy óra felé aztán fölgyorsultak az események! A görcsök azonnal elkezdődtek, iszonyat erősen, kíméletlenül és szinte szünet nélkül. És jött az a bizonyos székelési inger is...szóltam a szülésznőnek, hogy hívja a dokit mert jönnek a Babák.

El sem hitte, de tényleg így volt, Laurám két nyomásra elő is bújt, fölsírt. Nagyon megkönnyebbültem, viszont egyből be is pánikoltam, hogy lesz erőm a másik babát megszülni, hiszen reszkettem már és a fájások elmúltak. Hirtelen egy egész orvoscsoport termett körülöttem, próbálták kitapintani a bent maradt Baba helyzetét és közölték, hogy keresztben fekszik, úgy tűnik. Hozták gyorsan az ultrahang készüléket, amivel megnézték, és igen, sajnos keresztben feküdt. Hason keresztül megpróbálták befordítani, azt hittem itt a vég, a fájdalomtól csillagokat láttam és már hangtalanul zokogtam, mire közölték, hogy azonnal császármetszés, máris visznek altatni... Na ekkor már kivoltam, de mondom most már alszok legalább....Délután háromkor tértem magamhoz, még a szülőszobán feküdtem, megszólalni szerettem volna, de alig volt hangom az altatás miatt, próbáltam a szülésznőnek kiabálni. Nagy nehezen sikerült és azonnal látni akartam a csajokat! Laurámat kihozták, gyönyörű szöszi kis angyal 2700 grammal és 48 cm-rel született. Közölték, hogy Brenda ugyanilyen, csak őt pár órára inkubátorba tették, ő 2420 grammal és 46 cm-rel született, de egészséges, minden rendben van! Ekkor megint kitört belőlem a zokogás és kértem a telefonomat, mert a párom már biztosan ideges, ott volt a telefon mellettem, hívtam, alig értette a sírástól és a rekedtségtől mit mondok, de addigra már ő is sírt...

Este hétig a szülőszobán tartottak, aztán betoltak a kórterembe, ahol az egész emelet és a szülésznők összezsúfolódva vártak, megtapsolva, körbepuszilgattak, mondták, hogy próbálják Apa hiányát kicsit pótolni. Na meg hirtelen csodabogár lettem a kórházban, ráadásul három hete bent voltam, megismertük egymást, szóval nagyon-nagyon jólesett! Aztán kihozták Laurát, nem győztem nézni, olyan gyönyörű és hihetetlen volt. Fölhívtam Apát, mert elfelejtettem, hogy már egyszer beszéltünk...az altatás miatt kóma voltam:) Hétfőn aztán végre hazaért ő is, és pont aznap mehettünk is haza a kórházból, szóval innentől minden rendben volt végre és együtt voltunk!

Most már lassan négy hónaposak lesznek a csajok, mosolygós, nyugodt babák! Elég érdekes volt ez az egész, de a végén minden jó lett és ez a lényeg!




Írta: djeanett, 2009. március 9. 17:03
Fórumozz a témáról: Ikreim születése fórum (eddig 31 hozzászólás)

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2019, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook