Igent mondanátok 4 hónap után? (beszélgetés)
Sziasztok!
Én indítottam ezt a fórumot, csak sajnos nem nagyon tudtam mostanában ide írni. nagyon sok minden történt velem azóta. Nagyjából leírok 1-2 dolgot. A páromnak mégsem kellett kimenni külföldre,mert sajnos eltört a keze,és így nem mehetett. Szüleimtől elköltöztem,mert csúnyán összevesztünk ,de azóta már javult egy kicsit a helyzet. Összeköltöztem a párommal már 3 hónapja,és boldogan élünk. 2 hete megkérte a kezem, és igent mondtam. :) A szüleim is engedélyezték. Vagyis most az eljegyzési ebédet tervezgetem. Eddig minden szép és jó,remélem így is marad.
Jó, hát ilyen is van, az én unokatestvérem egy januári napon ismerte meg a kedvesét, fél áv mulva jöttek, hogy esküvői meghívó, nagyon szépen éltek, két gyerekük született, egészen a férj haláláig minden rendben is ment.
Viszont ezt már érezni kell az elején, és ha az ember megkérdezi ezt, hogy bárki szerint lehet-e, akkor nem biztos a dolgában. :) Szerintem.
Én ehhez csak annyit szólnék hozzá hogy édesapám 3 hét után kérte meg édesanyám kezét 6 hét után gyűrűt húztak és 6 hónapra az eljegyzés után feleségül vette. Májusban volt a 22. házassági évfordulójuk. Ilyen is van!
Persze az ilyen dolgok mindig ember és kapcsolatfüggők. Ilyen kérdésekben szerintem mindig az a legjobb ha az ember saját magára hallgat. Csak gondoltam leírom hogy nem kell mindig félni és tartani a jövőtől.
Várjatok még egy kicsit!
Én is várnék még vele!
Nuszika, az ember sokat csalódik az életben, egy csalódás csak használ az egészségednek és az emberismeretednek.
Csapd fel a fejecskédet, hátra a hosszú fülikédet és gyerünk tovább :)
Meglátod, mindenkinek van egy igazija, a Tiéd nem a mostani volt. Előbb-utóbb megtalálod. Jó, hát nem kell azonnal bútorozni, de lassan lehet. :)
Én még anno pont 4 hónap után mondtam igent,5 év után,sok kinlódás után el is váltam Tőle.
De ez az ÉN tapasztalatom,de nem ajánlanám senkinek!!!!!
Tulajdonképpen csak az együttélés alatt ismeri ki az ember a másikat, udvarlás idején nem, mert azt a pár órát mindenki a szebbik arcának mutogatásával igyekszik eltölteni. :)
De amikor együtt kel és fekszik, közötte a többi, na az az igazi megismerés. és ez nem megy másként, vagy csak összebútorozással, vagy esküvővel.
De azért nem kellene elsietni.
Ez csakis attól függ, hogy két - milyen ember találkozik. Én kötöttem már házasságot 3 évi együttjárás után is...nem sikerült.
A mostani férjemet, a "másik felemet" másfél hónapja ismertem, mikor összeköltöztünk, miközben csak hétvégente tudtunk találkozni a távolság és a munka miatt(persze közben rengeteg telefon, chat a neten). De én már akkor tudtam, annyira éreztem, hogy nem tévedhetek. Ezzel Ő is így volt...és a költözéssel gyakorlailag "igen"-t mondtam.
Azóta sem bántam meg semmit, mostanra majdnem 3 éve ismerjük egymást, de az esküvőnk csak 2 éve volt különböző okot miatt.
Éééés...6 hete született meg a mi kicsi fiúnk, akit már annyira vártunk (a naplómban vannak képek). Így lett teljes az életünk...elmondhatatlanul BOLDOG vagyok!!!!
ha engedi Hoxa
egyáltalán
off!
tényleg kiregizett niice?
hát bátor vagy:))
én se vagyok semmi de nem tudom kibirnám-e ennyit távol. irigyellek
További ajánlott fórumok:
- Mennyi idő után mondanátok igent a párotoknak/ kérnétek meg a párotok kezét?
- Elszánt fogyizók klubja, akik nem adják fel 1 hónap után!
- Válás 7 hónap után?
- Ti mikor hagytátok abba a légzésfigyelő használatát? A gyártó 12 hónapos kor után javasolja, de olvastam később esetekről...
- Fogyás éhezés nélkül, avagy 2 hónap után 2 ruhaméret
- Császározás után hány hónap kell az újabb terhesség vállalásáig?