Igent mondanátok 4 hónap után? (beszélgetés)
Szia vvicus! :)
Azóta is együtt vagyunk, mint menyasszony és vőlegény, néha vannak veszekedések, de szeretjük egymást. Az esküvő meg 2010-ben lesz. :)
Szia! Naaa, megtört a jég? :-) De hiszen erre vártál, nem?
Én mondjuk 4 hónapnyi ismeretség után nem mondanék senkinek igent. Tanulva a korábbi kapcsolataimból. Jó, nem volt sok belőle, de ha 4 hónap után igent mondtam volna, amikor még rózsaszín ködösen voltam szerelmes, már vert és csalt feleség lennék. Szerencsére előbb adtam ki az útját, minthogy elcsattant volna a pofon (mondjuk nem sok híja volt), viszont azért szakítottam vele, mert megcsalt már az elejétől fogva! Na persze ez egy díszszemét volt.
Minden esetre ismerek olyat, akinek bejött ennyi idő után a dolog, és már évek óta boldog házasok. De ők már ki voltak "futva" az időből, jócskán 30 fölött voltak, gondolom, ez is felgyorsította az eseményeket.
jó, én most csak a címet olvasom, de mire könörgöm, mire?
a cím alapján tudjisten:))
én 6hónap után mondtam de ahogy a szemébe néztem először, tudtam h ő az igazi!!!!
szóval hajrá!!!
Gratulálok.
De én nem tettem volna. Borzasztó kevés idő, kiismerni valakit. Van egy mondás: "Ismerd meg a férfit mind a 4 évszakban, mielőtt hozzámész!"
Szia!
Először is gratulálni szeretnék Nektek!
Igaz már döntöttél a kérdésben, de azért leírom a véleményemet a kérdéseddel kapcsolatban.
Ha úgy érzed, hogy szereted, és megbízol benne akkor tényleg jól tetted, hogy igent mondtál Neki. Te kellesz neki, ő meg neked ennyi az egész.
Én 6 hónapja ismerem a páromat és 5 hónapja vagyunk együtt. Ha holnap beállítana hozzám a gyűrűvel, gondolkodás nélkül igent mondanék Neki. :)
Én volnék a fórum indító. Azóta már 9 hónapja vagyunk együtt, és igent mondtam amúgy. :)
Nagyon szeretem a párom.
Igent?!!
Ismeretségemben 1, azaz EGY hónapos kapcsolat után terhes a lány (31 éves).
Szerintetek igent fog mondani?;)
Nem mondanék igent 4 hónap után!! Akár mennyire is érzi valaki, hogy Ő az igazi, akivel élni akarok!
Lehet, hogy maradi vagyok de, akkor is meg kell ismerni egymás ahhoz idő kell!! Bár lehetnek kivételek!!!
További ajánlott fórumok:
- Mennyi idő után mondanátok igent a párotoknak/ kérnétek meg a párotok kezét?
- Elszánt fogyizók klubja, akik nem adják fel 1 hónap után!
- Válás 7 hónap után?
- Ti mikor hagytátok abba a légzésfigyelő használatát? A gyártó 12 hónapos kor után javasolja, de olvastam később esetekről...
- Fogyás éhezés nélkül, avagy 2 hónap után 2 ruhaméret
- Császározás után hány hónap kell az újabb terhesség vállalásáig?