Idézetek, bölcsességek (beszélgetés)
"Kevés ember tud emberségesen és nagylelkűen élni a hatalmával, ha senkinek sem tartozik felelősséggel érte."
(Harriet Beecher Stowe)
"Boldogság csak abból fakad, ha semmit nem követelünk a holnaptól, és hálával fogadjuk a jelentől kapottakat."
(Herman Hesse)
"Bármi is történjék, a legszebb emlékeink sosem törnek darabokra. Ettől válnak értékké; érinthetetlenek."
(Robert Lawson)
"A jó, a szép és a remény mindenben benne van, benne él. A felkelő nap sugarában, a kimondott szó erejében, egy édes kacagásban, akár egyetlen pillanatban."
(Kulik Andrea)
"Keresd az emberek igazi arcát s élj te is úgy, hogy az igazi arcodat lássák."
(Dosztojevszkij)
"A jó, a szép és a remény mindenben benne van, benne él. A felkelő nap sugarában, a kimondott szó erejében, egy édes kacagásban, akár egyetlen pillanatban."
(Kulik Andrea)
"A szerzetes olyan ember, aki elkülönül mindentől,miközben harmóniában áll mindennel."
(Evagriosz Pontikosz)
"Ha becsülik az embert (...), az olyan jó érzés,
mintha az ember állandóan napfényben sütkéreznék,
és szívében kellemes, derűs érzések bontakoznak ki."
Charlotte Brontë,
"Ne higgye, hogy az aki vigasztalni próbálja Önt, fáradtság nélkül él az egyszerű és csöndes szavak között, amelyek néha jót tesznek Önnek.Az ő élete is sok törődéssel és szomorúsággal terhes, és messze az Öné mögött marad.Ha azonban másképp lenne, sohasem találhatta volna meg azokat a szavakat."
(Rainer Maria Rilke)
"A köntöséből lassan kipereg, s elsuhan az éj...
beköltözik helyette egy új nap... egy új remény."
(Léria Dipán)
"A világ mindig gyönyörű, nem azért, mintha valóban az volna, hanem azért, mert én úgy látom."
(Bohumil Hrabal)
"Egy életed van, és meg kell próbálni úgy leélni, hogy jól érezd magad benne."
(Spilák Klára)
"Bizonyos gondolatok olyanok, mint az imádság. Vannak pillanatok, amelyekben - akármilyen a testtartásunk - a lélek térdre borul."
Victor Hugotól
Az élet egy bőrönd, amibe igyekszünk szép képeket rakosgatni egy nagy utazás előtt.
Robert Lawson
"A harangvirág sosem érzi magát egyedül, a szívében zene szól. Ez a kis virág sokkal boldogabb lény, mint a rózsa. Nem kell törődnie mások dicséretével; a rózsa kizárólag a csodálatnak és a csodálatból él; ha ez nincs meg, nem marad semmi, aminek örülni tudna. A külseje más emberekért van, a szíve üres, így hát nem is vidám. Ezzel szemben a harangvirág nem olyan szép, de "igaz" barátai vannak, akik dicsérik a melódiáiért, és ezek a barátok a virág szívében élnek."
Anne Frank
"A szeretet olyan, mint a Nap, amelynek a melegétől időnként megfosztanak minket a felhők. A Nap azonban mindig ott van az égen. Az élet hol boldogságot, hol meg csalódást ad nekünk, de a bennünk élő szeretet ettől nem lesz kevesebb."
Benjamin Shield
“Azt mondják, a földi boldogsághoz a következők kellenek:
legyen kit szeretnünk, legyen mit csinálnunk és
legyen miben reménykednünk.”
Tom Bodett
"Idővel változik az élet, és vele változunk mi is."
(Michael Slepian)
"Oh, mily jó, ha az ember, mielőtt nyugovóra tér, a szívébe néz, vajh pirkadattól napnyugtáig nem okozott-e fájdalmat egy másik szívnek."
(Mark Nelissen)
"Aki lélekben olyan magasra tud emelkedni,hogy embertársai hibáit a szeretet szemüvegén nézi és ítéli meg,az boldogabb mindenkinél,
mert virágot talál ott is, ahol mások csak gyomot találnak"
(Eötvös József)
"Ne szorongj a holnapért, ne bánkódj a tegnapért...
Éld a jelent, fogadd el amit felkínál!"
(Czernay Hajna)
„MINDEN GYERMEK OLYAN, MINT EGY PILLANGÓ A SZÉLBEN.
NÉHÁNY MAGASABBRA TUD REPÜLNI, MINT MÁSOK,
DE MINDEGYIK A LEGJOBB TUDÁSA SZERINT REPÜL.
MIÉRT IS HASONLÍTANÁD ÖSSZE ŐKET?
MINDEGYIK MÁS.
MINDEGYIK KÜLÖNLEGES.
MINDEGYIK GYÖNYÖRŰ.”
(ISMERETLEN SZERZŐ)
"Nézz csodálattal arra, ami éppen előtted van!"
(Florence Scovel Shinn)
"A fájdalom éppen úgy Isten adománya, mint az öröm. Hálával kell fogadni mind a kettőt. Fájdalom nélkül nem is tudnánk az életnek örülni."
(G.Hajnóczy Róza)
"Az élet értelme,az élet igazi öröme az,hogy mindennap újra kezdhetjük."
(John Knittel)
"Elképesztően jót tesz, ha egy kis nevetéssel és könnyedséggel kezdjük a napot!"
(Raphaëlle Giordano)
"Talán az élet nem is tud olyan rosszul alakulni, hogy ugyanakkor ne tartogatna kapaszkodókat az újrakezdéshez. Mindig ott vannak a fénysugarak, még ha eleinte csak halványan pislákolnak is, és nekünk az a dolgunk, hogy észrevegyük őket, aztán a segítségükkel új erőre kapjunk. Mindig van egy kis fényforrás."
(John Cure)
"Az öröm további örömöket vonz. A boldogság több boldogságot. A békesség több békét. A hála több hálát. A jóság több jóságot. A szeretet több szeretetet. Ez belső munka. Nem kell mást tenned világod megváltoztatásához, mint hogy megváltoztatod, amit odabent érzel."
(Rhonda Byrne)
"Vannak, aki a szívükre hallgatnak, ahelyett, amit más mond nekik. Ők azok, akik nem akarnak majd megfelelni, beállni a sorba, helyette a reménybe kapaszkodnak és valóra váltják az álmot. Ezek az emberek lesznek azok, akiknek ragyog a szemük, tombol bennük a tűz és eszükbe sem jut majd megfutamodni az akadály előtt, mert tudják, ez sem egyéb, mint lecke, amit megoldva közelebb lesz majd a cél. Ők lesznek azok, akiket nem értenek, akik furák, akiket nem lehet beilleszteni egyetlen sorba sem, mert valahogy mindig kilógnak. Ők azok, akik kockáztatnak, oly sokszor elbuknak, de míg a szívük egyet is dobban, mindig felállnak. Igen. Ők azok, akik sosem támadnak majd hátba, sosem csalódsz majd bennük, mert nem lehet. Hiszen Ők lesznek azok, akik mosolyogva, csendesen hirdetik azt, amiben hisznek; hogy nem könnyű az élet, de csakazértis lehet csodaszép."
Todorovits Rea