Ez milyen 'kapcsolatnak' nevezhető? (beszélgetés)
Ja, és legutoljára én írtam neki, még tegnap, megkérdeztem, hogy mikor jön haza (dolgozik), amire nem válaszolt, de ma mondta a nevelt apukája, hogy ma délután ment el otthonról. 'Kicsit' sántít a dolog.
Annyira fáj, hogy nem becsül meg. Nem mintha olyan jó csaj lennék vagy valami, de az eddigi barátnőitől azért eltérek nem is kicsit. :)
Eddig mindig akkor találkoztunk, amikor nekem volt jó, egyszer át is tettem másik időpontra, és azt mondta, neki mindegy mikor, csak láthasson.
Volt olyan is, hogy írtam neki, jöjjön be a munkahelyemre, amire azt mondta, hogy csak egyszer kell mondanom, és már jön is. Jött is, ott volt, még aznap este találkoztunk, szép volt jó volt, de azóta csak egy sms-t váltottunk, amiben írt egy szép idézetet (nyálas, nem tetszett, de az viszont igen, hogy mert írni ilyet :D) és a végére odafirkálta, hogy hiányzom neki.
Nem tudom, hogy mi lehet a háttérben, és azt sem, hogy hogyan tudnám kideríteni. :/
Ha nem akarod egyenlőre hanyagolni,tedd próbára.
Írj neki te,hogy szombaton találkozzatok.Írj fix időpontot.Legyen kora este,mert ha van valakije,akkor nehezen tudna szabadulni.Ha viszont ráér,lehet nem ver át csak ilyen pasi(amit kétlek)
Pfff. Belegondolni is rossz, hogy van mellettem valakije, velem meg csak jól elszórakozik, mikor én kezdek érezni iránta valamit. Persze még nem késő kilépni, és még talán nem fájna annyira, de most mondjuk piszokul érzem magam.
Nem tudom eldönteni, hogy azért, mert ezt velem megtudja csinálni vagy mert annyira bejön a srác?!
Ne is hagyd magad,hogy átverjenek.
Ha odáig lenne érted,és nagyon találkozni szeretne veled,akkor azt tudná,h mikor ér rá.Így viszont,h szinte nem is érdeklődik lehet csak titokban ír 1-1 smst néha.
Ezekre gondoltam én is, amikre ti. Köszönöm, hogy megerősítettetek benne. Persze nem 100%, és nem is fogom lerohanni a srácot, de igyekszem kideríteni az igazságot.
Nem szeretnék csalódni, és senkinek a játéka lenni.
Találkozunk, elvagyunk, sőt, nagyon jól elvagyunk, kikapcsolódom, ha vele lehetek, csak az van bennem, hogy most jó, most nem akarok mást, jó lenne, ha örökké tartana, ilyenek. Ő puszilgat (főleg homlokon), kedveskedik, bókol, ölel, de NEM NYOMUL, és mindig kérdezi, jól érzem-e magam. Eltelik az éjszaka, 'könnyes' búcsút veszünk egymástól, majd egy darabig semmi nem történik. Egy-egy sms lemegy, de mintha haverok lennénk. Egy sms-ben írta, hogy hiányzom, és kész.
Ne értse félre senki, nem azt várom, hogy minden órában írjon, de ha én lennék a pasi helyében, naponta egy üzenetet biztosan írnék vagy telefonálnék.
Persze írta, hogy alig várja, hogy láthasson, de akkor miért nem kérdez rá, hogy mikor tudnánk találkozni?!
Egy pasi akkor nem keres, ha nem akar, nem? :(
További ajánlott fórumok:
- Nálatok milyen idő van?
- Próbálta már valaki az INSUmed diétás port? Ha igen, milyen sikerrel?
- Egy plázacica naplója... azaz milyen egy igazi NŐ... szerinte...
- Otthonszülők - ki segített, milyen tapasztalataitok voltak?
- Apának nevezhető az ilyen ember?
- 5 hónapos és 8 napos lánykám még mindég nem fordult meg, pedig lökdösi magát oldalra néha fordul, de tovább nem! Mikortól nevezhető gondnak?