Én és ahogy a lányom viszonyulunk egymáshoz... (beszélgetős fórum)

Az müködik, hogy családilag leültök vele beszélni, és indulatok nélkül, nem veszitek fel a kesztyüt, hanem elmondjátok neki, hogy aggódtok érte, és biztosan jót tenne neki, szívesen elkíséritek. HOgy gondoljon bele abba, hogy ö így nem boldog, elégedetlen, szégyell benneteket, és hátha segítséggel ö is egészségesebb, teljesebb életet élhetne?

(Mondom én, a nagyokos, akinek ez nem, hogy nem vált be, hanem robbant a bomba... Nem merem megnézni a mailjeimet, mert attól félek, hogy írt ismét... Még ekkora távolságból is félek töle... Csak szeretetet probálok küldeni, és kívánom, álljon meg a lábán, válljon végre önállóvá és boldog legyen. Majd egyszer pedig gondolkozzon el a kapcsolatunkon...)

Nyugi majd visszahív.

Az öcsémmel levelezek. Beszél a pszihológusával. Csak a kérdés Anyunak,hogy adjuk be,hogy menjen el.

Hmmm. Èn is cigiztem - anyám elött nem tehettem felnött fejjel sem... ez is utólag világosodik meg bennem. De az éhségemhez semmi köze sem volt, akkor voltam a legvékonyabb, és rengeteget ettem...

A pszichológus nem hívott vissza. Hát már senkinek sem kellek :-(

A férjem pont az ellentétem. Vékony alkat. Keveset is eszik. Én szoktam pörölni vele néha,hogy miért nem eszik hisz minden áldott nap főzök. Csak nála a cigi ugye elveszi az étvágyat.Ha dolgozik egyszerűen elfelejt enni.

Még soha nem hallottam erről.

Nálunk ez olyan, hogy a kedvesen van felesleg, mikor összejöttünk, mondtam, szeretném, ha megszabadulna töle. Most, nemrég kezdett el fogyózni, maga miatt és miattunk. De sem régen, sem azóta nem bántottam a pocakja miatt. Magának kellett elérnie azt a pontot, hogy le akarja adni. Persze, fontos a külsö, hiszem az alapján ítélünk elsöre, de nem ez a legfontosabb szerintem.

Èpp elég neked is az otthonról hozott és az exedtöl szerzett fájdalmakat legyöznöd.

Tényleg, olvastam sokat a Hellinger féle családállításról, ti mit tudtok erröl?

Így van.

Nekem az előző barátaim beszólogattak a súlyom miatt rendesen.

Viszont a férjem soha(pedig 12 éve vagyunk együtt) meg nem szólt és a tetteivel , mozdulataival , viselkedésével sem bántott meg soha nőiességemben.

Sosem értem, miért jó az valakinek, ha megalázza a másikat, ha terrorizálja és megveti. Akár szavakkal, akár tettekkel.

Szerintem bármilyen (súly)problémát meg kell tudni beszélni.

Korán kelés... Munka van... Vagyis a fönökkel ketten vagyunk, és unatkozunk...

De tegnap a csajokkal annyira jó volt úszni egyet, meg szaunázni, másfél éve nem voltam - csak anyámmal...

Biabig, a Te édesanyád is hasonlóan csak magával foglalkozik, és beállítja magát áldozatként szerintem.

MIvel foglalkoztál (ha nem túl indiszkrét)?

Milyen gyakran megy pszichológushoz?

Èn még sosem voltam, most várom, hogy visszahívjon a csaj - olyat találtam, aki az új lakástól 15 percre van, és beszél magyarul :-) Jó lenne, hiszen biztos vannak olyan témák, amiket magyarul árnyaltabban tudnék elmondani... Bárcsak sikerülne jövö hétre kapnom egy idöpontot...

Ma megint strucc vagyok, nem nyitom meg a mailjeimet, mert félek, hogy írt... Buta dolog.

Sziasztok!Korán keltetek. Én is catlakozom, kell még egy kis hab a tortára.

Anyu apukája öngyilkos lett mikor ő 12 éves volt. Aztán nagyi továbblépett, újra férjhez ment és boldogan éltek tovább a mai napig (40éve) Szerintem innen kezdődhetett anyunál mert annyira utálta az "új embert" hogy mikor összeköltöztek ő nem volt hajlandó velük tartani (17évesen) hanem inkább az ő nagyijával maradt. Majd 2 év múlva férj, én, válás stb. Azóta is azt hallom hogy őt az anyja elhagyta egy férfiért. El is hittem amíg a testvére fel nem világosított, hogy ő nem volt hajlandó menni és mivel már csak egy éve volt az érettségiig, a dédi meg a suli mellett lakott így maradhatott. Szóval ő is csak a maga verzióját fújja, senkinek nincs igaza. Innen ez a nagy férfi ellenszenv. De hát én és a férjem mit tehet ezekről. Én is hallgatom, hogy amikor egyedül voltam, sikeres volta, 172cm-vel 55 kg, rádióban szerepeltem, mindenki irigykedett rá a lánya miatt. Most viszont elköltöztünk a belvárosból, 7 éve itthon vagyok, híztam 40 kg-t (amit szerintem nagyrészt neki köszönhetek és csak kínlódok a leadásával) a két terhességgel, nem járok társaságba stb. Ami érdekelt és amiben dolgoztam az szerinte hülyeség pedig ahhoz is el kellett végeznem 3 különböző felsőfoú szaktanfolyamot és nyelvvizsgát. Persze ez semmi így hát elkezdtem 3 éve a közgáz fősulit amit annyira utáltam és nem érdekelt, hogy másfél év után abbahagytam. Bezzeg az xy elbírta végezni. Persze mondtam mert ebben dolgozik és élvezi a munkáját. Én meg azt amit ezelőtt csináltam. Azt is szeretném folytatni csak már önállóan a gyes után. Hát ne tudjátok meg milyen volt a véleménye róla. Szerinte keressek olyan állást ahol dirigálnak nekem de legalább 3-400E keressek, mert az én feladatom a gyerekeinket eltartani nem a férjemé, mert hát az úgy is nulla amit ő csinál. (Abból élünk 7 éve) Na hát ilyenek történnek. Az én anyukám csak 10 km-re lakik tőlünk. Agitáltam, hogy jöjjön közelebb hogy többet tudjak segíteni, ne kelljen buszoznia. Még gondolkozik, de lehet hogy elhamarkodtam annak idején. Majd jön ma délbe azt mondta és elmeséli, hogy mit mondott tegnap a pszichológus.

Eröszakkal nem lehet elvinni. Ha ö nem látja be, hogy beteg, akkor nem ér semmit.

Az enyém sem látta be - mindig más a hibás, mindig más a bünbak... Ö az áldozat.

Gondolom, ezek szerint családterápiába sem menne bele...

Hová költözne? Miért?

Apa sem állt mellém. Ő egy nagyon csendes ember.

Sajnos nem tudom rávenni. AZ öcsém azt mondta beszél a pszihológusával és elviszi Anyut. DE volt ám botrány ebből! Az mondta a tesóm,hogy berakja a kocsiba erőszakkal. DE akkor mit ér vele?

Apu idegi alapon volt már élet halál között. A szíve miatt. Mondtam Anyunak nem félti Aput mert a cirkusz és a lelki terror miatt ki van bukva. Akkor rámordította,hogy Aput féltem Őt nem.

Őt is féltem de 20-as a cukra, szurja magát és nyomja be egymás után a habos sütiket. Most mit tegyek? Nem lehet beszélni vele. Ki nem üthetem a kezéből.

Most a legujjabb,hogy elköltözik.

Hát, Maharet, ez kemény történet.

Belédnevelte, hogy nem érsz semmit... és, hogy természetes, amit elértél. Pedig nem az.

Erös vagy, hogy 5 vetélés után is felálltál, és ennyi mindent elértél.

Èdesapád sem állt melléd, hogy ugyanolyan értékes ember vagy, mint az öcséd?

Èdesanyád nem tudod rávenni, hogy menjen pszichológushoz?

Viszont szerintem Ő is sérült gyermekkorában, csak továbbvitte. Sajnos a nagymamánék(anyai) mellé építkeztek.

A nagyszüleimnek az összes fiúgyermekük meghalt. Anyu ugye lány volt.

Én megszülettem, a nagyapám hetekig meg sem nézett.

Az öcsémet bezzeg igen. Nagy kivételezés volt részükről. Öcsém kapott ajándékot én nem.pl.

Anyuék ezt nem csinálták viszont nem védtek meg. Látták és nem tettek semmit. Sőt hangoztatták ,hogy az öcsém okos én meg csak szorgalmas vagyok. Hát viszont én végeztem egyetemet.

Ezzel csak azt érték el az öcsémmel nem lett túl fényes a kapcsolatunk.

Én is jártam pszihológushoz. Azt mondta a nőiességem nem alakult ki. Megrekedt, azért mert mindig férfiként akartam megfelelni. Ebben van igazság.

Tudod ez a szégyen amit érez számomra is érhetetlen. Viszont a gyermekkorom miatt amugy is kevés önbizalommal rendelkezem.Ezért ezt a szívemre veszem. De a férjem nagy támasz nekem.

Én sem vagyok extra kövér. Szerintem a 80 kg vagyis mamár inkább 76 kg a 170 cm-hez nem egy hatalmas borzalom.

ja a pasik. Mikor 19 évesen lefeküdtem az első fiúval hát.. voltam minden..

Azt kiabálta soha nem fogok férjhez menni mert egy nem szüzet senki nem vesz el és ha mégis világ életemben szégyenem lesz és a férjem rám fogja kiabálni.

ja a másik. Amikor szép házat vettünk, jó állásom volt és boldog házasságom és elkezdtünk a babáról beszélni. Akkor a fejemhez vágta,hogy " Te mindent megkaptál az élettől a gyermekért ugyis meg kell küzdened". Ez akkor nagyon fájt. Az állásomért megdolgoztam, az egyetemi diplomát sem a két szép szememért kaptam.

Azután 5 vetélésem volt.

Nálunk a pszichológus csak most kezdödik - és nekem. Ugyanis, ha visszaolvasol, az én sztorimnak nagyon csúnya vége lett, ugyanis 1,5 év együttélés, eltartás után (folyamatos lelki terrorban), "kidobtam az anyám pénz és biztosnág nélkül" vagyishogy nem ment tovább, és komolyan vettem a fenyegetözéseit, hogy elmegy... A mártir szerep itt is remekbe szabottan müködött/müködik, mint az is, hogy kifelé minden csodaszép. Ö büszke (volt) rám, de valahol természetesnek vette, amit elértem (ami 28 évesen nem kevés, hiszen diplomásként 5 nyelven beszélek, 3 éve külföldön élek, itt munkám, egzisztenciám, lakásom lett - persze, az, hogy én értem el, nem számít, hiszen ö a falatot vette el a szájától, hogy én tanulhassak...), és dícséreret sosem kaptam.

Ahogy az elején leírtad a családösszetartást, háziasszonyságot, akár az én édesanyám is lehetne...

Miért szégyell benneteket? Ezt nem értem... Hiszen büszke is lehetne rá, hogy nem nyugodtál bele, nem keseredtél meg, hogy nem lehet saját gyermeked, hanem felvállalva azt 2 (a képeid alapján) csodaszép gyermeknek adtad/adtátok meg a lehetöségét, hogy teljes életet éljenek, és egymást választottátok. Ez gyönöyörü és nemes cselekedet. Az öcséd pedig válik - na és? Ha egy kapcsolat nem megy, hát ki kell lépni belöle, de mi ezen a szégyen?

Nálunk akkor volt szép/szebb minden, amikor 800 km-re élt. De onnan is naponta hívott, általában azért, hogy megkérdezze mit csinálok? Ès hiába mondtam, hogy ez nem normális...

A súly nálunk is folyamatos téma (volt), hogy ö még 35 évesen is 55 kg volt, egy szülés után, én meg, a szánalmas alak, az apai nagyanyám alakját örököltem, és jobban egyben vagyok. Megjegyzem, legkövérebben voltam 75 kg, a 164 cm-hez, tehát enyhén túl´zás, hogy nagyon kövér lennék... De mindig megkaptam. Plussz, ha viszont elkezdtem fogyózni, onnantól az ál-sajnálat ment, hogy én szegény, nem ehetek, és csakazértis olyan étel volt otthon, amit szeretek, és nem ehetem. Pl. 3 hete Atkinsoztam már, mikor felhívott, hogy ugye, jó lesz a rakottas krumpli ebédre?

De ez lett volna a legkevesebb...

28 évesen úgy kezelt, mintha 5 éves lennék, és anya mindent jobban tudna, hogy én fáradt vagyok, éhes, vagy mi van velem...

Barátok? Régebben voltak barátai de ma már nincsennek.

Viszont előszeretettel próbált a barátnőimmel összeugrasztani.

Sziasztok!

Hela ! Akkor Nálatok sem egyik napról a másikra ment a pszihológushoz járás.

Hogy miért van nehéz természete?

Kezdem a jó oldalával. Ha jó passzban van akkor egy kis tündér. Akkor összetartja a családot, jó hangulatot teremt és fantasztikus háziasszony.

Mindent megtett értünk. Anyagilag mindent amit bírt még ugyis ha magától vonta el.

A kedvezőtlenebb oldala és ez ami bánt:

Gyermekkoromtól nem mi hanem a külsőségek a fontosak. Vagyis a " jaj mit szólnak az emberek". Ebbe éltünk. Ha valami sérült a meseszerű rózsaszín habos meseéletünkben ( legalábbis ha az emberek észrevettek valamit) akkor kibukott és akkor kikészített mindenkit maga körül. Akkor lételeme a feszültség és ha lecsendesedtek a kedélyek akkor mindig rátett pár lapáttal,hogy Ő legyen a középpontban. Hisztinek is mondhatnám. De az Ő hisztije akár a második világháború.

Pont ezért bármit tettünk a testvéremmel és Apu is azt hiszem soha semmi nem volt jó. Mindig volt egy vagy több példakép elénk állítva. Ha pl lenne 3 doktori címem biztos keresne valakit akinek 5 van és ezt vágná a fejemhez nap mint nap.

Képes felhívni azért,hogy elmondhja látott valakit és mennyire szebb, csinosabb és vékonyabb mint én. Képes felhívni azért,hogy elmondja a másik ügyeletes példaképp épp mennyit keres.

Jelenleg,hogy voltak gondok a családban kifordult önmagából. Én 5 évig küzdöttem a gyermekáldásért és kiderül örököltem dolgokat ami azt okozta,hogy nem szülhettem. Viszont van 2 gyönyörű örökbefogadott babám és boldogabban élek mint bárki más.

Az öcsém elvált. Vagyis válófélben van.

Most szégyel mindkettőnket és azt hangoztatja ,hogy biztos az emberek az utcán örülnek ennek. Ez abszurd.

Bántja,hogy igaz mindketten az öcsémmel diplomásak vagyunk de nem lettünk jogászok ahogyan az Ő megálmodta.

Nagyon makacs is. Cukorbeteg de nem törődik vele. Semmit. Pedig beteg.

Ugy érzem imád mártír lenni. Tocsogni az önsajnálatban és irigykedni mindenkire. Pedig lehet ott is van baj csak nem látni.

Nálunk soha nem volt megcsalás vagy fizikai erőszak. Soha! Életemben egyszer kaptam pofont amikor a fogyi alatt elájultam a koplalásban.

Viszont lelki terror és zsarolás mindig és minden mértékben.

Nehezen fogadja el szerintem azt is,hogy duci vagyok. Meghíztam a hormonoktól.

Talán ezért is élek 250 km-re a családomtól.