Én és ahogy a lányom viszonyulunk egymáshoz... (beszélgetős fórum)
Örlödöm, zokogok - futnék hozzá, hogy anya, vigasztalj meg. Pedig ö okozta. A legjobban az fáj, hogy nem hallgatott meg, és nem tudom, hol van???
Köszönöm. Valahol lehet igazad van. Csak... megélni más. Öt percenként sírom el magam, hogy elment, és vissza se nézett felém. Remélem, az idö megmutatja, hogy mindkettönknek ez volt a "jobb", mint együtt örlödni. Furcsa ür, hogy nem kell senkinek megfelelnem, és nem nézi senki a lépteim. Még mindig azt mondom, határt kellett volna vonni, mik is a valós konfliktusok, és úgy megoldani öket, hogy elöre lépjünk velük. Most nagyon egyedül vagyok belül. Pakolok, csomagolok, és le kell zárnom magamban ezt az idöszakot. Remélem, egyszer ö is magába néz, és átértékel dolgokat. Csak ne fájna ennyire!
Ha igazán van anyai szíve...hidd el újra egymásra találtok!!!Csak más alapokra helyezitek az érzéseket,a kapcsolatot!
Biztos a pszichológus is sokat segít,hogy fel tudd dolgozni!
Nagyon nagy erő és bátorság kellett ehhez!!
Hidd el én csak fejet hajtok előtted!
Tudod erre mennyi ember nem képes és inkább,tönkre teszi az életét.Amíg anyuka van addig elvan...nincs család mert anyuka mindnekit elüldöz...stb,aztán amikor anyuka elmegy az élők közül általában ezek az emberek szétcsúsznak,vagy alkohol,vagy más!!
Hinni akarom, és azt is, hogy majd az idö elteltével újra közeledni fogunk egymáshoz. Kérte, ha valaki jön, adjam majd oda a cuccait... De nekem nem mondja meg, hol lesz.
Rendbe fogok jönni, tudom, és racionálisan én is tudom, hogy nem volt jobb megoldás. Csak pszichikailag küzdelem. Csúnya történet, nincsenek benne szentek, csak bünösök.
Szia, biztos nem volt véletlen, hgy nálunk meg most robbant mindent... Hiszen hónapokon, éveken át nem történtek ilyenek. Aggódom érte, nagyon rossz a lelkiismeretem. Alig várom, hogy elköltözzünk, és orvosi segítséget kapjak. Gonosz lettem, és eltéptem a legerösebb szálat. Remélem, azért, nem örökre. Majd jelentkezz Te is, hogy vagytok.
Biztos nem volt véletlen,mert már régebben regisztráltam, de valahogy pont mostanában kerestem a témák és hozzászólások között hozzám hasonló esetet. De szerintem azért anyukád az lesz csak neki is idő kell úgyanúgy mint neked. Most csak magaddal foglalkozz, tedd rendbe magad és lépj tovább. Örülök, hogy így ismeretlenül megismertelek. Majd írj és "dumálunk". Szia
KÖSZÖNÖM! Köszönöm, hogy olvastál és negértettél.
Sajnálom, hogy ez lett a vége... Jah, anyám átkozódott, lehet lejjebb rosszul volt érthetö... Ma már nem volt visszaút, ö mondta, hogy elmegy, állítólag hajnalban jönnek érte, de nem mondta meg, hová megy. Felhívta az összes itteni simerösünket, elmondani, milyet is tttem, ill. "ki" a barátom. Most töle is távolságot kértem, hiszen fel kell építenem magam - a kimondottak alapján mától nincs anyám. Ès hiába kértem, válasszuk szét a barátom ill. a mi ügyünket, nem sikerült elvonatkoztatni töle. Ö volt a katalizátor. Apám is sok mindent elmondott - tavaly elött hasonló helyzetböl hoztam el töle. Megszenvedem, de felállok. Jelentkezem.
Hát nagyon sajnálom a veled történteket, teljesen átérzem a szenvedésed, hidd el. De muszáj volt így tenned mert még jobban tönkremennél. Biztos, hogy majd idővel jobb lesz és kicsit változni fog. hidd el ő sincs rendben idegileg, különben nem viselkedne így. Remélem te is hamar átvészeled ezt az időszakot és folytatod az eddigi önálló életed sikeresen. Majd megbékél anyukád úgy is, meglátod. Csak neki is segítségre lesz szüksége.(Értem ezen a pszichologust) Kitartást neked. Vigyázz magadra. Remélem hamarosan már nyugodtabb körülmények között írod a mindennapjaid a neten. Majd figyelem. És nyugi, helyesen cselekedtél végig. Ha megadod magad, alárendeled magad,örökké így maradt volna, az pedig KO.
:(((Tudom most nagyon rosszul érezheted magad,de itt nem arról van szó,hogy kiraktad az anyukádat.Ebbe ő is keményen benne van.
Szörnyű érzés lehet neked most:((Azt gondolom fontos lesz a pszichoterápia!!Mindenképpen menj el!
Sok erőt!!
Vège. Tegnap este a rendörségen volt. A rendörökkel beszéltem. Ma apával hazajöttünk. Csúnya volt, de elment. Egy barátnöjéhez, hogy onnan hová, nem mondta el. Nem akar látni többet, alaposan elmondta a vélemémyét. Aljasnak, rossznak érzem magam. Undorító amit tettem, kiraktam az anyám (szinte) pénz nélkül. Hétfön hívom a pszichológust. Kemény, nagyon... Ö akarta de én tettem meg. Hányok magamtól. A barátom megátkozta. Kívánom, találja meg a helyét, boldogságát. Nagyon szenvedek.
Azt hiszem ez már nagyon sokkal több az elbírhatónál. Én úgy gondolom, hogy ha valóban csak a te érdekeid nézné akkor nem zsarolna és nem fenyegetőzne, hanem szép szóval, szeretettel próbálna rád hatni. (Vagyis egy anyának talán így kellene.)Viszont ezzel ellentétben ő zsarol, idegesít meg minden rossz ami elképzelhető, teljesen uralkodni akar rajtad és mivel nem jön össze, ezért tehetetlenségében így reagál ahogy. Ez már nem normális. Légy erős, küzdj az igazadért és önállóságodért,vigyázz közbe magadra. Remélem minden jól alakul és nemsokára vége ennek az egész "ámokfutásnak". Majd ha lesz energiád és alkalmad,írj. Szia
Jah, hotelre kötljük a lakasfelujitasra felretett penzt... Tegnap erösen küzdöttem, haza merjek-e menni, de nem mertem. ès még mindig ott van, nem ment el, engem fenyeget, zsarol... Nah, mindegy.
Hello, vagyok, élek, kedd óta nem alszunk otthon... csövezünk, ismerösnél, hotelban, kölcsönruhában, apám ma jön...
tegnap sürgösségi pszichiátrián voltam. tegnap estére, mire apám rákérdezett nála, tudja-e hol vagyo, irt annyit, hogy egy óram van, hogy jelentkezzek, különben megy a rendörségre - annyit irtam, hogy élek, de nem kellett volna. Olyan e-mail irt, hogy az elenségemnek nem írnék ilyet... Mindenért én vagyok a hibás.
Lekapcsoltattam otthon a telefont.
Ma reggel azt irta, ha ma sem megyek haza, hogy elintézzük az elmenését (én mit intézzek ezzel kapcslatban???), akkor elmegy feljelentést tenni a rendösrégre (????) aztán öngyilkos lesz, és ez lesz az utolsó költség, amit a nyakamba varr. Gondolom, azért a rendörséggel jön, mert tegnap azzal érte el, hogy életjele adjak... Ès azt hiszi félek, vagy nem tudom. Persze, az öngyilkosság nem fenyegetés, hanem tény...
Nem megyek haza, kizárólag apámmal. Nem akarom látni. Tudom, struccpolitika... a pszichiátrián azt mondták, sürgösen menjek pszichoterápiára...
Eltűntél. Ez nem sok jót jelenthet.
Szia. Remélem az estéd nyugodtan telik. Azon gondolkoztam, hogy miért nem jön haza anyukád ha ott annyira "elviselhetetlen" veletek? Eddig is elvoltál nélküle, ő meg itthon nélküled, rég külön laktok,hát akkor az ő válása miért kell hogy felrúgja több ember életét. Nem vagy már kisgyerek, önálló vagy rég. A válás már csak róluk szólt igazán. Oké hogy a lánya a támasza, de ezt nem szabad szó szerint érteni, főleg nem túlzásba vinni. Na jó éjt.
Apámat megkértem, jöjjön el, és lépjen valamit. Èn nem lépek, nem tudok mit. Ez már aljas, hogy azt a pénzt követeli rajtam, amiért apám dolgozott meg. Ül otthon a net elött és ilyeneket ír. Ès, hogy ö fél a kedvesemtöl, és feljelenti - miért???
Ezt kaptam most, miután nem reagáltam:
"ha igy all a dolog akkor en is mondok valamit: akkor megyek el, ha kifizeted azt amit frnaciaoban radköltöttünk, legalább! en soha nem mondtam MENJ EL, penz nelkül"
Istenem. Annyira ismerősek ezek a "meddő" viták, vádaskodások. Na majd jelentkezem, te is írj ha tudsz.
Köszi, hogy aggódsz! Egy óra múlva lelépek, összeszedem a kedvest, emgyünk a barátnömhöz aludni - aki épp költözik, de így is befogad egy éjszakára. Aztán talán tudok enni is. Ès segítek csomagolni!
Mondtam már, hogy én elmegyek pszichológushoz, mert szükségem van rá, és neki is el kellene... A válasz az volt, hogy mit képzelek, hiszen neki itt biztosítása sincs, egy általános orvoshoz sem tud elmenni, hát még mi lenne, ha mütétje lenne - minekutána plussz 6-800 €-t nem tudok minden hónapban egészségbiztosításra kifizetni, mert, ugye, én egy ilyen bunkó vagyok, és kimerültek a tartalékaim.
Ez így igaz. Az én férjem is mindig azt mondja, hogy akármennyire kellene mégsem tud igazán megharagudni anyukámra, mert ő egy beteg ember. Hát a tied is az. El kell mennie orvoshoz. Majd ha beszéltek vedd rá valahogy csak egy alkalomra, hogy próbálja meg a kedevdért. Csak egy beszélgetés a pszichologussal, ha nem megy többet az se baj. De úgy is fog mert az el tudja neki magyarázni azt amit mi nem úgy, ahogy kell. Vagyis kétségei lesznek a saját viselkedésével kapcsolatban , bár bevallani nem fogja, de nem is az a lényeg, hanem, hogy leálljon. Vigyázz magadra, kösd le magad mással, a gyógyszer nem segít ( "bagoly mondja verébnek...") .Most el kell mennem vásárolni de ha visszajöttem érdeklődöm. Szia
Köszönöm, igazad van, és szerintem racionálisan látod. Sajnos, mondhatnám, hogy Te / Ti is csak az én szemszögemböl ismeritek a sztorit, de ami nekem eröt ad, hogy az apám - akivel anyám miatt romlott meg a vsizonyunk - is mellém állt, és ö is azt mondja, hogy ö ezt 28 évig türte... Ami eldöntött, hogy el kell mennie, utána beszélhetünk. Ma jó, hogy nem "otthon" alszunk, talán kicsit jobban leszek. Csak cirkálok (és a neten lógok), mint egy zombi. Ès rettegéssel tölt el, hogy esetleg smst ír... Ha tudnék, most imádkoznék, hogy elment. Szörnyü kimondani, de nem hagyhatom, hogy anyám tönkretegyen. A múltról pedig öszintén beszéltünk - söt, apám is tudja, és nem arról van szó persze, hoyg egy tömeggyilkos terrorizál gépfegyverrel a hátamban... Sajnálom anyám, mert beteg. Ez már beteges, segítségre van szüksége, csak én ezt már nem adhatom meg. Kívánom, hogy megtalálja önmagát és a boldogságát. Ès ugyanezt hagyja meg nekem.
Szerintem is ha nem tudsz most vele nyugodtan beszélni, jobb a struccpolitika minthogy esetleg megbántsd és azért még rosszabb legyen a közérzeted. Hidd el előbb utóbb be kell látnia, hogy nem uralkodhat már egy felnőtt emberen még ha a gyereke is az. Tapasztalat: be fogja látni, hogy egyedül marad az álláspontjaival együtt, aztán lesznek még próbálkozások de nem ilyen kemények mint most. Azt hiszem vége sose lesz de tompítani lehet, muszáj. Ne add fel. Ne adjátok fel. Mindenkinek van múltja akár jó, akár nem annyira de a most a lényeg, nem? Meg a jövőtök.
Ok, mindenki aki ismeri a sztorit nagyjából azt mondja, nekem van igazam. Csak szörnyü... Tegnap 2 nyugtatóval nem tudtam aludni, remegtem egész éjjel. A kedvesem még midnig azt mondja, próbáljak vele beszélni - de nem tudok. Se nem hívom, se smst nem írok. Lehet struccpolitika, de nem tudok most jobbat. Ha elém kerül, félek, megbánnám, amit tennék. Remélem, nagyon-nagyon remélem, hogy elment otthonról, csak nem tudom kideríteni...
Ez már kezd egy rossz thrillerre hasonlítani. Egyáltalán ne legyen lelkiismeretfurdalásod mert neked van igazad. Csak azt akar neked okozni. Ha most meg is haragdzik rád, ne bántson téged, mert úgy is idővel megbékél hiszen a gyereke vagy, a legfontosabb egy anyának. Nem viselkedhet így, nem terhelheti rád a saját magányát vagy élettel való problémáját. Tegye rendbe saját magát de nélküled, utána máshogy fogja látni az egészet. És ha mégis igaza lenne valamiben amire te csak később jössz rá, akkor majd csendbe örüljön, hogy hozzáfordulsz. De amíg ilyen addig csak ellene lehet nem pedig hozzá. Éld a saját életed és csak annyi segítséget adj amíg az nem kihasználás. A gyereke vagy akit feltétel nélkül kellene szeretnie és elfogadnia nem pedig ellenségeként viselkedni.
Nah, folyt. köv... írt smst, hogy ne féljek, el fog menni, de még utoljára tölem kell pénzt kérnie, de onnantól nem látom többé... Nem reagáltam. Ö is tudja, hogy per pill nincs pénzem... Csak nem fogja fel, és megint én legyek a hibás, hogy ö nem tud elmenni. Ma nem megyünk haza... kapunk két matracot... Kész vagyok, full gáz.
Remélem, valóban elment, állítólag reggel, miután a barátomnak nekiesett a monológjával (ö nem szólt semmit, inkább eljött otthonról), összepakolt, felöltözve telefonálgatott - valaki szerintem eljött érte...
Nah, nem kapjuk meg holnap a lakást - csak a jövö héten. De állítólag összecsomagolt, és ma elmegy. Remélem, így lesz.
Tegnap rettegve mentem haza. Nem is köszönt, nem is láttam - még én hülye aggódtam, hogy valamit tett magával. Párommal sokat beszélgettünk, róla is, a múltjáról, ami ugyan nem patyolattiszta, de ezt én mindigis tudtam. Azért, hogy bünözö lenne, mint anyám szerint, az túlzás. Ma reggel alig mertem kimenni a szobából. Rettegek töle. Hívott már, nem vettem fel, erre ezt írta: "Rendben, értem, ma a soproni rendörség megnézi, valóban a saját nevét használja-e. Köszönöm, hogy segitesz neki kikésziteni". Nem igaz, hogy csak ezt látja, mindekutána nem ez a probléma. Hogy ki a kedvesem, szerintem csak az én dolgom, és vagyok olyan felnött, hogy ha egyszeris azt érezném, hogy nem öszinte, kirúgnám - hiszen, az elsö dolgok egyike volt, amit elmondott magáról, akkor még mindent kockáztatva, hogy tudjam, hogy volt évekkel ezelött néhány nem túl szép esete. Annyit írtam anyámnak, hogy menjen el. Nem akarok rettegésben élni, lehet 2-3 napig marni fogom magam, de ettöl az is jobb. Holnap költözünk elméletileg...
Szia
Remélem még itt vagy. Már annyira kíváncsi voltam, hohy mi letta hétvége vége, de tudtam, hogy balhé valamilyen formában. Végig olvastam az előzőeket és ami megmaradt bennem az az, hogy ez egy kegyetlen féltékenység a részéről. Az enyém ugyanígy viselkedik. Nemrég még unokát akart, most meg a pokolba küldené a barátod. De tényleg ne hagyd, mert ez még fajulhat úgy mint nálunk például. A gyerekeimet nem bíthatom rá másra csak anyukámra. Egyszer megtettem a nyáron, hogy a sogornőm elvitte egy fél napra. Állatkert stb... Fél óránként hívogatott, hogy én milyen anya vagyok, odalöktem a gyerekem másnak a nagy melegbe, engem kellene kiállítani a napra, és azonnalérjem utol őket, hogy jöjjenek haza. De ez nem az első és nem az utolsó volt. Te még ezeket megelőzheted ha nem hagyod most magad. Légy erős és arra gondolj, hogy amíg ő nem volt rád szorulva addig milyen jó nyugalomba éltél mind anyagilag, mind érzelmileg. Amióta ott van veled maradt ebből a nyugalomból egy fikarcnyi is?
További ajánlott fórumok: