Én és ahogy a lányom viszonyulunk egymáshoz... (beszélgetős fórum)
Jah, az én édesanyámnak sincsenek barátai, mert mindenkiben csalódott, és mindenki fárasztja. Pedig itt szerettem volna, ha kialakulnak kapcsolatai...
Szerintem sok-sok embernek van hasonlßo - ha nem is ennyire durva - problémája... Csakhát az ember szégyelli az ilyet. Ma azt írta egy bölcs ismerösöm, hogy a mai világban sok szülö arra trenírozza a gyerekét, hogy adja fel az életét, és öregedjen hozzá. A másik véglet az a gyerek, aki képtelen levállni... Ès ebben sok minden benne van.
Maharet, a te anyikád nehéz természete mit jelent?
Biabig, az én édesanyám gyerekkora is gáz volt. Nagyagyám terrorizálta, verte öket a testvérével, folyamatosan megalázta, majd 14 éves kora után nem tanulhatott tovább (igaz, annyira nem is akart, hiszen szép lány volt...). 17 évesen elmenekült apámhoz, egy nagy csalódás után, sosem szerette igazán, folyamatosan megcsalta, viszont akkor apa elég jól szituált volt a külföldön dolgozó nagyszüleim miatt. Sosem dolgozott, 18 évesen megszült engem, onnantól "nekem szentelte az életét". Mindig úgy volt elöadva, hogy apa csak dolgozzon, ö az egyik oldal, a másikon állok édesanyámmal én, és mi véd- és dacszövetség vagyunk... MIndig labilis, hangulatember volt. Emlékszem, gimiben rettegtem, milyen hangulata lesz éppen, ha hazamegyek. 14 éves korom óta tudok a pasi-ügyeiröl... Èn tanulhattam, mert apa megteremtette a hátteret - ez van most a fejemhez vágva, hogy édesanyám magától vette el, amit "rám költött"... A családjából senkivel sem beszél, mert mindenki öt bántotta, és mindenkiben csalódott... MOstmár bennem is. De a lelkiismeretfurdalás mellett megerösít, hogy valahol igazam volt, ha a módszer drasztikus is volt. Ma láttam, a helyi fürdöben keresnek személyzetet - oda akartam elküldeni, plussz a szerzödésünk megvan az új lakásra... Apa szerint sosem tudta kivárni, hogy alakuljanak a dolgok... Valahol gonosz módon megkönnyebbültebb vagyok, nem rettegtem ma, hogy mikor érek haza, mert eddig minden este rohantam, mondván, otthon kell lennem, mert ö szegény egyedül van, depressziós, és "nem bírja". Azt írta ma az e-mailben, hogy milyen ember vagyok én? Tudok aludni egyáltalán? Sajnálattal vallom be, mióta tudom, hogy hol van, és van vele valaki, van fedél a feje felett, igen, jobban alszom, ugyanis nincs töle görcsben a gyomrom... Adja a sors, hogy ö is megtalálja a helyét, önállóságát...
még az elején a 27. hozzászólás
Sziasztok. Pont ma néztem, hogy napok óta ketten maradtunk. Végre valaki még beszáll. Nem azért mert az jó, hogy gondja van másnak is, csak már kezdett fusztrálni, hogy csak mi írunk. Szerintem az én anyukámnál ez már gyerekkori dolog lehet. Ahogy elnézem a fényképeit egyen sem mosolyog már 6-7 évesen se. Van egy öccse az volt a nagy kedvenc, anyu meg a lúzer aki mág az utca végéről is hazaszaladt ha kutyát látott. Mesélte hogy állandóan fejgörcsei voltak a suliban.Aztán19 évesen férjhez ment, 20 évesen megszült engem (már ott is volt valami mert el kellett altatni úgy felugrott a vérnyomása) aztán 22 évesen elvált. Azóta nincs normális párkapcsolata. Élből nem bízik senkiben, nem barátkozik. Aztán mikor önállósodtam talán akkor kezdődtek ezek, majd egyre komolyabb lett. Talán ekkor derült ki hogy nem olyan vagyok mint ő. Régebben a fejemhez vágta azt is holy olyan vagyok mint apám meg hasonló. A pszichológust leírtam valahol hogy hogy kezdődött. Mindjárt megkeresem
Jaj istenem ez szörnyű.
Nekem egy nagyon rendes Apukám van. Anyukám is nehéz természet de valahoygan kijöttünk. De most?! Egyszerűen nem tudom mit tegyek.
Ajjaj... Hihetetlen, hogy mi minden derül ki mostanság. A legjobb barátnöm - egy végtelenül okos, határozott, talpraesett leány, most merte elmesélni (tudva, velem mi történt), hogy az édesanyja amikor vált, mindennap péppé verte, az apja meg 20 évesen is molesztálta... Döbbenet.
Most olvasom kicsit érthetetlenül írtam. Kisfiam épp az ölemben:-)
Sajnos egyre keményebb.
Soha nem volt felhőtlen a kapcsolatunk. Nagyon nagy elvárásai vannak. Mindig más jobb és szebb és okosabb volt mint Én.
Az öcsém elvált és annyira ezért Anyu kifordult önmagából,hogy rá sem ismerni. Azt mondta szégyel Engem , az öcsémet is.
Öngyilkossággal fenyegetőzik.
Tehetetlenek vagyunk.
Szia, nálatok mi okozza a nehézséget?
(Sajnos) rólam/rólunk elég csúnya rémtörténet olvasható, itt alább, remélem, azért ennyire nem kemény a helyzeted/kapcsolatotok.
Sziasztok!
Az Anyukámmal való kapcsolatom nekem sem egyszerű.
Biabig! Anyukád önszántából ment el pszihológushoz? Az enyém nem akar de nagyon nagy szüksége lenne rá. Makacs nagyon.
Valahol mégis szégyellem magam, hogy én nem tudtam túllépni a dolgokon... Ès a Te kapcsolatod édesanyáddal még mindig százszorta normálisabb, mint ami nálunk történt. Mindenesetre nem egyszerü a Te helyzeted sem, hiszed, sosem tudhatod, mire és hogyan reagál.
Hát igen: Azt se tudom mikor jó ha hívom, mikor ha nem . Ha hívom akkor neki nehéz feljönni hozzánk, fullad (parton lakunk)vagy meg van sértődve vmiért. (Volt olyan, hogy azt mondta menjek le a buszmegállóba mert hoz valamit de ő nem fog felmászni) Máskor mondtam, hogy majd én elmegyek hozzá mert úgy is dolgom van arra, neki ne kelljen felmászni. Erre: -én nem mászok hanem megyek. De hát tudom, hogy ezek mind pszichés problémák. Tegnap keresett a telefonjába egy számot, mire megtalálta mellényúlt és kitörölte. Olyan ideges lett, hogy eldobta a telefont. Mindezt a gyerek előtt, de még jó hogy a tv-t figyelte. Szóval nem egyszerű. De ezek nálunk apróságok,ezeken túllépek hamar.
Ügyesen kezeled, és tökjó, hogy pszichológushoz jár. Jobb is, hogy nem tudod, mi volt a buszon...
Hát igen. Csak akarni kell. Én megvagyok. Tegnap volt egy-két beszólás de nem reagáltam és a végén abbamaradt azzal, hogy "de nem akarok veszekedni". Apróságok: pl.: -miért ezt a szar plédet veszed elő a gyereknek? minek vettem én azt a drága másikat? Igaz, hogy a gyerek kérte azt mert játszott és a földre tette, de hát könnyebb így mondani, hogy érződjék belőle, hogy én "milyen" vagyok.Most van pont a pszichoplogusnál, így ma nem jön. Mondtam neki, hogy ugyan minek szaladgálnál annyit? Mert még a végén az lesz, hogy miattam holt fáradt. Ja! Tegnap azzal nyitott, hogy vele már megint mi történt a buszon, hogy ő milyen szerencsétlen, de azt mondta, hogy nem meséli el mert én olyan izé vagyok és egyből elmesélném a férjemnek este, márpedig mit kell neki mindenről beszámolni?. Így nem tudtam meg mi történt, mert nem kezdtem faggatni. Ha nem, hát nem.
Jah, plusszban Angliáról annyit, hogy egy lakcím kell és egy bankszámlaszám, 50 font regisztrációs költség és adnak azonnal 1 évre munkaengedélyt... Ami nekem itt, Ausztriában 1,5 év alatt sem sikerült számára... Szóval ennyit a nehézségekröl...
Mindenki ezt mondja - nem válaszolok... Nem megyek bele a mocskolódásba. A következö lépés biztos az lesz, hogy a pasija fog majd hívni, hogy kirakja, ha nem küldök pénzt, vagy valami hasonló. Mondjuk, apának jó meglátása volt, hogy mi biztos nem tudtuk volna 2 nap alatt elintézni, hogy valaki Angliáig vigyen.... Már jobban alakul minden, képzeld, ma voltunk az ügyvédnél, kész az új lakás szerzö´dése, tegnap egy ingatlanos megnézte a mostani lakást, és zsuper feltételekkel ki tudom adni - ergó a befolyó bérlet fedezi a hiteltörlesztöt, így a lakás fizeti saját magát... A kedves tegnap körbeszólt mindenhol, hogy költözünk, vissza a városba, és jönnek sorban neki a munkák... Már csak a pszichológust várom, hogy visszahívjon.
Te hogy vagy?
Hát nem tartott sokáig. Szerintem a saját megnyugtatásodra válaszolj, de NE küldj pénzt mert igaza van apukádnak. Akkor sose lesz megállás. Írd meg hogy nem tudsz küldeni mert te is elúsztál az utóbbi időben, hiszen ő tudhatná a legjobban mivel eddig te tartottad szinte. És amúgy sem a te kötelességed az ő eltartása. Próbáltad már nem kevés ideig és még köszönet se járt érte. Hát azért ez már túlzás. Ez már a teljes kihasználás. Szerintem se hagyd magad. Meg kell értse, hogy miatta nem teheted tönkre a saját életed is.
Megkaptam az elsö érzelmi zsarolós levelet - küldjek minimum 500 €, mert "kegyelemböl alszik, eszik" és Angliában hosszadalmas a papírok intézése... Milyen ember vagyok én? Ö már csak Istenben bízik, azt sem tudja, hol van, esik az esö... Èn a sok könyörgés (???) ellenére sem segítettem neki.
Ismét padlón vagyok.
Apa szerint ne írjak semmit, mert ha azt írom, küldök, akkor beindul a lavina, és amúgy sincs miböl, ha azt írom, nem küldök, akkor még szemetebb vagyok...
Jelentkezz Te is, hogy mi van Veled, veletek. Mi normalizálódunk szerintem, ha már most engedett a jég, idö kérdése és lesz újra, és normálisabb kapcsolat. Öt is új élmények érik majd, hátha oda jobban be tud illeszkedni, és új lappal indít. Èn pedig visszaépítem az önállóságom.
Persze. Vigyázz magadra. Majd írj hogy hogy vagy. Most át kell adnom a gépet a gyermeknek mert már itt áll fölöttem 20 perce hogy játszani akar. Majd jelentkezz hogy hogy telnek a napok. Szia. Minden jót.
Igy gondolom én is. Meggyugodtam, mivel normálisan tudtunk beszélni. Segíteni fogom - de nem eltartani. Èn nem cirkuszolnék - volt itt másfél év alatt vagy 20 pasi, és egyikre sem mondtam semmit... Kívántam, találja meg azt, akivel neki jó. Na, rendben lesz minden.
Ez saját maga előtt volt ürügy. Mindegy miért de felhívott. Legalább megvolt a bocsánatkérés. Innentől viszont ne hagyd hogy mással foglalkozzon ha beszéltek, csak veled. Nem kell hogy szeresse a barátod. Örüljön hogy jól vagy és boldog. Ennyi. Nem a te feladatod őt eltartani és istápolni. Egészséges felnőtt ember. Egy normális anya-lánya kapcsolatot kell kialakítani, tereld mindig efelé. Nem hiszem hogy te cirkuszolnál ha nem szimpi a pasija? Most már foglalkozhatsz magaddal, magatokkal és alapjáraton-egyelőre- tartod vele a kapcsolatot.
Jelentkezett, felhivott. Azzal inditott, h nem talaltam-e meg 100 €-t, amit itt hagyott.. Aztán bocsánatot kért, én is. Mondtam, nem kellett volna eddig eljutnunk. Ö annyit mondott, sajnálja, hogy egy ilyen emberrel élek. Mondtam, nem erröl van szó, és adjon tel.számot, bankszámlaszámot, és ha lesz miböl, igenis segíteni fogom. Valami internetes "kapcsolat" fickóval van, hozzá megy Angliába. A fickóval is beszéltem, ö is úgy tudja, látja, hogy egy harmadik ember miatt ment tönkre minden. Mondtam neki is, hogy ez azért nem így van. Mindenesetre megnyugodtam, tudom hol van, kivel. Kicsit rossz, hogy a pénz miatt keresett - persze, lehet, ez csak a fickó elött volt ürügy... Kívánom, hogy megállja a helyét.
Helló
Mindenképen helyesen cselekedtél még ha a barátod nem is a "nagy Ö" lesz mivel neked kell döntened. Te élsz vele, te ismered. Ha te csalódsz benne akkor legyen vége, ne akkor amikor anyukád úgy gondolja. Ha pedig együtt maradtok abban az esetben is helyesen cselekedtél. Biztos fog keresni de még olyan friss a dühe, hadd ülepedjen, gondolkozzon. De ha te fogod keresni az is csak azt jelenti, hogy te felül tudsz kerekedni a megbántottságodon míg ő nem. Márpedig egy anyánál ez is fontos lenne. Közhely de majd meglátod ha te is anya leszel.Visszaemlékezve azt fogod érezni, hogy jól döntöttél.Azt hiszem a mi anyukánk abba is találna kifogásolni valót ha egy orvos professzor lenne a párunk. Képtelenség mindenben megfelelni és nem is kell.
Jó reggelt ;-)
a te édesanyád legalább észrevette, hogy segítség kell neki is. remélem, az enyém is rájön erre.
ma reggel könnyebb, egyelöre.
sokat beszélgettem a barátnöimmel, kedvesemmel.
és idövel majd jelzek neki valahogy, most korai lenne. én sem keresem, ö sem.
ma csomagolunk tovább, tegnap majd' mindent összeraktam, szinte üres a lakás. de jobb, mint emlékek között ülni.
csak azt kérem, adja a sors, hogy bebizonyosodjon helyesen léptem, hogy leváltam anyámról, és a kedves pedig maradt.
Amúgy neki szemtől szembe én se tudom így elmondani csak ennek a negyedét de legalább már azzal ia leállítom. A múltkor mondta pont, hogy írjam le ezt a sok mondent ami zavar vagy bánt ha úgy könnyebb de nem tettem. Az az igazság hogy vele szemben nem olyan könnyű mert az anyám tehát teljesen megértelek. Nekem nagyon kapóra jött az idegorvos akihez elment és én is elmentem mert nagyon sokat és furán fájt a fejem. Olyan megértő volt és ő küldte anyut pszichológushoz, nekem meg írt stresszoldót, csak hát nem szedtem be mert a gyerekek mellett nem mertem. Maradt a csoki terápia és az idő terápia. És persze most ez hogy itt kibeszélhetem. Lehet, hogy legközelebb már vele szembe is más leszek, nemcsak nyelek és a végén kiborulok. Ma is csak egyet kiabáltam rá. hogy "NEM" Miután folyamatosan mondta hog mit hogy csináljak,hova tegyek, öltöztessek, telefonáljak, hűtsem a levest már alig bírtam követni és a végén egy kiáltás és csend lett. Persze a férjemnek fontos kerti munkája volt mindvégig, de aztán hazakísértük és minden jó, nem lett nagyobb vita.
Nagyon bölcs vagy. A tények megtörténtek - a módszerek mindkét oldalról túllöttek a célon. Pihenek, keresztül fog menni rajtam. Ès majd valahogy üzenek neki, ha újra felálltam. Nálunk mindig az volt a téma, hogy csak mi vagyunk egymásnak - hiába az apám, ö nem tartozik hozzánk, ö csak dolgozzon, meg adja a pénzt, anya meg élje mellette az éltét... Ès minden miattam történt, ö feláldozta az életét miattam. Mindig beleszólt - ha velem volt - mikor, hol, mit csinálok, kivel (egyetlen pasim sem volt elég jó, csak érdekes módon, mindig az elözö...), mindernöl volt vélemény és kökemény kritika. Még most is - akár az is téma volt, hogy mit veszek fel... A rágódás elég kemény, de szerintem is pár nap,és jobb lesz. Csak az a baj, hogy nem tudtam neki mindezt elmondani, mert még most is féltem töle, és inkább szó nélkül hallgattam a monológját. Csak abban bízom, jó helyen van... Bár... nem ment volna el, ha nem lenne helye valahol, valakinél. Èn voltam az utolsó, aki a családból talonban volt. Ahogy apa mondta, mióta nincs vele anya, újra lettek rokonai és barátai. Remélem, neki is lesznek. Ès egy idö múlva én sem leszek ennyire fekete bárány. Jóéjt, aludni tudok, a munkaterápia lefárasztott.
Ez biztosan így lesz. Gondold el az én szüleim 3 éves koromba elváltak, tesóm nincs vagyis csak ketten voltunk sok sok éven át. Hallgattam is sokszor hogy anyunak csak én voltam, értem dolgozott, nem ment férjhez újrs csak én számítottam. Aztán mikor elköltöztem 20 évesen jöttek a "gondok". Aztán kicsit csitult mert a szomszédba költöztem, majd jött egy hosszantartó kapcsolat ami ugye csak rossz lehetett. Utána egy másik ami szerinte még rosszabb. Oké gaza lett mert vége lett de ezeket nem volt egyszerű végig csinálni. Majd férjhez mentem, gyerekek, ezeket imádja is mind de nem érti, hogy én miért a férjemmel tárgyalom meg a dolgainkat stb, de hát ezeket már leírtam. Csak azt akartam ezzel, hogy igazán nem tudnak elegengedni anyáék a régi kötödés miatt és ez lásd a mi esetünket néha elfajulhat. De rendbe kell jönni és fog is mert ő az anyukád, te pedig a kislánya vagy és leszel mindig. Csak kitartás. Ne így erőszakkal és zsarolással akarjon neked jót hanem találja meg a helyes utat. Hidd el ez a feladata. Nem vagy bünöző, link és rossz alak, hanem dolgozol, önálló egészséges ember vagy. Majd beletörödik. Csak hát gondolom mióta elváltak jobban az előtérbe kerültél a magánéleteddel is és irányítani akart mint gyereket. De ez már nem így van. Nem hátráltatnia kellene hanem támogatnia és úgy melléd állni és persze örülni a sikereidnek, nem tönkretenni. Ha tényleg nem jó valami akkor vezessen rá, hogy magadtól rájöjj, nem így erőszakkal. Ha meg jó hát neki kell belátnia és kész. Ne rágódj ennyit, kicsit gondolj másra még ha nehéz is. Pihenj kicsit, holnap már jobb lesz biztos.Enyhülnek a rossz érzések idővel és könnyebben fogod venni az akadályokat. Legalábbis remélem, kívánom így legyen. (Majd reggel megnézem, hogy bírtál-e aludni?) Vagy írj ha úgy könnyebb.
Most még nem is akarom/merem keresni. Ùgyis ezt kérte tölem. Rengeteg kiderült csúnya dolgot kell neki is és nekem is feldolgoznia. A legerösebb kapocs volt nekem. A legfontosabb. Ez volt a baj. Az elsö hatalmas konfliktusunkba buktunk bele. Majd idövel megkeresem, vagy ö keres meg. Igaz, most 4 napig nem tudta hol vagyok, és az sem indította el benne azt a folyamatot, hogy ö is hibázhatott. Ö jót akar, látja, hogy a falnak futok, stb... Csak valami bizonyosság kellene, hogy Ö is megtalálja a helyét, beheggednek a sebek, és egyszer újra lesz, csak sokkal egészségesebb viszonyban.
Próbáld meg kicsit máskép nézni. Tudom nem könnyű de csak a saját tapasztalatom mondja: 29 éves koromig ugyanígy éreztem mint te, aztán megszülettek a gyerekeim és onnantól már az anya oldaláról is látom. Bele halnék ha ÉN nem mennék a gyerekem után, akárhogy felidegesít vagy megbánt. Igaz hogy még nem olyan nagyok de azért át tudom érezni már a dolgok ezen oldalát. Egy anyának a legfontosabb a gyereke. Miatta félre kell tennie a haragot, dühöt, féltékenységet mindent. Van akinek hamar sikerül van akinek később. Ne emészd magad ennyire. Gondolom eddig azért nem láttad ezt az oldalát mert ő is kapcsolatban élt de amikor ez megszűnt fordulatot vett az élete, máshogy lát téged a barátod, a munkád mindent. De idővel rá kell jönnie, hogy nem ezek a fontosak hanem te. Nem a barátod, a pénz, akocsi stb. Nyugi. Csak várd ki. És mielőtt te adnád fel és megkeresnéd hamarabb, előtte beszélj egy pszichologussal, hogy hogyan tedd úgy, hogy ne az legyen az érzése: "ugye megmondtam, én nyertem" mert hát ez nem egy verseny, hanem anya és lánya, család. Érted mit akarok mondani? Nem baj ha te mész utána mert úgy érzed azt kell tenned, csak tudd,hogy mit mondasz majd és hogyan, hogy látszon rajtad a talpraesett függetle nő aki tudja hogy van édesanyja és szereti is,sőt te félre tudod tenni a büszkeséged, de emellett van egy saját életed amit vagy elfogad vagy nem az se baj, csak hagyjon élni. De azért még várjál kicsit. Hagyd ülepedni benne is a dolgokat. Az idő valóban sok mindenben segít, hidd el. Tapasztalom. És úgy érzem kimondatlanul is anyukám is kezdi ezt belátni. Na nem azzal, hogy békén hagy és nem idegesít, hanem a legtöbbször ő keres 1-2 nap elteltével és elül a vihar ezzel kis időre. Csak várj és fogalmazd meg a mondanivalódat szép nyugodtan, a saját elvárásaidnak megfelelően.Hidd el ez az egész nem azt jelenti, hogy nem szereted itt nem erről van szó. Ezt te is tudod és szerintem ő is tudja, csak próbálkozik elég nem szépen.
További ajánlott fórumok: