Első nap az óvodában - Anya-agygörcs (beszélgetős fórum)

hát mondhatom, a legszerencsésebbek közé tartoztok! :). Mi idén kezdtük szeptemberben, de nem hiszem, hogy 3 hete voltunk-e összesen, mert minden 2 ik héten elkapunk valamit! :(

Amúgy is mindig pityeregve hagyom ott a kislányom...és mikor megszokná már a helyzetet, megint visszaesünk nullára...

én januárban kezdem elölről, mert megy a kicsi is :) sőt, még a nyári szünet után is nehezen éltem meg az ovikezdést, pedig a gyerek annyira be volt zsongva, hogy mehet :D

jó ovizást nektek és minden nehezen elváló anyukának! :)

Nekem hétfőn kezdi a kislányom az ovit, és már egy ideje, ha rágondolok, hasonló érzések kavarognak bennem, mint a cikk írójában...szintem az én érzéseimet írta le és ennek örülök, mert azt hittem csak én vagyok ilyen "túlérzelmes", de nem :-)

Azért lehet, hogy sírni fogok...

Letelt a két hónapunk! Lányom ma tölti a második teljes napját az oviban. Az első nap viszonlag jól sikerült. Csak egyszer pityergett. (Óvónéni szerint nincs ovikezdés sírás nélkül) Ma pedig szívesen indult el reggel és megjegyezte, hogy ma már nem fog sírni.

Mi pedig próbáljuk bíztatni, tartani a lelket benne, hogy milyen szuper is ovisnak lenni.

Anyai oldal: Én két napja pityergek, rettenetesen hiányzik a kislányom.

Első nap az óvodában - Inkább anya- szívgörcs. Nekünk még két hónapunk van addig, de már most összerándul a szívem. A lányom pedig végtelenül várja! És ez így van rendjén.

De nekem nagyon nehéz lesz!

Hát szerintem részletezni kellene, hogy mi az, ami nem megy neki.. A félévi bizi ilyen, hogy ott áll, hogy betűk felismerése, összeolvasás, összeolvasás szótagolva, szövegértés, meg ilyenek.. Tehát látni kell, mit lát olyan nagy bajnak a saját tanárnője...

Aztán én a helyedben ettől függetlenül év végéig járatnám egy héten egyszer ehhez (vagy másik) külön tanárhoz, hogy játszon vele, foglalkozzon vele, oldja a feszültségét, olvasgassanak..

Aztán meg meglátnám..

Két dolog biztos, még ha most nem is örülsz, hogy ezt írom.:

1. Ha ezt mondja a saját tanárnője, - még ha némileg túlzott is a vélemény - valami kicsi oka csak lehet... Márpedig egy olvasást elsőben komolyan kell venni, főleg, ha a szöveg megértésével van gondja, mert ez egész életére ki fog hatni... Inkább járja akár kétszer az elsőt, bármilyen durván is hangzik, és utána vegye könnyedén az egyetemet, mint fordítva... Én nem keresnék olyat, aki azt mondja, hogy nem is 1-es, hanem inkább addig mennék, amíg a legszigorúbb is azt mondja, hogy legalább 4-es... EZ ELSŐBEN NEM PRESZTIZSKÉRDÉS... Le van sz.va a presztizs, meg mások véleménye.. A gyereknek legyenek meg a valós alapjai. Én ennek érdekében pl. nem engedem sem idegen nyelvre, sem semmire külön. (Leszámítva a magyar szakkört, színjátszást)

2. Bárhová viszed, olyan hely a világon nincs, ahol minden gömbölyű, mindenki szuper.. Első körben nem mozdítani kell, hanem a problémát megoldani... Attól mindkét fél csak gazdagabbá válik..

Aztán persze elfajulhatnak esetleg a dolgok, és lehet, hogy menni kell, de ez azért még talán nem tart ott..

Nincs egyébként valami látszólag a sulitól független lelki oka a dolognak? Úgy egyébként szeret odajárni?

Köszönöm szépen mindenkinek!

Nem egyszerű ez az ovis időszak :)

Amióta a cikk íródott megéltünk már sírós hsiztis reggelt, ottani nagy sírásokat, éjjeli felriadásokat, de szép lassan mindketten megszokjuk az új helyzetet.

Mostanában, mielőtt bemegy a csoportszobába, puszicsatázunk, így nevetve válunk el, esténként pedig kéri a fiam, hogy vegyem ölbe és énekeljem a csicsíja babúját. Így elégítjük ki a régi, babakorából maradt igényeinket :D

Baráti ölelés Nektek!

Bennem még élénken élnek a saját ovis emlékeim, amik alapvetően jók, és annyira úgy volt, mint ahogy a cikkíró írta... De anno ezt anyámék annyira természetesnek vették, hogy nekem sem jutott eszembe ezeken görcsölni...

Ami inkább nem tetszik, sokszor a kissé nyers, meg nem értő hozzáállás az óvónők részéről...meg a sok "semminversengő" szülőtárs... Persze vannak kivételek..értük még érdemes...

Ismerős érzéseket kavart föl bennem a cikked:) Pedig azt hittem, hogy már régen elfelejtettem. Nálam ezeket az érzéseket még megfejelte egy másfajta aggodalom is. Ugyanis a lányom mozgássérült. De a fiamnál is éreztem ugyanezeket a sajgó gondolatokat. Ő pedig nagyon is szeretett oviba járni. Olyannyira, hogy már néha hazajönni volt körülményes, nagyon szeretett ott játszani. Pedig nem volt egyszerű a kezdés. A második óvoda vált be. Nem részletezem.

Köszi a cikket:)

Igen, így vagyunk mi anyukák ezzel. :)

Mindkét gyerekemnél átéltem, azzal a kitétellel, h nálunk sajnos nem volt ilyen zökkenőmentes a beszoktatás.

Gratulálok a cikkhez!

Bevallom őszintén: elsírtam magam, miközben olvastam, hiszen én is átéltem mindezt a két fiammal. Ők simán viselték az óvoda "megpróbáltatásait", csak én pityeregtem egyszer-kétszer, amikor ott kellett hagynom őket. Ma már mindkettő iskolás, a nagyobbik egyedül jár, a kicsit én viszem, de még mindig néha hatalmába kerít ez a torokszorító érzés.