Az elveszett és megtalált boldogság

Az elveszett és megtalált boldogság

Tizennégy éves voltam, amikor egyetlen pillanat alatt megváltozott az életem. Egy októberi kora délutánon, mikor barátaimmal indultam tovább, egy rossz döntés következtében felugrottam a mozgó villamosra és aláestem.

Kórházba szállítottak, megműtötek.

Amikor magamhoz tértem, a fájdalom tompán lüktetett a lábamban, de ami igazán összezúzott, az a felismerés volt: a jobb lábfejem hiányzott.

A világ, amit addig ismertem, összeomlott. A focilabdát, a futást, a nyári kalandokat elnyelte a csend.

Nappal próbáltam vidámnak látszani, de minden éjjel könnyeimmel itattam a párnámat..

Az orvosok biztattak, a szüleim próbálták mosollyal takarni a könnyeiket, de számomra minden szó üresen visszhangzott. Egy nap azonban belépett a kórterembe egy férfi. A bal lába helyén protézist viselt.

– Szia, István. Én András vagyok. – mondta mosolyogva. – Tudod, én is elveszítettem a lábam. Most már újra tudok járni, sportolni, dolgozni.

András elmesélte, hogyan tanult meg újra élni: hogy a fájdalom nem az élet végét, hanem az új kezdetét jelentheti.

Aznap éjjel elmaradt a sírás. Másnap a gyógytornásznak azt mondtam:

– Szeretnék újra járni.

A hónapok lassan teltek, amig eljutottam odáig, hogy elkészítsék számomra a protézist, amivel megtanulhatok újra járni. Minden lépésért meg kellett küzdenem. Volt, hogy elestem, felálltam és újra próbáltam.

A tükörben sokáig egy megtört fiút láttam, aztán egy napon valami megváltozott: a tekintetemben újra ott volt az elszántság. Amikor először mentem ki a parkba a protézisemmel, a napfény rávetült az arcomra, és a fű illata betöltötte a mellkasomat és sugárzott rólam a boldogság. Elindultam és tudtam, hogy már nem hagyom abba!

Nem tudtam úgy futni, mint régen, de nem is akartam. Minden megtett lépés most sokkal többet jelentett: győzelmet.

Egy évvel később, ugyanazon a napon, amikor a baleset történt, egy domb tetején álltam. Néztem a várost, a síneket, a távoli villamosokat és halkan így szóltam:

– A sors elvett tőlem valamit ami nem értékeltem eddig.… de így megtanultam, mi az igazi boldogság.

A szél lágyan fújta a hajamat, és mosolyogtam. Nem azért, mert minden rendben volt, hanem mert megtanultam, hogyan legyek boldog akkor is, amikor nincs minden rendben.