Első látogatás anyóshoz. Tippek? :) (beszélgetős fórum)

Épp tegnap beszélgettünk erről a párommal, mert valami idióta dvdfilmet néztünk, hogy azért irtóra nem normális dolog hogy egy 30on túli pasi a szüleivel éljen. Ott valami nem stimmel. Mert előfordulhat persze, válás vagy valami kapcsán, hogy ideiglenesen odaköltözik, de ideiglenesen :)

Az egyik exem élt a szüleivel. Kicsit furának tartottam, de volt neki saját lakása, csak azt kiadták ingyen, az anyja barátnőjének, amíg a pasi külföldön volt. Aztán kiderült tényleg fura, és anyuci túlságosan is belefolyik a fia életébe...szerencsére külföldön éltünk együtt, szóval sok közöm nem volt az anyjához,de még így is kavart, nyomozgatott utánam meg ilyenek :D

Ha nem ott éltek együtt, tökmindegy szerintem, hogy szeret vagy sem. Majd egyedül látogat haza, és ritkán kíséred el.

Na megvolt. Vélemény ugyanaz, mint eddig. Kedves... kedves.. legalábbis az akar lenni, de egy-egy elszólás, jel és máris tudom, hogy mindegy neki, ki van a fiával, úgysem fogja szeretni, mert a fiai az övéi.. Szóval vélemény csak romlott, főleg, hogy most is ugráltatta a páromat, miután fél év után hazavitt. Jól meg kell nekem gondolnom ezt a dolgot. Ha egy nő együtt él a 40 és a 28 éves fiával úgy, hogy még mai napig szüntelenül kinyalja a seggüket is és olyan kis békésen megvannak így, meg a falu vezetésselakkor semmi jóra ne számítson az arra tévedt kislány. :(

A "pelankázós" anyós kérdéshez hozzászólva pedig: ez egy óriási dolog. Mamámmal átéltük, otthonba került, mert egyedül már nem lehetett hagyni (archeimer), a család dolgozott... azóta már meghalt, mert benn ételmérgezést kapott és a nyugtatóval telenyomott teste már nem bírta a terhet. Anya azóta se bocsátja meg magának, hogy "benyomta az anyját". Én viszont úgy vagyok vele, hogy valószínűleg én sem tehettem volna mást, mert különben a családi béke megy rá... Sajnos ilyen is van. :(

Fura egy szerzet anyósod :) Én sem nyomulnék hasonló helyzetben. De legalább nem kavar. Nem rosszindulatból csinálja amit, hanem valszeg természetileg ilyen.

A párodnak kéne elfogadni, hogy a szülőket nem tudjuk megváltoztani, olyanra amilyennek mi képzeljük az álomszülőt, csak kizárólag saját magunkon tudunk, és azon ahogy mi hozzáállunk a dologhoz.

Nekem komoly gondjaim, voltak anyámmal. Rossz volt a kapcsolatunk, engem hajtott a megfelelési kényszer, de soha nem voltam elég jó. Kitűnő tanuló voltam, ez egy természetes dolog volt neki, ha véletlen 4est vittem haza, akkor leszidott, de az 5ösök nem hatották meg. Vert is sokáig, rajtam vezette le a stresszt. Ha lefogytam én voltam az anorexiás gebe, ha híztam pár kilot én voltam a tehén, de soha nem volt jó a súlyom. Én voltam a szemében az okos és csúnya gyereke, a húgom meg a buta és szép :)

Aztán elolvastam a Mérgező szülők c könyvet, és akkor sikerült felfogni, hogy ha fejreállok sem változik semmi, magamon kell változatni. Rágtam egy ideig a témát, aztán minden rendbejött.

Most tök jó a kapcsolatunk. Van úgy, hogy vitázunk persze, de én tök jól tudom már kezelni ezt.

A párodnak is el kell fogadni, hogy ez van. Nem tud változtatni a helyzeten, nem érdemes keseregni rajta. Tényleg ajánlom azt a könyvet, sok embernek segített már. Elolvastam, rágodtam egy sort, gyászoltam is egyet, azt az anyukát akire vágytam volna, aztán elfogadtam azt akit kaptam, és eléálltam, elmondtam neki az érzéseimet, mikor mi hogy esett nekem, nem hagytam, hogy beledumáljon, elmondtam azt is, hogy nem azért mondom ezeket el, hogy vádaskodjak, csak egyszerűen ki kell mondanom, ahhoz, hogy túllegyek rajta, nem várok bocsánatkérést, vagy megértést. Úgy megsértődött, hogy elzavart, anyám is apám nekemesett, hogy hálátlan dög vagyok, és hazudok itt összevissza, nem is volt ilyen...dehogynem volt, hisz velem történt és velük, csak letagadták.

Pár nap múlva anyám sírva felhívott, hogy bocsássak meg neki, fogalmuk sem volt, hogy mit tesznek velem, nem is érdekelte őket. Nem hatódtam meg ezen, megköszöntem, de tudtam, hogy ez nem tartós dolog, most olyan pillanata volt, de egy hét múlva megint letagadná, és mégis a tudat, hogy ezt felfogtam, hogy nem kezdtem el álmodozni, hogy hu majd most mekkorát változik a kapcsolatunk, hanem tudtam, ez csak egy kosza pillanat volt, megvédett a csalódástól és a rossz érzésektől, és azóta minden rendben. Anyám nem változott, de én igen. És ez elég volt, ahhoz, hogy most tudunk kommunikálni, napi szinten felhív.

Bár egyáltalán nem hiányzik, de én nemhogy hasonló, de semmilyen sztorit nem tudok mesélni. Akkora a közöny! Ez azért gáz. Semmilyen érzelmet nem lehet belőle kiváltani. Nem vidám, nem mosolygós, nem mérges, nem dühös, ne ideges. Egyszerűen semmilyen. Nem lehet megközelíteni, de az ember kedvet sem érez hozzá.

Neked sem egyszerű az élet. De még jó, hogy a párod nem az anyja pártján áll. Bár gondolom, akkor már nem lennétek együtt. Mondjuk ilyen gond nálunk sem volt, de azért beletelt pár évbe, amíg szegény párom belátta, hogy nem én vagyok az, aki eltaszítja a másikat. Olyan szomorú ez :-((((

Ettől én is félek :) Főleg, mert ismerem már annyira, hogy elvárná, hogy törölgessem a szaros seggét. Ez kissé vulgáris volt :)

Anyuval ezt a témát már átbeszéltük. Egy ismerős kapcsán, akit otthon ápolt a lánya. És arra jutottunk, hogy ez nem kötelessége az embernek. Főleg manapság. Azért az ember dolgozik, a családot ellátja, nem egyszerű még egy öreg beteget is gondozni. Úgyhogy megbeszéltük, ha ilyen lenne nálunk, akkor ő sem akarná, hogy a nyakunkon legyen, hanem inkább egy megfelelő intézményben, persze minél jobb körülmények közt, gyakran látogatva, vagy a saját otthonában, egy ápolóval.

Anyósom a világ legnagyobb mártírja. Ő mindig haldoklik. Ha mondanál neki valamit, hogy leállítsd, akkor ágynak esik, mert őt annyira megviselte lelkileg amit mondtál, és annyira bántotta, hogy fizikailag lett rosszul, de persze doki nem kell...mindig szenved. Após eltörte a bokáját, mentünk látogatni, kérdeztük mi volt hogy volt, elkezdte mondani, anyós meg leintette, és elkezdte a saját nyavalyáit sorolni...totál kikészíti az öreget. Úgyhogy szerintem nem sokáig fog élni. Aztán egyedül marad anyós. És el fogja várni, hogy magunkhoz vegyük. Már az egész családnak elege van belőle, meg az állandó haldoklásból. Egész nap nyávog, és ugráltatja az öreget. Amikor a saját testvére mondta neki, fejezze ezt be, mert az hogy napi 100x elmondja ez fáj az fáj, nem segít, orvosnak elmondod oké, de a család nem tud mit kezdeni vele, és csak tönkreteszi az öreget is. Úgy megsértődött ezen anyós, hogy azóta nem áll szóba a testvérével.

Tudod mitől félek? Szégyellem kimondani, de mi lesz ha beteg lesz? Senkije nincs. Ide fog költözni? Nekem kell ápolni? Esetleg fürdetni, öltöztetni? Ez neki is olyan borzasztó lenne, mint nekem. Én biztos berakom valami ápolási intézménybe, ( normális helyre gondolok) bármibe is kerül. Hozzáteszem, párom is így gondolja. Nem tudna vele élni egy napot sem.

Szemét vagyok? Lehet.

Eleinte ( 2-3 évig )jártunk minden hétvégén. Aztán én beleuntam. Ment a párom a gyerekkel. Nem hiányolt, nem kérdezte, hogy most mi van. Egyszer valahogy eltelt 1 hónap, hogy nem mentek. Hát őket sem kereste. Párom is beleunt. Minden mindegy. Ha megy a párom jó, de ha nem, úgy mégjobb. Nem is telefonál. Senkinek. Elvan egyedül.

Párom 2-3 hetente felhívja, hogy mi van vele. Ennyi.

Engem utálhat, kit érdekel. Bár sosem vesztünk össze, hiszen a köszönésen kívül nem is beszélgetünk.Tudod, nekem az fáj, hogy páromat is leszarja. Meg az unokáit. Joga van hozzájuk, akár mit is érez irántam. Ha azt mondaná a fiának, hogy : "látni sem akarom a nejed, de az unokáim hiányoznak, szeretem őket, hozd el a gyerekeket hozzám, mert én nem megyek hozzátok", hát meg ugyan nem érteném, de sokkal emberibb és jobb lenne, mint ez a közöny. Bár már erről is lekésett, a fiam 17 éves, de a 10 éves lányommal sem tudna mit kezdeni. Mondjuk a gyerekekhez soha nem értett, sőt idegenkedett tőlük.

Szar ez mindenképp, de már szegény párom is beletörődött, hogy nem fog megváltozni. Sőt, gondolom ahogy öregszik, csak rosszabb lesz.

Én anyósom is csinált már érdekes szitukat :) Előbb hívta meg a menyét, a családi ünnepségre, mint a saját fiát. Mikor összeköltöztünk, a párom mondta a szüleinek, hogy mostantól ha családi esemény van, ketten megyünk. Kiakadtak. A vége az lett, hogy a családi eseményre elhívták a menyüket, és minket rá egy napra, kettesben mentünk, és ettük a maradék kaját. Aztán minden ünnep így zajlott, hogy megkérdezték a menyet, melyik nap jó neki, hogy náluk ebédeljen, és utána meghívtak minket a másik napra.

Előttem ez úgy volt megoldva, hogy a párom élettársa nem ment, mert nem hívták meg, a párom ment és a volt feleség is. A szülők sokáig reménykedtek benne, hogy újra együtt lesznek, ha fenttartják a látszatot.Élettárs 8 év alatt megunta a dolgot, és kirúgta a páromat. Utána ismerkedtünk mi meg, és addigra már rájött, hogy nem lehet ezt így csinálni, és megváltozott.

Aztán jött az aranylakodalmuk, amit jó nagy csinadrattával ünnepeltek meg, és termet béreltek stb. Na akkor sokat kínlodott anyós mi legyen. De emberem nem volt hajlandó nélkülem elmenni, pedig még én is mondtam neki, menjen, nem számít. Úgyhogy meghívtak minket is, meg menyet is.

Aztán megint külön napokon hívtak. Előttem állandóan egekbe magasztalta a menyét. Semmi másról nem tudott beszélni, csak a régi szép időkről, amikor még ők házasok voltak, jaj és de szerelmesek voltak amikor firenzében volt a család, kézenfogva csókolozva sétálgattak...és hogy mai napig mennyire szeretik a menyüket és ő is őket.

Az esküvőnk előtt egy héttel, a meny, megszakított hirtelen minden kapcsolatot anyósékkal, úgy hogy előtte napi szinten összejártak. Minden látszólagos ok nélkül. A valóságban volt ok, az esküvőnkkel végleg elrepült az esély, hogy valaha együtt lesznek, és nem azért volt olyan jóban az öregekkel, mert annyira jó fejek, hanem mert ők egy szál voltak, amin keresztül esetleg még visszacsinálható.

Nekem különösen bántó volt, hogy annyira szentté avatták, mert én tudtam egysmást :) A szent meny, amíg a párommal építkeztek, a szállítóval kavart. Terhes is lett tőle,a pasinak persze nem kellett, a párom azt mondta nevére veszi, és sajátjaként nevelte, mint a már meglévő közös fiúkat. Megbocsájtotta a félrelépést, de megtört benne a korábbi hit a család szentségében és a házasságban, úgyhogy 2 év múlva elhagyta. Anyósék ezt úgy élték meg, hogy a szemét fiuk, otthagyta szegény menyet 2 gyerekkel. A párom meg hagyta, hogy higyjenek amit akarnak, hogy rá haragudjanak és őt utálják, nem árulta el az előzményeket. Mai napig nem tudják, hogy a kedvenc unokájuk nem is vér szerinti. Úgyhogy én ültem és hallgattam az odákat a menyükről, és közben irtó nehéz volt, nem beszólni :)

Bocs ez hosszú lett, de unatkozom éppen :)

Tudom, azért tettem én is vigyorokat :)

Hidd el szeretnék olyan anyóst aki jó fej, és akivel el lehet dumálni...

csak vicceltem....dehogy akarom, ha a fiam nem akarja:) Én azt fogom szeretni, aki jön!-:)Mindegy, ki lesz, csak szeressék egymást..

Nem fogom a régit keresni benne, az csak rosszat szül.....

Persze, szerettem....de szerettem az azt megelőző lányt is.

:D

Khm, az én anyósom így állt hozzám...hogy a régi menyét akarja :D :D

Pedig mire én képbe kerültem, már 15 éve külön voltak, a fia már 2 másik kapcsolaton túl volt, az egyik 8 évig tartott, úgyhogy lett volna idő megszokni a gondolatot, hogy vége. Mondjuk az előttem lévőkhöz is így viszonyult :)

Most meg csalódott, a menyében. De már engem is elmart maga mellől, úgyhogy magára maradt. Nincs kit csicskáztatni..

Szóval tartsd meg a gyűrűket, jöhet még olyan menyecske, aki boldoggá teszi a fiad, és talán te is megkedveled :)

De mikor, de mikor? -:)

A régi menyemet akarom!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!-:)

Kár, hogy a fiam nem így gondolja:)

:)))

Még szükség lehet rájuk,és leszel majd anyós,ne aggódj:))

-:) Kéne? De kinek?-:) Csak nem Neked-:) Óccsón számítom:) Fehér és sárga arany-DDD

Majd dugd ki a rácson az ujjacskádat, hogy levegyem a méretet!-DDDD