Életmódváltással -14 kg. Sikerülni fog! (beszélgetés)
Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Életmódváltással -14 kg. Sikerülni fog!
Ez rendben is van, de szerintem, a legtöbb fogyni vágyó, biztos hogy sok olyant ír és mond, amit már mások is elmondtak és leírtak, de Ő is társakat keres, akik a nagy elhatározásában segítségére lesznek. Nem hiszem, hogy csak azok írhatnak, akik feltaláltak valami újat.
És az hogy mi cikk és mi csak sima hozzászólás, annak semmi jelentősége.
A cikk fogalma relatív, mindenki számára mást jelent.
Ne haragudj, de egyáltalán nem volt semmi rosszindulat az első hozzászólásokban, csupán jogos kérdések. :)
Amit Petra írt, az terjedelemben max egy hozzászólást tesz ki, ennyi erővel indíthatott volna fórumot is. Nem mondott semmi újat, valóban nincs tanulsága és története se. Csupán ennyi a kifogás. ;)
Azt én nem tudhatom, hogy vannak-e ilyenek ezen a fórumon, de negatív megnyilvánulók voltak.
Ezt én csak, mint tanácsot írtam, mert nekem bizony vannak kolléganőim mindkét típusból, akiknek meg is mondtam, hogy nem beszélek velük a témáról.
Tele vannak rosszindulattal, főleg a két csont-sovány, akiknek meg is mondtam, hogy tartsák meg a megjegyzéseiket és ne osszák az észt az egészséges életmódról, mert honnan is tudnák, hogy hogyan kell leküzdeni a súlyfelesleget, mikor nekik sosem volt.
Sajnálom, hogy ennyi rosszindulatú ember van.
Ne is törődj senkivel, én is ilyen kemény csontozatú egyén vagyok. Széles váll és csipő. Amikor vékonyabb voltam, 160 cm és 48kg, akkor sem voltam sovány, a barátnőim ennyi kg-san csontsoványak.
Két gyereket szültem, szoptattam, nevelgettem úgy, hogy közben semmi időm nem volt magamra, így szépen lassan feljöttek a kg-ok 65kg-ra. De 3 héttel ezelőtt egy kis odafigyeléssel teljesen életmódot változtattam: nagyon sok zöldséget, gyümölcsöt, fehérjét eszek, tornázok is napi 30-50 percet, nagyokat sétálok a gyerekekkel, szaladok utánuk a játszótéren ( igaz az utóbiakat eddig is csináltam) és persze sok folyadékot iszom. Szóval 3 hét alatt 5 kg-ot fogytam és nem voltam éhes soha, néha néha még egy szelet csokit, vagy egy kisebb kocka sütit is ettem.
Tehát sikerül, ha valaki nagyon akarja, szépen lassan lemennek a kg-ok és tényleg nem kell más csak egy kis odafigyelés magunkra.
Kívánom, hogy sikerüljön Neked is.
Még annyit hozzáfűznék, ha érdekel a YouTube-on találtam a tornát, ami bevált nekem, nem hosszú és nem is nehéz, én ezeket csinálom: Cardio by Billy Blanks
Sok sikert és kitartást!
Én is az update módszerrel kezdtem májusban. Fogytam 7 kg-ot, még hátra van kb.5 kg.
Tényleg az a lényeg, hogy kitartásod legyen. Nekem jelenleg megállt a fogyás, de nem is híztam vissza semmit, pedig már nem is olyan szigorúan tartom az update elvét, mint az elején. Ilyenkor nem szabad abbahagyni, ha 1 év kell hozzá hogy elérd a célod, akkor annyi, vagy bármennyi, csak meglegyen!
Nagyon igaz amit írtál és a tanácsaid is kitünőek, maximálisan egyetértek veled.
Azt olvastam, hogy aki fogyókúrába kezd, annak kétféle emberrel nem szabad szót váltania.
- Az egyik, aki kövér és semmit nem tesz annak érdekében, hogy ez változzon és azt mondja, Ő jól érzi így magát és fogadd el hogy duci vagy és ne tegyél semmit ellen, mert úgysem fog sikerülni.
- A másik a genetikailag sovány ember, aki 7 pofára zabál és egy deka sem megy fel rá. Na az ilyen ossza ám az észt, pedig életében nem volt problémája a súlyával, így honnan is tudná, hogy mennyi és milyen erőfeszítéseket, mennyi lemondást kíván egy hízásra hajlamos embernek, hogy megtartsa, vagy visszanyerje az áhított testsúly és alakot. Ráadásul a sovány ember azt gondolja, hogy a kövér ember saját maga tehet róla, hogy olyan amilyen.
A LÉNYEG: este NE egyél!
Reggelire simán megehetsz egy zsömlét valamivel. Ebéd rendesen, de nem nagy adagot és akkor már kenyeret se! Vacsi semmi csak egy natur joghurt vagy tejföl magában. Én Norbi pudingot ettem, ha nem bírtam édesség nélkül. Hetekig éhes voltam, hol jobb, hol rosszabb volt, de simán ki lehet bírni. Egy nagy pohár víz, ha rádtör az éhség! Mindig gondolj arra, ha 1 nap csak reggeliznél se halnál éhen!
Sok sikert! Menni fog!
Drukkolok!
Nem értem hogy a negatív hozzászólók egyáltalán miért éreznek kényszert, hogy mindenhová írjanak, senki nem kíváncsi a rosszindulatú megjegyzéseikre.
Ne is törődj velük. Szégyellem magam helyettük is.
Én sok sikert és kitartást kívánok neked, életmódváltásodhoz.
Én is az update módszert javaslom, azzal a kiegészítéssel, hogy próbáld meg napi 300-500 kcal-len csökkenteni az energiabeviteledet, vagy növelni az energiafelhasználásodat és biztos a siker. Célozd meg a heti 0,5-1 kg minuszt, az tartható és elkerülhető a jo-jo hatás.
És írjál nyugodtan naplót, oszd meg azokkal a gondolataidat, akin segítőkészek és nem hátramozdítók.
Akit meg nem érdekel, az ne látogassa azokat.
Hajrá!!!
A nagy, drasztikus diétáknak én se vagyok a híve.
Bár nem is bírnám, annál (sajnos) én jobban szeretem a hasamat.
Én se voltam sose nádszálkisasszony, aztán jöttek a gyerekek. Az első után nem maradt rajtam semmi, a második és harmadik viszont szinte grammra pontosan rámakasztottak 7-7 kilót. Úgyhogy 14-et kellett nekem is letornázni.
Januárban kezdtem, eddig 9 ment le.
Még van 5.
És 'csak' annyit csinálok, hogy heti 2x1 órát tornázok, és picit odafigyelek, mit eszem - de mégegyszer hangsúlyozom, nem kell drasztikus dolgokra gondolni, ugyanúgy cukorral iszom a kávét, belefér egy kis fagyi is, stb.
Sziasztok!
Szerintem a cikk írója tanácsot és segítséget akar kapni, még ha ez a sokadig ilyen fogyis témájú. Miért is ne írhatná le amit szeretne? Mi, pedig akiknek vanmár jó tapasztalatunk a fogyi
terén miért ne adhatnánk tanácsokat és miért ne segíthetnénk neki ezen az oldalon?
Én szívesen segítek a cikk írójának!:)
A súlynál az izom tömege és a nehéz csontozat is közrejátszik, de természetesen a zsír is. Menni kell a súlynak lefele, de nem biztos, hogy annyi amennyit az ember szeretne.
Egyébként mi az, hogy valaki "nehéz csontú"?
Mert szerintem nem több egy kifogásnál arra, hogy miért annyi a súlya amennyi.
Nekem az is fura, hogy valaki 171 cm és 88 kiló aé azt írja nem hájas...
bár nem találtam képet, de azért szerintem hacsak nem bodybuilder, mindenképpen kell, hogy legyen ott pár csúnya úszógumi!
Azon gondolkodtam, miért íródik egy ilyen cikk. Semmi újdonság nincs benne. Ugyan az az elcsépelt (bocsánat)szöveg az életmódváltásról. Kb a 200 ilyen született már. Nincs sok mondanivalója, nincs igazi története. Nincs tanulsága sem. Naponta megjelenik szinte ugyan ez.
Ne bántás, de tényleg nem értem.
Szia!
Nagyon jól teszed, hogy nem akarod mindenféle diétával sanyargatni magadat. Én is életmódváltással adtam le tavaly 2-3 hónap alatt -10 kg-ot, még most is tartom az étkezést ahogy megszoktam. Amiket leírtál hogyan akarod csinálni tökéletes, csak a kitartásod legyen meg hosszútávon hozzá. Én javaslom ehhez Neked az update módszert, itt nem kell sanyargatni magadat, mindent ehetsz, csak nem mindegy milyen időpontban. Ezzel semmi gond, én is áttértem rá. Ja és persze a heti rendszeres torna az ami kell még hozzá és akkor tuti leszel!:) Eléred a célod amit szeretnél. Hány kg szeretnél lenni a végén?
Ugrás a teljes írásra: Életmódváltással -14 kg. Sikerülni fog!