Egy kis romantika.../szerelmes dalok, versek, regények/ (fórumjáték)

"Elmúlnak így az estjeim

nélküled, csillagom.

Olyan sötét van nélküled,

szemem ki sem nyitom.

Olyan nehéz így a szívem,

hogy szinte földre ver,

le-lehullok, de sóhajom

utánad - felemel.

Oly csend van így nélküled,

hogy szinte hallani,

amit még utoljára

akartál mondani."

József Attila

"A káoszban keress egy kezet, amelyet

elérhetsz és megérinthetsz, és megfoghatsz,

keress öt ujjat, amelyben megbízhatsz,

és akkor egy pillanatra -de nem tovább,

csak egy pillanatra- rend lesz a káoszban,

nyugalom lesz, központja két összefonódott kéz.

Aztán a kezek széthullanak, és

többé nem találják egymást, és visszatér a káosz,

és rosszabb lesz, mint volt.

Megérinteni egy kezet a káoszban:

ez a szerelem."

Engem nem lehet elfelejteni

értem könnyeket illik ejteni,

lehet így,lehet úgy,

de az álmok mezején

találkozunk még te meg én..../Rácz K/

Becsukom szemem s rád gondolok,

mikor karodban tartottál s csak néztem mosolyod.

Boldog voltam akkor s éreztem szeretsz,

oly érzés volt, hogy karodból sosem engedsz.

Becsukom szemem s rád gondolok,

szint érzem csókod izét ajkamon.

Fülembe suttogod szeretsz

s sosem feledsz

/neked írtam szerelmem :)/

Fa leszek ha fának vagy virága

Ha virág vagy én harmat leszek

Harmat vagyok ha te napsugár vagy

Csak hogy lényink egyesüljenek.

/Petőfi/

Mondd mért szeretsz te mást,

s én csak téged,

mért másnak örülsz úgy,ahogy én néked,

ha mellém sodort egyszer már az élet,

én nem engedlek oly könnyen el...

/Máté Péter:Mondd mért szeretsz te mást)

Érzelem

Szemed be néztem,

láttam a kék eget,

s átöleltél éreztem,

menyire szeretsz.

Éreztem tested melegét,

s mikor ajkunk is össze ért.

Éreztem a szerelem erejét.

Oly erős volt ez az erő,

mely ekkor magával ragadt,

s most is úgy érzem,

boldog vagyok ,hogy velem vagy.

/neked írtam ,hogy tud szeretlek/

Egy esős vasárnap délután

elbújni jó,jó,jó

tevéled még egy kis magány

is roppant csábító

ne gyújtsunk lámpát,

nézzük az esőt,

köröttünk lágyan énekel a csönd

nékünk mesél az esőkoppanás,

ne lássa más,ezüst varázs.....

Babits:Nem lobogok mégis égek

Nem lobogok,mégis égek,

nem cselekszem,mégis élek,

nem vagyok tűz csak parázs,

nem vagyok méh,csak darázs,

nem lobogok,mégis égek.

Azért vagyok olyan bágyadt,

nem bírom ki a sok vágyat

azért vagyok halovány,

azért vagyok oly sovány

azért vagyok olyan bágyadt.

Hol vagy munkás nyugalom,

Hogy üdülnék a dalon,

hogy üdülnék,kedvre fognék,

mint a holt fa fellobognék,

Hol vagy munkás nyugalom?

Azért vagyok bágyatag,

vérem veri vágyamat,

vágyam issza gyenge vérem,

azért járok oly fehéren,

azért vagyok bágyatag.

SZERELEM

Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,

Elrévedezni némely szavadon,

Mint alkonyég felhőjén, mely ragyog

És rajta túl derengő csillagok.

Én nem tudom, mi ez, de édes ez,

Egy pillantásod hogyha megkeres,

Mint napsugár ha villan a tetőn,

Holott borongón már az este jön.

Én nem tudom, mi ez, de érezem,

Hogy megszépült megint az életem,

Szavaid selyme szíven símogat,

Mint márciusi szél a sírokat!

Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,

Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.

Ha balgaság, ha tévedés, legyen,

Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem!

(Juhász Gyula)

Furcsa dolgok ezek

megérteni sem lehet,hogy

találkozhat két kosza szív

és, hogy lehet végül egy helyen

s ott boldogan egymásra találva

álmodoznak. Esztelen !!

Szeretni bolondulásig

de jó is lenne,

ha az a másik,

észrevenne,benne lenne....

/Szécsi Pál:Szeretni bolondulásig/

Szeretlek, ne szólj egy szót sem!

Így együtt most nagyszerű

A holnap már ágyba döntve,

de nem leszek neked túl egyszerű

Szeretlek, meg kell, hogy érezd

az élet nem csak derű

De vágyam határát ne kérdezd,

úgy nem leszek neked túl egyszerű

Hazug egy szó, hazug egy éj lehet

De én még lennék, épp veled!

Hazug a lét, s ha kérded, hogy mért? Hiszem:

többé nem lennék túl egyszerű neked.

Még várj! Ne hagyj magamra!

Egy fáradt vándor kiált

Ki rég harcol magával,

de másokért mindig kiállt

Szeretlek, ne szólj egy szót sem!

Így együtt most nagyszerű

Ha vágyam határát elérted,

Nekünk, utána, minden egyszerű

Még várj! Ne hagyj magamra!

Egy fáradt vándor kiált

Ki rég harcol magával,

de másokért mindig kiállt

Szeretlek, most mégsem mondom

A szó csal, a tett, mi hű

Ölelj, hogy jobban érezz!

E perc után az élet egyszerű

Nekünk utána minden egyszerű

Álmodom

Álmodom nem tudóm

de ,ha álmodom felébredni

nem akarok.

jó ez most így nekem

ha karodban meg pihenhetek

Álmodok nem tudom

de, ha álmodom felébredni

nem akarok.

Jó ez így nekem

ha csókjaidat érezhetem.

Álmodok nem tudom

de ,ha álmodom felébredni

nem akarok.

Hogy biztosan tudjam

mégsem álmodom

ölelj át s mond

szeretsz nagyon?

Ha egy könnycsepp legördül arcomon,

az azért van, mert hiányzol nagyon,

a hiányod megszokni soha se fogom,

mert itt élsz szívemben, s ez jó nagyon!!

Szabó Lőrinc: Szeretlek



Szeretlek, szeretlek, szeretlek,

egész nap kutatlak, kereslek,

egész nap sírok a testedért,

szomorú kedves a kedvesért,

egész nap csókolom testedet,

csókolom minden percedet.

Minden percedet csókolom,

nem múlik ízed az ajkamon,

csókolom a földet, ahol jársz,

csókolom a percet, mikor vársz,

messziről kutatlak, kereslek,

szeretlek, szeretlek, szeretlek.

az éveket nem számolom

volt pár csodás tavaszom

a holnapról nem álmodom

csak legyen mindig jó napom

maradt még néhány barát

a szívük százegy karát

de más kincsem soha nem volt

mert párszor a sors kirabolt

jó így, hogy itt vagy velem

nem járt itt rég szerelem

de főleg már nem is divat

hogy tüzet fog a szív más miatt

nem kell több rossz ébredés

már volt itt sok nagy tévedés

és nem kell több buta búcsú

volt már sok éj szomorú

I love you baby

ez ma egy csodás nap

minden a régi, hidd el, hogy imádlak

szeretek élni, ne nézd, holnap mi vár

I love you baby

te vagy az ajándék

a szívem érzi, jobbat nem találnék

mindegy, hogy meddig tarthat

nem számít már

óh, egy ilyen napon

ülünk egy ócska padon

csak nézzük a csillagokat

melyik miről álmodozhat

nem baj, ha más kinevet

legyünk újból gyerekek

nem baj, hogy nem igaz már

elég, ha percekig jár

I love you baby

ez ma egy csodás nap

minden a régi, hidd el, hogy imádlak

szeretek élni, ne nézd holnap mi vár

I love you baby

te vagy az ajándék

a szívem érzi, jobbat nem találnék

mindegy, hogy meddig tarthat

nem számít már

I love you baby

ez ma egy csodás nap

minden a régi, hidd el, hogy imádlak

szeretek élni, ne nézd holnap mi vár

I love you baby

te vagy az ajándék

a szívem érzi, jobbat nem találnék

mindegy, hogy meddig tarthat

nem számít már

nem számít már

Hiányzol nagyon!

Távol vagy tőlem, s mégis közel,

Szívem képzeletben téged ölel.

Bár itt lennél, csak erre vágyom,

Titkon minden éjjel ezt kívánom.

Szeretlek tiszta szívvel édes,

Ha nem vagy itt, lágy szívem is érdes.

Gyere hozzám, csak rád várok,

Rajtad kívül mindenkit kizárok.

Keveset látlak téged nagyon,

De e kincs mindennél nagyobb vagyon.

Előttem lebeg két szép szemed,

Mely szerelmesen reám mered.

Egyfolytában várom édes ölelésed,

S hogy újra érezzem gyengéd érintésed.

Rád gondolok, rólad szól minden ének,

Ha velem vagy, semmitől sem félek.

Aludni sem tudok úgy hiányzol,

Mint száraz földnek a nyári zápor.

Ha akarod mindenem neked adom,

Ha cserébe szerelmed megkapom.

Gondolatodtól búcsúzni nem fogok,

Minek, hiszen úgysem tudok.

Csak azt akarom, tudd mennyire szeretlek,

S hogy téged soha el nem feledlek

"Két karodban ringatózom

csendesen.

Két karomban ringatózol

csendesen.

Két karodban gyerek vagyok

hallgatag

Két karomban gyerek vagy te

hallgatlak.

Két karoddal átölelsz te

ha félek

Két karommal átölellek

nem félek.

Két karodban nem ijeszt majd

a halál nagy

csöndje sem.

Két karodban a halálon

mint egy álmon

átesem."

Radnóti:Két karodban

Hatházi Áron

Hadd szeresselek

Rejts el valahová…

Legyek olyan, mint a fagy,

mint elrágott almacsutak,

ne ismerjenek

fel az emberek,

azt higgyék, csak

kő vagyok.

Rejts el kérlek

a fű közé,

hogy rovar legyek.

Ha rám lépnek, észre se

vegyenek,

a madarak felszedjenek,

és fiókák csőre tépjen szerte.

De hadd

szeresselek

még tovább,

mint ameddig

a hold szereti a földet -

és dagály a partokat,

meg a víz a poharat,

ajkak az egyszerű szavakat.

Hadd szeresselek.

Végre

Most hogy végre látlak,

Van kire gondolnom,

Végre

És ha meg nem is kívánlak,

Azért lesz miről álmodnom,

Eszembe jutsz

És elénekellek,

Szóvá teszlek,

Újjáteremtelek,

Csak engedd meg.

Végre

Meríts erőt a szóból,

Amely hozzád beszél,

Végre

A szemed tüzének hódol

A vers, amely miattad él,

Így lettél múzsa,

Így köt majd gúzsba

Egyetlen dallam,

Hogy végre szabad legyél,

Hogy többé ne félj,

Hogy többé ne félj.

Nem kell, hogy észrevedd,

Mert meg sem értheted,

Nem látja szép szemed,

Hogy az átok alól

Végre

Feloldoztál,

Zavartan felnevetsz,

Örülsz, hogy itt lehetsz,

Engem nem gyűlölsz, nem szeretsz,

De az átok alól

Végre

Feloldoztál.

Végre

Egy kérdésre vár csak a válasz,

A titkod hadd legyek én

Végre

Ha a boldogtalanság fáraszt,

Talán jóvátehetném

Bizonytalan

És egyszerű szándék,

Maga a játék

Az igazi ajándék

Csak ne dobd el még

Csak ne dobd el még.

Nem kell, hogy észrevedd,

Mert meg sem értheted,

Nem látja szép szemed,

Hogy az átok alól

Végre

Feloldoztál,

Zavartan felnevetsz,

Örülsz, hogy itt lehetsz,

Engem nem gyűlölsz, nem szeretsz,

De az átok alól

Végre

Feloldoztál.

Lassan nyílik a szerelmünk

Mint egy óvatos növény

Tengerparton, hajladozva

Szeszélyes árapályban

Összezárja szirmait

Nem bízik még a napsütésben

Majd kinyújtja ágait

Ha újra lágyan ring a tenger

Hogyha egyszer majd

Hazudni nem kell senkinek

Tovább nem kell titkolni

Hogy szeretlek

Kinyílik a szerelmünk

Elhagy minden rossz szokást

Évezredeknek átöröklött

Szenvedését és szeszélyét

Elmaradnak a viták

Féltékenység, vádaskodások

Elmarad a fájdalom

Marcangoló csatározások

Hogyha egyszer majd

Hazudni nem kell

Végre többet

Sem magunknkak sem a külvilágnak

Hogyha egyszer majd

Hazudni nem kell senkinek

Tovább nem kell titkolni

Hogy szeretlek

Nem fásul el a szívünk

Mindíg érdekes maradsz

Meg nem unlak, mindíg új vagy,

Ismeretlen szép világom

Fölfedezlek mint egy földrészt

Minden tájadat bejárom

Fölfedezlek minden reggel

Fölfedezlek minden éjjel

Hogyha egyszer majd

Hazudni nem kell

Végre többet

Sem magunknkak sem a külvilágnak

Hogyha egyszer majd

Hazudni nem kell senkinek

Tovább nem kell titkolni

Hogy szeretlek

Nem tudlak!

Nem tudlak, nem szeretni

Nem tudlak, nem keresni

Nem tudlak, nem látni

érezni és nem vágyni

Nem akarlak felejteni,

érintésed nélkülözni.

Kerülni a csókod ízét

Lágy bőrödnek, fénylő színét.

Nem tudok mást tenni, nem

csak kakukkolni csendesen

Nem akarlak, nem is tudlak

nem szeretni Kedvesem.

Életem egén a boldogság fénye ragyog,

Örülök neki ha veled vagyok.

Te vagy számomra az utat mutató ösvény,

Nem érdekel engem semmiféle törvény!

Boldogságot hozol és a szívemet viszed,

Több vagy számomra mint Te azt hiszed.

Te vagy a fény,Te vagy az élet,

Nélküled még az élettől is félek!

A boldogság néha lassan ölő méreg,

De amit tőled kaphatok attól sohasem félek!

Csokonai Vitéz Mihály

A reményhez

Főldiekkel játszó

Égi tűnemény,

Istenségnek látszó

Csalfa, vak Remény!

Kit teremt magának

A boldogtalan,

S mint védangyalának,

Bókol úntalan.

Síma száddal mit kecsegtetsz?

Mért nevetsz felém?

Kétes kedvet mért csepegtetsz

Még most is belém?

Csak maradj magadnak!

Biztatóm valál;

Hittem szép szavadnak:

Mégis megcsalál.

Kertem nárcisokkal

Végig űltetéd;

Csörgő patakokkal

Fáim éltetéd;

Rám ezer virággal

Szórtad a tavaszt

S égi boldogsággal

Fűszerezted azt.

Gondolatim minden reggel,

Mint a fürge méh,

Repkedtek a friss meleggel

Rózsáim felé.

Egy híjját esmértem

Örömimnek még:

Lilla szívét kértem;

S megadá az ég.

Jaj, de friss rózsáim

Elhervadtanak;

Forrásim, zőld fáim

Kiszáradtanak;

Tavaszom, vígságom

Téli búra vált;

Régi jó világom

Méltatlanra szállt.

Óh! csak Lillát hagytad volna

Csak magát nekem:

Most panaszra nem hajolna

Gyászos énekem.

Karja közt a búkat

Elfelejteném,

S a gyöngykoszorúkat

Nem irígyleném.

Hagyj el, óh Reménység!

Hagyj el engemet;

Mert ez a keménység

Úgyis eltemet.

Érzem: e kétségbe

Volt erőm elhágy,

Fáradt lelkem égbe,

Testem főldbe vágy.

Nékem már a rét hímetlen,

A mező kisűlt,

A zengő liget kietlen,

A nap éjre dűlt.

Bájoló lágy trillák!

Tarka képzetek!

Kedv! Remények! Lillák!

Isten véletek!

Vörösmarty Mihály

A merengőhöz

Laurának

Hová merűlt el szép szemed világa?

Mi az, mit kétes távolban keres?

Talán a múlt idők setét virága,

Min a csalódás könnye rengedez?

Tán a jövőnek holdas fátyolában

Ijesztő képek réme jár feléd,

S nem bízhatol sorsodnak jóslatában,

Mert egyszer azt csalúton kereséd?

Nézd a világot: annyi milliója,

S köztük valódi boldog oly kevés.

Ábrándozás az élet megrontója,

Mely, kancsalúl, festett egekbe néz.

Mi az, mi embert boldoggá tehetne?

Kincs? hír? gyönyör? Legyen bár mint özön,

A telhetetlen elmerülhet benne,

S nem fogja tudni, hogy van szívöröm.

Kinek virág kell, nem hord rózsaberket;

A látni vágyó napba nem tekint;

Kéjt veszt, ki sok kéjt szórakozva kerget:

Csak a szerénynek nem hoz vágya kínt.

Ki szívben jó, ki lélekben nemes volt,

Ki életszomját el nem égeté,

Kit gőg, mohó vágy s fény el nem varázsolt,

Földön honát csak olyan lelheté.

Ne nézz, ne nézz hát vágyaid távolába:

Egész világ nem a mi birtokunk;

Amennyit a szív felfoghat magába,

Sajátunknak csak annyit mondhatunk.

Múlt és jövő nagy tenger egy kebelnek,

Megférhetetlen oly kicsin tanyán;

Hullámin holt fény s ködvárak lebegnek,

Zajától felréműl a szívmagány.

Ha van mihez bizhatnod a jelenben,

Ha van mit érezz, gondolj és szeress,

Maradj az élvvel kínáló közelben,

S tán szebb, de csalfább távolt ne keress,

A birhatót ne add el álompénzen,

Melyet kezedbe hasztalan szorítsz:

Várt üdvöd kincse bánat ára lészen,

Ha kart hizelgő ábrándokra nyitsz.

Hozd, oh hozd vissza szép szemed világát;

Úgy térjen az meg, mint elszállt madár,

Mely visszajő, ha meglelé zöld ágát,

Egész erdő viránya csalja bár.

Maradj közöttünk ifju szemeiddel,

Barátod arcán hozd fel a derűt:

Ha napja lettél, szép delét ne vedd el,

Ne adj helyette bánatot, könyűt.

1843. február vége – március eleje