Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Cikkek » Babák & Mamák témák » Egy igazi Rakétababa - Mira születése cikk

Egy igazi Rakétababa - Mira születése


Egyszer olvastam egy női magazinban, hogy létezik egy órás szülés. Hittem is, meg nem is, de azt nem gondoltam volna, hogy részem lesz benne. Pedig kislányom megajándékozott ezzel az élménnyel... Kisfiam születése is gyors volt, de ez mindent felülmúlt. :)
Egy igazi Rakétababa - Mira születése

Kisfiam, Matyi 2008-ban született. Mindössze 20 éves voltam akkor, így tudtuk, hogy kistestvére csak jóval később fog születni. Aztán 2013 telén/tavaszán már egyre többet gondoltunk kisbabára, ezért úgy döntöttünk, belevágunk a baba projektbe, épp itt az ideje. Még fiatal vagyok, és talán az 5 év korkülönbség sem lesz túl vészes a két gyermek között.

Elkezdtünk hát próbálkozni, és kislányunk hamar meg is fogant. Nagyon szerettem volna egy lánykát, és a kívánságom teljesült, az orvosom a 12. héten már meg tudta mondani nekünk a bébi nemét. A várandósság viszonylag könnyen zajlott, kisebb kellemetlenségek adódtak: hátfájdalom, lábgörcsök, "folyton járó láb érzés". A hányinger, hányás ezúttal elkerült teljesen. A végén már nagyon nehezen viseltem a pocakom, de nem tudtam mire számíthatok, hiszen a Matyit 10 nappal túlhordtam. Ezúttal a doktorom a 38. hétre jósolta a szülést, de én még magam sem hittem el neki...

Aztán egy hétfő este, 38+5 naposan nagyon elkezdett fájni a hasam alja, és a belső combom. Gondoltam egy újabb nyavalya, de jó. Az éjszaka eseménytelenül telt, de másnap ez a fájdalom nem múlt el, ezért pihenést írtam elő magamnak. Ezt is tettem: a párom kiváltotta a várandósoknak járó ingyenes csomagot, a könyvecskét olvasgattam a szülésről és pizzát majszolgattam egész délelőtt. Édesanyámnak beszámoltam a fejleményekről, aki erősködött, hogy menjek be a kórházba, de letorkolltam, hogy volt vagy 2 jóslófájásom egész délelőtt. Addig kérlelt, mígnem felhívtam az orvosom, aki mondta, hogy szívesen megnéz, ha beérek du. 3-ig. A végén már anyósom és a párom is noszogatott, hogy menjünk be, veszíteni nem veszítünk semmit. Végül beadtam a derekam, és elindultunk, de 100%-ra állítottam, hogy itt ma nem lesz gyerek.


Valamikor három körül vizsgált meg a dokim, és mondta: 6 és 7 óra között meglesz a baba. Visszakérdeztem: de jó, reggel 6 és 7? Válasz: dehogyis, még ma. Ezt nem értettem, mondtam neki, hogy a has és comb fájdalmon és a két kósza jóslón kívül nekem egy fia fájdalmam se volt. Nem baj, majd lesz - valami ilyesmit mondott.


Megkaptam hát a kórházi hálóinget, elhelyeztük a csomagomat, és kimentem egy pár szóra a páromhoz (közben édesanyám is megérkezett). Örültünk egy sort, majd bementem a szülőszobára egy NST-re. Nagyon aranyos, fiatal szülésznőt kaptam, aki elárulta, hogy ő is kismama, augusztusban fog szülni, mostanában gondolok is rá sokszor. Az NST után kicsit kószáltam a folyosón, beszélgettünk - fájások sehol. Nemsokára megkeresett a szülésznő, hogy kapok egy beöntést - ettől egy kicsit megijedtem, mert előzőleg megúsztam. Kiderült, hogy alaptalan a félelmem, mert egyáltalán nem volt vészes, nem is éreztem. Elvégeztem, amit el kellett, lezuhanyoztam. Ekkor már éreztem ezt-azt, de korántsem volt fájásnak nevezhető, még jóslónak sem. Újból a folyosón grasszáltam, anyukámékkal beszélgettem, és mondtam, hogy háááát, a csempét éppen nem kaparom le a falról - ez háromnegyed 5-kor volt. A szülésznőm előkerült, majd beparancsolt a szülőszobára, ekkor már jöhetett velem a párom is egy átöltözés után. Jött az orvos, és megrepesztette a burkot. Ez egyáltalán nem volt kellemes, hiszen fájásaim nem igazán voltak, izgatott is voltam, féltem is - nem tudtam elengedni magam, befeszítettem az izmaim. Végül mégis sikerült elcsípni azt a burkot, elfolyt a víz, szép tiszta volt. Na ekkor kezdődött a meló! A fájások hamar sűrűsödtek, nemsokára szinte összeértek. Kicsit még poénkodtunk a szülésznővel, beszélgettünk, de ez nekem már egyre kevésbé ment. Sehogy sem volt jó, próbálkoztak, hogy üljek fel, vagy esetleg labdázzak, végül egy félig fekvő-ülő pozícióba vágtam magam. Fájás közben, ha megmozgattak, csak rosszabb volt. A párom kezébe nyomtak egy vizes törlőkendőt, hogy törölgesse a homlokomat, jól esett a hideg, és az, hogy ott van. Háromnegyed 6-kor elköszönt a szülésznő, hiszen műszakváltás volt, hirtelen eltűnt mindenki. Ekkor nagyon megijedtem, mert kezdtem érezni a székelési ingert, és senki sehol! Nem mondhatni, hogy a helyzet magaslatán álltam, csak gondolati szinten tudtam, hogy baj lesz itt egyedül, valahogy ezt a párommal nem tudtam megosztani. Szerencsére feltűnt az új szülésznő - ismét szerencsém volt, mert egy kedves, odafigyelő és szakmailag a topon álló szülésznőt kaptam. Kérdezte, mi a helyzet, mondtam neki, hogy nézzen meg, mert tolnom kell. Gyorsan megnézett, és mondta, hogy így van, besegítettek a kellő pozícióba és vártuk a "csodát". Még jó, hogy eszembe jutott, hogy orvosom is van, a burokrepesztés óta nem is láttam. A szülésznő felhívta, hogy mindjárt megszül a kismama! Meg is jelent a színen, konstatálta a helyzetet, majd beállt a másik oldalamra a párommal szemben. És akkor minden elcsendesedett... Én nyomtam, amikor kérték - ami egyszerű volt, mert a szülésznő kérése egybe esett azzal, amit én tettem volna magamtól. Minden és mindenki nyugodt volt - ott voltunk mi négyen csendben, még a szülésznő is suttogott, én pedig nem éreztem szükségét annak, hogy kiabálnom kellene. Egyre jobban feszített, és égetett, mikor a szülésznő megkérdezte a páromat, hogy megnézi-e. Na, gondoltam, ha most odanéz, akkor egy életre vége a szexuális életünknek (szerencsére nem így lett)... Azt mondta: aztaaaa... Még egy nyomás... még egy... csengettek - akkor már tudtam, hogy itt a vége... még egy... és még egy - akkor kicsusszant a kislányom (valóban 6 és 7 között, 18.20 perc a pontos idő).


Csodálatos volt... a fájdalmat elvágták, meghallottam a sírását, ugyanaz a katarzis, mint már egyszer átéltem és mégis más. Megkérdeztem a páromat és a dokit, hogy ugye szép? Mind a ketten elérzékenyültek kicsit (gondolom párom inkább nagyon), és mondták, hogy gyönyörű szép. Nem sokkal később én is megkaphattam, megcsodálhattam és igazuk volt, olyan szép volt, olyan formás... leírhatatlan. Közben megtörtént a köldökzsinór elvágása, és a lepény is kicsúszott. A babát elkérték, engem pedig áttapogatott a doki, nem történt-e belül szakadás, de nem volt szükség varrásra, sikerült a gátvédelem. Nemsokára visszakaptam a babát, és megkínáltam élete első cicijével, amit el is fogadott ott, a szülőszobán.

Még egy vizeletet kellett ott produkálnom, ami csak katéterrel ment. A 2 óra letelte után, megkérdezte a szülésznő, hogy ágyon toljanak-e a szobába, mondtam, hogy dehogy, hiszen vágás sem volt. A folyóson aztán édesanyám is megcsodálhatta a karomban a kislánya kislányát, aztán a szobában még segített elrendezkedni a párom, és magunkra maradtunk mi ketten.

A felépülés könnyű volt. A szoptatás kicsit döcögősen, de ment, a méhösszehúzódások fájdalmasak voltak, de hát nem az első babáról volt szó...


Mire a hazatérésre került a sor, ismét bedurrant a mellem (ezt szó szerint kell érteni), és ismét nem az osztályon dolgozókon múlott, hogy nem lett mellgyulladás a vége.


Mira nemsokára 7 hónapos lesz, és minden nap egy ajándék vele. Sajnos egy bőrfertőzéssel került haza a kórházból, és 2 hetesen egy a bátyjától elkapott náthától is kínlódtunk 2 hónapig. Kínozta a kólika, majd a fogak (6 hónapos és 6 foga van), de ezekkel együtt is minden nagyszerű (hisz senki nem mondta, hogy könnyű lesz). Hálás vagyok neki, hogy ilyen könnyű és szép szüléssel ajándékozott meg, hogy ilyen ügyes volt. Óvón és féltőn szeretjük, a bátyja nem féltékenységgel, hanem szeretettel fogadta, ami a mai napig így van.


Miránál tehát az első fájások 5 óra után kezdődtek, és 6 óra 20-ra megszületett, ezért írtam, hogy Rakétababa. 3590 grammjával és 48 centijével úgy jött a világra, hogy anyukáját is megkímélte. Köszönetet kell még mondanom a két szülésznőmnek, és orvosomnak Dr. Stummer Jánosnak is, aki végigjárta velünk a várandósság és a szülés útján, ezúttal is csak jót tudok róla mondani, és hálás szívvel gondolok rá.




Írta: sziszuscicus, 2014. augusztus 7. 09:08
Fórumozz a témáról: Egy igazi Rakétababa - Mira születése fórum (eddig 11 hozzászólás)

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2020, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook