Matyi baba születése

Kisfiúnk fogantatását január első 2 hetére saccolták, így október 8-ára lettem kiírva. A terhességem problémamentes volt, leszámítva egy öt napos kórházi tartózkodást - volt, hogy napi tízszer hánytam, ezért jobbnak láttak bekötni egy-két infúziót. Miután kiengedtek minden a legnagyobb rendben zajlott.

Közelgett október, növekedett az izgalom, főleg, hogy a "nagy nap" előtt egy hónappal már nyitva voltam egy ujjnyira. Az orvos kb. két héttel előbbre saccolta a szülés időpontját, ami nem jött be, ráadásul még plusz tíz napot rádobtunk. Próbálkoztam homeopátiás bogyókkal, két naponta jártam NST-re és magzatvíz vizsgálatra, ami nagyon fárasztó volt. A legrosszabb mégis az az érzelmi bizonytalanság volt, ami azokban a ráhúzott napokban jelen volt.

Persze jóslófájásaim voltak, becsapósak ráadásul, többször is indultunk szülni, és jöhettünk haza.

Épp egy ilyen jóslófájásra ébredtem szombat reggel október 18-án, fél 8 körül. Fogtam a könyvem, bebújtam az ágyba olvasni. Tíz perc múlva jött még egy, újabb tíz perc után szintén. Gondoltam, ideje egy jó kis forró fürdőzésnek, hiszen ezek nem igazi fájások voltak - legalábbis nem ilyennek írták le nekem a kórházban.

Tehát elhelyezkedtem a jó meleg vízben, és újra a könyvemre koncentráltam (igen, a fürdőkádban is olvastam). Úgy húsz perc elteltével azt vettem észre, nemhogy javulnának a fájdalmak, egyre sűrűsödnek és erősödnek. Végül röpke fél óra alatt egy-két perces fájásokig jutottam. Kikecmeregtem a kádból, felkeltettem páromat, hogy valami van. Ő persze nem hitt nekem a korábbi vaklármák miatt, szép komótosan megfürdött Ő is, de már segítenie kellett felöltöznöm, olyan erős fájdalmaim voltak. Besegített az autóba és indultunk a kórházba. Igyekeztem nem visongani, miközben vezet, de őrült gyorsan jöttek a fájások.

A kórházban rögtön megvizsgált az ügyeletes doki, közölte, mehetek szülni, négy ujjnyi vagyok. Innentől minden felpörgött. Azt nem tudom, hogy jutottam el a szülőszobába, a következő kép a párom mellettem zöld ruhában, ahogy közli, hogy a fényképezőgép otthon maradt.

Röpke húsz perc alatt befutott a választott orvosom is, hatalmas mosollyal. Nagyon hálás vagyok neki, hiszen rengeteg támogatást nyújtott lelki téren is, a terhesgondozást pedig odaadóan, alaposan végezte.

Kaptam infúziót, amiről később kiderült, hogy oxytocin. Ráadásul minden második tolófájás elment a kertek alatt, mert ahogy nyomtam, feszítettem a kezem, az infúzió zsinórját ezáltal elszorítottam...

Megrepesztette a burkot, csak a meleg nedvességet éreztem a lábaim között, pedig nagyon féltem tőle.

Jöhettek tehát a tolófájások. Itt kicsit kiléptem magamból, mintha nem is ott lettem volna. A doki segített, nyomta a hasamat fájáskor, a szünetekben masszírozta és biztatott. Követtem az utasításokat, hogy nyomjak, vegyem a levegőt, pihenjek stb. Hallottam, ahogy kiabálnak, hogy segítsek ennek a kisbabának megszületni. Éreztem a párom kezét, ahogy a tarkómat fogja, és mellettem áll.

Egyre jobban feszített, majd az egyik nyomásnál valami kiszakadt belőlem. Felsírt. Azt nem tudom, a köldökzsinór elvágása után vagy előtt kaptam-e a hasamra. De odatették, és láttam a fekete haját, a kis szemöldökét, szempilláit, a gyönyörű szemét...Sírtam, de nem jöttek a könnyek.

Aztán elvitték, az apja vele mehetett, engem ott marasztaltak, hogy megszülessen a lepény is (ami hamar megvolt) és összevarrjanak. Magát a gátmetszést nem éreztem, a párom mesélte, hogy majdnem elájult, amikor hallotta, ahogy a húsba vágnak. A varrás sem fájt, csak kellemetlen volt. Ráadásul őrülten remegett a lábam, de a doki mondta, ne aggódjak, majd felveszi a ritmust. Közben előkerült az ügyeletes orvos is, aki annyit fűzött hozzá, hogy szebb lesz, mint újkorában.

Egyetlen dolog zavart szülés közben: kb. 10-15 ember nézte, ahogy a fiam születik. Szülésznők, tanulók, de szerintem még a takarító néni is. Kipréseltek belőlem egy jó adag vizeletet, ezt-azt igazítottak rajtam, és még ebédet is kaptam a szülőszobába.

Nemsokára visszajött a párom a babával, akit egyelőre a karomba sem tudtam fogni, mert képtelen voltam úgy fordulni. Aztán erőt vettem magamon, segítséget kértem és meg is szoptattam a szülőszobában. Matyi baba 4480 grammal és 51 centivel jött a világra, igazi óriásbébi.

A megfigyelés után tolókocsiba tettek, kitoltak, aztán meg vissza, mert nem volt üres ágy. De legalább a pici velem maradhatott, ahogy azóta mindig.

Nekem a szülés összességében jó élmény volt, sokkal rosszabbak voltak az utána következő dolgok. Az, hogy a sebem miatt nehezen mozogtam és féltem kimenni mosdóba. Mostanra már ez is sokat javult, majdnem a régi vagyok már.